Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-01-19 / 12. szám

6 HÍDLAP • 2005. január 19., szerda KALEIDOSZKÓP NÉVNAP január 19. napján szeretettel köszöntjük Sára és Márió nevű olvasóinkat! Sára: héber eredetű bibliai név. Jelentése: fejedelemnő, hercegnő, uralkodó asszony. A Sarolta névhez nincs köze. Márió: a Máriusz név olasz meg­felelője. Latin eredetű, jelentése: fér­fi. harcias. • sem NORICUMI SZENT SZEVERiN SZERZETES * JANUÁR 19. Feltehetően előkelő származású ró­mai volt, s miután remeteként élt a Közel-Keleten, a Noricumba költö­zött, ahol haláláig tevékenykedett. Favianis városka mellett kolostort alapított. Szerette volna itt tölteni az életét magányban és csendes imád­ságban, de nem volt képes megta­gadni a segítséget a háborútól és gazdasági bajoktól szorongatott la­kosságtól. Fő gondját a leginkább ve­szélyeztetett határvidékek képezték. Lelkipásztori munkájában arra töre­kedett, hogy felébressze, és ébren tartsa a hitet az egyszerű népben éppúgy, mint a papságban. Arra tö­rekedett, hogy meghatározott regu­lával befolyásolja a szerzetesi életet. A beteggyógyítás mellett különös gondja volt a foglyokra és a szegé­nyekre. Karitatív tevékenysége se­gélyforrásául szolgált a tized beszol­gáltatása, amelyet nyomatékosan megkövetelt. Favianisi kolostorában halt meg 482. január 8-án. • sem TUDTA? 62 éve született Janis Joplin bluesénekesnö, aki fehér létére olyan tökélyre fejlesztette a stílust, mint fekete elődei közül senki. Későbbi jelmondatához híven - „élj gyorsan, szeress szenvedélyesen, halj meg fiatalon” - már korán elszö­kött otthonról. 1961-től 66-ig végig­járta Amerikát, alkalmi munkákból élt, énekelt. 1966-ban eljutott San Franciscóba, tagja lett a Big Brother And The Holding Company-nak. Albumuk, a Cheap Thrills hatalmas siker volt. Zenéjükben kiválóan öt­vöződött a soul, a blues és a korai hard zene. Szólópályáján végig segí­tette a Company gitárosa, Sam And­rew. 1968-ban Bob Dylan menedzse­re, Albert Gross vette pártfogásába. Fellépésein gyakran tett idegborzoló kijelentéseket. 1970. október 4-én be­következett halálát a napi több üveg whiskey és a drogok, főleg a heroin okozták. 27 évet élt. • sem GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Január 19-én, szerdán: Esztergom - Kolos Patika (Petőfi S. út 30.) Tele­fon: 414-563. Dorog - Szent Margit Gyógyszer- tár (Rákóczi út 9) Telefon: 431-191. o R Ister-Granum Eurorégió napsütés borult ég felhős ég eső havaseső vihar havazás gyenge erős szél viharos szél szél Régiónkban reggelre már havazásra is számítani kell, de átmenetileg havas eső, ónos eső is előfordulhat. Keleten továbbra is sűrű zúzmarás ködre ké­szüljenek a közlekedők. Napközben is borult lesz az ég, csak délután kezd észak felől szakadozni a felhőzet. Délután többfelé lesz kisebb havazás, né­hol havas eső, ónos eső várható, máshol csak elszórtan lehet hószállingózás. A keleti, északkeleti szél többfelé megélénkül, délnyugaton meg is erősödik. Hajnalban -8, o fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -2, +2 fok között alakul. Késő este -4, o fok lesz. Időjárási helyzetkép a Kárpát-medence térségében Az Izland felett örvénylő hatalmas kiterjedésű ciklon hullámzó hideg­frontja egyre jobban megközelíti a Kárpát-medencét, előtte a magasban megenyhül az idő, a talajon éppen ezért sokfelé lesz sűrű köd a mai nap fo­lyamán, holnap már inkább csak keleten. A hidegfronton az Alpok déli lej­tőjénél egy peremciklon képződik, amely holnap az ország déli részén né­hány cm friss havat eredményez. Holnap kettős fronthatás lesz érvényben és tovább romlanak a közlekedés időjárási feltételei. RENDŐRSÉGI HÍREK Komárom-Esztergom megyében hétfőn 11 személy esetében alkal­maztak személyi szabadságot korlá­tozó kényszerintézkedést a rend­őrök, őrizetbe közülük 1 főt vettek. A megyei rendőrkapitányság saj­tószolgálatának jelentése szerint megyénk útjain hétfőn személyi sé­rüléssel járó közlekedési baleset nem történt. gom közötti NA 300-as magas veze­tésű forróvíz távvezeték Dorog, Pi­actér és garázssor mögötti, valamint a Dorog, Reflex Kft. bejárata és a volt Mészmű bejárata közötti he­lyen eltulajdonítottak 117 db 2 m2- es 1 mm vastag és 20 db. 0,9 m2-es 1 mm vastag alumínium burkoló le­mezt. A bűncselekménnyel okozott kár 560.7 lO.