Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)

2004-12-24 / 253. szám

8 HÍDLAP • 2004. december 24., szombat SPORT Szőlősi László szabadidejében is a rögbinek él R _ Ö_____6_ _ B _ _! Az Esztergomi Vitézek edzőjének lenni biztos jó dolog. Számos baj­noki cím, megszámolhatatlan tró­fea, az eredmények magukért be­szélnek. Szőlősi László azonban 2004 nyarán egy még ütőképe­sebb, egy még elszántabb csapatot akart pályára küldeni a 2004/2005- ös bajnokságban. O nem pihen, a rögbi az élete. A Vitézek vezető- edzőjét telefonon értük el.- Az Esztergomi Vitézekre minden év­ben az volt a jellemző, hogy jó esetben há­rom, rossz esetben két mérkőzéssel a sze­zon vége előtt bajnoknak vallhatja ma­gát. Idén nyáron azonban kétszer olyan nehézségű edzésmunkát végeztettél a fi­úkkal. Volt rá okod?- Fejlődni mindig kell és a többi csapat sem pihenéssel tölti szabad­idejét. Úgy voltam vele nyáron, hogy fizikailag olyan szintre hozzam a csa­patot, hogy minden meccsen végig bírják az iramot. Tavaly többször előfordult, hogy elfáradtunk. Idén erre nem volt példa.-Milyen változások történtek a csa­patban?- Sok változás történt, mind a tá­madósorban, mind a tolongásban és a háromnegyedben is. Betörtek a fi­atalok, akik minden dicséretet meg­érdemelnek az őszi teljesítményü­kért. Ok helyettesítették azokat a ré­gi játékosokat, akik egyéb elfoglalt­ságuk miatt nem álltak a rendelke­zésemre. Kijelenthetem, ezt problé­ma nélkül megoldották.- Szabad név szerint kiemelni valakit is?- Nem szeretnék neveket monda­ni, nehogy valakit kifelejtsek. Mol­nár Tamást említeném, aki az ősztől új poszton játszik és tökéletesen helytáll, vagy mondhatnám Bírót Gábort is, aki Ardelán Kornél he­lyén játszott nagyon sokat. A többi fiatal is bizonyította, hogy helye van a csapatban.-Áruld el, van gyenge pontja az együttesnek?- A bajnoki címek magukért beszél­nek, de van még mit csiszolni a játé­kon. A magyar bajnokságban nincs nagyobb gond, egy-két gyengébb meccset leszámítva, de ahhoz, hogy külföldön is elismert legyen az Eszter­gomi Vitézek, ahhoz még fejlődni kell.- Nemcsak a edzésmennyiség, de a já­tékosok hozzáállása is sokat változott. Jól látom?- Igen. Az edzéseket teljes lét­számmal tudom tartam, a mostani holt szezonban mindenki ott van a tréningeken, többen lejárnak kondiz­ni is. A csapattagok az őszi edzéseken is rendre megjelentek, ami meg­könnyítette a munkámat. Tudok va­riálni, új dolgokat kipróbálni. Erőn­létileg és akaratilag is változás tör­tént, másképpen játszunk. Okosan.- Volt nagyon jó és nagyon rossz meccs az ősszel?- Ha jó mérkőzést kéne monda­nom, nem tudnék dönteni a százha­lombattai és a kecskeméti összecsa­pások között. Mindkét találkozón szépen játszottunk. Idesorolnám a bécsi találkozót is, ahol a végén for­dítottunk. A legrosszabb mérkőzés az utolsó fordulóra esett, az Elefán­tok ellen csak 8-6-ra nyertünk. Azon a meccsen az időjárási viszonyok is rosszak voltak és a játék se ment.- Térjünk vissza akkor, a klubcsapat­hoz. Említetted, hogy van még min javíta­ni. Mi az, ami nem működik tökéletesen?