Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-12-24 / 253. szám
• HÍDLAP • 2004. december 24., szombat bídhjmagagdm „Engedjétek hozzám a gyerekeket! Jézus működése során mindvégig megkülönböztetett figyelmet szentelt a gyerekeknek. A tisztaság szimbólumát látta bennük, akik még bűn nélkül valóak. Jaj tehát annak, aki csak egyet is megront közülük! E médiumokkal túlterhelt világban, amelyben élünk, bizony drámai filmeket, híradó jelentéseket, újságcikkeket láthatunk-olvashatunk arról, hogy a háborúk sújtotta Föld egyes régióiban milyen kétségbeejtő nyomorban, szegénységben és kiszolgáltatottságban élnek emberek családjukkal, gyerekeikkel. De ne is hajózzunk túlságosan távoli vizekre, nézzünk csak körül a magunk házatáján és itt-ott közvetlen szomszédságunkban. Tágranyílt, boldog és önfeledten ragyogó gyermekszemek helyett bizony hány, de hány családban nem futja még karácsonyfára sem, nemhogy ünnepi vacsorára vagy ajándékra. Még jelképes ajándékra sem, ami pedig a szeretet szimbóluma volna, Isten adakozó szeretetének megjelenése az emberek között. E felismert szegénység és nélkülözés ihlette Mikesy Tamás barátomat arra, hogy adjon azoknak is, akiknek nem áll módjukban más- honnét kapniok. Ismerte az érzést, szülei tíz gyermeket hoztak a világra és neveltek föl gyakorta nem minden nélkülözés közepette, kitelepítve, egy apró vidéki lakásba. Sosem felejtem el, életem legfinomabb csokoládéját Tamástól kaptam még ifjú tanár koromban. Az édesanyja készítette, erre futotta. De mindnyájan diplomásak lettek és mára mind a nagycsaládosok boldog közösségében tudhatják magukat. Tamás barátom november elején gondolt egy nagyot és gyűjteni kezdett. Adakozásra szólította föl az embereket Visegrádon, Esztergomban és egykori osztálytársa, Halmschlager Márton segítségével Pilisvörösváron. Hirdették a gyűjtést a templomokban és az újságokban - s mit tesz Isten, szépen érkeztek az adományok. November elejétől december közepéig össze is gyűlt egy kisteherautóra való ajándék: volt aki új és használt könyveket hozott, volt aki társasjátékokat vásárolt, vagy adta oda a már szükségtelenné válókat, mások pénzzel, plüss állatkákkal járultak hozzá a Kárpátalján nélkülöző gyerekek boldogságához. Rogyásig megtelt az autó az indulás pillanatára. Végre elérkeztek a határra, mi több át is jutottak rajta néhány órás fölösleges és érthetetlen huzavona után, miközben a gyanúsan drága autók óránként fordultak ki és be Ukrajna és Magyarország között ingázva úgy, hogy senki nem tartóztatta föl őket. Valószínűleg nem karácsonyi ajándékokkal töltötték meg a csomagtartóikat. Besötétedett már, mikorra Nagyszőlősre érkeztek, a kárpátaljai ferences misszió kis háza elé. Páter LenLelkiismeret furdalás nélkül karácsonyi eszem-iszom Senkinek sem kell gyászosan gondolnia a karácsonyra és a vele egybekötött bőséges eszem-iszomra. Az evés nem csupán testi funkcióink fenntartását szolgálja, az evés maga az élet élvezete, amiről nem szabad lemondanunk. Sok jó indok van arra, hogy miért együnk: az evés összejövetelt és kikapcsolódást jelent, örömet, felfrissülést. Nem annak a puszta tényén van a hangsúly, hogy eszünk, hanem azon, hogy mit és mennyit. Ha karácsony táján bőségesen belakmározunk, az éppenséggel megbocsátható, de azután a „fair play” szabályai lépnek érvénybe: most az egyszer legyünk tekintettel szervezetünkre is! Valószínűleg amúgy sem érezzük magunkat túl jól a bőrünkben: bűntudat kínoz, szorít a nadrág, és a mérleg is többet mutat néhány kilóval. Elérkezett a pillanat, hogy testünket tehermentesítsük, és a felszedett kilóktól lehetőleg tartósan megszabaduljunk. Ne sajnáljunk egy lélegzetvételnyi pihenőt kimerült emésztőrendszerünktől! Az ünnepek alatt nagymennyiségű, magas kalóriaértékű és zsírtartalmú ételt veszünk magunkhoz, ezután jól fog esni egy kis mértékletesség. Érdemes a két ünnep között egy napot méregtelenítésre, diétára szánni, hogy kellemes közérzettel, megtisztult szervezettel tudjunk nekivágni az utolsó napnak. Karácsony utáni méregtelenítő nap déligyümölcsökkel és szaunával: Együk a következőket egy napra elosztva: 1 ananász, 3 kivi, 3 