Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-02-05 / 25. szám
ESZTERGOM 2005. február 5., szombat • HÍDLAP 3 Megkezdődött az új Swift gyártása Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Osamu Suzuki, a Suzuki Konzorcium elnökének jelenlétében avatták fel tegnap az esztergomi gyár új részlegét, ahol tegnap megkezdődött az új Swift sorozatgyártása. Osamu Suzuki rövid beszédben értékelte az esztergomi gyár elmúlt 14 évének történetét, kiemelve, hogy a cég 270 fővel kezdte magyarországi tevékenységét, ma pedig több, mint tízszer annyian dolgoznak a Magyar Suzukiban. Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta, hogy céljaik között szerepel az, hogy évi 250 ezer eladott autóval legyenek jelen Európában, amelyben oroszlánrészt kell, hogy vállaljon az esztergomi üzem. Gyurcsány Ferenc Esztergom történelmi jelentősége és a Suzuki révén mostani, ipari jelentősége között vont párhuzamot. Megemlítette azt is, hogy a cég az európai szellemiségnek is példája, hiszen a gyárban dolgozók közel egyharmada a határ túlsó oldaláról jár munkába. Az új Swift első példányával Gyurcsány Ferenc gördült le a szalagról, az „anyósülésen” az éppen 75. születésnapját ünneplő Suzuki- elnökkel. • CRY Ajándék*Osamu Suzuki úrnak Kedves meglepetéssel várta Suzuki urat az esztergomi Suzuki gyár beszállítói számára a Technika Házában rendenak, amelyet a vállalat egyik dolgozója, az amatőr festőművészként ismert Magyar Mihály készített. A képen látható zett konferencián az egyik cég vezetője. A Dunakeszin működő ABF Bowden- technika Kft. vezetője, Bencze István a Suzuki-relikviákat őrző múzeum száaz a felemelt mancsú macskát ábrázoló df) is, amelyet az ABF Bowdentechnika Kft. 2003-ban kapott kiváló munkája elismeréseként a Suzuki Corporationtól. mára adott át eg)' festményt Suzuki úr• MA Leányfalu Nagyközség Önkormányzata a Leányfalu Termálfürdő Kft. vezetésére ügyvezető igazgatót keres Az ideális jelölt: • felsőfokú, lehetőleg közgazdasági végzetségü • többéves vezetői tapasztalattal rendelkezik • műszaki affinitással bír • siker- és nyereség-orientált 5 A feladat: • munkatársak kiválasztása • üzleti tervezés • alvállalkozói tárgyalások • strand zökkenőmentes üzemeltetése Érdeklődés: a 06-26-580-152-es telefonszámon. Jelentkezés: fényképes szakmai önéletrajzzal a 06-26-383-363-as faxszámon vagy az lfpolqarmester@leanvfalu.hu email címen a hirdetés megjelenését követően 8 napon belül. Gyenge az aranyhegyi jel? Sok a panasz mostanában az aranyhegyi parabolahálózat szolgáltatásaira. Gyenge a tévécsatornák minősége, némelyek egyenesen élvezhetetlenek. Amint Révai József, a cég munkatársa kérdésünkre elmondta, tudnak a problémáról, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy azok egy részében az üzemeltető vétlen. Az Árok utcában folyt beruházás során például elmulasztották őket értesíteni arról, hogy az építkezés érinti a kiépített hálózatot is. így kerülhetett sor arra, hogy a mögöttes területen élők addig kifogástalan vételi viszonyai nagymértékben megromlottak. A Kft. kiváltó kábel fölszerelését tervezi, ám erre nem kapnak engedélyt az önkormányzattól a még mindig érvényben lévő építési tilalom miatt. Mivel másutt is adódtak problémák a kép minőségével, az üzemeltető március 1-től az érintett területeken csökkenteni kívánja a karbantartási díjakat, hiszen nyilvánvaló, hogy a megrendelők által egykor aláírt kétoldalú szerződésben foglaltaknak meg kell feleim. Csakhogy ebben az ügyben a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál még nem született döntés. A hatóság ugyanakkor azt közölte, hogy az ilyen és hasonló változtatásokba nincsen beleszólásuk, az üzemeltetőknek mindössze bejelentési kötelezettségük van, ez pedig máig nem történt meg. Megoldásként a hírközlési hatóságnak azt ajánlották, hogy az érintettek nyújtsanak be írásos reklamációt az üzemeltetőhöz, és ha a hiba elhárítása ekkor sem történik meg, akkor forduljanak a Nemzeti Hírközlési Hatósághoz. • VARGA PÉTER Új* helyen az A.A. Az Anonim - Névtelen - Alkoholisták Klubja a Zöldházból kiköltözve új helyen, a Deák E u. 8 s^ám alatt várja régi és leendő tagjait. Az ismertebb nevén A.A., az alkoholproblémával küzdő nők és férfiak önsegítő közössége, amely elsődleges célja a segítségnyújtás és a gyógyulás üzenetének átadása a segítséget kérőknek. Minden héten keddenként tartanak „gyűlést” este 6 órától. Farsangi bál az Olvasókörben Szombaton este 8 órától hagyományos farsangi bált rendez a Szentgyörgymezői Nőklub. Az Olvasókörben megtartandó bálon a jó hangulatról a Réti-Maros-Lencsés zenekar gondoskodik. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak családostól. • SZSZANDRA Miniszter a Várhegyen Február 15-én délután öt órakor kerül sor a Várhegy Klub következő rendezvényére. Ekkor az Esztergomi Vármúzeum Lovagtermének vendége Lamperth Mónika belügyminiszter asszony lesz. • NIL KÖZLEMÉNY „A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség esztergomi szervezetének irodájában szívesen látjuk vendégül a politika iránt érdeklődőket. Februári témáink: a kormányzati megszorító intézkedések és az áremelések. Irodánk nyitva áll Önök előtt minden hétköznap délután négy és hat óra között. A Fidesz esztergomi szervezete" Esztergomi Városi Televízió ...az első'! i' &&&&