Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-01-28 / 19. szám
2 HÍDLAP • 2005. január 28., péntek Újabb népszavazási kezdeményezés (H) Népszavazással szeretné elérni a nyugdíjtörvény felülvizsgálatát, szükség szerinti módosítását a Miskolcon bejegyzett Magyar Nyugdíjasok Pártja. Somsák A. László pártelnök elmondása szerint az aláírás- gyűjtő íven az alábbi kérdést fogalmazták meg: „Akarja-e Ön a nyugdíjtörvény felülvizsgálatát, szükség szerinti módosítását és annak Alkotmányban történő rögzítését?” Megítélésük szerint a jelenlegi nyugdíjtörvény egészében alkalmatlan funkciójának betöltésére, az „érintettek nem tudják értelmezni, a mindenkori kormányok pedig érdeküknek megfelelően értelmezik”. Angol kézben a magyar plázák (H) Átcsoportosítja vagyonát az izraeli befektető Plaza Centers. A februárban lezáruló közel hatvanmillió eurós tranzakcióval az ingatlantulajdonos gyakorlatilag e tevékenységével kivonul Magyarországról, és a befektetés hasznát más, közeli országokba helyezi át. A vevő egy nagy múltú brit cég, a Dawnay Day a világon összesen mint- egv ötszáz kereskedelmi ingatlant birtokol, több, mint egymillió négyzet- méteren, az általuk kezelt vagyon értéke meghaladja a 1,5 milliárd fontot. Kitiltották az egyetemről Bácsfi Diánát (H) Két évre eltiltotta tanulmányaitól Bácsfi Diánát az ELTE Bölcsészkarának fegyelmi bizottsága. Ezt maga az érintett, a hungarista Magyar Jövő Csoport vezetője tudatta. Bácsfi Diána azt mondta, az eltiltásnál arra hivatkoztak, hogy az ellene folyó eljárások sértik az egyetem méltóságát. Szerinte azonban ez csak ürügy volt, valójában világnézeti okokból akarják eltávolítani. • DRY Ellenzéki támogatás a vezérkari főnöknek (H) A leendő vezérkari főnök tisztában van vele, hogy milyen problémák vannak a magyar honvédségnél, de azokon úrrá akar lenni. Havril András az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága előtti meghallgatásán azt mondta: tudja, hogy a honvédség átalakítása félúton jár, a haderő- reformra nincs elég pénz és vezetési problémák is vannak. Havril András kinevezését a Fidesz is támogatja. •MR Megvan a szlovák lottómilliomos (SK) Jelentkezett és felvette nyereményét az a szlovákiai lakos, aki január elején eltalálta mind a hat számot a szlovákiai lottón. A boldog nyertes nem sok mindent árult el kilétéről, csak annyit, hogy Kassán él és felesége segítsége kellett a nyertes sorszámhoz. A milliomos egymillió koronával támogatja-a kassai onkológiai intézetet, továbbá pénzt ajánl fel a Magas-Tátra rendbehozatalára is. Nyereségesek a szlovákiai gazdák (SK) Igaz, az elmúlt év első kilenc hónapja alapján Szlovákiában a mező- gazdasági termelők veszteséggel számoltak, de az év végi közvetlen támogatások tükrében nyereséggel sikerült lezárni az évet. • KL ORSZÁG-VILÁG Nem bízik a Világbank a Gyurcsány-kormányban Látott már rosszabb évet is a szlovák malomipar Az Unió új államai közül a 8 volt szocialista állam legtöbbje elegendően szűkre tervezi a 2005-ös költségvetését a konvergencia-program megvalósításához, de Magyar- ország ismét kockáztatja az alacsony céldeficit teljesülését - áll a Világbank regionális jelentésében. A 2005-ös költségvetések alapján további pénzügyi konszolidáció következik be azokban az államokban, ahol szükség van erre, egyedül Magyarország nagy államháztartás hiányával és a gyenge költségvetési irányítással kapcsolatban merülnek fel aggodalmak - áll a jelentésben. Magyarország 3 éve folyamatosan elvéti a célt, annak ellenére, hogy a 2004-es előrejelzését kétszer felül kellett vizsgálnia. Januárban az EU pénzügyminiszterei intőt adtak a kormányzatnak a fegyelmezetlen gazdaságpolitika miatt, míg ezt nem tették Szlovákia, Cseh- és Lengyelország esetében. Az alacsony deficitcél teljesülését veszélyezteti az is, hogy a régió növekedése a tavalyi 5 százalékról idén 4,5-re mérséklődik - többek között a szűkebb fiskális és monetáris körülmények, az unióhoz való csatlakozás hatásának csökkenése és a nyugat-európai növekedés mérséklődése következtében. A Világbank szerint Szlovákia kivételével (amely folytatja a betervezett reformokat) a térség államaiban a gyenge lakossági támogatás és a közelgő