-Ft. Vagyon elleni bűncselekmények Hétfőn 10.07 órakor a Promtávhő Kft. képviseletében tettek feljelen­tést ismeretlen személy(ek) ellen, akik január 13-a és január 17-e kö­zött eltelt időben a Dorog - Észter­Január 17-én 15 órakor az ácsi MÁV szolgálattevő bejelentése alap­ján eljárás indult ismeretlen tettes ellen, aki ismeretlen időben az ácsi MÁV állomás területén eltulajdoní­tott 2 db. ún. „ Útátjáró” jelzőtáblát. A lopási kár kb. 8.000.-Ft. M 0 M U R Január 17-19. (hétfő-szerda) - 19:00 Collateral - a halál záloga (Collateral) Színes, feliratos amerikai dráma 120 perc. Rendezte: Michael Mann Főszereplő: Tom Cruise, Jamie Foxx, Jada Pinkett Smith. Collateral - a halál záloga - Max (Jamie Foxx) taxisként rója New York utcáit. Egy este autója hátsó ülésére be­huppan a titokzatos Vincent (Tom Cruise). Az üzletember benyomását keltő férfi arra kéri Maxet, hogy tekintélyes összegért cserébe fuvarozza el a város öt különböző pontjába, majd hajnalban a reptérre. Kisvártatva kiderül, Vincent valójában bérgyilkos, aki a maffia meg­bízásából módszeresen számol le egy tár­gyalás kulcsfontosságú szereplőivel. Danubius mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) 19.00 Tap­ló télapó - amerikai-német vígjá­ték. Rendezte: Terry Zwigoff. Sze­replők: Billy Bob Thornton, Bernie Mac, Lauren Graham, Tony Cox, Lauren Tom, John Ritter. ORVOSMETEROLÓGIA A térségbe érkező ciklon miatt ket­tős fronthatásra kell felkészülnünk, emiatt feszültebbek, ingerültebbek lehetünk. A légszennyezettség alig változik, a levegőminőségi határérték 15-40 %-át éri el (ezen belül a nitro- génoxidok koncentrációja a legmaga­sabb). A porkoncentráció alacsony­közepes. A légnyomás emelkedik. KpZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA Éjszaka tovább növekszik a felhő­zet, a Dunántúlon már havazásra is számítani kell, délnyugaton esetleg átmenetileg havas eső, ónos eső is várható. Az utak főleg a kora reggeli és az esti órákban szinte mindenütt csúszósak lesznek, a helyenként elő­forduló sűrű zúzmarás köd tovább nehezíti a közlekedést. Napközben zömmel borult lesz az ég, a látási viszonyok korlátozódhatnak, csak délután kezd észak felől szakadozni a felhőzet. A keleti, északkeleti szél többfelé megélénkül, ezért nagyobb sebességnél, autópályákon előzéskor nem árt ezt figyelembe venni. Ú T ! INFORM A Komárom-Esztergom megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság közleménye szerint a régi­óban az alábbi utakon számíthatnak forgalomkorlátozásra az útrakelők: A 117. számú főút 61 +700 - 62 + 000 kilométer szelvény között, a Tátot kikerülő út nyomvonalának építése miatt 30 kilométer/órás se­bességkorlátozás van érvényben. A 10. számú főút 65 + 200 - 66 + 200 kilométer szelvény között, Süttő és Neszmély között 60 kilo­méter/órás sebességkorlátozás van érvényben, valamint „egyenetlen út” tábla szabályozza a forgalmat. A 10. számú főút 34 + 600 - 34 + 700 kilométer szelvény között, Leányvár külterületén, 40 kilomé­ter/órás sebességkorlátozásra lehet számítani az úthibák miatt. Az 11124 számú út 0+050 - 1+680 kilométer szelvény között, a pilis- szentléleki bekötőúton 30 kilomé­ter/órás sebességkorlátozás van ér­vényben, továbbá „egyéb veszély” tábla szabályozza a forgalmat. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudo­mányi Kara FELVÉTELT HIRDET KULTURÁLIS MENEDZSER (OKJ 71840702) felsőfokú szakképzésre. (OKÉV engedélyszám: 07-0587-02) Jelentkezési határidő: 2005. február 3. További információk: www.btk.ppke.hu/Oktatas E-mail: tpo@btk.ppke.hu Tel.: 26/375-375/2025; 2026 AZ ® RÉSZLETES MŰSORA Szerda 07:10 KUPAK kulturális programaján­latok (hétfői ism.), tartalomból: ren­dezvény-ajánlatok: filmajánló: horosz­kóp: kiállítás-ajánlatok: tárlat-bemuta­tó: interjú Franta Dezső restaurátor­ral a Sugár galériában látható fotókiál­lítása kapcsán; beszámoló a városi néptáncegyüttes négy éves jubileumára rendezett ünnepségről. Műsorvezető: Kassai Zoltán. 08:10 KUPAK (ism.). 10:10 Hírsport (keddi ism.). 10:15 Sportdélután (keddi ism.), benne: Vitézek-Exiles NBl-es rögbi-mérkőzés ismétlése. 16:10 Hírsport (keddi ism.). 16:15 Sportdélután (keddi ism.). 19:08 Regionális időjárás. 19:10 KU­PAK (hétfői ism.). 20:10 KUPAK (hét­fői ism.). 23:10 KUPAK (hétfői ism.) Csütörtök 07:10 KUPAK - kulturális programaján­latok (hétfői ism.), tartalomból: ren­dezvény-ajánlatok; filmajánló; horosz­kóp; kiállítás-ajánlatok; tárlat-bemuta­tó; interjú Franta Dezső restraurátor- ral a Sugár galériában látható fotókiál­lítása kapcsán; beszámoló a városi néptáncegyüttes négy éves jubileumára rendezett ünnepségről. Műsorvezető: Kassai Zoltán. 08:10 Kupak (hétfői ism.) 10:10 Kupak (hétfői ism.) 11:10 Remustra - újra néző, benne: Eszter­gom és Canterbury testvérvárosi szer­ződésének megkötése. 14:10 KUPAK (hétfői ism.) 16:10 Remustra (ism.) 19:00 Visszapillantó - hírek a múltból 19:05 Messzelátó - hírek a jövőből 19:10 Remustra (ism.). Minden egész órában jelentkezik napi hírösszefoglalónk a Visszapillantó, majd azt követően napi ajánlónk a Messzelátó, miután regionális időjá­rásjelentést láthatnak. DUNAKANYAR RÁDIÓ MŰSORA Hétfőtöl-Péntekig 6.00-10.00 HANGADÓ - Reggeli információs magazin. 6:30 Regioná­lis hírek, 7:15 Horoszkóp, 7:25 Ál­landó rovatok: Hangvillás reggeli - különleges receptekkel, ínyencsé­gekkel. 7:30 Regionális hírek 8:30 Regionális hírek 9:15 Sztárkanyar, 9:30 Regionális hírek 9:50 A Han­gadó slágere, 10.00-11.00 Informáci­ók, érdekességek. 10:30 Regionális hírek 11.00-12.00 Magyaróra, kizáró­lag magyar slágerekké 11.00-12.00 Regionális magazin 12:30 Regioná­lis hírek 12.00-14.00 Kívánság mű­sor 13.00-14.00 Regionális kívánság- műsor 14.00-15.00 Információk, ér­dekességek 14:40 Regionális sport­hírek 15.00-20.00,HÉTKÖZNAP DÉLUTÁN. 15:30 Regionális hírek 16:30 Regionális hírek 17.00-18.00 Regionális óra (hétfőnként) 17:30 Regionális hírek 18.00-19.00 Atom­mag-ház 18.00-18.30 kedd vagy pén­tek - Stúdió beszélgetések a hazai élet jeles képviselőivel 19:30 Mesék 20.00-22.00 kedd - Jazzkanyar. HÍDLAP Napi hírújság a régió életéről Lapigazgató: Száraz Róbert Főszerkesztő: Varjú Frigyes Rovatvezetők: Bukovics Krisztián (régió). Nagy Balázs (sport, Szlovákiát bel- és külpolitika), Váczy H. István (kultúra, Esztergom) Munkatársak: Czigler Mónika, Gál Kata, Kertész Viktor, Kiss Emese, Muzslay Ágnes, Szalay Álmos, Szűcs Alexandra, Varga Péter Lapterv: Balage H Szeder Tervezőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőségi titkár: Jászbcrényiné Kárász Krisztijia Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@axelero.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Felelős kiadó: dr. Gál Nóra vezérigazgató Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4. telefon: + 36 (33) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelőssé­get. Kéziratokat, fényképeket nem órzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbcsítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákjában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 0 3 Stúrovo, Továrenská 1., telefon: 036-756-2027 Előfizetési díj: egy évre 12 900 forint (1 840 korona), fél évre 6 400 forint (980'korona), negyedévre 3 900 forint (490 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents