Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-01-22 / 15. szám
IV HÍDLAP • 2005. január 22., szombat magazin Varga Péter jegyzete „Legyen béke már! Ellentmondásos élet az ember élete. Mióta csak ismerjük a történetét, e história háborúkról, öldöklésről és vérontásról tudósít, miközben folyamatos igényként, szent próbálkozásként jelentkezik életünk mindennapjaiban a béke és az egység megvalósításának szándéka. Az a vágy, hogy kéz a kézben építsük a jövőt és őrizzük meg a múlt még el nem pusztított, féltve őrzött értékeit. E törekvés nem csupán a világi életre jellemző, hanem az egyházak egységének szándékát is megfogalmazza, elválaszthatatlanul egymástól, ökumenikusán, hiszen a görög eredetű kifejezés az egész emberiségre utal, még akkor is, ha ma egészen más tartalommal bír. Ökumenikusnak, vagyis az egész ökumenét átfogónak a kereszténység első századaiban az egyetemes zsinatokat nevezték, mint például a niceai, konstantinápolyi vagy epheszoszi zsinatot, ahol még egyetértésben fogadták el az egyetemes egyház legfontosabb hittételeit. Azután ezt az egységet bizony megbontották a történelem viharai, és Krisztus követői több kisebb-nagyobb egyházra szakadtak. Ám az egység helyreállításának a szándéka mindig is alapvető vágya volt a világ keresztényeinek. A mai ökumenikus mozgalom gyökerei a 19. század végéig, 20. század elejéig nyúlnak vissza. 1895-ben jött létre egy nemzetközi protestáns ifjúsági szervezet, majd 1910-ben egy ettől független lutheránus próbálkozás illetve 1948-ban Amsterdamban megalakult az Egyházak Világtanácsa. E napjainkban Genfben működő szervezetbe protestáns, anglikán és ortodox egyházak tömörülnek, a katolikusok nem tagjai a mozgalomnak. A katolikus egyház a minden tekintetben mérföldkőnek számító II. vatikáni zsinaton hirdette meg az ökumenikus nyitást. A 20. század nagy pápái, XXIII. János, VI. Pál, II. János Pál szolgálatuk egyik legfőbb feladatának a keresztények egységének újrateremtését tekintették. A megszólítás: „Krisztusban Kedves Testvéreim! ” ma már nem csak a jelenlévőknek szól, hanem mindazoknak, akik a Megváltóba vetett hit és remény jegyében igyekeznek alakítani az életüket. A jeles pápákon és nagy teológusokon kívül mindazonáltal óriási érdemei vannak e missióban az ökumenéért együtt imádkozó, az ellentéteket fölszámolni szándékozó fiataloknak. Egy-egy ökumenikus istentiszteleten százak és ezrek imádkoznak nem csak Krisztus békéjéért, hanem a világbékéért is. Látva őket óhatatlanul eszébe öt- lik az embernek, hogy talán, talán ők lehetnek a kezdeményezői, Uram bocsá' megvalósítói egy évezredek óta vágyott világbékének! Úgy legyen! A Krisztus-hívők egységéért Január 16-án Budapesten, a Kálvin téren kezdődött az idei ökumenikus imahét, amely a továbbiakban Esztergomban folytatódott. Mottóját ebben az esztendőben Szent Pál Korinthusiakhoz írt 3. levelének egy gondolata adta: „Krisztus az egyház egyetlen fundamentuma". A 23-áig tartó találkozó célkitűzéseiről és programjáról Michels Antal h. esperes plébános úrral beszélgettem.- A programból kitűnik, hogy katolikusok, görög katolikusok, reformátusok és lutheránusok az mahét résztvevői. Mindig így van?- Itt alapvetően azt kell látni, hogy a történelmi egyházak azok, akik együtt imádkoznak Krisztus hitében, hogy fölfedezzük azt az egységet, amelyet az Isten Jézus Krisztusban adott és amelyet a történelem viharai bizony nem kevéssé megszaggattak. Az ökumenikus imahetek ezen egység újbóli megtalálását szolgálják. Ami a programot illeti, a szerdai nap az, amely hagyományosan itt Esztergomban a „püspökök találkozója”, amikor dr. Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek, dr. Márkus Mihály református püspök és dr. Paskai László bíboros úr is részt vesznek az ökumenikus találkozón, ők szolgálnak ezen a napon a Szent Anna templomban. Egyébként fontos szempont, hogy a hét egyes napjain meglátogassuk egymás templomait.- Milyen az érdeklődés az egyes egyházak, vagy általában a keresztények részéről az mahétre vonatkozóan?- Hála Istennek elmondhatom, hogy igen nagy. Már hétfőn, a görög katolikus templomban is látható volt az a tömeg, amely beözönlött és részt vett a nyitónapi igehirdetésen és elmélkedésen, noha országosan leginkább csak a budapesti „nyitást” hirdetik. Ami a korosztálybeli megoszlást illeti, jobbára a közép- és idősebb korúak vannak jelen, de tapasztalhatóan egyre nagyobb számban jönnek fiatalok is, leginkább ifjú családosok.- Egy-egy ilyen istentisztelet mennyiben különbözik a hagyományos liturgiától?- Az imahetek alkalmával alapvetően igehirdetésről van szó. Imaóra, benne az ige liturgia, énekek, zsoltárok, szentleckék, evangélium és természetesen a tanítás, buzdítás a heti mottóhoz kapcsolódóan, amelynek lényege, amint Erdő Péter bíboros úr is kihangsúlyozta, hogy minket keresztényeket maga Jézus Krisztus személye kapcsol össze. Vagyis, hogy a bíboros urat idézzem, „Nem hibázunk, ha a hívő hétköznapi okosság útmutatását megfogadjuk, tehát az igazságra, tisztességre, a keresztény tanításra, a krisztusi erkölcs elveire építjük életünket.” • P.REIN „Habet is primatem energeticum ! „Energikusprímástok van ” - mondogatta IX. Piuspápa rendre a Rómába érkező magyar zarándokoknak, és nem másra gondolt, mint magára Simor János esztergomi érsekre. Őszentsége bizony nem sokat tévedett - a prímás bölcs volt, határozott és akár a politikában, akár a művészetpártolásban „megátalkodottan” maximalista. A székesfehérvári iparos családból származó későbbi nagytekintélyű főpap korán kitűnt képességeivel. Az egyházi pályára lépve papnövendék lett Esztergomban, de tanult Pozsonyban, Nagyszombatban, végül a bécsi Pázmáneumban. Itt avatták 1841-ben egyetemi doktorrá. Hamarosan az esztergomi szeminárium tanára, 1857-től pedig győri püspök. Mindössze 44 esztendős volt ekkor. 1867. január 20-án a pápa esztergomi érsekké, Magyarország hercegprímásává nevezte ki. Mai szóhasználattal élve példátlan karriert futott be. Eddig a száraz életrajz, de ki is volt valójában ez a nagyszerű ember? Részint joggal nevezhetjük ügyesen taktikázó politikusnak, aki Magyarország történetének nehéz, ám annál jelentősebb esztendeiben viselte fontos funcióit. Győri püspökké az a Ferenc József császár nevezte ki, aki kezdetben nem koronáztatta magát magyar királlyá, későbben viszont a magyarok nem kívánták Szent István koronájával ékesíteni. Ne feledjük, ő az aradi vértanúk kivégzését elrendelő fiatal uralkodó, az egyezkedés gondolatától is vi- szolygó ember, akit azonban külpolitikai sikertelenségei és korának előrehaladta végül mégis arra kényszerítenek, hogy elfogadva a Deák Ferenc ajánlotta kompromisszumot megkösse a kiegyezést, létrehozva így az Osztrák-Magyar Monarchiát. 1867-ben a koronázási szertartást Simor János hercegprímás végezte el nagy ünnepségek közepette, noha kezdetben nem nagyon hitt a magyár minisztérium tartósságában, de felismerte a konkrét helyzetet, és ennek megfelelően cselekedett. Ö a politikus, természetesen a teljesség igénye nélkül. Am Simor sokkal több ügyes taktikusnál. Tudós és mecénás is egyben. Úgy válogatta össze szellemi és egyházi udvarát, hogy az megfeleljen egy tudománypártoló elvárásainak. Beke Margit azt írja az esztergomi palotáról, hogy kissé Vitéz János humanista tudósoktól, építészektől és művészektől nyüzsgő udvarára emlékeztetett. Nagyszerű emberek, későbbi főpapok nőttek ki mellőle. Könyvgyűjteménye már életében legendásnak volt mondható a maga negyvenezer kötetével. A könyveket jobbára vásárolta, illetve széleskörű gyűjtőhálózat útján szerezte be. Mindemellet gondja volt a katolikus iskolarendszer bővítésére, nevéhez fűződik többek között a vallás- és közoktatási minisztérium létrehozásának szorgalmazása. Támogatta a tankötelezettség bevezetését és a népiskolák hat osztályossá szervezését. Am a herceg- prímás nem csak könyveket gyűjtött. Műgyűjtői szenvedélyének világviszonylatban is ragyogó példája Közép- Európa egyik legnagyobb gyűjteménye, a Keresztény Múzeum, valamint a főszékesegyházi kincstár, noha a háborúk viharai és a második világháborút követő évtizedek politikai áramlatai korántsem kedveztek annak, hogy a maguk teljességében megmaradhassanak. Ám Simor János nem csupán könyveket és műkincseket gyűjtött, iskola- rendszert korszerűsített, hanem építtetett is. Szakrális jellegű csak egy van közülük, a drégelyi Szondy-kápolna. Profán épületnek nevezhető a prímási palota, sokkal jellemzőbb a tengernyi iskola, kórház és gazdasági jellegű épület megteremtése, nem is beszélve nagyszabású restauráló és rekonstruáló tevékenységéről. Az elmondottakból talán kiderül, hogy szinte vég nélkül sorolhatnánk mindazt, ami Magyarországon a 19. században Simor János hercegprímás nevéhez fűződik. Mindemellett nem szabad említés nélkül hagynunk buzgó és példamutató lelkiségét. Ha a kiegyezést követő évtizedeket „boldog békeidőknek” szoktuk nevezni, nos joggal mondhatjuk, hogy e boldogság megteremtésének energikus, nagyformátumú részese volt az esztergomi érsek. 1891-ben érte a halál. Isten nyugtassa békében! • V.P.
