Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-02-18 / 34. szám
RÉGIÓ 2005. február 18., péntek • HÍDLAP A földek helyett az utakon a gazdák ''' Hétfőtől útlezárásokra készülnek a termelők Védjegy a minőségi termékeknek Kiemelt támogatást kaphatnak a kistermelők Szlovákiában-1É yk I»'-ai ,16 “21-if-q1-i;I Folytatás az 1. oldalról Az MSSZ elnöke elmondta, a február 21-22-i demonstráción is részt vesznek földmunkagépeikkel, de 23- án és 24-ére már félútpályás lezárásokat terveznek, és ha még akkor sem születik megállapodás, 25-én újra a Kossuth téren tiltakoznak. Balogh Zoltán, a Komárom-Esz- tergom Megyei Gazdakör elnöke lapunknak elmondta: a hétfői demonstrációhoz csatlakoznak megyénk termelői is. A gazdák február 21-én reggel hét órakor a megye több kijelölt pontján találkoznak, ezt követően szervezett formában vonulnak a fővárosba. Balogh Zoltán úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a dunántúli megyék összehangolták tiltakozó akciójukat: a Vas- és Győr-Moson- Sopron megyékből érkezők Komáromban találkoznak hétfőn, Almásfüzitőig együtt vonulnak, s itt szétválnak: egy részük a régi 1-es úton indul Budapestre, a másik részük Nyergesújfalun keresztül vonul Dorog felé, ahol csatlakoznak hozzájuk a térség termelői, és a 10-es úton vonulnak a fővárosba. Komárom-Esztergom megyében mintegy 600 regisztrált gazda van, közülük azonban viszonylag kevesen rendelkeznek nagy mezőgazdasági gépekkel, amelyekkel utcára vonulhatnának. Balogh Zoltán szerint nehéz megjósolni, hogy mennyien tudnak majd felmenni Budapestre, de 20-30 nagyobb járműre mindenképpen számítanak. A megyei gazdakör elnöke úgy véli, hogy a hétfői demonstráció elmaradására nagyon kevés esély van. „Olyan sokrétű követelésről van szó, hogy a jelenlegi állás szerint minimális az esély arra, hogy megegyezés szülessen az ügyben hétfőig, annak ellenére, hogy folyamatosan zajlanak az egyeztetések a gazdák képviselői és a minisztérium között” - közölte. • BUKOVICS Nehezen jutnak álláshoz a diplomások Folytatás az 1. oldalról A valóság még az előbbieknél is le- sújtóbb, hiszen még óvatos becslések szerint is két-háromszorosa a valós munkanélküliek száma a statisztikai eredményeknek - állítják szakértők. Jelenleg hatezernél több frissen diplomázott állástalant tartanak nyilván, ami a magyarországi munkanélküliek több mint tizenöt százaléka. Komárom-Esztergom megyében az előző év utolsó hónapjában gyorsult a regisztrált munkanélküliek számának növekedése. December végén 9231 személy adatai szerepeltek a nyilvántartásban, négyszáztizenöttel többen, mint egy hónappal korábban; az előző év hasonló időszakához képest a munkanélküliek száma 2,2 százalékkal (1615 személlyel) nőtt. Lapunk a dorogi Munkaügyi Központban megtudta, hogy a téli időszakban rendszerint több a munkanélküli - többnyire a szezonális munkát végzők miatt. Ez átlagosan nyolcvan, száz személyt érint. Dorogon hozzávetőlegesen ezerháromszáz regisztrált munkanélkülit tartanak számon, ebből kétszáz pályakezdő és százharminchárom diplomás. • DRUCZA Folytatás az 1. oldalról Ezenkívül a zöldségtermelők az úgynevezett piacszabályozási csomagból is igényelhetnek támogatást. E források azonban egyéni termelőknek nem, csupán úgynevezett termelői szervezeteknek állnak rendelkezésre, ezért fontos lenne, hogy a zöldségesek mihamarabb szervezeteket hozzanak létre. Az unió egyébként magát a szervezet megalakulását is támogatja. A zöldségágazat hatékonyabb működését szolgálja a Földművelésügyi Minisztérium mellett létrehozott terménybizottság, amelybe a termelők is delegálhatnak tagokat. E testület megalakításának célja, hogy rugalmasan tudjon a minisztérium reagálni a felmerülő nehézségekre, ismerve a termelők gondjait és megoldási javaslatait. Az európai uniós termék-reform keretében nagy hangsúlyt fektetnének a termékek minőségi ellenőrzésére, mivel a tavaly csatlakozott országokban ezen a téren nagy hiányosságok tapasztalhatók. Szlovákiában a Földművelésügyi Minisztérium tavaly elindított egy programot, amely a hazai minőségi