Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)

2004-12-17 / 248. szám

2 • HÍDLAP • 2004. december 17, péntek 0 R S Z Á G ■ V I LÁG Többe kerülnek az autópálya-díjak is (H) Az autópálya-díjak átlagosan 15 szá­zalékkal emelkednek jövőre. Az Álla­mi Autópálya Kezelő sajtótájékoztató­ján elhangzott, hogy a négynapos mat­rica ára 1120 forintra nő, nyáron azon­ban 1460 forint lesz. A tíznapos vig­netta 2300, az egy hónapos pedig 3900 forint lesz a személyautóknak jövőre. • (MR) Figyelmeztetés a bírónőnek (H) Figyelmeztetést kap az a kecskeméti bírónő, aki részt vett a Fidesz decem­ber másodikai kampányrendezvényén. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnö­ke szerint Boda Ilona azzal, hogy a politikai nagygyűlésen kiült az emel­vényre Orbán Viktor mögé, politikai szerepet vállalt, ami a bíróknak tilos. • (lugosi) Ennivalót osztottak (H) Több mint 400 ezer kilogramm élelmiszert osztott szét a Gyermek- étkeztetési Alapítvány. Az adományt azok a hátrányos helyzetű gyerekek kapták, akik a téli szünetben a segít­ség nélkül nem tudnának mit enni. Az alapítvány több mint 20 ezer csomagot osztott szét. A csomagban van liszt, kristálycukor, konzervek, tészta és burgonya, de a családok szaloncukrot is kapnak ajándékba. • (-BOTOND-) Érsekújvári segítség a hajléktalanoknak (SK) Hajléktalanok megsegítésére városi menedékhely nyílt Érsekújváron. A fűtött helyiségekben megpihenhetnek a hajléktalanok és meleg levest is kap­nak. Az este héttől reggel kilencig működő létesítményt naponta 9-10 ember keresi fel. A menedékhelyet a téli fagyok beállta miatt hozták létre. • KL Elektronikus számla a Matávtól (H) A számla címzettje az interneten megnézheti a részletes számláját, az adatokat hitelesen, elektronikus alá­írással és időbélyegzővel ellátva saját számítógépére letöltheti, s egy esetle­ges ellenőrzéskor ugyanúgy bemutat­hatja, mint a papír alapú számlát. A Matáv már teszteli azt a rendszerét, amellyel várhatóan 2005 első negyed­év végén megkezdi elektronikus szám­labemutatási és fizetési szolgáltatását. • (i.l.) Változások a buszmenetrendben (SK) A december közepétől új menetren­det iktattak be a Dunaszerdahelyi já­rásban, ami egy évig lesz érvényben, de elképzelhető, hogy jövőre több veszteséges járatot megszüntetnek. Ez nagy részben a Szlovák Autóbusz-köz­lekedési Vállalat költségvetésétől függ. Az új menetrendben nincs sok válto­zás, egyelőre nem szüntettek meg jára­tokat. Galánta és Dunaszerdahely vá­rosi buszmenetrendjéről jövő héten kezdődnek meg a tárgyalások • KL A Parlament fenyőfája (H) A 18 méter magas erdei fenyő a Fejér megyei Velencéről érkezett. A karácsonyfa a hagyományok szerint vízkeresztig áll majd a Parlament előtt. A fenyőfával szemben betlehe­mi jászolt is építenek. • (sz.b.) A Gallupnál is a Fidesz vezet A teljes választókorú népesség körében december elejére mind­két nagy pártnak fogyott a támo­gatói tábora. A Gallup december 1. és 9. között végzett felmérése szerint a Fideszt a december 5-i népszavazást közvetle­nül megelőző és követő napokban a felnőtt lakosság egynegyede (25 szá­zaléka), a szocialistákat 23 százaléka támogatta. Az SZDSZ-nek és az MDF-nek egyaránt 2-2 százalék a támogatottsága ebben a körben. Az előző havi méréshez képest megnőtt a pártpreferenciájukban bizonytala­nok aránya, sőt, meghaladta a két hónappal ezelőtti igen magas érté­ket