- A gyorsasággal van a legtöbb prob­léma, ott kell előrelépni. Ha elég gyor­sak leszünk, akkor meg tudjuk lepni el­lenfelünket, a magyar mezőnyt. A gyorsaságot kamatoztathatjuk külföldi összecsapások alkalmával is.- Melyik magyar csapat lehet veszélyes tavasszal az Esztergomi Vitézekre? Egyetlen ilyen csapat van, még­hozzá az Elefántok, bár velük csak az utolsó fordulóban találkozunk, s le­het akkor már bajnokok leszünk.-A hetedik bajnoki cím felé meneteltek. Meg lehet nyerni egy bajnokságot veretlenül?- Tavaly, mikor bajnokok lettünk, megfogadtuk, hogy megnyerjük a hátralévő találkozókat, de Fehérvár ellen elbuktunk. Ilyenkor már nincs meg igazán a kellő koncentráció és könnyen becsúszik a vereség. Idén megpróbálunk ezen változtatni s azon leszünk, hogy veretlenül hódít­suk el a hetedik bajnoki trófeát. • NB Koller Zoltán: Soha nem elég a győzelemből! R Ö G B 1 A nyáron angliai szerződéssel csá­bították, ő mégis itthon maradt. Leg­főképp »család miatt, de nem akar­ta elhagyni Magyarország legjobb csapatát, az Esztergomi Vitézeket sem. Lehet mondani: hullámvasút sincs sikítás nélkül és Esztergomi Vitézek sincs Koller Zoltán nélkül. A válogatott játékossal beszélgettünk a 2004-es őszi szezonról.- Hatszoros bajnokként vágtatok neki a 2004-es év őszi szezonjának. Mennyire volt nehéz nekiindulni egy újabb „sima” bajnokságnak?- Nem jelentett nehézséget neki­kezdeni az évnek, két dolog miatt sem. Az egyik, hogy az idei szezont több fiatal játékossal kezdtük el, akiknek be kellett érniük, fel kellett venniük a ritmust. A másik dolog, hogy a céljaink meg voltak fogalmaz­va: hetedik bajnoki cím, Magyar Ku­pa elsőség és minél jobb szereplés a külföldi ellenfelekkel szemben.-A célok közül több, már fél távnál teljesült...- Hát, igen. A Magyar Kupát úgy hódítottuk le, hogy szinte egy percig sem forgott veszélyben a végső győ­zelem. A bajnokságban első helyen állunk, eddig még nem szenvedtünk vereséget. A Bécsben megrendezett Bajnokok Tornáján pedig egy pont­tal bizonyultunk jobbnak a Vienna Celticnél. Egy negatívum volt csak, a válogatott szereplés. Ott nem muzsi­káltunk túl jól.- Volt olyan mérkőzés, melyet már a félidőig eldöntöttetek, ennek ellenére az egész második játékrészt végigfutottátok, még nagyobb pontkülönbségű győzelemre hajtva. Ennyire kemény volt az ősz előt­tifelkészülés?- A hatodik bajnoki cím megszer­zése után tudtuk, hogy a magyar rög­bicsapatok fejlődnek. Ennek szelle­mében kezdtünk neki a felkészülés­nek, óriási edzésmunkát végeztünk, melynek meglett a gyümölcse. Se­matikusan készültünk, mind fizikai­lag, mind mentálisan sikerült kihozni magunkból a maximumot.- Említetted a fiatalokat. Probléma nélkül beilleszkedtek a csapatba?- Nem volt velük gond, ők olyan játékosok, akik a junior, ifi csapatban játszottak, de idén ősszel lehetőséget kaptak a felnőtteknél és bebizonyí­tották, hogy ott is megállják helyü­ket. Bíró, Nagy, Molnár, Kontics be­értek és Sujogán Károly visszatérése is sokat számított.- Egy bajnokcsapat tagját, egy többszö­rös válogatott játékost mi motivál még?