Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)

2004-12-18 / 249. szám

Diaiapmagazin Ungvártól Esztergomig Beszélgetés Barcsai Tibor festő- és grafikusművésszel Ki ne ismerné Esztergomban Bar­csai Tibor festő- és grafikusművészt. A legkülönbözőbb generációk köré­ben örvendhet osztatlan népszerű­ségnek, valóban jellegzetes alakja vá­rosunknak. Szereti és tiszteli Eszter­gomot, egyesek szerint 1966-ban ide- költözése után egy hónappal már többet tudott a városról, mint számos „benszülött”. Kötelességének érezte, hogy ismerje és megismerje azt a he­lyet, amelyet sok hányattatás után otthonául választott. Ma már senki nem mondaná azt Barcsai mesterre, hogy nem esztergomi. Szelleméért, tudásáért, széleskörű műveltségéért nemzedékek vallják őt nem csupán is­merősüknek, hanem barátjuknak is.- Azt hiszem, hogy megértem a fiata­lokat is, nem csak az idősebbeket, mond­juk az én korosztályomat, hiszen az em­berek inkább értelmi síkon különböznek egymástól, nem elsősorban korban. Ezt már fiatalon is így gondoltam.- 1937-ben születtem Pécsen, apám jogászként dolgozott a MÁV-nál, de hamarosan Ungvárra kerültem. Anyám onnan származott, a szüleim elváltak, és amikor Kárpátalját vissza­csatolták az anyaországhoz, mi is el­hagytuk Pécset. Hosszas, évekig tartó tortúra után végül repatriáltunk, va­gyis visszahonosodtunk és akkoriban esett a választás Esztergomra. Idő­közben elvégeztem az Iparművészeti Főiskolát, rajzoltam, festettem, el­kezdtem idegenvezetéssel foglalkozni és fejlesztettem a nyelvtudásomat.- Egyesek azt mondják, hogy „minden nyelven beszélsz ”/- Azért ez egy kicsit túlzás. Vezetni angolul,oroszul és franciául szoktam, de beszélek még néhány nyelven, pl. olaszul, csak nem olyan szinten, hogy idegenvezetnék is - mindazonáltal nagyon szeretem a latin nyelveket és általában a latin kultúrát.- Gyakorta rendezel kiállításokat?- Nem, nem mondhatnám. Voltak kiállításaim önállóan is, másokkal együtt is, de valahogy nem vagyok az a fajta festő, aki könnyen „el tudná adni” magát. A képeimet sem áru­lom, nem jellemző, hogy eladogatnék belőlük - inkább idegenvezetek. Persze volt kiállításom Moszkvá­ban, Skóciában, Szlovákiában, Fran­ciaországban, hogy csak a fontosabb külföldieket említsem, de vittem ké­pet legutóbb a Nemzeti Színházba is, ahol az Esztergomi Művészek Céhé­nek rendeztek egy impozáns tárlatot.- Melyik stílust képviseled?- Abszurd szürrealista azt hiszem, ha mindenképp kötni kell a képeimet valamely irányzathoz, de megmon­dom őszintén, fiatal koromban elvon- tabb voltam, mint most. Persze, ha végiggondolom, értem én, hogy mi­ért alakultam ilyenné. A Szovjetunió­ban annakidején a szocialista realiz­mus szinte kötelező volt. Az én képe­im ennek elutasításaként is születtek.- Egy időben csak úgy lehetett veled ta­lálkozni, hogy a kezedben volt Helmuth von Glasenapp Az öt világvallás című könyve.- Csodálatos, nyugodtan mondha­tom, hogy alapmű. Úgy volt képes bemutatni a világ meghatározó nagy vallásait, hogy képes volt objektív maradni. Nagyszerű könyv.- Hogyan viszonyulsz a buddhizmushoz?- Szeretem, sőt bizonyos értelem­ben híve is vagyok, habár a kultúra, amelyben felnőttem és élek nyilván­valóan a kereszténységhez köt, egész Dévényi Iván emlékezete Azt mondják, lakása a padlótól a plafonig zsúfolásig volt képekkel. Ta­lán egy pók sem tudott végigmászni a falon, hogy egy-egy nagy jelentősé­gű festményt ne érintsen. Dévényi Iván így védekezett a külvilág ellen. A háború utáni nehéz időkben a tisz­ta erkölcs és a józanság megőrzésé­hez segítségül hívta a művészetet, gyűjteményével jelentősét hozott lét­re, személyisége még ma is a magyar kulturális élet egyik alappillére. A művészet