Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-12-11 / 244. szám
H1DLAP • 2004. december 11., szombat Omagazin Vámbéry, a sánta dervis „Én 1832-ben születtem, Magyar- országon, Dunaszerdahely mezővárosában, mely a Duna legnagyobb szigeteinek egyikén fekszik” - írta Vámbéry Ármin 1864-ben, a Dervisruhában Közép-Ázsián át című, talán legjobb és leghíresebb könyvének angol nyelvű kiadása elé, elmagyarázva angol olvasójának, hol fekszik Európában Dunaszerdahely. Mi, Duna-pardak pontosan tudjuk, hol fekszik: úgy szokás mondani, a Csallóköz szívében, ahol két éve nyílt meg egy meghökkentő közösségi helyszín: a Vámbéry Irodalmi Kávéház. Irodalmi azért, hogy - mondják a dunaszerdahelyiek — legyen ilyen kávéház is a városban (egyéb hírességeik mellé), Vámbéry pedig azért, mert mint fentebb elhangzott, ott született „a keleti tudományok későbbi nemzetközi tekintélyű úttörője”. Vámbéry Dunaszerdahely mezővárosában tölti szegénységben és nélkülözésben bővelkedő gyermekkorát. Tudós, elmélkedő lelkületű édesapja röviddel a kis Ármin születése után meghal, a család éveken át nyomorog. Ráadásul Vámbéry fél lábára sánta, előbb mankóval, később - élete végéig - bottal kényszerül járni. Innen, a nyomorból és a nyomorúságból indulva jut el a világhírnévhez, ahogyan egyik méltatója írja: „Mint kolduló dervis, rongyokba burkolva, szomjúságtól gyötörve, ezer életveszélynek kitéve járta végig Ázsia sivatagjait, majd királyok, és fejedelmek tisztelték meg barátságukkal, Európa uralkodói és politikusai kérték ki tanácsát, tudós társaságok halmozták el kitüntetéseikkel” - őt: a turkológia egyik alapítóját, de ugyanakkor mint a magyar őstörténet kutatóját is... Vámbéryről, mint híres világutazóról és mint a turkológia egyik alapítójáról és jeles művelőjéről, gyakran esik szó. Ám ezeken túlmenően Vámbérynak jellegzetes nemzeti tudományunkban, a magyar őstörténetben is különleges hely dukál. A magyar reformkor, majd a dualizmus ideje a nagy asszimilációk kora; e kor liberális szemlélete vonzotta s befogadta a magyarságba a németeket, szlovákokat, cseheket, zsidókat. Vámbéry a reformkorban nő fel, 16 évesen átéli a forradalom és szabadságharc hónapjait, s mindez őszintén magyar érzésűvé teszi. Nem csodálkozunk azon, ha majd perzsiai barangolásai során Perszepoliszba jutván, mai turisták elődjeként ezt írja fel az ókori romokra: „Éljen a magyar! ” Tegyük hozzá, Vámbéryt fjú korátói érdekli a magyarság eredete. Ugyanaz a vágy hajtja keletre, mint Körösi Csorna Sándort, de ő magyar szempontból sikeresebb ösvényeket választott, a törökség tanulmányozásának szentelte életét. Nem tisztünk méltatni Vámbéry Ármin tudományos munkásságát; megtették mások, sokan. Elég csak annyit mondanunk: életútját ma már példaszerű közhelyként idézik, amikor egy tudós karrierről szólva azt az utat akarják szemléltetni, amely a mélységekből a legmagasabb régiókba vezet. Vámbéry Ármin a nehézségeken hallatlan energiával és ambícióval tudott úrrá lenni, mint aki tudatában van annak, hogy mindez csak múlandó, átmeneti jellegű lehet. Egyetlen példa: középiskolai tanulmányait nem tudta befejezni, hiányoztak az anyagiak. De az állandó tanulásról - 20 nyelvet beszélt a nagy becsvágy- gyal folytatott önművelésről egy percre sem mondott le. S egyetemi katedrájának később úgy lett birtokosa, hogy egyetemi tanulmányokat sohasem folytatott. A közéleti elismertség mércéjével mérve nyugodtan állíthatjuk, hogy a magyar tudomány kevés alakja járt be olyan káprázatos pályát, mint Vámbéry Ármin. Mint vakmerő utazóé, mint kiváló ismeretekkel rendelkező tudósé, neve és híre bejárta egész Európát... Ö volt a híres-nevezetes sánta dervis, azaz Resid efendi, ami annyit tesz magyarul: becsületes, derék férfiú, igazi úr! • Bús András „Csillagtól csillagig'’ Végh Éva kiállítása Dorogon, azon belül a (majdnem) munkahelyén, az