mezőgazda - sági termékek és élelmiszerek eladását hivatott ellenőrizni. A minisztérium mellett felállítottak egy szakmai bizottságot, amelynek tagjai a Földművelésügyi, Egészségügyi Minisztérium, Állami Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hivatal alkalmazottai. A bizottság a termékeket elbírálja, és ha alkalmasnak ítéli, nemzeti minőségi védjeggyel látja el. A lakosok számára ez egy biztos pontot jelent, hogy jó minőségű, ráadásul hazai élelmiszert kapnak kézhez. Eddig összesen mintegy harminc ilyen jellegű élelmiszer van a piacon. A minisztérium intervenciós ügynökségén keresztül emellett marketing-kampányt indítottak a múlt év decemberében. A lakosság a médián és az országszerte kihelyezett óriásposztereken keresztül tudomást szerezhetett e termékek forgalomba hozásáról. A szóvivő szerint a védjegyes termékek iránt nemcsak a lakosság, hanem a termelők is érdeklődnek, hiszen ezzel jó lehetőség mutatkozik arra, hogy termékeiket prezentálják. • -erMTovább zsugorodott a magyar dohánypiac Európa egyik legszigorúbb dohányzáselleni szabályozása a magyar Folytatás az 1. oldalról - A többség valószínűleg a nemzeti hatáskör mellett foglal majd állást - jósolta Surján, aki szerint a parlament biztosan nem fogja támogatni az ötletet, hogy egész Európa terüle- j • tén tiltsák meg a közterületi dohányzást. Racionális érvek persze húzódnak a szándék mögötte, de nincs meg hozzá a megvalósítási akarat - mondta, hozzátéve: abban is megmutatkozik a magyar törvényhozók szigora, hogy míg a Malév járatokon tilos a dohányzás, addig az angol British Airways járatain nem. Ennek oka, hogy a magyar szabályozásnál a min- -j tát az Egyesült Államok szolgáltatta, .... ahol nagyon szigorúak és régóta fennálló előírások vannak érvény- j9 ben. Erre az amerikai társadalom pozitívan reagált és most már mérhető eredménye is van a szigornak. Csökkentek az egészségügyi kiadások, és növekedett az emberek átlag életkora is - tudtuk meg a képviselőtől. Az utóbbi 2-3 évben tehát rendkívül nehézzé vált a dohányipari piac helyzete, a cigaretta gyártásának és forgalmazásának minden mozzanata szabályozott. Törvények szabályozzák a dohánytermesztést, a nyersanyag-felhasználást, a termelést és a termék kereskedelmét. Jövedéki termékként szigorú előírások vonatkoznak a dohányipari termékekre. Hasonlóképpen korlátozó törvények tiltják a termék értékesítését a 18 éven aluliak számára, a fogyasztást pedig a nemdohányzókat védő törvények szabályozzák. _Egy közelmúltban kiszabott bírság ka pcsán került napvilágra az 1997ben életbe lépett reklámtörvény eddig sokak számára ismeretlen pasz- szusa, miszerint a boltok homlokzatán is tilos a dohányreklám. A Legfelsőbb Bíróság egy cég panasza kapcsán volt kénytelen tisztázni a reklámtörvény cigaretta-árusítására vonatkozó bekezdéseit, mivel azok félreértésekre adtak okot. A törvény szerint ugyanis az árusítás helyén az áru elérhetőségét jelző eszközöket el lehet helyezni, az üzlet külső homlokzata azonban nem minősül eladási helynek, így ott is az általános reklámtilalomnak kell érvényesülnie. A törvény betartását a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség ellenőrzi. Az ő feladatuk az időszakos ellenőrzések elvégzése, és a szükséges eljárások lefolytatása. Lapunk értesülése szerint Esztergomból egyelőre nem érkezett panasz a törvény megszegésére. Szlovákiában a dohányzási tilalmak 2004 júliusa óta nem változtak. Az akkori törvények megtiltották a dohányzást a vasúti szerelvényeken (kivéve az olyanokon, ahol erre kijelölt fülkék vannak), az egészségügyi intézményekben, kulturális intézményekben, múzeumokban, színházakban, kiállítótermekben, valamint közös étkezdékben, ahol erre nincs elkülönített hely. Aki mégis veszi a bátorságot, és ezeken a területeken rágyújt, arra akár 5000 korona büntetést is kiróhatnak. Tilos továbbá a dohányzás a gyorsétkezdékben, autóbusz-állomásokon, vasúti állomásokon (a kijelölt helytől négy méterrel távolabb), játszótereken, szociális intézményekben (kivéve azokat a helyeket, amelyeken a