is: most 46 százalék volt. A vala­milyen pártot választók körében a Fideszt 46, az MSZP-t 42 százalék támogatja. A pártot választó biztos szavazók aránya a teljes választóko­rú népességen belül 34 százalékra csökkent. A Fidesz és az MSZP biz­tos szavazóinak aránya közt másfél éve, 2003 nyara óta nem volt ilyen kicsi a különbség (6 százalékpont): a Fidesz a pártot választó biztos sza­vazók 47, az MSZP 41 százalékát tudhatja maga mögött. A kormány­fő megítélésében bizonytalanok ará­nya október eleje óta fokozatosan csökken, most 35 százalék. Azok ará­nya, akik szerint Gyurcsány Ferenc mint miniszterelnök inkább jól látja el feladatát, november óta nem vál­tozott: 33 százalék maradt. Kilenc százalékponttal (32 százalékra) nőtt azonban a múlt hónap óta azok ará­nya, akik szerint a miniszterelnök inkább rosszul látja el feladatát. A lakosság abszolút többsége, 59 szá­zaléka szerint Magyarországon ma inkább rossz irányba mennek a dol­gok, és csak 23 százalék mondja azt, hogy inkább jó irányba. • (SZEREDAI BOTOND) Országgyűlési bizottság előtt a tankönyvkiadó privatizációja Általános vitára alkalmasnak ta­lálta a Nemzeti Tankönyvkiadó magánosítását vizsgáló bizottság megalakításáról szóló országgyűlé­si határozati javaslatot az Ország- gyűlés ügyrendi bizottsága. Az MDF-es indítvány szerint a bi­zottság felállításának célja, hogy megvizsgálja: „miért volt szükség a stratégiailag fontos Nemzeti Tan- könyvkiadó Rt. magánosítására”, mi­lyen szempontok szerint írták ki az arra illetékesek a pályázatot, és mi­lyen módon bonyolították le. A javaslat szerint a nyolctagú bi­zottság, amelybe három-három ta­got az MSZP és a Fidesz, egy-egy tagot az SZDSZ és az MDF dele­gálhat, a kiadó privatizációjának fo­lyamatát a kezdetektől, november 1- től vizsgálja. A javaslat indoklása szerint a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. eladása a közoktatás szempont­jából kockázatos és elfogadhatatlan, mivel az intézmény az alkotmány­ban állami feladatként megjelölt közoktatás biztonságos, színvonalas és nemzeti szellemű működtetésé­hez a színvonalas és olcsó tankönyv- kiadást biztosítja. • (SZEREDAl) Ombudsmani állásfoglalás a babamentő inkubátorokról A magzati élet védelméről és a házasságról, családról, gyámságról szóló törvény megváltoztatására tett javaslatot közös állásfoglalásá­ban az állampolgári jogok ország- gyűlési biztosának helyettese és az adatvédelmi biztos. A vizsgálatot a kórházaknál elhelye­zett inkubátorokba tett csecsemők vé­delme érdekében kezdték el 2000-ben és 2001-ben. A vizsgálat után Takács Albert és Péterfalvi Attila közös állás- foglalásában támogatja a két jogsza­bály mielőbbi megváltoztatását. A há­zasságról, családról, gyámságról szóló törvény szerintük kiegészítésre szorul, mégpedig úgy, hogy az örökbefogadás­hoz ne legyen szükség a szülő hozzájá­rulására. Ha az anya a kórháznál elhe­lyezett inkubátorba teszi újszülöttjét, ezzel a ráutaló magatartással hozzájá­rul a csecsemő örökbefogadásához, áll a közleményben. Az ombudsmanok javasolják továbbá a magzati élet védel­méről szóló törvény módosítását is. A javaslat szerint a családvédelmi szolgá­lat munkatársának az állapotos nőt a terhességmegszakítási kérelem beadá­sa után tájékoztatnia kellene az inkubá­torba helyezés lehetőségéről, olvasható Takács Albert és Péterfalvi Attila kö­zös közleményében. • (lugosi) Tovább