Eötvös József Általános Iskola Galériájában. Miért majdnem? Mert néhány utcával arrébb, a Zrínyi Gimnáziumban tanít, de a hangulat azért hasonló volt. A gyereksereg odavolt. A j'elnőttek is. És a-szakma úgyszintén. Hogy a sajtóról ne is beszéljünk... Mindehhez tudni kell, hogy Végh Éva imádnivaló teremtés. Ellenlábasairól, rosszakaróiról nem tudok - még volt tanítványai is körültombolják, ha valahol megjelenik. Szerencsés alkat, végtelenül pozitív személyisége mellé őstehetséget ajándékozott neki az Ég, és nem is hagyja parlagon az adományt. A megnyitón gyermekzenekar muzsikált, hegedűn, tubán és zongorán. Majd a beszédek következtek, ami némiképp felesleges volt, de kötelező. Viszont a beszélők javára írjuk, hogy érzékelve az előbbi helyzetet, nem húzták felesleges műelemzésekkel az időt. A gyerekek egyik fele ámulva-bá- mulva járt-kelt a képek között, és megbeszélték, melyiket vennék meg, ha néhány százezer forintos heti zsebpénzre tennének szert, a másik fele egészen hirtelen lelépett. De hát a gyerekek már csak ilyenek. S végezetül álljon itt magának a művésznek, Végh Évának a nyilatkozata, és főképp - mert így pontos - ars poeticája: „Körülbelül 25 éve érdekel a festészet, a rajzolás tudománya. Egy egész életre elköteleztem magam emellett. A tanítás mellett sajnos kevés időm jut a festészetre, s halandó ember lévén, egyre gyakrabban szembesülök azzal a kínzó vágy- gyal, mely az alkotás hiányát jelenti számomra. Amikor kép születik, az maga a csoda. A tisztaságnak és az ártatlanságnak minden szívben bent kellene lenni, és bent is volt valamikor, a kép erre a csodára kopog rá. Szerencsés vagyok, mert a mindennapjaim tele vannak ilyen apró csodákkal, hiszen a gyerekek alkotásai hallatlanul tiszták és érzékenyek. Az én képeim is egy sajátos szimbólumrendszeren keresztül mutatják belső világomat, kapcsolatomat az emberekkel és a valósággal. Nagy boldogság számomra, ha megértik őket, mert áthidalja a verbális kommunikációs nehézségeket, hiszen hosszú az út csillagtól csillagig!” • SZARKA KÜLÖNLEGES KARÁCSONYI AKCIÓK Az Ister Granum Eurorégió napilapja, a Hídlap DECEMBER 1-TŐL CSAK 59 Ft-ÉRT VÁSÁROLHATÓ MEG az újságárusoknál és a postán! 8 oldal friss hírekkel a régió magyar és felvidéki oldaláról, szombatonként plusz 8 oldalas kulturális magazinnal! Ajándékozzon karácsonyra Hídlap előfizetést szeretteinek most csak 9.500 Ft - 1.460 Skk éves díjért! (Az akció december 1-től 30-ig érvényes.) Legyen Ön is segítségére annak a közösségteremtő törekvésnek, melyet térségünk választott vezetői egyöntetűen támogatnak! Vásárolja, olvassa a régió híreit, ismerje meg közös dolgainkat! eßt?Hídlap - itthon vagyunk... Információ: +36-33/500-750 FELHÍVÁS Az Ister Granum Eurorégió NAPILAPJA, A HlDLAP a Felvidékről hIrt adó, GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ ÚJSÁGÍRÓK, TUDÓSÍTÓK JELENTKEZÉSÉT VÁRJA! A RÉGIÓ TELEPÜLÉSEINEK ÉLETÉRÖL SZÓLÓ INFORMÁCIÓIKAT, HÍREIKET, RENDEZVÉNYEKRE VALÓ MEGHÍVÁSAIKAT KÖZVETLEN MÓDON IS VÁRJUK a Hídlap szerkesztőségébe: postacím: 2500 Esztergom, DeAk Ferenc u. 4. e-mail cím: hidlap@axelero.hu TEL/FAX: 00-36-33-500-750 Hídlap - itthon vagyunk! f=j I M|T A 11 LSTLK.OK.ANUM | I: fi § E~~% I LÜKOKLOIO £. li JUJ 1l|L MEGRENDELOSZELVENY AKCIÓ 2004 DECEMBER 1-TŐL! Név: .......................................................................... Ké zbesítési cím:..................................................... Me grendelem 2004.........................................í-től a HÍDLAP0T...................................példányban fé l évre (6 400-Ft _ 980,- Skk) 3 hónapra (3 200.-Ft 490,- Skk) aláírás:.............................................. A kitöltött szelvényt a következő címre kérjük beküldeni: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4. ___________________________________________________________________________