Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)

2004-12-23 / 252. szám

7 KALEIDOSZKÓP 2004. december 23., csütörtök • HÍDLAP • Bizony hogy csúszik... A meteorológusok ezúttal igazat mondanak, az úttestek a csalóka napsütés ellenére csúsznak, különösen a kora reggeli órákban, a lecsapódó és az úton azonnal megfagyó pára következtében. Sok helyen a nappali órákban sem enged fel a fagy, ezért a gépjárművezetőknek érdemes fokozottan vigyázniuk a balesetek elke­rülése végett. Nem kötelességünk, mégis megtesszük: kérjük az autóval, vagy akár gyalog közlekedő olvasó­inkat, hogy fokozottan figyeljenek a közlekedésre. Egy, például a képen látható baleset (Esztergomi repülőtér, tegnap délelőtt) még akkor is ünneprontó, ha nem történik személyi sérülés... Veszélyben a magyar eurócsatlakozás Az Európai Bizottság számításai szerint a tervezettnél idén 0,9 szá­zalékkal lesz magasabb a magyar költségvetési hiány, jövőre pedig több mint egy százalékkal, így az euró bevezetéséhez szükséges, 2008-ra tervezett 3 százalék alatti hiány eléréséhez további lépéseket várnak Magyarországtól. Magyarország nem tett eleget az Európai Tanács júliusban elfogadott ajánlásának - állapította meg szerdai ülésén az Európai Bizottság, a testü­let értékelése szerint a 2005-ös költ­ségvetésben foglalt intézkedések sem biztosítják megfelelő módon az ál­lamháztartás hiányának a konvergen­cia programban rögzített ütemű csökkentését. A testület közleményé­ben emlékeztet: a tanács július 5-én, arra a tényre alapozva, hogy Magyar- országon az államháztartási hiány el­éri a 6%-ot, úgy határozott, hogy Ma­gyarországon túlzott hiány áll fenn, és ajánlást bocsátott ki a túlzott hi­ány-helyzet megszüntetése céljából. Magyarországnak szankciókra nem kell számítani a magas állam­háztartási deficit miatt, mivel az or­szág nem tagja a monetáris uniónak. Ugyanakkor a bizottság azt javasolja, a tanács formálisan is mondja ki, Ma­gyarország nem teljesítette az aján­lásban foglaltakat. A Pénzügyminisztérium az uniós bírálatra reagáló sajtóközleményében kijelentette, hogy a főbb gazdaságpo­litikai célokat sikerült teljesíteni, a gazdaság gyorsan növekszik, szerke­zete kedvezően változott. A tárca sze­rint a programnak megfelelően foly­tatódik az ország felzárkózása. A kor­mány azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2008-ig teljesíti az euro be­vezetésének feltételeit, s így a közös valuta legkésőbb 2010-ben Magyaror­szág hivatalos fizetőeszköze lesz. földréteg borítsa. Alakítsuk ki körü­lötte a fa tányérját és alaposan öntöz­zük meg. Hetente több alkalommal is öntözzük ezután - a fenyő szereti a vizet. A következő karácsonyon újra kiemelhetjük a fenyőt - vigyázva, hogy ne sértsük meg a gyökérzetet - és cserépben ismét feldíszíthetjük az ünnepre. Egy-egy fácskát legfeljebb három alkalommal emelhetünk ki és ültethetünk vissza, mert az újra és új­ra óhatatlanul elmetszett gyökerek nem támasztják alá megfelelően a mindinkább terebélyesedő lombú fát. Ha visszaültetjük a fát, praktikus, ha kiásáskor a vermet szalmával béleljük ki. A végleges kiültetésnél ügyeljünk arra, hogy elegendő helyet hagyjunk a fa körül, hiszen az idővel tekintélyes fenyővé nő majd. • (Origó) Polgárőrök a biciklistákért Követendő elhatározásra jutott a Békéscsabai Városi Polgárőrség, amely 240 kerékpárra szerelhető fényvisszaverő prizmát és 120 villogót oszt szét a városban rendszeresen ke- rekezők között. Az intézkedés azok­nak a kerékpárosoknak a védelmét szolgálja elsősorban, akik rendszere­sen használják drótszamaraikat a vá­rosi közlekedésben. A Békéscsabai Városi Baleset-megelőzési Bizottság és a Békéscsabai Rendőrkapitányság valamint a Polgárőrség közös akciójá­nak keretén belül december 28-án, kedden délután fél