Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-01-22 / 15. szám
ESZTERGOM 3 2005. január 22., szombat • HÍDLAP • A fények városa lesz Esztergom Fontos döntéseket hozott a képviselő-testület Minden esztergomi látványosság 2006-ra díszkivilágítást kap. Júliusig lehet még tavalyi áron területet vásárolni az Ipari Parkban. Példa értékű egészségügyi megállapodás született a város akkor is vállalja az iskolatej biztosítását ha a kormányzati kassza kiürül. A királyi város önkormányzatának képviselői legutóbbi testületi ülésükön elfogadták a Vaszary Kolos Kórház és a szlovákiai SIDERIA - ISOTA Egyesült Betegbiztosító között létrejött szerződést, amely a két ország közötti betegellátás tekintetében példaértékű megállapodás. Újabb jelentős épületek és városrészek kapnak éjszakai világítást. A 2001-ben indult közvilágítási program első lépcsőjeként, a Széchenyi- terv pályázati pénzéből elkészült a Várhegy díszkivilágítása, amelyet kiegészít majd a Bazilika díszkivilágítása a Magyar Turizmus Rt. támogatásával. Az önkormányzat döntése szerint a már kivilágított épületek, szobrok mellett a jövőben díszkivilágítást kap a Művészetek terétől induló Szent Tamás-hegyi feljáró, a Kis-Duna sétány Kossuth híd és Tabán közötti szakasza, a Prímás-szigeti Gesztenye fasor, a Bottyán híd és Tabán híd közötti szakasza, valamint a Széchényi tér körüli épületek. A teljes díszkivilágítási program 2006-ra valósul meg. Elfogadták az önkormányzati közművelődési és könyvtári feladatok ellátásáról szóló számvevői jelentését, amelyből megállapítható volt, hogy a környező városok között Esztergom támogatja a legnagyobb mértékben a városi könyvtárat. Módosították a köz- beszerzési szabályzatáról szóló rendeletet. Az új Közbeszerzési Szabályzat hatálya csak a város önkormányzati és a részben önkormányzati önálló költségvetési szerveire, mint ajánlatkérőre vonatkozik. A jövőben munkacsoportok véleményezik a beérkezett ajánlatokat. Júliusig a tavalyi áron, azaz 3900 fo- rint + Áfa négyzetméterenkénti áron értékesíti a város az Ipari Park területén fekvő telkeit. Az önkormányzat fejlesztést segítő gesztusként a Magyar Suzuki Rt. részére felajánlotta megvételre a gyár területéhez kapcsolható területet, amelyet még kedvezményes áron vásárolhat meg a cég. Július elseje után a telkek ára négyzetméterenként 4400 forint+Afa lesz. Ismét kapnak iskolatejet február 21-től a gyerekek az önkormányzati fenntartású óvodákban és általános iskolákban. Az önkormányzat akkor is folytatja az iskolatejprogramot, ha a kormány már nem ad támogatást, vagy megszünteti a programot. Elfogadták az óvodák nyári szünetének turnus beosztását. Jóváhagyták a testület első félévi munkatervét és a megyei ön- kormányzat december 16-i üléséről szóló tájékoztatást, amelyben a megyei múzeumfejlesztési intézkedési terv részeként Esztergomot érintő feladatok is szerepeltek. • MUZSLAI Kultúra napja a Vármegyeházán Hordozható újraélesztő ajándékba Az Esztergomi Városszépítő Alapítvány és Esztergom Város Képviselő-testületének Kulturális, Idegen- forgalmi és Sportbizottsága szervezésében rendezik meg a Városegyesítés évfordulóján tartandó nyilvános kuratóriumi ülést és a Magyar Kultúra Napja városi ünnepségét január 24-én, hétfőn négy órától a Vármegyeháza Dísztermében. Az ünnepség a Városszépítő