Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-01-04 / 1. szám
ESZTERGOM 2005. január 4., kedd • HÍDLAP 3 Természetfilmek az esztergomi moziban Zöld Mozi elnevezéssel az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület a Bajor Ágost Kultúrmozgóban működő mozival közösen szervez vetítéseket január 31-től. A tematikus program keretében olyan alkotásokat mutatnak majd be, melyek a környezetről, természetről, társadalomról és annak védelméről szólnak. Minden hónap utolsó hétfőjétől három napon keresztül láthat a közönség nagyszerűen fényképezett, elgondolkoztató játék- és természet- filmeket. A látottakkal kapcsolatban szerdánként egy-egy előadás is hallható lesz a vetítést követően, melyben a nézők is aktívan részt vehetnek kérdéseikkel, észrevételeikkel. Az induló sorozat első filmje egy feliratos francia-svájci-angol-nepáli kalandfilm, Himalája címmel, amely január 31. és február 2. között lesz látható. A forgatócsoport rendkívüli alapossággal, igényes kutatómunkával, bravúros operatőri felvételekkel, szinte enciklopédikus igénnyel készítette el ezt a filmet, amelyből a néző megismerheti a táj földrajzát, flóráját, faunáját, éghajlatát, s a hegylakók életét. A filmet nézve eljuthatunk Tibetbe, Bhutánba, érezhetjük a monszunt, s a hegycsúcsok után a varázslatos völgyek illatát. Az esztergomi Bajor Ágost Kultúrmozgó A február végén vetítésre kerülő, A pityergő teve története címet viselő dokumentum játékfilm a távoli vidéken élő emberekről szól, akik a hagyomány és a modernitás között keresik helyüket. Vándormadarak címmel a Zöld Mozi filmjei között lesz látható március 28-ától három napig az a fran- cia-német-olasz-spanyol-svájci természetfilm, amely lélegzetelállító képek segítségével mutatja be a szabadság érzését. Április végén egy amerikai filmesszét láthatnak az érdeklődők Naqoyqatsi - Erőszakos világ címmel. Az alkotás egy megrendítő vízió a globalizált szép új világról, melyben az ember harcol a számítógép ellen, a pénz az értékek ellen, és az élet az élet szimulációja ellen. A sorozatot május 30. és június 1. között a Szamszára című feliratos francia-német-indiai- olasz dráma zárja majd. Ez az első játékfilm, amelyet elejétől a végéig a fenséges Himalájában, a rejtőzködő indiai Ladakhban forgattak, ahol a föld 8.000 méter magasan találkozik az égbolttal. • Nil Januárban még nem változnak az élelmiszerárak Téli szünet az esztergomi múzeumokban A megyei múzeumok többsége téli nyitva tartással várja az érdeklődőket. Az esztergomi Duna Múzeum január elseje és február elseje között zárva tart. A Keresztény Múzeumban március í-jével kezdik meg a 2005-ös évet. A Duna Múzeumban az egy hónapos „szünet” alatt nagytakarítást tartanak, felújítják a kiállított tárgyakat, berendezéseket. A február másodikán ismét megnyíló kiállítóhely két Pécsen tanuló egyetemista, a táti Huszti János és a balatonszemesi Mórocz Viktor festményeivel nyitja meg kapuit a 2005-ös évben. A 2001-ben az Év Múzeumának választott intézményt 2004-ben csaknem 25 ezren keresték fel. Tavaly augusztus végén a látogatók száma 18 ezer volt, ez több, mint amennyien 2003-ban összesen kíváncsiak voltak az intézményben bemutatott tárlatokra, akkor ugyanis 17 548-an látogatták a kiállításokat. • SZSZANDRA FELHÍVÁS Ezúton kérjük a T. Lakosságot, HOGY SZEMÉLYI JÖVEDELEM- ADÓJÁNAK 1 %-ÁVAL TÁMOGASSA AZ ESZTERGOMI VASZARY KOLOS Kórház alapítványát. Az alapítvány pontos neve: Vaszary Kolos Bíboros Kórházalapító Emlékezetére Közhasznú Alapítvány. Adószáma: 19144160-1-11 Az év elejétől az energia, és egyéb szolgáltatások árai megemelkedtek. Az élelmiszerek vonatkozásában megkérdeztük az esztergomi üzleteket, történt-e áremelés. Az alapvető élelmiszerek, mint a tej, cukor, kenyér ára pillanatnyilag január elseje után is változatlan maradt. Egyes országos áruházlánchoz tartozó üzletekben a szokásos akciók keretében egyes élelmiszer-féleségek olcsóbban is kaphatók. A közüzemi díjak, a gáz és az áram árának emelkedése azonban valószínűleg néhány hét múlva már az élelmiszeráraknál is jelentkezik. Az előrejelzések szerint általában már február elejétől az infláció mértékével, vagy annál néhány százalékkal magasabb áron vásárolhatjuk meg mindennapi kenyerünket. Az uniós országokból érkező olcsó zöldség, gyümölcs, tejtermékek hatására előreláthatóan a hazai mezőgazdasági termékek ára is csupán az infláció mértékével növekszik majd. Ivanov Mihály A szokásos év eleji menetdíjemelések ezúttal lényegesen eltérnek a MÁV és a Volán tekintetében. Átlagosan 3,8 - 4 százalékos emelés