választások miatt lelassulnak a reformtörekvések. A négy közép-kelet-európai állam, Szlovénia és a Balti államok is 2010-ben szeretne csatlakozni az eurózónához,' de Magyarország mellett Cseh- és Lengyelország, valamint Szlovákia is elég messze van a maastrichti 3 százalékos hiányt rögzítő plafontól. • DRY Szigorúbb szankciók gyűlöletbeszédért A magyar törvényhozás tavasszal szigorítani készül a gyűlöletbeszéd és Auschwitz tagadásának büntetőjogi felelősségre vonását - mondta el Tabajdi Csaba az Európai Parlament antiszemitizmusról és rasszizmusról folytatott vitájában. Az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője hozzátette: ha egy embert valamely népcsoporthoz való tartozása miatt diszkriminálnak, nem elég egyénileg őt megvédeni, hanem a csoport, a nemzeti és etnikai kisebbség egészét kell közösségi védelemben részesíteni. Az Európai Parlament várhatóan ma fogadja el azt a határozatot, amely egyebek között szégyenteljesnek és a történelmi igazsággal ellentétesnek minősíti a holokauszt tagadását. • MR Pápai intelem a kegyes halál ellen Idei nagyböjti üzenetében az eutanázia, a kegyes halál intézménye ellen mozgósította a katolikus híveket a pápa, egyben az idősebb korosztály jogainak tiszteletben tartását és megbecsülését szorgalmazva. Ezzel egy időben Magyarországon a kisebbik kormánypárt a kegyes halál elogad- tatásáért kampányol. II. János Pál pápa a húsvéti nagyböjtre írt üzenetét csütörtökön tették közzé a Vatikánban. A katolikus egyházfő arra szólította fel a hívőket, hogy tegyenek meg mindent az eutanázia és az azt megengedő törvények ellen, az emberi élet védelmében, s egyben minden embert arra kért, hogy vegyék fel a harcot „az idős embereket fenyegető, különböző formákat öltő veszélyek ellen”. Paul Josef Cordes érsek, a vatikáni jótékonysági tevékenységet összefogó „Cor unum” pápai tanács elnöke és André Mutien Leonard, a belgiumi Namur püspöke a pápai nagyböjti üzenetet ismertetve utaltak a nyugati világ és egész Európa „katasztrofális demográfiai helyzetére”, a fiatalok arányának csökkenésére, a lakosság elöregedésére, a generációk fokozódó önzésének veszélyeire és a különösen a fiatalok és idősek közötti ellentét éleződésére. A namuri püspök a belga szabályozásra utalva aggodalmát hangoztatta, hogy egyre szélesebb körben válhat elfogadhatóvá a kegyes halál eszköze, s az egyben aláássa az orvos és beteg kapcsolatrendszerét is. A pápai üzenet anyagi és törvényi támogatást kér az idősek számára, akiket ugyan gyakran „haszontalannak” ítélnek, de valójában igazi értékforrást jelentenek, s ezért nem szabad magányosságra ítélni, kizárni őket a társadalom életéből, továbbá eszközöket kell találni gyógyításukra, ha nehéz helyzetbe kerülnek. Ugyanakkor Magyarországon a kisebbik kormányzópártként a szabad- demokraták nagy energiákat fordítanak a kegyes halál társadalmi elfogadtatására, a napokban indult kampányukban is egyik fontos témaként szerepel a szenvedéstől való megszabadulás jogának elismertetése. • Dry Hozzánk is begyűrűzött a szökőár A Malév és az utazási irodák vesztesége 500 millió forint A magyar légitársaság mintegy 300 millió forintnyi jegyértékesítésből származó bevételkieséssel számolt a karácsonyi katasztrófa következtében. Az utazási irodák ugyanakkor 200 millió forint közvetlen veszteséget szenvedtek el a december 26-át követő időszakban. A MALÉV még tovább számolja a bevételkiesésen túl jelentkező egyéb többletköltségeket - mondta Krebsz Andrien, a légitársaság szóvivője a Magyar Utazási Irodák és Közvetítők Szövetségével közösen tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. Simon András, a Magyar Utazási Irodák és Közvetítők Szövetségének (MUISZ) szóvivője kiemelte, hogy bár igen komoly veszteségeket szenvedtek el a természeti katasztrófa következtében, már újra megkezdődtek a helyfoglalások a térség üdülőövezeteiben. • DRY A Szlovákiai Molnárok Társulása (SSM), amely a hazai malomipar termelésének kilencven százalékát képviseli, a január í-jével hatályba lépő törvénymódosítás által bevezetett önkéntes tagság után is kiáll az egységes Szlovák Mezőgazda- sági és Élelmiszeripari Kamara megőrzése mellett. Radovan Sillo, a társulás elnöke elmondta, az önállósodó és egyre nagyobb kompetenciával rendelkező kamarától elvárják, hogy továbbra is a vállalkozással, termeléssel és az élelmiszerek feldolgozásával kapcsolatos információkkal lássa el őket. A malomipar az élelmiszeripar öt százalékát teszi ki. 2004 első félévében a szlovák malmok 198 ezer tonna búza- és 16 ezer tonna rozslisztet termeltek. 