Alapítvány nyilvános ülésével kezdőik, melyen a Városszépítő és a Virágos Esztergomért 2004 pályázatok értékelésére kerül sor. Öt órától a Magyar Kultúra Napja alkalmából köszöntőt mond Koditek Pál elnök. Torroba Sonatináját Csáki András gitárművész, a Budapesti Liszt Ferenc Zene- akadémia növendéke adja elő. Roller Árnyas-völgy és Elfelejtett dal című művei Szabó Sándor gitárművész előadásában lesz hallható. Chopin 2. Mazurkáját és Brahms: 5. Magyar Tánc című darabját Eötvös József Liszt-díjas gitárművész fogja előadni. Az ünnepségen Meggyes Tamás polgármester mond pohárköszöntőt. Az ünnepség ideje alatt az Esztergomi Művészek Céhe kiállítása látható a Díszteremben, míg a terem körül, a folyosókon a várost tavaly a Nemzeti Színházban bemutató tablókat tekinthetik meg. • ÁK Sokan csak átsétálnának Lassan egy éve lesz, hogy beléptünk az unióba, a határátlépés fortélyait mégsem tudtuk elsajátítani. Az sem ritka, hogy valaki adóigazolvánnyal vagy a TAJ-kártyájával, netán anélkül próbál átjutni a határon.- Még mindig nagy a tudatlanság a határátlépéssel kapcsolatban - ismerte el lapunknak Kiss Sándor százados, a Győri Határőr Igazgatóság esztergomi határrendészeti kirendeltség vezetője. Mint mondta, soha nem fordult elő az esztergomi határátkelőn a csatlakozás óta, hogy ne fogadták volna el a személy igazolványt. Abban az esetben, ha sérült volt, más papírokat is elkérhetett az őrség. Kiss Sándor százados elmondta, a legtöbben azzal sincsenek tisztában, hogy a tizennégy éven aluli, tehát személyivel nem rendelkező állampolgároknak a határátlépéshez továbbra is érvényes útlevélre van szükség. Kiss hozzátette: - Legnagyobb meglepetésünkre még mindig sok vita van abból a határátlépőkkel, miért állítjuk meg és ellenőrizzük őket; van, aki egyszerűen megpróbál átsétálni a másik országba. Sokan nem tudják, milyen igazolványt kell felmutatni a határőrnek; nem egyszer fordult már elő, hogy adóigazolványt, TAJ-kártyát vagy éppen anyakönyvi kivonatot mu- J tattak fel a határátlépésnél. Ez az in- | formációhiány szerintünk annak tudható be, hogy nem tájékoztatták kielé- { gítően a lakosságot a csatlakozást követő változásokról. A határon csak ér- ; vényes útlevéllel és személyi igazolvánnyal lehet átmenni. • -yáTúlterheltük az APEH-et Nem bírságolnak a késedelmesen érkező e-adatok miatt Majdnem teljesen összeomlott az APEH elektronikus adóbevallási rendszere, de tegnap fél tizenkettőtől újra fogadja az adóhivatal az áfabevallásokat, januártól a tízezer legnagyobb adózó vállalat csak elektronikus úton vallhatja be adatait, az APEH szervere azonban nem bírt az áfa-bevallások feldolgozását. A leállás oka valószínűleg az volt, hogy túlterhelődött az APEH elektronikus bevallásokat fogadó rendszere. Az adóhatóság email-fiókjai beteltek. A leállás sokaknak jelentett pánikhangulatot, hisz ezeknek a vállalatoknak a bevallási határidő január 20-a volt. Az APEH Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóságától megtudtuk, hogy mivel a hiba köztudott volt, így nem kell büntetésre, bírságra számítaniuk azoknak, akik a rendszer problémái miatt késnek a bevallással. Az adóhivatal utólag közzéteszi majd, melyik időszak számított technikai hiba miatt kiesőnek. Akik azonban ezen az időszakon túl teljesítik bevallásukat, minden bizonnyal