lépett életbe január elsejétől. Míg tíz kilométer távolságba ezentúl 92, adönkormányzati képviselő, aki egyébként gazdálkodó is, lapunk kérdésére elmondta, hogy Esztergomban az utóbbi időkben megváltoztak a vásárlási szokások is. Egyre többen vásárolnak késő délután, vagy este felé az erre lehetőséget nyújtó áruházban vagy üzletekben és ezt a változást érzékelik a napközben árusító piaci kereskedők is. Ivanov Mihály hozzátette, hogy képviselőtestületi üléseken már többször interpellációt dig hatvan kilométerre 512 forint ellenében utazhatunk. A vasúti pénztár december 31-én éjfélkor zárta a kasszáját, elősegítve ezzel a bonyodalommentes utazást - tájékoztatta lapunkat az esztergomi nyújtott be azért, hogv szombati napokon a piac környékén ne kelljen parkolási díjat fizetni. Nagyon nehéz a magyar gazdálkodóknak - köztük az esztergomiaknak is - lépést tartani az olcsó import áruval a költség- növelő uniós előírások betartása mellett. A helyi piaci árusításában segíthetnénk a termelőknek a szombatonként 12 óráig tartó parkolási díj megszüntetésével. - mondta a képviselő. • MUZSLAI vasútállomás munkatársa, aki kiemelte, hogy az utóbbi néhány évben jelentősen visszaszorult a bliccelők száma. „Nem éri meg nekik, hiszen a büntetés alapdíja ötezer forint, valamint a Magyarországon kizárólag Esztergomban üzembeállított, számítógépes rendszerrel futatott Siemens desiro-vonatok üzemben tartása amúgy is fokozottabb ellenőrzést kíván.” A buszjegyek menetdíjai ennél nagyobb százalékban emelkedtek. Míg a távolsági buszjegyek ára négy és fél százalékkal ment feljebb, a helyi járatokon januártól huszonöt százalékkal drágább jegyek ellenében utazhatunk. A huszonöt százalékos emelésre a magyarázat, hogy az elmúlt években több alkalommal is infláció alatti emeléseket eszközöltek, valamint többször előfordult, hogy nem januártól, hanem jóval a határidő után, tavasz közepén vezették be az új tarifát. • Szalay Álmos Emelkedtek a menetdíjak A vonatok jegyárai egységesen négy százalékkal emelkedtek, míg a távolsági buszjegyek ára négy és fél százalékkal, a helyi járatokon való utazás huszonöt százalékkal lett drágább az idén. A cégek mindkét esetben a bliccelők visszaszorítását, és a jövőben történő emelések mértékének csökkenését várják az idei áremelésektől.. Ökumenikus megemlékezés A Vitézi Rend Komárom-Eszter- gom megyei székkapitánysága tisztelettel meghív minden érdeklődőt vasárnap a szentgyörgymezei templomhoz, ahol a reggel fél kilences mise után a rend tagjai koszorút helyeznek el a világháború áldozatainak emlékére. A koszorúzást követően 11 órakor a Szt. Anna (Kerek) templomban, majd azt követően a Hősök szobránál tartanak ökumenikus megemlékezést a második magyar hadsereg katasztrófájának évfordulóján. Párma Zsolt kiállítás nyílik Kiállítás nyílik január 28-án 17 órakor a Bajor Ágost Művelődési Házban Párma Zsolt szőnyegképeiből. A művész, ahogy azt többször elmondta, többet lát a szőnyegekben, mintsem egyszerű használati tárgyat. Mintegy két éve alkalmazza azt a vizuális kifejezésmódot, amely- nek művészeti alapanyaga a szőnyeg. Új stílust dolgozott ki, egyedi technikával készíti szőnyegképeit. Megváltozott ügyfélszolgálati rend Hétfőtől megváltozott nyitva tartási renddel várja ügyfeleit a megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóság és az esztergomi kirendeltség. A megváltozott ügyfélfogadás szerint hétfőn 8 és 16 óra között, a hét többi munkanapján - kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken - azonos időben, 8 és 12 óra között lehet felkeresni az intézményeket. Csendes szilveszter Csendesen telt a szilveszter éjszaka városunkban. Az Esztergomi Polgárőrség az Esztergomi Rendőrséggel karöltve járőrözött, igyekezett a bűnözés ellen minden óvintézkedést megtenni. A Szentgyörgymezői Olvasókörhöz „vezényeltek” ki két polgárőrt, a többiek az esztergomi szórakozóhelyeket járták végig. Bodrogai Sándor - az Esztergomi Városi Polgárőr Egyesület elnöke - lapunknak elmondta hogy december 31-e éjszaka különösebb rendbontás nélkül telt el. Az elnök arra is kitért, hogy a 2005-ös évben is folytatják az együttműködést, céljuk továbbra is közös összefogással fellépni a bűnözés ellen, mind a határőrséggel, mind a rendőrséggel. Bohém Ragtime Band hangverseny Január 18-án délelőtt 9 órakor a Mindszentv József Katolikus Általános Iskola tornacsarnokában kerül sor a Filharmónia Kht. hangversenybérletének második előadására, amely keretében a Bohém Ragtime Band jazzhangversenve lesz. Az előadás művészeti vezetője Ittzés Tamás. • SZSZANDRA