éltette Születésének 75. évfordulóján egész napos programsorozatot szervezett tiszteletére Komárom-Esztergom Me­gye Önkormányzata és a Kuny Do­monkos Megyei Múzeum. Dévényi Iván (1929-1977) Cegléden szülétett, magyar-történelem szakos diplomájá­nak megszerzése után családjával Esz­tergomban telepedett le. A Bottyán Já­nos Gépipari Technikumban vállalt tanári állást, majd az ötvenes évek elejé­től édesapjától örökölt műgyűjtő szen­vedélye teljesítette ki életét. Érdeklődé­se elsősorban a XX. századi magyar művészet felé fordult, a poszt-nagybá­nyai művészek, a Nyolcak, a Gresham- kör festői, később a szentendrei művé­szek és az Európai Iskola tagjainak von­zásába került. Esztergomban barátsá­got kötött Martsa Alajossal, a Városi Könyvtár igazgatójával, később Mucsi Andrással, majd a hatvanas évek végén a társasághoz csatlakozott Bodri Fe­renccel. Széles baráti körének munkája nyomán a városban számos, művész mutatkozott be az általuk rendezett ki­állításokon. Ténykedésük során alakult a város kulturális-művészeti élete tar­talmassá, pezsgővé és eseménydússá. Gyűjteményének gondozása mellett mint művészeti író vezette a Vigília művészeti rovatát, rendszeresen publi­kált a Jelen-kor, az Űj Ember, a Művé­szet és az Új Forrás hasábjain is. Mun­kásságával páratlan értéket hozott létre, mely példa értékű a mai műgyűjtők számára. Születésének hetvenedik év­fordulójára - 1999-ben - Bodri Ferenc által összeállított Dévényi-emlék­könyvben található írásaiból kibonta­koznak életének Esztergomhoz, a me­gyéhez kötődő elszakíthatatlan szálai. Utat talált a nehézségek ellenére A Bottyán János Műszaki Szakkö­zépiskolában december 14-én tartott megemlékezésen a barátok és kollégák mellett részt vett Dévényi Iván felesé­ge és lánya, Dévényi Éva is. Mravik László művészettörténész, muzeoló­gus a délelőtti konferencián méltatta a Dévényi-gyűjtemény jelentőségét. Beszédében rámutatott arra, hogy az esztergomi műgyűjtő abban az időben igen nehéz feladatra vállalkozott, mi­vel a háború után nem csak a magyar képállomány jelentős része pusztult el, hanem a műgyűjtő réteg - az arisztok­rácia - is gyakorlatilag eltűnt. A ma­gyar műkereskedelem nem szűnt meg teljesen, az anyag azonban egyre silá­Egy „országépítő” 121 éve, 1883. december 16-án született Temesváron Kós Károly, a polihisztor, akit leglényegretörőbben ma is nép­szerű regényének címével lehetne jellemezni: országépítő volt. A trianoni béke utáni „Erdélyországot” építette. Hogy ki is volt ő? Származását te­kintve: erdélyi postatisztviselő fia, az utókor szerint: a XX. századi Erdély egyik legfontosabb személyisége: építész, festő, grafikus, művészettör­ténész, etnográfus, igazgató, felelős szerkesztő, író, politikus. Általános és középiskolai tanulmá­nyait Erdélyben folytatta, majd a bu­dapesti József Műegyetemen szerzett építész diplomát 1907-ben. Tehetsé­ges építész lévén hamar befutott, ő tervezte például az állatkert pavilon­jait (1912-ben). Az I. világháború után, az Iparművészeti Főiskola taná­ri kinevezését azonban már nem fo­gadta el. Egyre inkább egyértelművé vált számára, hogy rá Erdélyben na­gyobb szükség van. Egy ideig alkalmi munkákból élt, volt műszaki rajzoló,' nyomda-grafikus, illusztrátor, újság­író, plakátrajzoló, valamint emléktáb­lákat, síremlékeket tervezett. 