csökkent a reálkereset Idén az első tíz hónapban a brut­tó nominális átlagkereset 7,6, a net­tó 6,6 százalékkal nőtt, a reálkereset - 7 százalékos infláció mellett - 0,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - közölte honlap­ján a Központi Statisztikai Hivatal. A legalább 5 főt foglalkoztató vál­lalkozásoknál és a költségvetési in­tézményeknél alkalmazásban állók száma átlagosan 2 millió 793 ezer volt az év első tíz hónapjában, ami 0,9 százalékos növekedést jelent 2003 azonos időszakához képest. A versenyszférában az év első tíz hónapjában 1,5 százalékkal nőtt a lét­szám, míg a költségvetés valamennyi meghatározó területén csökkent, ösz- szességében 1,1 százalékkal. A teljes munkaidőben alkalmazás­ban állók bruttó átlagkeresete a janu­ártól októberig tartó időszakban 141 400 forint volt; a versenyszférában dolgozók átlagosan 134 600 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalma­zásban állók 157 900 forintot kerestek. A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 9 1 500 forint volt az első tíz hónapban (ezen belül a fizikai foglal­kozásúaké 68 900 forint, a szellemi foglalkozásúaké 118 000 forint). A legmagasabb átlagkeresetű gaz­dasági ág, ágazat a pénzügyi tevé­kenység volt (304 700 forint). Ezt kö­vette a vegyipar (188 300 forint), a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellá­tás (183 200 forint), valamint a köz- igazgatás, védelem, kötelező társada­lombiztosítás (178 000 forint). A legalacsonyabb átlagkeresetűek a textília-, textiláru-, illetve a bőrter­mék-, lábbeligyártásban, a máshova nem sorolt feldolgozóiparban, a szál­láshely-szolgáltatás, vendéglátásban, továbbá a mezőgazdaságban és az építőiparban foglalkoztatottak voltak • (Sz. B.) Dávid Ibolya: búcsú a liberalizált drogpolitikától Az MDF elnöke szerint a gyerme­kek és a családok védelmét segítő szabályozást kell alkotni. Az MDF elnöke szerint „véget ért a liberalizált drogpolitika”, amely a 2002-ben megalakult kormányt, illet­ve Bárándy Péter volt igazságügy­minisztert jellemezte. Dávid Ibolya így reagált arra, hogy az Alkotmány- bíróság hétfői döntésével megsem­misítette a Btk. több, kábítószerre vonatkozó rendelkezését. A politikus úgy értékelte, hogy most az Országgyűlés, és ezen belül az MDF feladata, hogy a kiskorúak, a gyerme­kek, a családok védelmét, valamint az egészségre nevelést segítő szabályozás jöjjön létre, amit az eddigi jogszabály­ból hiányolt az Alkotmánybíróság. Az MDF elnöke kifejtette, hogy az 1998-2002 közötti kormány - amely­nek igazságügy-minisztere volt - szigorú drogtörvényt alkotott 2000- ben, amikor a társadalom is egyér­telművé tette, hogy nem hajlandó együtt élni a drogfogyasztással. Dávid Ibolya hangsúlyozta: nem fe­lel meg a valóságnak, és a bíróságok „degradálását” jelenti az a kormány- párti kijelentés, hogy az említett 2000­Dávid Ibolya es törvény következtében egyetlen fü­ves cigaretta elszívásáért is börtönbe lehet kerülni. Érvelése szerint nyolc stáció - köztük felfüggesztett bünte­tés, a próbaidőre bocsátás - van addig, amíg valaki eljut a letöltendő szabad­ságvesztésig. Az ellenzéki politikus úgy értékelte, hogy az eljárást vállal­nia kell annak, aki illegális drogot fo­gyaszt, ugyanúgy mint egy szabály- sértés, vagy közlekedési kihágás miatt. • (mtv.hu) Elfogadták a vízhasználati díjakról szóló rendeletet A kormány elfogadta a Környezet- védelmi Minisztérium által kidolgo­zott rendeletet, amely a következő évi vízhasználati díjakat tartalmazza. 