dolgozók számára lehetővé teszik a dohányzást), zárt sportolásra alkalmas helyeken, cukrászdában, hivatali épületekben, üzletekben. A munkahelyekbe külön előírások vonatkoznak. Emellett a települések is bevezethetnek a közterületeken különféle megkötéseket. Az előírások betartását a kereskedelmi főfelügyelőség, az országos élelmiszeripari és állatvédelmi hivatal, az egészségvédelmi szervezetek, a vasúttársaságok, valamint a telepüések felügyelhetik. A szlovák kereskedelmi felügyelőségtől megtudtuk, hogy a rejtett reklám esetében akár kétmilliós bírságot is kiróhatnak arra, aki az ilyen jellegű reklámot terjeszti. A törvény szerint tilos reklámot megjelentetni az információ-hordozókon, olyan termékeken, dolgokon, amelyek a dohányzással semmilyen összefüggésben nincsenek, de tilos például az egyes cigarettafajták reklám célú ingyenes osztogatása a nyilvánosság számára. Nem minősül viszont reklámnak az eladóhelyek Tabak nevű felirata, röplapok szétosztása alkalmazottaknak, információs lapok terjesztése egy konkrét termékről. Ezt viszont az üzletben olyan helyre kell tenni, ahol csak azok figyelhetnek fel rá, akik egyébként is betérnek. Az ilyen lapoknak tartalmazniuk kell a felhívást a dohányzás káros hatásaira vonatkozólag. Az európai uniós jövedéki adószint ezer darab cigaretta után 64 euró. Ezzel szemben Szlovákiában jelenleg 43 eurónyi jövedéki adót kell befizetni ezer darab cigaretta után, ami azt jelenti, hogy a következő években jelentős drágulásra számíthatnak a dohányosok. • Czigler-Gál-JuhAsz Költene-e az allergiát okozó növények irtására? Varga Attila (elektrotechnikus) Természetesen költenék, jómagam is allergiás vagyok. Elsősorban fűallergiával küszködöm, de mindenféle por, pollen, tollpihe is irritálólag hat. Jó lenne, ha civil szervezetek vennék kézbe az allergiások és az allergén anyagok csökkentésének ügyét, mert sajnos a kormányok nem fordítanak kellő gondot erre a népbetegségre. Szűcs Ibolya (postai alkalmazott) Ez a téma szerintem nem pénzkérdés. A kulcsszó itt a lustaság. Ha mindenki gondozná a portáját, odafigyelne a környezete rendezettségére, akkor nem is kellene parlagfű-problémáról beszélni. Érzékeny vagyok a virágporra, parlagfűre, ezért nekem különösen érzékeny pontom, ha elhanyagolt telket látok. Hallottam már róla, hogy bírságoltak emiatt. A szabály megvan, talán ha szigorúbban vennék, nem lenne annyi elhagyatott terület. Körmendi Endre (tornatanár) Mindenképpen költenék rá, ha tudnám, hogy arra fordítják a pénzt, amire kell. Sajnos nekem is több éve fönnálló allergiás panaszaim vannak, tavasztól őszig szenvedek tőlük. Ebben a betegségben a társadalomnak olyan nagy része érintett, hogy szerintem könnyelmű dolog a kormánytól, hogy leveszi a kezét rólunk. Alberti József (gépészmérnök) A magántulajdonban lévő telkeken és házak előtt mindenki irtsa maga a parlagfüvet, a törvényi szabályozást be kellene tartatni. A közterületeken a mi adónkból oldják meg a problémát. Én nem vagyok allergiás, de a testvérem igen. Most teljesen föl van háborodva, mert kiderült, hogy amit befizetett parlagfűírtásra, azt a kormány nem arra költötte. Határon átnyúló adóellenőrzés Az adóhivatalok közötti információcseréjének felgyorsítását hivatott szolgálni az a megállapodás, amelyről az APEH elnöke, Király László György és a szlovák központi adóhivatal vezetője, Mária Machová egyezett meg. Robert Merva, a szlovák központi adóhivatal sajtóreferense lapunknak elmondta, hogy a megállapodás az adócsalás megfékezése érdekében jött létre. Az együttműködés konkrét feltételeinek kidolgozása a jövő hét elejére várható. • -czTermészeti értékek Kesztölc. A Kesztölcért, a Faluért Közhasznú Egyesület szervezésében február 19-én, délután négy órától előadást tart Szuhi Attila geográfus, az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület munkatársa szűkebb lakóhelyünk környezeti ártalmairól és azok kezeléséről, valamint Grósz Róbert, Duna- Ipoly Nemzeti Park erdőmérnöke a Pilis természeti értékeiről. A rendezvény színhelye a kesztölci Községi Klub.