1921- ben politikai pályára lépett: alapító tagja volt a Magyar Néppártnak, majd többször is képviselőként pró­bálta érvényesíteni a magyar érdeke­ket a Nemzetgyűlésben. Három év­vel később pedig egy barátjával létre­hozott egy független könyvkiadót, az Erdélyi Szépmíves Céhet, és az Er­délyi Helikon című irodalmi folyó­iratot, melyek a romániai magyar iro­dalom támpilléreivé váltak. Eleinte építészeti tanulmányokat írt, de később irodalmi műveket is publikált, mert szükségét látta olyan regények megalkotásának, melyek a magyar múltat idézve erőt adnak az anyaországtól elszakadt magyarság­nak. így született leghíresebb műve, Az országépítő. A regény arról szól, hogyan építenek a magyarok egy erős, keresztény országot, Szent István ve­zetésével. A téma tehát nem új, a ki­dolgozás annál inkább.^Az író ugyanis tökéletes lélektani hitelességgel ábrá­zolja a nagy királyt, akinek gyakran 2004. december 18., szombat • H1DLAP Barcsai Tibor: önarckép Máriával és Sziszku kandúrral pontosan a görögkatolikusokhoz, hi­szen abban nevelkedtem. Érdekes mindenesetre, hogy a buddhizmus nem zárja ki, hogy keresztény legyek, ez inkább fordítva volt igaz, bár talán ma már nem olyan éles a szembenál­lás az egyház részéről sem. — Ha Barcsai Tibor, akkor a kutya és a macska nem maradhat ki a beszélgetésből!- Volt egy kedves kutyánk, tíz éve pusztult el, de macska az van három is, két fekete és egy vörös. Persze a vörös a kedvenc, Sziszku, aki ezt pon­tosan tudja is, így azután mérhetetle­nül pimasz és nagyképű tud lenni.- Most éppen min dolgozol?- Rajzolok leginkább. Megszeret­tem a ceruzát, jó eszköz, így mosta­nában ceruzarajzokat készítek, de ter­mészetesen festeni is szándékozom, tehát nem szakítottam az ecsettel. • VP nyabbnak bizonyult. Leginkább a fe­ketekereskedelemben voltak értékes művek, ahonnan Dévényi is táplálko­zott. Dévényi gyűjteménye a magyar művészekre koncentrált, figyelme az elfeledett vagy hallgatásra kénysz- erített mesterekre és a külföldre sza­kadt alkotókra is kiterjedt. Csodát, értéket teremtett Gyűjteményéből december 19-ig a Duna Múzeumban láthatunk ízelítőt, olyan magyar képzőművészektől, mint többek közt Szőnyi Iván, Borsos Mik­lós, Derkovits Gyula, Czóbel Béla, Egry József, Bálint Endre és Medgyessy Ferenc. Szalay Károly író, egykori osztálytárs közreadott történe­te világossá tette, hogy nem csak az el­nyomás és a háború okozta károk jelen­tettek a gyűjtésben nehézséget, hanem néha az alkotók természete is. Modok Mária, Czóbel Béla feleségének képe is szerepel a kiállításon, melyhez Dévé­nyi csak fondorlat árán juthatott. Szalay Károly szemtanúja volt Czóbel eszelős féltékenységének, csak a mester figyelmének elterelésével tudott Dévé­nyi beszerezni Modok Mária képet. Mojzer Miklós, a Szépművészeti Mú­zeum nyugalmazott igazgatója kreatív, szerteágazó művészeti tevékenységet folytató személyiségként jellemezte. A kiállítás megnyitója után Eszter­gom városa tisztelete jeléül Koditek Pál, a Kulturális, Sport és Idegenfor­galmi Bizottság elnöke díszoklevelet és a város emlékérmét nyújtotta át Dévényi Ivánnénak. • Lőrincz Zsuzsa kellett saját érzései ellenére kemény döntéseket hoznia, hogy hosszútávon megvédje az országot. A regény tipi­kus letehetetlen olvasmány, nem csak a párbeszédek, de a leírások is pergők, érdekesek. Ajánlom mindenkinek, aki még nem találkozott vele, mondjuk a Harry Potter helyett. Már sosem tudjuk meg, hogy csak kényszerből vált-e polihisztorrá ez az ember, vagy személyisége már ere­detileg is magába foglalta ezt a rend­kívüli sokoldalúságot (1977-ben 94 évesen hunyt el, Kolozsváron), egy biztos, rengeteget tett a trianoni béke következtében súlyosan sérült ma­gyar nemzet érdekében. Mindezt pe- dig úgy tudta véghez vinni, hogy nem gyűlöletet hirdetett, hanem együttélést (a transzszilvanizmus hí­ve volt). Ma is nagy szükségünk len­Kós Károly sírja a Házzsongrád-i temetőben ne legalább egy ilyen politikusra (nem is beszélve arról, ha minden politikus ilyen lenne - hátha a Tél­apó is olvassa a lapot...) • Bús AndrAs

Next

/
Thumbnails
Contents