2003-ban 331 ezer tonna búzalisztet j és 33 ezer tonna rozslisztet állítottak elő. A malmok összesen 504 ezer ton- j na hazai élelmiszeripari gabonát dolgoztak fel, és a kapacitásuk 64,6 százalékát használták ki. 2003-ban a malomipar 85 millió korona nyereséget ért el. 2004 október végéig a 2003-as év nyereségének az 55,3 százalékát tudták csak elérni. Sillo még arról is beszélt, hogy á szlovák molnároknak a piacon meg kell küzdeniük a külföldi konkurenciával is. Az elmúlt két év alatt a búza- és rozsliszt importja elérte a 14 800 tonnát, míg az exportja csak 4600 tonna körül mozgott. Tavaly a búzaliszt ára 17, 6 százalékkal csökkent. Az élelmiszeripari búzát Szlovákiában 2004 végén magasabb áron vásárolták fel, mint Csehországban vagy Magyarországon. • Rga Késésben a pozsonyi villamos művek eladása Tatjana Lesajová, a Szlovák Nemzeti Vagyonalap szóvivője elmondta, hogy a Szlovák Villamos Művek eladásának tranzakciós dokumentumait a vagyonalap vezetősége még mindig nem hagyta jóvá. Pavol Rusko gazdasági miniszter elmondta, hogy a vagyonalap végrehajtó bizottsága már elfogadta a dokumentumokat, reméli, hogy a vezetőség is ugyanígy fog cselekedni. „Ha már két és fél évet vártunk a villamos művek eladásával, akkor ezt az egy hetet már kibírjuk” - jelentette ki. A dokumentumok jóváhagyása után a gazdasági minisztérium kérni fogja a kormányt, hogy fogadja el a privatizációs határozatot. Csak a határozat jóváhagyása után írhatja alá a szlovák kormány az Enellel a privatizációs szerződést. Az olasz társaság a szerződés aláírását követően a 34 milliárd koronás vételár 30 százalékát fizeti ki, a fennmaradó összeget pedig szeptember végéig kell törlesztenie. Az állam vállalta, hogy a magánosítás második szakaszában a villamos művektől átveszi a bősi vízierőművet és a Jaslovské Bohunice-i Atomerőmű Al-es és VI-es blokkjait. Ezek teljes mértékben az állam tulajdonában maradnak. A gazdasági miniszter szerint az Énei 2005 második felében lehet a Szlovák Villamos Művek 66 százalékos részvénycsomagjának teljes jogú tulajdonosa. • Rga Papíron is kevés a megújuló energiaforrás Szlovákiában Az Energia 2000 Polgári Társulás Az atomenergia előállításával járó valódi kiadások című tanulmányában megfogalmazza, hogy Szlovákia a jövőben az atomerőművek felépítésével és fenntartásával járó kiadások többszörösét fizetheti majd ki a kiselejtezett nukleáris berendezések és a nukleáris hulladék elhelyezéséért Jozef Krizán, a tanulmány egyik szerzője az újságíróknak elmondta, hogy az atomerőművek felépítése eddig 70 milliárd koronába került, azonban a nukleáris hulladékok elhelyezése akár 386 milliárd koronába is kerülhet. Az atomenergia előállításával kapcsolatos kiadások törlesztése nemcsak a ma élő állampolgárokat, de még a jövő generációit is érinteni fogja. A tanulmány írói azzal a kérdéssel is foglalkoztak, hogy Szlovákia hol fogja elhelyezni atomhulladékait, ha a mohi atomtemető megtelik. Arra a megállapításra jutottak, hogy Szlovákia nem rendelkezik megfelelő hellyel, ahol atomtemetőt létesíthetne. Ebből kifolyólag Szlovákia olcsóbban megúszná, ha Oroszországba szállítaná ki nukleáris hulladékát. Mária Mistríková a tanulmányban bírálta Szlovákia energiapolitikáját, amelyet a gazdasági minisztérium a közeljövőben fog a kormány elé terjeszteni. Mistríková úgy véli, hogy Szlovákiának nagyobb hangsúlyt kellene helyeznie az Európai Unió által támogatott megújuló energiaforrások kiaknázására. Krizán szerint az Európai Unió feltételül szabta Szlovákiának, hogy 2010-ig energia- termelésének a 31 illetve 24 százalékát megújuló energiaforrásokból kell biztosítania. Jelenleg Szlovákia 14-15 százaléknál tart. „Ha nem teljesítjük időben az EU elvárásait, akkor majd fizethetjük a kirótt bírságokat” - jelentette ki Krizán. • Rga