2005-ben a vízgazdasági szolgáltatá­sok díjai 2,33 milliárd koronába fog­nak kerülni. Ez azt jelenti, hogy a fo­gyasztók egymilliárd koronával fog­nak többet fizetni, mint az idén. Leg­inkább a hidroenergetikai létesítmé­nyek használói számíthatnak majd nagyobb kiadásokra, a következő év­ben 450 millió koronával fognak töb­bet fizetni, mint ebben az évben. 2005-ben a felszíni vizek fogyasztói összesen 62 millió koronával fognak többet fizetni. A száz kW-nál na­gyobb teljesítménnyel működő vízi erőművek üzemeltetői 130 millió ko­ronával magasabb vízdíjat fognak fi­zetni az államnak. A vízgazdasági szolgáltatások díjnövekedése hatással lesz a villamos áram árára is, tehát ebből következik, hogy a jövő évben drágább lesz az elektromos energia. • Rga / Az Általános Hitelbank részvényvásárlása Tomas Spumy, a pozsonyi Általá­nos Hitelbank (VÚB) vezérigazgató­ja elmondta, hogy bankjuk megvet­te a TatraCredit, QUATRO, Q-CAR, Slovenská pozicovna és a Sloven- ské kreditné karty társaságok al­kotta pénzügyi csoport részvényeit. Spurny arról is tájékoztatott, hogy a megvásárolt társaságokat a Consumer Finance Holdinggal, a VÚB leánytár­saságával egyesítik. A csoport felvá­sárlását előreláthatólag 2005 első ne­gyedévében fejezik be. „Ez az akvizí­ció a bank számára kulcsszerepet tölt be, ugyanis a VÚB csoportot a pénz­ügyi piacon erősebb pozícióhoz juttat­ja, és segít konszolidálni a pénzügyi szolgáltatások piacát. így a bank több, mint négyszázezer új ügyfélre tehet szert” - tájékoztatott a vetérigazgató. Az Általános Hitelbank ebben az év­ben októberig 2,1 milliárd tiszta ha­szonra tett szert, teljes bevétele pe­dig elérte a 7,3 milliárd koronát. A VÚB tagja a Gruppo Banca Intesa nemzetközi bankcsoportnak. Szlová­kiában 207 lakossági és 26 vállalati bankfiókkal rendelkezik. • RGA Sérültek az egyházi iskolások jogai Az oktatási jogok biztosa szerint kizárt a tanulók önkéntes részvéte­le egy iskola által szervezett tünte­tésen, mert az önkéntesség csak akkor valósulhat meg, ha az érin­tettek biztosak lehetnek abban, hogy a részvétel megtagadása ese­tén nem éri őket hátrány. Aáry Tamás Lajos az oktatási mi­niszter kérésére foglalt állást az egy­házi iskolák keddi budapesti demonst­rációjával kapcsolatban. Az egyházi intézményekkel együtt tüntetők kö­zött számos diák is megfordult, akik - a szervezők és saját bevallásuk szerint is önként vettek részt a tüntetésen. A demonstráció oka az volt, hogy az egyházak szerint intézményeiknek jövőre kevesebb jut a költségvetésből, mint az önkormányzati oktatási intéz­ményeknek. A szervezők valamennyi katolikus közoktatási intézmény szá­mára eljuttatták közleményüket, amelyben felhívták az óvodák és isko­lák vezetőit, pedagógusait és diákjait hogy menjenek el a demonstrációra. Az ombudsman szerint a közoktatási intézmények igazgatói e felhívásról levélben értesítették a diákok szüleit, és kérték, hogy a gyermekek ellenőr­zőjében írásban jelezzék, hogy elenge­dik-e őket a tüntetésre. Az Országgyűlés oktatási bizottsá­ga felkérte a kormányt, hogy 2005. március 1-jéig vizsgálja meg, hogyan lehet egyértelművé és érvényesíthe- tővé tenni a pártpolitikai tevékeny­ség tilalmát az iskolákban. • (mtv.hu)

Next

/
Thumbnails
Contents