banán, 3 narancs és 1 citrom (pl. kifacsarva a naranccsal együtt). Banán, narancs, ananász, kivi - mindegyik egy-egy különlegesség! Ezt a sokszínűséget tekintve bizonyára nem fog nehezünkre esni, hogy tehermentesítő napot tartsunk. A felsoroltak mind csordultig vannak értékes vitaminokkal, ásványi anyagokkal és nyomelemekkel. A déli gyümölcsök káliumban gazdagok és serkentik a kiválasztást. Alaposan átmossák szervezetünket- a salak- és méreganyagok nem rakódnak le a szövetekben. A méregtelenítő nap másik fontos építőköve a gyógyfüvekből készült tea. Ebből legalább másfél litert kell meginni. Aki nem tudja ízesítés nélkül fogyasztani, keverjen hozzá egy kevés mézet. Szauna - irány a forró kabin ! Valóban melegen ajánlható. A szauna a méregtelenítés ideális módja és nyugalommal áraszt el, kifejezetten jót tesz a hideg napokon. Ahogy gyei Donát ferences atya, Tamás egykori osztálytársa még nem volt otthon. Naponta számtalan helyet, templomot, kell ellátnia, ki sem látszik a munkából. Kézmosásra nem volt lehetőség, a vezetékes víz néhány napja nem üzemelt. Majd egyszer megint csak lesz - vigasztalták a vendégeket. Barátomék nem sokat időztek, lerámolták az ajándékokat, majd a missiót teljesítő Donát atya gondoskodik a szétosztásukról. Esteledett, amikor visszafelé indultak. A kivilágítatlan utcákon nem csak a kátyúkra, hanem a járda híján az úttesten közlekedő gyalogosokra is ügyelni kellett. Ám a végtelennek tetsző sötétség ellenére Tamás és nagyfia, Gergő már látták az út végén a fényességet. Szenteste gyullad majd föl az első fény, hogy fáklyává egyesülve világítson el egészen Esztergomig, hirdetve a tisztaszívű embereknek a megadományozottak boldog örömét. • Varga Péter Dénes belépünk a 90 C-os szaunakabinba, kétmillió verejtékmirigy kezd dolgozni teljes erőbedobással. A forró- ságot hideg vízben történő mártózás vagy zuhany követi; ekkor a véredények villámgyorsan újra összehúzódnak. Éppen ezt akarjuk elérni; a szaunázás hőmérsékletváltozásai növelik az erek rugalmasságát, megélénkül az immunrendszer tevékenysége, tisztítja és kisimítja a bőrt. Megtisztulva, energiával telve vághatunk neki a szilveszter éjszakának, az újévi finomságoknak. A szilveszteri partira pedig lapos hassal, feszes bőrrel érkezhetünk. • Hartmann Gabriella dietetikus KÜLÖNLEGES KARÁCSONYI AKCIÓK Az Ister Granum Eurorégió napilapja, a Hídlap DECEMBER 1-TŐL CSAK 59 Ft-ÉRT VÁSÁROLHATÓ MEG az újságárusoknál és a postán! 8 oldal friss hírekkel a régió magyar és felvidéki oldaláról, szombatonként plusz 8 oldalas kulturális magazinnal! Ajándékozzon karácsonyra Hídlap előfizetést szeretteinek most csak 9.500 Ft - 1.460 Skk éves díjért! (Az akció december 1-től 30-ig érvényes.) Legyen Ön is segítségére annak a közösségteremtő törekvésnek, melyet térségünk választott vezetői egyöntetűen támogatnak! Vásárolja, olvassa a régió híreit, ismerje meg közös dolgainkat! irM Hídlap - itthon vagyunk... Információ: +36-33/500-750 FELHÍVÁS Az Ister Granum Eurorégió NAPILAPJA, A HlDLAP a Felvidékről hírt adó, GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ ÚJSÁGÍRÓK, TUDÓSÍTÓK JELENTKEZÉSÉT VÁRJA! A RÉGIÓ TELEPÜLÉSEINEK ÉLETÉRÖL SZÓLÓ INFORMÁCIÓIKAT, HÍREIKET, RENDEZVÉNYEKRE VALÓ MEGHÍVÁSAIKAT KÖZVETLEN MÓDON IS VÁRJUK a Hídlap szerkesztőségébe: i postacím: 2500 Esztergom, DeAk Ferenc u. 4. e-mail cIm: hidlap@axelero.hu TEL/FAX: 00-36-33-500-750 Hídlap - itthon vagyunk! _LV ISIKKOKANUM KUILOK.ÉCIÖ MEGRENDELŐSZELVÉNY AKCIÓ 2004 DECEMBER 1-TŐL! Név:.................................................................................... Kézbesítési cím:............................................................ \ „ | | fél évre Megrendelem 2004 ..............................í-tol 1---------------1 980.- Skk) a HÍDLAPOT..........................példányban □ 3 hónapra (3 200.-Ft 490.- Skk) aláírás:...................................................... A kitöltött szelvényt a következő címre kérjük beküldeni: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4. L_______________________________________________________________- -_______~ ______________--------------------I