várhatják a büntetést. Az idei évben kiterjesztették azoknak a körét, akiknek elektronikus úton kell beadni adóbevallásukat. Tavaly még háromezer volt az erre kötelezettek száma, január elsejétől azonban a tízezer legnagyobb adózónak kell így teljesítenie bevallási és adatszolgáltatási kötelezettségét. Azt, hogy a megyében és szűkebben Esztergomban hány vállalatot érint az elektronikus bevallás, illetve, hogy hánynak okozott problémát a leállás, nem tudtuk meg. • ÁK Esztergom tíz éve áll testvérvárosi kapcsolatban Maintalal. Évente megrendezésre kerül Maintalban az Esztergomi hét, erre idén március 4 és 13 között kerül sor. A programok előkészítésére küldöttség érkezett a városba, és ez alkalomból ragadta meg az alkalmat arra, hogy egy defibrillátor átadásával segítséget nyújtson Esztergomnak. Maintal-Esztergom Baráti Társaság elnöke, Erich Fischer és a társaság koordinátora, Gerhard Seuffert elhozták a maintali Vöröskereszt szervezet ajándékát, a hordozható defib- rillátort. Az ajándékot az Esztergom Hotelben adták át az Esztergom-Do- rog Mentőalapítvány részére. Erich Fischer elmondta, hogy a defibrillátor egy háziorvosnál vált feleslegessé, így elhatározták, hogy testvérvárosuknak, Esztergomnak ajándékozzák a készüléket, ezzel is segítve a mentősöknél az életmentést. A már hosszú ideje tartó jó kapcsolat miatt gondoltak arra, hogy ide hozzák ajándékba a készüléket, mert úgy tudták, hogy Esztergomban ilyen készülékekkel a Maintalból érkezett az életmentő ajándék mentőkocsik nincsenek ellátva. Az alapítvány dönt a felhasználásáról, és minden bizonnyal hasznos segítséget fog majd nyújtani a mentősök munkája során. A defibrillátort az Esztergom- Maintal Baráti Társaság esztergomi titkára és az esztergomi Vöröskereszt megbízott titkára, Tarján Istvánná és Kőkuti Boglárka megbízott elnöke, valamint a mentőalapítvány képviseletében Morva László, az Esztergom-Dorog Mentőalapítvány titkára vette át. • Munkatársunktól Tanterem berendezését kérték Az árvaházban adottak a feltételek a normális élethez Knapp János Pál alpolgármester tegnap Böjté Csabát, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjét fogadta, aki azzal kereste fel Esztergom város vezetőségét, hogy anyagi - és nem anyagi - segítséget nyújtsanak egy szovátai árvaház felépítéséhez. Csaba testvér intézményeiben mintegy 430 gyermek nevelkedik. A helyiek tudják, azok a gyerekek, akik valamelyik intézmény lakói lehetnek, megmenekülnek. Jelenleg nyolc helyen - Szászvárosban, Petrozsén, Szovátán, Nagyszalontán, Zsombolyán, Torockón, Kolozsváron - sikerült gyermekotthonokat kialakítaniuk. A gyerekek számára ezeken a helyeken minden feltétel adott ahhoz, hogy „normális” életet tudjanak kezdeni. Petrozsén egy nyolc osztályos iskolát alakítanak ki, ugyanitt hat szociális családnak tudnak segítséget nyújtani. Az intézményekbe kerülő gyerekek csak a vakációra mennek haza, a többi időt Csaba testvérrel töltik. A szovátai árvaház felépítéséhez kértek támogatást Esztergom várostól is, ahol egy iskolaközpontot szeretnének kialakítani. Ehhez már megvásároltak egy 15 hektáros területet. A központ alapkőletételét május 1-jére tervezik. Azt szeretnék, hogy Esztergom vállalja fel az iskolaközpontban egy osztályterem berendezéseinek beszerzését és a továbbiakban a fenntartási