Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-01-05 / 2. szám
ESZTERGOM 2005. január 5., szerda • HÍDLAP 3 Január a Szentgyörgy- mezői Olvasókörben Számos programmal várják januárban a Szentgyörgymezői Olvasókörben az érdeklődőket. Most szombaton, délután 5 órától Kalotaszegi táncházat rendeznek a Szent- györgymezői Olvasókörben. A talp- alávalót a zselizi Pengő zenekar szolgáltatja, a táncról a két házgazda: Ölveczky Árpád és Kalmár Mónika gondoskodik. Ugyanezen a napon aprók tánca is lesz, melyet Trexler Magdolna tart. Január 14-én rendezik meg a Véradók bálját. Január 16-án délelőtt 9 órától az Esztergomi Sakk Klub bajnoki mérkőzésére kerül sor. Bakancsos bál lesz a METEOR Turista Egyesület részvételével január 22-én este 7 órától. • SZSZANDRA FELHÍVÁS A megszokott januári hidegekhez képest az enyhe időjárás kevesebb fűtést igényel, ami a megemelkedett gáz és áramdíjak miatt lebetegedő pénztárcánknak jót tesz, azonban a nyirkos, nyálkás idő a vírusos betegségeknek kedvező és az új gyógyszerárak a házi büdzsét is megviselhetik. Megkérdeztük városunk néhány háziorvosát, hogy a januári enyhe és nyirkos tél miatt, milyen betegségek előfordulásának növekedését tapasztalták, és mit tehetünk egészségünk megóvása érdekében. A körkérdésünkre adott válaszok szerint mostanában a felnőttek és gyermekek körében a felső légúti hurutos megbetegedések fordulnak elő a leggyakrabban. Az esetleges izomfájdalommal, levertséggel, fáradékonysággal, köhögéssel és náthával járó kellemetlen betegség cseppfertőzéssel terjed, így a személyi higiénia betartásával elkerülhető. Érdemes körülnézni a piacon a zöldséges és gyümölcsárus standoknál, mert vitamindús étrenddel megerősítve is megelőzhetjük a kellemetlen közérzettel járó betegséget. Ilyenkor ajánlatos esetleg C-vitamin tablettát is szedni - mondta többek között dr. Sörös Tamás. A váltakozó hideg és melegfront elsősorban a szívbetegeknek okoz kellemetlen napokat. • MÁ Ezúton kérjük a T. Lakosságot, HOGY SZEMÉLYI Januári programok a Belvárosi Plébánián Január negyedikén kezdi az új évet a Belvárosi Plébánia esti misével, JÖVEDELEMADÓJÁNAK 1%-ÁVAL TÁMOGASSA AZ ESZTERGOMI VASZARY KOLOS Kórház alapítványát. AZ ALAPÍTVÁNY PONTOS NEVE! Vaszary Kolos Bíboros Kórházalapító Emlékezetére Közhasznú Alapítvány. Adószama: 19144160-1-11 ami után az egyházközség képviselő- testületi ülést tart. Csütörtökön, ha- todikán este fél kilenctől Mindenszty József bíboros atya sírjánál tartanak emlékmisét, míg vasárnap Urunk megkeresztelkedését ünnepeljük. Január 13-án, este nyolc órakor veszi kezdetét a férfisuli Michels Antal plébános vezetésével. A Belvárosi Plébánia felhívja a figyelmet arra, hogy a rövidesen esedékes adóbevallásnál a személyi jövedelemadójuk egv százalék feletti rendelkezés esetén a hívek részesítsék előnyben a Plébánia alapítványát. (Esztergom Belvárosi Plébánia Templomfelújító és Fenntartó Alapítvány, adószám: 18600227-2-11) Az egyházközség ökumenikus adventi készületén készült képeket az érdeklődők megtalálhatják a www.sztannakaracsony.fw.hu oldalon, illetve a plébánia fotókat az egombelvaros. fw.hu weblapokon. • SLEEPY Esztergom Város Önkormányzata PÁLYÁZATOT hirdet az Esztergom Város Önkormányzata tulajdonát képező 0555/24 helyrajzi számú, természetben Esztergom-Kertvárosban található, 8158 m2 területnagyságú, „sporttelep” megnevezésű ingatlan hasznosítási jogának Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 581/2004.(XII.09.) számú esztergomi öh. határozata alapján nyílt, borítékos pályázatot útján történő megszerzésére az alábbiak szerint: A hasznosítható ingatlan adatai: Cím: Esztergom-Kertváros Helyrajzi szám: 0555/24 Ingatlan területe: 8158 m2 Az ingatlan kizárólag sport és ahhoz szorosan kapcsolódó tevékenység megvalósítására hasznosítható. A benyújtandó pályázatnak tartalmaznia kell az ingatlan sportcélú hasznosítására vonatkozó, 10 éves időtartamra szóló részletes hasznosítási koncepciót. A koncepciónak elkülönítetten tartalmaznia kell a hasznosítás első két évére vonatkozó elképzeléseket. Esztergom Város Önkormányzata az ingatlan használatát, illetve hasznosítását a pályázat nyertese számára térítésmentesen biztosítja, a megvalósuló sportcélú hasznosítás ellenében. A nyertes pályázóval Esztergom Város Önkormányzata pályázat elbírálását követően hasznosítási szerződést köt. A pályAzOnak a pAlyAzat megnyerése esetén vállalnia kell az alAbbi feltételeket:- Az ingatlanon található felépítmény egy részét jelenleg a létesítmény gondnoka használja. Pályázó köteles a gondnoki minőségben használók lakhatását továbbra is biztosítani az általuk jelenleg használt ingatlanrészen.- A pályázó az ingatlant kizárólag sport és ahhoz szorosan kapcsolódó tevékenység megvalósítására hasznosíthatja.- A pályázó az ingatlan hasznosításának jogát 2 év időtartamra szerzi meg. A 2 éves időtartam leteltekor Esztergom Város Képviselő-testülete a használó addigi működésének figyelembe vételével dönt a hasznosítási jog időtartamának további 8 évvei történő meghosszabbításáról.- Az ingatlant sportcélú hasznosításra alkalmassá tételét, lehetőség szerint felújítását a pályázó köteles saját költségén elvégezni, illetve elvégeztetni.- A használó az ingatlan térítésmentes használatán túl Esztergom Város önkormányzata részéről semmiféle támogatásra nem tarthat igényt, a sportcélú hasznosítás megvalósításával, működtetésével kapcsolatos összes költség a használót terheli.- Pályázó kötelezettsége az ingatlant ingatlanrendező-földmérővel kitűzetni, valamint az ingatlanon található közmű órákat saját nevére íratni.- Használó köteles az ingatlant mindennemű kártérítési igény nélkül visszaadni Esztergom Város önkormányzata birtokába a határozott 2 éves időtartam leteltekor, illetve az esetleges további 8 éves használati idő lejártakor.- Használó tudomásul veszi, hogy abban az esetben, ha Esztergom Város Önkormányzata a használat ideje alatt az ingatlant más célra kívánja hasznosítani, akkor használó köteles az ingatlant az erről szóló írásbeli értesítés kézhezvételét követő 15 napon belül az önkormányzat birtokába visszaadni. Ebben az esetben a Felek az 1959. évi IV. tv. vonatkozó rendelkezései alapján elszámolnak egymással. A pályázat beadásának határideje: 2005. február 1.,10.00 óra, helye: Esztergom Város Polgármesteri Hivatala / Esztergom, Széchenyi tér 1., 114/7-es szoba/ A pályázatot lezárt borítékban kell leadni, rajta olvashatóan a következő megjelöléssel: „Pályázat a 0555/24 helyrajzi számú ingatlanra” A pályázatot Esztergom Város Önkormányzatának Tulajdonosi Bizottsága bontja és bírálja el 2005. február l-jét követő ülésén. Az ingatlan hasznosításának jogát az a pályázó szerzi meg, aki összességében véve a legelőnyösebb pályázatot nyújtja be és megfelelően kidolgozott hasznosítási koncepcióval rendelkezik. A pályázattal és az ingatlannal kapcsolatos kérdésekre a Polgármesteri Hivatal munkatársai, Kismóni János (Esztergom, Széchenyi tér 1. I. emelet 102. szoba) és Orgoványi Gábor (Esztergom, Széchenyi tér 1. I. emelet 114/7. szoba) válaszolnak ügyfélfogadási időben, illetve telefonon, a 06-33/542-050 és a 06-33/542-052-es számon. dr. Csömör Sándor Meggyes Tamás jegyző polgármester Bővülések várhatók az esztergomi Ipari Parkban Üj vállalatokkal bővül az esztergomi Ipari Park. A ma még üresen álló három és fél hektáros területet a Peguform Bohemia vállalat vásárolta meg. A cég a Suzuki Rt számára gyárt műanyag alapú alkatrészeket, amelyeket az autógyár a gépkocsik belső terébe szerel be. A beszállító elsősorban szállítási költségeit kívánja csökkenteni a beruházással. További másfél hektáros területet vásárolt egy faipari termékeket gyártó és forgalmazó cég is. • SZSZANDRA Lakossági fórum Meggyes Tamás, Esztergom város polgármestere, az esztergomi 10. választókerület önkormányzati képviselője tisztelettel meghívja Ont lakossági fórumára, amelyet január 12- én, szerdán este hat órakor tart a Babits Mihály Általános Iskola éttermében. (Esztergom, Sugár út 24.). Koszorűzás vasárnap A Vitézi Rend Komárom-Eszter- gom megyei székkapitánvsága tisztelettel meghív minden érdeklődőt 2005. január 9-én a szentgyör- gymezei templomhoz, ahol a reggel fél kilences mise után a rend tagjai koszorút helyeznek el a világháború áldozatainak emlékére. A koszorúzást követően 11 órakor a Szt. Anna (Kerek) templomban, majd azt követően a Hősök szobránál tart ökumenikus megemlékezést a 2. magyar hadsereg katasztrófájának évfordulója alkalmából. • oxi jóga a Kultúrmozgóban Minden héten csütörtökönként 17.30-kor Sahaja Jóga Meditációt tartanak a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgóban. A kurzusokon való részvétel mindenki számára ingyenes. Az érdeklődők megismerhetik a finomrendszer (csakrák és a nádik) alapvető tulajdonságait és képesek lesznek érzékelni energiaközpontjaik állapotát a központi idegrendszeren keresztül. Megtanulhatják a különféle tisztítási technikákat, melyekkel a finomrendszerünkben található akadályokat tudják eltávolítani. Elsajátíthatják a Sahaja Jóga meditációt, melynek segítségével egyensúlyba kerülhetnek és energiarendszerüket (fizikai, érzelmi, mentális és spirituális szinten) fel tudják tölteni energiával. A részvételhez nincs szükség előképzettségre. Bármikor be lehet kapcsolódni, tehát nem kötelező egy kurzust az elejétől elkezdeni, mivel a Sahaja Jóga a tapasztalásra épül és kurzusok egyik fő célja ennek a tapasztalásnak a megerősítése, hogy egy új érzékelés és spirituális tudatosság fejlődjön ki bennünk. • SZSZANDRA Körzeti orvosok a megelőzésről