Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-01-18 / 11. szám
4 HÍDLAP • 2005. január 18., kedd RÉGIÓ Adakozott-e On a szökőár áldozatai javára? Árpi (jogász hallgató) Még nem tettem meg, de tervezem. A napokban akarom fölhívni a Vöröskeresztet, és rajtuk keresztül szeretnék 5000 Ft-ot fölajánlani. Bennük bízom, bár tudok róla, hogy a televíziónak is van egy telefonvonala, amelyet tárcsázva bizonyos összeget jóváír a rászorultak számára. István (rokkant nyugdíjas) Szörnyű az, ami a délkelet-ázsiai emberekkel történt. Megdöbbentem, amikor az első híradások szerint 30.000 ember esett áldozatul. Hátborzongató érzés volt, hogy napokkal később már 150.000 emberről beszéltek. Amint megtudtam azt a lehetőséget, hogy telefonon is segíthetek, egymás után ötször fölhívtam a „segélyvonalat”. Tamás (pszichológus) Magyarország élenjáró adakozókedve kapcsán nekem az jutott eszembe: örvendetes, büszke vagyok arra, hogy a mag)'árok soha nem tapasztalt segítségnyújtásról tettek tanúbizonyságot. De így még abszurdabb, elszomorítóbb a december 5-én történt népszavazás eredménye. Miért érdemel többet egy srí-lankai ismeretlen, mint magyar testvéreink? Juli (irodavezető) Tudok róla, hogy él egy telefonszám, amelyet ha hívok, akkor 200 Ft-ot tudok ezzel adakozni. Gondoltam is, hogy megérdeklődöm, de eddig nem jutott rá időm. Örülök, hogy a világ és elsősorban a magyarok pártfogásukba veszik a katasztrófa áldozatait. Vers és prózamondók fesztiváldélutánja Nyergesújfalu. Január 22-én, szombaton délután 3 órától a Magyar Kultúra napja alkalmából Magyar Versmondó és Prózamondó Délutánt tartanak a nyergesi Tömegszervezeti Székházban. A rendezvényt a helyi Pinocchio Bábcsoport és az Ady Endre Művelődési Ház és Könyvtár szervezi. A szervezők várják azok jelentkezését, akik szívesen elmondanák vagy felolvasnák kedves versüket, vagy részletet valamely prózai műből. Ovodáskorú- aktól kezdve egészen a nyugdíjasokig mindenki jelentkezését várják, a feltétel csupán annyi, hogy a szerző magyar költő vagy író legyen, illetve az előadás hossza maximum 5-6 perc lehet. • SZSZANDRA Harminc méterről csúszott az árokba Döntős. Szombat délután egy harminc méter mély árokba zuhant egy fiatalember a Ram-szakadéknál. A közkedvelt kirándulóhelyen már több hasonló baleset történt, ami annak is köszönhető, hogy a szakadék környékén kirakott biztonsági láncokat rendszeresen megrongálják, ellopják. A 20 év körüli fiatalember valószínűleg a turistaútról csúszott a mélybe, és onnan csak a speciális mentőosztag közreműködésével tudták kimenteni. A szerencsétlenül járt túrázó súlyos sérüléseket szenvedett. Elment a kedvünk a költekezéstől Áremelések ideje: megcsappant a vásárlási kedv Folytatás az I. oldalról Nagyon sokan járnak Budapestre dolgozni, így nekik fel kell(ett) készülniük arra, hogy az új évben a fővárosban átlagon felül drágult a tömegközlekedés. Januártól 10, júliustól további 5 százalékkal kell többet fizetni. A vonaljegyért januárban 160 forintot, a nyár derekától pedig 170 forintot kérnek a pénztárakban. A BKV-bérlet munkavállalók számára 5400-ról előbb 5950 forintra, majd 6250-re drágul, a diák- és nyugdíjas bérletek ára 15 százaléknál kisebb mértékben, 2050-ről ,2250- re, illetve 2360 forintra változik. (Bécsben jelenleg 369 forint egy vonaljegy, Varsóban 142, Pozsonyban 113, Prágában pedig 33 forintért utazhatunk. Prágában a felnőtt havi bérlet 3363 forint, Pozsonyban 4535, Varsóban, pedig 4493 forint.) A vasúti jegyárak átlagosan 4,5 százalékkal emelkedtek, a helyjegyért változatlanul 130 forintot kérnek a pénztárak, és az árkülönbözet sem változik az intercity- és intercity rapid szerelvényeken (480, illetve 600 forint). Az inflációt meghaladó mértékben nőnek a sztrádadíjak is, az autópályakezelő átlagosan 15 százalékkal emeli az úthasználat díját. A négynapos matrica ára 1120 forintba kerül, ugyanezért a nyári szezonban, már 1460-at kérnek. A 10 napos