költségekhez is hozzájárulna. Várják az anyagi támogatáson túl olyan gyerekszerető emberek jelentkezését is, akik szívesen bekapcsolódnának a munkába. Az alpolgármester biztosította Csaba testvért arról, hogy tolmácsolni fogjá Meggyes Tamás polgármesternek a kérésüket, és saját részéről is mindent elkövet az eredményes, közös munkáért. Viszonzásképpen kérte a testvért, hogy imájával és tudásával ő is segítse az embereket. • SZSZANDRA Kettővel kevesebben Lapunk ez idáig meg nem erősített információi szerint két önkormányzati képviselőt, akik már nem tagjai a szocialista párt önkormányzati frakciójának, kizárt soraiból az esztergomi MSZP alapszervezete. Nagy Beáta listán mandátumot szerzett képviselőt az után zárták ki a szervezetből, hogy a napokban kilépett a párt önkormányzati frakciójából. Tóth Józsefet, aki egyéniben szerzett képviselői mandátumot és az önkormányzat Tulajdonosi Bizottságának az elnöke, már korábban kizárta soraiból a frakció, de a pártszervezet csak most tette ezt meg. • DRUCZA Meglepő szőnyegképek Párma Zsolt képalkotó „Szőnyegképek” című kiállítása nyílik január 28-án 17 órakor a Bajor Ágost Művelődési Ház aulájában. A művész új stílust, különleges anyagokat, sajátos technikát alkalmaz meglepő vizuális megjelenítésben. A kiállítást Végh Éva festőművész nyitja meg, közreműködik az Esztergomi Belvárosi Templom Kórusa, valamint Párma Csaba és Szentkirályi Károly is. A kiállítás február 28-ig tekinthető meg. • ÁK Hétvégi családi vetítések a Kültúrmozgóban A Bajor Ágost Kültúrmozgóban február hónaptól hétvégi, délutáni családi vetítésekre is sor kerül. Több nézőnk és szülő kérésének eleget téve vezetjük be a hétvégi délutáni, gyerekeknek, gyerekes családoknak szóló vetítéseket, amelyek során terveink szerint egyelőre havonta egy szombat és vasárnap délután 16 órai kezdettel a legújabb animációs filmek közül válogatunk. Február hónapban a világszerte nagy sikert aratott A hihetetlen család című Disney animációs filmet vetítjük 26-án és 27-én délután. Emellett a film 14-15-16-án a szokásos esti 19 órás műsorsávban is helyet kapott. Az elkövetkező hónapokban a Polar Expressz, az Özönvíz, a Micimackó és a Zelefánt, Spongyabob-A mozifilm lesz látható a tematikus blokkban. A hétvégi tematikus családi blokk már a második rendszeres összeállítás lesz a Kültúrmozgóban, a januárban induló Zöld mozi vetítések mellett. • KGY Ökumenikus imahét A krisztushívők egységéért végzett ökumenikus imahét január 23-ig tart. Esztergomban január 22-én 18.00 órától a Szentgyörgymezői templomban dr. Kiss Rigó László katolikus püspök, 23- án, 1700 órától a Vízivárosi templomban dr. Cselényi István görög katolikus paróchus tartja az istentiszeletet. Bibliai rajzverseny A Belvárosi Plébánia gyermekrajz pályázatot hirdet, 4-14 éves gyermekek részére. A rajzlap hátulján fel kell tüntetni a következő adatokat: név, cím, telefonszám, születési dátum, óvoda vagy iskola neve és a választott téma címe. A rajzok leadási határideje: március 27, húsvétvasámap. A rajzok leadásának helye a Belvárosi Plébánia (Esztergom, IV Béla király u. 3.). Izgalmas nyeremények várják a majdani helyezetteket, a társasjátékok, gyermekbiblia, mesekönyvek, kifestők, kazetták mind gazdára várnak. A nyerteseket telefonon vagy postai úton értesítik majd. • VI