- A motivációval semmi gond, egy találkozót sem veszünk félvállról, nem állunk le. Igazi csapatként küz­dünk, akkor is ha tudjuk, könnyebb meccs vár ránk. Jó bajnoki címet, Magyar Kupát nyerni. Soha nem elég a győzelemből, remek érzés nyerni.- Az ősz folyamán rengeteg mérkőzést játszottatok. Melyik az a találkozó, ame­lyiken öröm volt játszani és melyik az, amit legszívesebben elfelejtenél?-A bécsi bajnok elleni összecsa­pás viszi a prímet, ahol ellenfelünk végig vezetett, majd a végén fordí­tottunk és nagyon fontos győzelmet arattunk. Ott kijött a lépés, bebizo­nyítottuk, hogy vert helyzetből is fel tudunk állni. Megmutatkozott az Esztergomi Vitézek csapatának leg­főbb erénye, az összetartás és az aka­rás. Ott egymásért küzdöttünk. Ki­emelkedően gyenge teljesítmény nem volt, talán az Arad elleni felké­szülési találkozó (Esztergomi Vité­zek - Arad 5-61 - a szerk.).- Beszéljünk egy kicsit a magyar rögbi válogatottról. Új szövetségi kapitánnyal vágtatok neki a Világkupa sorozatnak. Három mérkőzés, bárom vereség. Meny­nyire volt indokolt a váltás?- Nem teljesítettünk jól, ez tény. A jövőben csak a jó eredmény elérése le­het a cél. Én személy szerint nagyon sajnáltam, hogy Neuzer András távo­zott a kispadról. Nála volt egy alap, amit tovább lehetett volna fejleszteni.- Mit vársz a tavasztól? Meglesz a he­tedik bajnoki cím?- Annyit mondhatok, hogy jobbak leszünk, mint ősszel voltunk, ami azt is jelenti, hogy nehéz lesz minket megszorítani. Jó lenne veretlenül zárni az évet. • NB III. Ister-Granum Határ menti Kisrégió Teremlabdarúgó Kupa A párkányi Flamengó az egyik nagy esélyes TEREM LABDARÚGÁS Már lehet jelentkezni a 2005-ös esztendő első teremlabdarúgó tor­nájára, mely január, február hónap­ban kerül megrendezésre az eszter­gomi Pézsa Tibor Sportcsarnokban. A 2005-es Ister-Granum Kupa amatőr szinten kerül megrendezés­re. Négy fő megyei játékos szerepel­tetése engedélyezett, akiket külön kiemelve kell megjelölni a rendező­ség számára leadott nevezési lapon. Továbbá: az MLSZ által szervezett 44-1-es teremlabdarúgó bajnokság­ban szerepelt játékosok NB I - NB II szintűeknek tekinthetők, akik nem szerepeltethetők. A kupán azok a játékosok léphet­nek pályára, akik az első játéknapra színes csapatképpel rendelkeznek, amelyet a szervezőknek leadnak, és mellékelik a játékos listát is. A csa­patkép mérete 13 cm x 9 cm-es. A torna rajtja a nevezők számától függően: 2005. január 8. Játéknapok: szombat - vasárnap. A mérkőzések 2 x 14 percben, 6-os csoportban 14-5 4- akármennyi cserével folynak. A technikai értekezlet ideje: 2005. január 3. (hétfő) 17.00 óra. Nevezési határidő: 2005. január 3. (hétfő) 15.00 óra. A kupán szerzett, valamint a csar­nok területén történt balesetért, sé­rülésért a szervező bizottság felelős­séget nem vállal. Nevezési díjak Rajtpénz: 15.000,- Ft/csapat, to­vábbjutó-pénz a középdöntőben: 7.500,- Ft/csapat, továbbjutó összeg az elődöntőben 5.000,- Ft/csapat. Utolsó befizetési határidő: 2005. január 3. (hétfő) 17.00 óra a techni­kai értekezleten. Indulási feltétel: csak a befizetett csapatokat