matricát 2300 forintért, az egy hónapig érvényes matricát 3900 forintért vásárolhatjuk meg. Az éves matrica ára 35 ezer forintra drágul. Változás, hogy a személyautó-matrica kivételével minden más járműkategória után visszaigényelhető az áfa. Nem kell többet fizetni a támogatott gyógyszerekért, de a vény nélkül kapható készítmények ára 5 százalékkal nő. Nem drágulnak a hatósági postai szolgáltatások (levélküldés, csomagszállítás). Többe kerül a válás, az eddigi 10 ezer forintos illeték 12 ezerre változik. A vállalkozói engedély illetéke megduplázódik és eléri a tízezret. Januártól 30-ról 15 millió forintra csökkent az illetékmentesen vásárolható új lakások forgalmi értékhatára. Jelentősen drágulnak az okmányok. Az öt évig érvényes útlevélért 6 ezer forintot kell fizetni, a tíz évig használható okmány illetéke 10 ezerre nő. Ötven százalékkal kérnek többet a forgalmi engedélyért és a jármű törzskönyvért. Ezeket a díjakat februártól, de legkésőbb áprilistól hatóságoknak és hivataloknak kizárólag postai csekken vagy banki átutalással fizethetjük be. Az év elejétől módosult az adótábla: 1,5 millió forintos éves jövedelemhatárig 18, a fölött 32 százalék a személyi jövedelemadó mértéke. Eközben 12-ről 8 millió forintra csökkent a családi adókedvezmények igénybevételének felső határa, és 20- ról 25 százalékra emelkedett a különadózó jövedelmek kulcsa. A távközlési és kábeltelevíziós díjak sem maradnak változatlanok. A Matáv átlagosan 5,6 százalékkal emelte a lakossági előfizetési díjat, változatlan marad azonban a perc- és kapcsolási díj. A tavalyi, átlagosan mintegy 20 százalékos díjcsökkentés után a mobiltelefon-szolgáltatás tarifái változatlanok maradnak, a kábelszolgáltatók viszont átlagosan 10 százalék körüli díjemelést hajtanak végre. Az építőanyagok 8-25 százalékkal kerülnek többe januártól, a drágulás átlagosan meghaladja a 6-7 százalékot. Az építési telkek 8, az építkezési munkák 6-7 százalékkal kerülnek többe. A kiadásainkat ugyancsak növeli, hogy mostantól 3-50 forint közötti összeget kell fizetnünk az eldobható műanyag és üveg italos palackért, rekeszekért és reklámszatyorért. Az utóbbiból szerencsére a vásárlók eddig nem sokat éreztek. Esztergomban azok a bevásárlóközpontok, amelyek eddig is ingyenesen adták a műanyag szatyrokat, továbbra sem kérnek pénzt a zacskókért. A kereskedők úgy döntöttek, hogy a darabonkénti 3 forintos termékdíjat „kigazdálkod- ják”, vagyis beépítik az árakba. • munkatársunktól Megáldották a rekordidő alatt felépült templomot Megkülönböztetett figyelem a Fabiásoknak B Ü C S Vasárnap délután áldották meg a rekordidő alatt felépült templomot Búcson, a felszentelésre azonban még legalább tavaszig várni kell. A templomnak összetartó szerepet is szántak a község polgárainak életében. Vasárnap dtlután mintegy száz hívő, és 17 koncelebráló pap jelenlétében áldotta meg a Pio atyáról elnevezett római katolikus templomot Búcson Ján Sokol Pozsony-nagyszombati érsek, metropolita. A rekordidő, azaz nyolc hónap alatt elkészült templom megáldására most azért volt szükség, hogy itt tarthassák a szentmiséket. A felszentelésre ugyanis még várni kell, legkorábban tavasszal kerülhet rá sor, mivel a templom oltárképe és a harangok még nem készültek el. Szigeti Jánostól, a falu polgármesterétől korábban megtudtuk, hogy hármas tranzakciónak köszönhetően épülhetett meg a mintegy 120 ülőhelyes építmény. Ján Sokol érsek úrral folytatott tárgyalásai eredményeképpen emelhetett az 1250 lakosú, a magát többségben reformátusnak valló község 369 katolikus híve számára templomot. A templom 2,6 milliós költségvetésből és közadakozásból épült, amelybe a falu református vallású polgárai is beszálltak. Szigeti János polgármester elmondása szerint sokan attól tartottak, hogy megépülése viszályt fog szítani a helyi lakosok között, de ennek épp ellenkezője bizonyosodott be. Ezért a polgármester bízik abban, hogy továbbra is csak jó