Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-02-09 / 27. szám

2 ORSZÁG-VILÁG • HÍDLAP • 2005. február 9., szerda Február végi „pulykapénz” (H) Számos helyen, főként az önkor­mányzati szektorban és a helyhatósá­gokhoz tartozó közintézményekben to­vább csúszik a "nulladik havi" juttatás kifizetése. A 13. havi bért felváltó jutta­tást elsősorban nem fedezethiány, ha­nem pénzügyi szabályozási okok miatt nem utalták át a január közepi törvé­nyi határidőre a munkáltatók. Sok he­lyütt arra hivatkoznak, hogy a kifizeté­sek megkezdésével meg kell várni az adott településen az idei önkormányza­ti költségvetési rendelet elfogadását, hi­szen az összeg ennek egyik sora. A NATO a Zengőt akarja (H) A NATO azt szeretné, ha a Zen- gő-csűcson épülne fel a radarállomás - közölte Brüsszelben Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságá­nak fideszes elnöke, beszámolva a szövetség vezetőivel folytatott meg­beszélésekről. A magyar képviselők arról számoltak be a katonai szövet­ség illetékeseinek, hogy egyelőre a Zengő-bizottság jelentéseit várják, s bíznak benne, hogy ezek mind a biz­tonsági, mind a szintén fontos ökoló­giai szempontokat kielégítik majd. Újra magyar katonák Irakban (H) Várhatóan hárommilliárd forintba kerül a magyar részvétel a NATO iraki kiképzőmissziójában az idén - hangzott el az országgyűlés honvé­delmi bizottságának ülésén. Magyar- ország korábban egy őrző-védő szá­zadot ajánlott fel 150 katonával a szö­vetségi programhoz, és 77 darab T72-es tankot, valamint egymillió lő­szert is a térségbe küld. Az még nem eldöntött, hogv magyar kiképzők is szolgálnak-e a jövőben Irakban. Alkotmánybírókat jelöltek a szocialisták (H) Az MSZP-frakció a szükséges négyből két alkotmánybíró megvá­lasztását támogatja az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első munkanap­ján. A szocialista képviselők a koalí­ció által jelölt Bragvova András és az ellenzéki jelölt Kovács Péter megvá­lasztásához adja szavazatait - mondta Vastagh Pál, a frakció szakpolitikusa. Az ellenzék vélhetően nem akadá­lyozza meg a működőképessége hatá­rán levő testület bővítését. • DRY Játékos kedvűek a pozsonyiak (SK) Az Euromilliók számsorjátéknak, a több milliós jackpotoknak és az inter­netes fogadási lehetőségeknek köszön­hetően a szlovákiai Tipos fogadási iro­da közel hárommilliárdos forgalomra tett szert 2004-ben. Ez az összeg két­száz millió koronával haladja meg az egy évvel korábbi értéket. A legtöbb ember Pozsonyban és Kassán fogadott. Szabályt sértett a Carrefour (SK) A Szlovák Fogyasztóvédelmi Fe­lügyelet eljárást kezdeményezett a Carrefour üzlethálózat ellen. A nagy- vállalat több olyan terméket is akció­sán kínált, melyeket nem lehetett megkapni az üzletben. A vizsgálat megállapította, hogy mintegy hétszáz termék közül csak háromszázat lehe­tett megvásárolni. A bírság nagysága előreláthatóan kétmillió korona lesz. • KI Terroristák a futballista arabok? Gyurcsány újabb elszólása nemzetközi botrányt kavart Nagyon nehéz lenyelnünk ezt a viccet - reagált Libanon budapesti nagykövete Gyurcsány Ferenc kiszó­lására, miszerint a szaúd-arábiai lab­darúgó-válogatott tagjai terroristák lennének. A kormányfő' ezt az MSZP megalakulásának 15. évfordulóján mondta, amelyet a valódi születés­nap után négy hónappal tartottak. Sajtóhírek szerint az arab nagykö­vetek többsége úgy véli, a miniszter- elnök mind a 800 millió arabot meg­sértette azzal, hogy leterroristázta a szaúdi futballválogatottat. Az arab diplomaták kedden egyeztettek a ma­gyar miniszterelnök kijelentéséről, és megfontolják, hogy szükséges-e vala­milyen diplomáciai lépést tenni. "Nem akarunk krízist kreálni min­den elejtett szó miatt, ám az ilyen ki­jelentések érthető módon sértenek bennünket" - mondta a Magyaror­szágra akkreditált arab nagykövetek társaságának vezetője.- Nem az MSZP új politikai arcu­latának része, hogy Gyurcsány Fe­renc miniszterelnök a hét végén ter­roristáknak nevezte a szaúd-arábiai labdarúgó-válogatott tagjait, illetve azt ajánlotta a Fidesz elnökének, Or­bán Viktornak, hogy "fogja be a szá­ját" - mondta el egy napilap kérdésé­re válaszolva Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője. • DRY Kiállnak Szita mellett a helyi párttársak A Fidesz Somogy megyei és ka­posvári szervezete "teljes mellszé­lességgel kiáll" az ügynökmúlttal vádolt Szita Károly kaposvári pol­gármester mellett. Ezt a párt három helyi vezetője egybehangzóan je­lentette ki kedden, Kaposváron tar­tott sajtótájékoztatóján. 'A Fidesz - Magyar Polgári Szövet­ség kaposvári szervezete minden ere­jével kiáll Szita Károly polgármester mellett, és tesszük ezt azért, mert mi hiszünk a szeretet és az összefogás erejében" - mondta Mátrai Márta, a párt kaposvári első számú választó- kerületének elnöke. Jakó Gergely, a párt városi elnöke ugyancsak cáfolta azokat a sajtóhíre­ket, hogy a Fidesz "kihátrált" volna Kaposvár polgármestere mögül. "Mi szeretnénk demonstrálni, hogy a Fi­desz teljes mellszélességgel Szita Károly mögött van." Juhász Tibor, a párt megyei elnöke azt mondta: "a polgármester az igazát az ellene irá­nyuló politikai kampányban magáért és városáért megvívja, ebben mi tá­mogatjuk". Mátrai Márta közölte, azért tartották szükségesnek a sajtó- tájékoztató összehívását, mert "az el­múlt napokban, hetekben az orszá­gos média és a helyi média a botrá­nyoktól volt hangos". Álláspontja szerint az MSZP botrány politizálást folytat, aminek célpontja Kaposvár polgármestere, aki ellen "nyílt har­cot" indítottak, s amelynek célja "nem egyéb, mint hogy lejárassák". • Dry Az EU miatt csökken a határőrség létszáma A szervezeti struktúrák megszün­tetésével, a vezető és irányító szer­vek létszámának csökkentésével próbálják meg a magyar határőrsé­get az európai uniós működési rendszerhez közelebb hozni. A magyar határőrség átszervezésére irányuló folyamat 2004 decemberé­ben indult útjára, a létszámuk akkor több, mint hétszáz fővel csökkent. A távozók közel kilencven százaléka nyugállományba vonult, amire azért volt szükséges, mert a 2005-ös köz­ponti költségvetés nem biztosította volna a meglévő állomány bérét. Az átalakítás elsőrendű célja, hogy egyre jobban közelítsen a határőrség az uni­ós működési rendszerhez. A szervezeti struktúrák megszün­tetésével az egyes határőri kirendelt­ségeken egy kézbe került az irányí­tás. Van egy határrendészeti terület (a zöldhatárt és a határátkelőhelyeket kíséri figyelemmel), van egy humán, egy gazdasági és egy idegenrendé­szeti terület. A közeljövőben bűn­ügyi feladatokkal ellátott kirendelt­ség létrehozását is tervezik. Január 1-jétől a határőrség rendvé­delmi szervként működik, mivel ta­valy kikerült a fegyveres erők szerve­zetéből. Ha idén sikerülne megalkotni a jogszabályokat, akkor a határőrség további rendészeti feladatokat is ellát­hatna, akár a rendőrséggel közösen is. • GY A keleti országrésznek fel kell zárkóznia Pavol Hrusovsky, a KDH elnöke találkozott a Kassa (Kosice) Megyei önkormányzat képviselőivel, akik­nek elmondta, hogy pártja megol­dást akar találni a közigazgatási reformból adódó regionális különb­ségek kiküszöbölésére. A polgármesterek felhívták Hrusovsky figyelmét, hogy leginkább a kassai és az eperjesi kerületet érintik a regionális különbségek. Ha a kor­mány sürgősen nem tesz semmit a re­gionális különbségek megszüntetése érdekében, akkor ezek az országrészek teljesen leszakadnak a fejlettebb nyu­gati régiótól. A KDH elnöke kijelen­tette, hogy a regionális különbségeket és az állampolgárok életszínvonalbeli különbségeit az egyik legégetőbb problémának tartja. A KDH fél éven belül kidolgoz egy komplex tervet, amely segítségével növelni szeretné a keleti régiók állampolgárainak életszín­vonalát. Mindenképpen el szeretnék kerülni a keleten élő állampolgárok el­vándorlását. Hrusovsky elmondta, már alakulófélben