sorsoljuk. Utólagos befize­tés nincs! A tornára díjtalan a belépés! A szervezők a jelentkezéseket a kö­vetkező címre várják: Pézsa Tibor Sportcsarnok, 2500 Esztergom, Helischer J. u. 5. Telefon- és faxszám: 33/412-202 (hétfőtől péntekig, 8 órá­tól 15 óráig) Bővebb felvilágosítás: Somogyi Mihály 06/20/2261702, Pál György 06/30/5529 038. • NB Debreceni győzelem az ULEB-kupában Első győzelmüket szerezték meg a hajdúsági Vadkakasok az Uleb- kupában a német Álba Berlin legyő­zésével. A debreceniek győzelmének értékét növeli, hogy idegenben haj­tották végre ezt a bravúrt, amelyben a légiós Toyának volt kulcsszerepe, aki 29 dobott pontig jutott. Eredmény: ALBA Berlin-Debre- ceni Vadkakasok 83-92 ( 23-26, 20-20, 18-24, 22-22) Gera és Tököli karácsonyi ajándéka A magyar válogatott két futballistá­ja, Tököli Attila és Gera Zoltán az el­múlt évekhez hasonlóan idén is meg­próbálják kellemesebbé tenni azoknak a pécsi gyermekeknek a karácsonyát, akik kénytelenek az ünnepeket is kór­házban tölteni. Az ex-ferencvárosi já­tékosok által vásárolt ajándékokból a belgyógyászati, a sebészeti, a légúti, és az intenzív osztályokon kezelt gyerme­kek részesültek. Gera Zoltán nem tu­dott hazautazni az eseményre Bir­minghamből, ezért az ajándékokat az ő nevében is Tököli Attila kézbesítette. Sima vereség az Interligában Az Álba Volán-Fevita csapata 4-0-s vereséget szenvedett a listavezető szlovén Acroni Jesenice otthonában. A mérkőzés a második harmadban dőlt el, amikor a vendéglátók kilenc perc alatt négyszer is betaláltak, míg a Fehérvárnak három harmad is ke­vésnek bizonyult ahhoz, hogy akár csak egy gólt is szerezzen. Eredmény: Acroni Jesenice - Álba Volán 4-0 (0-0, 4-0, 0-0) Nincs magyar továbbjutó az Európa-kupában Sem a BSE, sem a Foton Sopron nem tudta kiharcolni a továbbjutást a női kosárlabda Európa-kupában. A városmajoriak ugyan megnyerték a Croatia Zagreb elleni visszavágót, összesítésben öt ponttal azonban a horvát csapat bizonyult jobbnak. A hazai pályán elszenvedett vereség után a Fotonnak még kevesebb esélye volt a továbbjutásra, a visszavágón is­mét a horvátok diadalmaskodtak. Eredmények: BSE-Croatia Zagreb 83-79, továbbjutó: a Croatia Zagreb Sibenik - Foton Sopron 64-43, to­vábbjutó: a Sibenik V Coulthard bizakodik A skót Formal-es pilóta bizakodással néz a 2005-ös szezon elé. Véleménye szerint a Jaguar-Cosworth örökébe lépő Red Bull Racing a 2005-ös világbajnok­ság egyik kellemes meglepetése lesz. „Jobbak leszünk, mint azt sokan várják” - nyilatkozta a csapat 31 éves pilótája, aki jövő év elején kezdi meg a team R6- ra keresztelt új autójának tesztelését. Botrányos karácsonyi buli Manchesterben Komoly következményei lesznek a Manchester City labdarúgócsapatá­nak vasárnapi karácsonyi ünnepségé­nek, ahol Joey Barton és James Tandy labdarúgók kavartak botrányt. Az előbbi egy égő szivart nyomott a tartalékok között szereplő Tandy sze­méhez, aki ezt megelőzően provokálta Bartont. A klub azonnal belső vizsgá­latot indított, mindkét játékos eltiltás­ra és pénzbeli büntetésre számíthat.

Next

/
Thumbnails
Contents