szolgálatot fog tenni a lakosok összetartása érdekében. Ezt bizonyítja a reformátusok részvétele is a vasárnapi ünnepi szentmisén. Václav Durco, Bátorkeszi plébánosa elmondása szerint a rekordidő alatt elkészült templom híre még sokáig fog Két és fél millióból épült az új templom visszhangozni a köztudatban. Ján Sokol érsek maga is azért vállalta az ünnepi szentmise celebrálását, mert „kíváncsi volt arra a templomra, amely nyolc hónap alatt felépülhetett”. Az érsek a szentbeszédében kihangsúlyozta megépülésének jelentőségét. A meghívott vendégek között szerepelt Csáky Pál miniszterelnök helyettes, aki egyéb elfoglaltságai miatt nem vehetett részt az áldáson, Szigeti László oktatásügyi államtitkár, Szigeti János polgármester, parlamenti képviselő, és Kara Gábor ön- kormányzati képviselő, akik sokat tettek annak érdekében, hogy időre felépülhessen az „Isten háza”. Az új templomra a régió több településének lakosai is kíváncsiak voltak, Karvárói, Dunaradványról, Bá- torkesziről és Muzsláról is érkeztek hívek a szentmisére. Václav Durco továbbá azt is elmondta, hogy a jövőben egy kis Lurdes-i kápolnát is építenének a templom mellé. • CzM Szigorúbb vizsgálatnak vetik alá a Skoda Fabia személygépkocsi-tulajdonosokat a határátkelőknél. Az illetékes szervek által meg nem erősített információ alapján a kitüntetett figyelem csak az említett típus tulajdonosainak jár, a többi gépkocsi vezetőjének nem kell a szokásosnál eltérő igazoltatásra számítani. A Fabiák esetében (szlovák és magyar forgalmi rendszámtól függetlenül) az autóban utazók útlevelét a számítógépen ellenőrizik, továbbá a gépkocsi rendszámát is átfuttatják a rendszeren. A Győri Határőrség szóvivője, Fehér Imre lapunknak elmondta, hogy rendőrségi ügyről van szó, ám hogy pontosan miről, azt nem árulta el. Mint mondta, ha több információt ad ki, megsértené a rendőrség és határőrség közötti bizalmi kapcsolatot. A Fabia tulajdonosok mindenestre számítsanak rá, hogy néhány perccel tovább tarthat az ellenőrzés. Arról, hogy az eljárás mennyi ideig tart, a határőrség nem tudott információval szolgálni. • -YÁFesztivál-helyszínnel gazdagodik a Garam part Újjáépítik a nyolcvanas évek népszerű koncertszigetét K É M É N D Az idei év fő programja Kémén- den a Regionális Ház, valamint a Sziget kiépítése lesz. Megkezdik egy töltőállomás építését is, amely fontos szerepet töltene be a Párkány-Zselíz vonalon. 5,5 milliós költségvetéssel kezdte a 2005-ös évet Kéménd. Ebbe még az egyes intézmények, mint például az iskola és az óvoda fenntartásának költségei nincsenek belekalkulálva. A polgármester, Benefi László elmondása szerint az intézmények fenntartásával nem lesz gond, mivel a tavalyi évet is jó eredményekkel zárták. Idén egy teljesen új tornaterem építésére szeretnének benyújtani pályázatot. A község fő célja az idei évben a Regionális Ház megépítése lesz, amely információs hálózatként működne. Hasonló irodát létesítenek még Kő- hídgyarmaton és Muzslán is. Az iroda a borkultúra fellendítésében, valamint a borútba történő bekapcsolódásból is kivenné a szerepét. A kéméndi Sziget a nyolcvanas években komoly rendezvényeknek adott otthont, országos ifjúsági találkozókat, koncerteket szerveztek itt. Ezt a hagyományt szeretnék feleleveníteni a közeljövőben. A sátortáborozásra alkalmas hely mellett faházikókat és egy ezer ülőhelyes amfiteátrumot is építenének. Itt kapnának helyet a szociális helyiségek is. A Garam folyón pedig biztosítanák a fürdési, halászati és csónakázási lehetőségeket is. Benefi László továbbá elmondta: akár még idén is elkészülhet az autóbusz-állomás előtt a benzinkút, amely esetében a terep megtisztítását már el is kezdték. A megépítésére egy év határidőt szabtak, tehát legkésőbb jövő év tavasszal elkészülhet a töltőállomás. Megépülése után fontos szerepet töltene be a Párkány-Zselíz vonalon, mivel a két város között csak a szomszédos községben Bényben van töltőállomás. . -R.