öttől Békéscsabán két helyszínen várják majd a villogók- ra igényt tartó kerékpárosokat. Fát a Marsra Meglepő ötlettel állt elő három mexikói egyetem és a Nasa: fákkal szeretnék lakhatóvá tenni a Marsot. A project keretén belül olyan fafajtát ültetnének a vörös bolygóra, amely Mexikó legmagasabb hegycsúcsán az Orizabán honos, dacol a nagy ma­gasságon jellemző oxigénhiánnyal és a szélsőséges hideggel. Luiz Cruz Kűri kutató szerint már évek óta ku­tatták azt a fafajtát, amely képes le­het elviselni a marsi körülményeket, és az Orizabán honos fa megfelel a kritériumoknak: „A világon legma­gasabban az Orizabán nőnek fák, és mi el tudjuk juttatni őket a Marsra” - jelentette ki a kutató. Ritka, mint a fehér karácsony A meteorológusok szerint idén sem számíthatunk fehér karácsony­ra, mivel a hét végére 5-8 fok körüli nappali hőmérséklet várható. A fe­hér karácsony egyébként meglehető­sen ritka dolog, az utóbbi száz évben a magyar karácsonyoknak csupán egyharmadát előzte meg országos hóesés. A meteorológusok szerint az embereknek a képeslapok sugallják, hogy fehér karácsonyra számítsanak. Ugyanakkor idén bevált a karácsonyi és a Katalin-napi időjárás között ös­szefüggéseket hirdető népi mondás, miszerint ha Katalin napja kopog, akkor karácsony tocsog. • Összeállította: cry ' Bukovics Krisztián írása s z E z 0 N Á • L i S Bejgli szezon Eljött, itt van a nagy pillanat, az év csúcspontja a szeretet ünnepe és nem mellékesen a mákos, diós bejglik, a szaloncukrok ideje, a degeszre zabálás nagy napjai, a fogyókúrás hetek előszezonja, a mértékletességre vonatkozó újévi fogadalmak generátora, egészen egyszerűen és népies-urbánus szó- használattal kifejezve: a bejgli szezon. A dióval, mákkal csavarodó, nagy­anyáink ősi és titkos receptje által készült ünnepi finomság ideje, ami ko­rántsem idejemúlt, nem szorította ki a dobos torta, a méregdrága nyúlós­mogyorós csokoládék, és a hűtős pingvin tejszeletek, amelyek az undok­unott reklám szerint felülmúlják a nagyi remekművét. Hát nem, egyálta­lán nem, éljenek a nagyik és éljen a bejgli, tessék habzsolni, ki mennyit bír, hogy azután kissé elnehezülten, elpilledve a nagy bőségtől az ember szuszogva szimatolja a fenyőfa illatot, és seregnyi imát remegjen el a szó­dabikarbóna feltalálójának lelkiüdvéért. A BAZILIKA ÁRNYÉKÁBAN — Ima Sötét volt már, az ilyen téli estéken gyorsan leszáll a homály, nem tudom pontosan megmondani mennyi lehetett az idő. Kevesen jártak az utcán, úgyhogy gyanítom, későre járhatott. A falu rosszul kivilágított utcái szinte mozdulatlannak látszottak, mintha a sötét hideg megderihesztette volna a kis települést. Az útkereszteződésben a sűrű bozót és a kissé ápolatlan bokrok között megbúvó feszület előtt a csöndes mozdulatlanságban egy ember állt összekulcsolt kézzel. Nem hallottam, hogy mondana valamit, de a szája mozgott, ahogy a fölötte tornyosuló kereszt felé fordulva állt. Furcsa, kicsit ijesztő, ugyanakkor magasztos látvány volt. Ügy éreztem, hogy az az ember ott, abban a pillanatban sokkal közelebb volt Istenhez, mint bárki más a világon. HONNAN TUDNÁM A jogosítvány mindenkinek jár. Ez baj. Aki mindennap autóba ül, abban előbb-utóbb óhatatlanul is felmerül: a jogosítványt pszichikai teszthez kellene kötni, amelyet bizonyos időkö­zökben - a legbölcsebb az lenne, ha évenként — meg kellene ismételtemé A magyarországi vezetési kultúra egyre jobban kezd hasonlítani a kifeje­zetten közveszélyes görög stílushoz. Ahol például a zebrán áthaladókra több tíz méterről dudál a városban is száz kilométer per órás sebességgel száguldó görög úrvezető. Nálunk Magyarországon (Szlovákiában dettó) három nagy csoportra osztható az autót vezetők csoportja. Kezdjük az el­sővel: nem szőke nőzök, mert egyrészt nem illik, másrészt