vannak azok a szak­értői csoportok, amelyek feltérképezik a helyzetet és járási valamint kerületi szinten megoldásokat fognak javasolni. • Rga Megismerték egymást a falvak és a városok A települések és városok színvo­nalas igazgatása és vezetése volt a témája annak a nemzetközi konfe­renciának, amelyet Pozsonyban húsz európai ország képviseletével rendezett meg a Helyi Önkormány­zati Hálózat (Local Governments Network-LOGON). A kétnapos szemináriumon szó volt az Osztrák Városok Szövetségének te­vékenységéről, a városok és falvak az EU feltételeinek megfelelő igazgatásá­ról, az Európai Önkormányzatok és Régiók Tanácsának (CEMR) célkitű­zéseiről. A konferencián bemutatót tartott Michal Sykora, a Szlovák Váro­sok és Falvak Társulásának (ZMOS) elnöke, aki bemutatta a szlovák váro­sok és falvak önkormányzatait, de be­szélt az önkormányzatok tevékenysé­géről és aktuális problémáiról is. A CEMR Közép-Európában az 199ü-es évek elejétől létezik. A CEMR indította el 1998-ban a LOGON projektet, illetve munka- csoportokat, hogy a csatlakozó orszá­gok szövetségeinek fórumot biztosít­son az EU-tagságra történő felkészü­léshez. A projekt célja, hogy biztosít­sa az információcserét a csatlakozó országok nemzeti önkormányzati szövetségei és az EU-tagállamok ön- kormányzatai között. A projektbe az EU-tagországokon kívül bekapcsoló­dott már Ukrajna, Románia, Bulgá­ria és Macedónia is. A Szlovák Váro­sok és Falvak Társulása a kezdetektől fogva aktív résztvevője a projektnek. • Rga Pozsony légitámadásra készül Juraj Liska honvédelmi miniszter javaslatára a Szlovák Légierő NA- TO-hadgyakorlaton vesz részt. A Németország és Franciaország légte­rében 2005 április közepén sorra ke­rülő Trial Hammer elnevezésű gya­korlaton a Szlovák Légierő harminc tagú rádiólokációs felderítő százada lesz ott. Használni fogják a légvédel­mi rakétadandár S-300 PMU rend­szerét is. A hadgyakorlat miatt a hon­védelmi minisztériumot nem terhe­lik kiadások, ugyanis a szervezők át­vállalták az anyagi költségeket. A szlovák egység március 29-én vonat­tal utazik a gyakorlat helyszínére, majd április 27-én jön haza. A had­gyakorlat célja, hogy a szövetséges csapatok felkészüljenek egy esetleges légitámadás elleni védekezésre. • Rga Fellebbez Szlovákia, vagy sem? Január végéig kellett volna visszafizetni a tartozást Továbbra is kérdéses, hogy Szlo­vákia fellebbez-e a CSOB-ügyben, amelyben mintegy 25 milliárd ko­rona kára született. Ivan Miklós pénzügyminiszter még nem fejezte be a tárgyalásokat sem a tárca, sem a bank jogászaival. „Intenzíven egyeztetünk a jogi szakértőkkel, akik szerint sikeresen fellebbezhetünk majd az ügyben”- mondta a pénzügyminiszter. A kor­mány február 11-ig még megtámad­hatja az összeg kiszámításának mód­ját, vagy magát a döntést is megfel­lebbezheti. Miklós a szerdai kor­mányülésen terjeszti elő a CSOB- ügy megoldási lehetőségeit. A washingtoni nemzetközi bíróság határozata értelmében Szlovákiának január 28-ig kellett volna visszafizetnie a Csehszlovák Kereskedelmi Banknak a 25 milliárd korona tartozást. Mivel ezt eddig nem tette meg, január végé­től évi öt százalékos büntetőkamatot számolnak hozzá az adott összeghez. • RGA Fődíjas a Fekete Kefe Vranik Roland filmje, a Fekete Kefe nyerte a legjobb játékfilm kategóriában a 36. Magyar Filmszemle fődíját. A zsű­ri a legjobb rendezői díjat Gárdos Péter­nek adta, a „Porcelánbaba” mozgóké­pért. A dokumenrumfilmek közül Kocsi Tibor Új Eldorádója viliette haza a fődí­jat, míg a kisjátékfilmek versengésében ,A karusszel rítus” végzett az élen. A legjobb női alakításért járó fődíjat Gryl- lus Dorka a Dallas Pashamendeben nyújtott alakításáért érdemelte ki. A fér­fiaknál Cserhalmi György A temetetlen halottban megjelenített figuráért kapott elismerést. Árpa Attila sem távozott üres kézzel az idei filmfesztiválról, Argó című filmje közönségdíjas lett. • NB

Next

/
Thumbnails
Contents