meg nem csak ők tartoznak ide. Mert a barnák, feketék, vörösek közül, de az ugyanilyen színben pompázó férfiak között is vannak e csoportba tartozók. Vezetési stílusukra a legjellemzőbb kifejezés a kiszámíthatatlan. Az a fajta homo sapiens tartozik ide, aki egyszerűen nem volán mögé termett. Képtelen összhangot teremteni az agy, a végtagok, a volán, a pedálok és közlekedés részvevői között. Két alfajuk van: az egyik törekszik erre, de egyszerűen képtelen megvalósítani. Izzad, izeg-mozog a volán mögött, idegesen rán- gatódzik és rángatja az autót is, rendszeresen, minden ok nélkül rátapos a fékre, hogy utána egy T-72-nek is elegendő gázfröccsöt adjon, őrületbe kergetve ezzel a mögötte haladót. Próbál figyelni mindenre, de elvész a részletek között. A másik, a veszélyesebb alfaj nem is törekszik a harmó­niára, megy amerre lát, nem foglalkozik szabályokkal, a KRESZ-t nem is akarja megérteni, igyekszik mindig a számára legegyszerűbb megoldást választani, ami rendszerint homlok egyenesen ellenkezik a közlekedés írott és íratlan szabályaival. Nem használ helyzetjelzőt, folyamatosan be­szél az autóban, mobiltelefonál, és ha egyirányú utcába hajt szembe, meg van róla győződve, hogy az összes többi a hülye. Ez volt tehát az egyik, a vezetésre képtelen fajta. A másik fő csoportot azok alkotják, akik vagányságukkal, merészségükkel, másokat is veszélyez­tető akcióikkal háborgatják a közt. Ismertetőjelük a nagyméretű, nagy tel­jesítményű high-tech hangtechnikával felszerelt autó, amely régiónkban leginkább ezüstszürke Mercedes, vagy a kisebb pénzűek esetén szakadt kettes Golf. Ok azok, akik a legbeláthatatlanabb kanyarba előzik meg a ka­miont, leszorítva ezzel az autóját az árok és a út széle között kétségbeeset­ten megtartani akaró sofőrt. Sötétített ablaküveg mögött, súlyos arany­lánccal terhelt zsíros nyakon ülő fejük közben duzzad, és szidják a szabá­lyosan közlekedőt, aki őket ámokfutásukban hátráltatja. Pszichikailag ők a leginkább veszélyesek, kifejezetten orvosi esetek, normális világban kutyát pórázon sem vezethetnének. Vitatkozni velük nem érdemes, a rendőrök „zsebben” vannak, ha esetleg szóban, érvekkel próbáljuk meggyőzni őket, akkor az érvek helyett rosszabb esetben akár pofonokkal is szembetalálhat­ja magát az ember. Kezelhetetlenek, szabályokon és törvényen felül állók. És akkor következzen a harmadik, talán legnagyobb csoport (egyelőre). Jo­gosítványát vizsgán szerezte, megdolgozott érte. Ismeri a Kreszt, be is tartja, többé-kevésbé. Udvarias a közlekedésben, ugyanúgy, mint ahogy az élet más területein is, emberségesen viselkedik. És ami még fontos ismer­tetőjük: közülük kerül ki a legtöbb vétlen áldozat, azokból a balesetekből, amelyeket zömmel a fenti két kategóriába tározók okoznak. Persze honnan is tudnám: lehet, hogy rossz oldalról nézem az egészet. Talán egy sötétített ablakú ezüst Merciből, egy vastag aranylánc meg­nyugtató súlyával nyakamon máshogy festene az egész. A húszéves Sko­dából azonban így fest. Megmenthető a karácsonyfa Mind több család vásárol edé- nyes-gyökeres karácsonyfát azzal a céllal, hogy az ünnep elteltével ki­ültesse a kertbe. Ám sokan nem tudják, miként is kell a fácskákat megmenteni több szezonra. Az edényes fenyőt - amint azt a Kerti Kalendárium című szaklap fő- szerkesztője, dr. Szent-Miklóssy Fe­renc tanácsolja - a díszek leszedése után helyezzük hűvös, világos helyre. Várjuk meg, míg kint kienged a fa­gyott talaj. Ekkor ki kell ásni a föld­labda kétszeresének megfelelő mére­tű gödröt. Ezt javítsuk fel jó minősé­gű termőtalajjal, vagy gazdagítsuk humusztrágyával - javasolja dr. Szent-Miklóssy Ferenc. Az edényből kiemelt növény földlabdájának felső részét 1 -2 centiméter vastagságú friss

Next

/
Thumbnails
Contents