Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)

2004-12-11 / 244. szám

2004. december ii.,

szombat

A HÍDLAP hétvégi kulturális melléklete

56. szám

Kalendárium

Szégyen és gyalázat

Együtt írunk, nevetünk- Pesti Pisti rovata

Általában csak másnaposán sírok, egy jól sikerült polgári este után, amikor gyönge dramaturgiájú tévésorozatban gyermek kutyával kombinálva bukkan fel. Most mégis teszem, pedig hiányoznak az elillanó tudatmódosító szerek (értsed: szesz). Ez a rovat alapjában véve vicces és nagyjából politikamentes, de december 5-e után másképp látom a világot és az országot. Sötéten és végtelenül szomorúan.

Nem írnék erről, de most már késő. A kettős állampolgárság leszavazása - pontosabban meg nem szavazása - óta új időszámítás lépett érvénybe az életemben. Én, kérem tisztelettel, leveszem a kezem erről az országról, és akkor még nagyon finoman fogalmaztam. Elég - elegem - volt abból, hogy a választójoggal felruházott országtársaim nem áldoznak uszkve egy vacak negyedórát az életükből, és a nyolcmillió jogosult közül mindössze alig kettő él a törvény adta jogával - szerintem: kötelességével. Az utóbbi időben rendszeresen alig megyünk el voksolni, vagyis a kevesebbség teszi meg, amit megkövetel a haza, a többség meg nem, legfeljebb utána a kocsmában, piacon, kórházban stb. nyafog, hogy micsoda egy ország (pa- rizerrel eszik a kaviárt). Hát mostantól ne nyafogjon. És javaslom, hogy tessék elgondolkozni a választójogi törvényen, mert lehet, hogy nem kell minden áron mindenkinek. Ismerek olyan országot (nevezzük Egyesült Amerikai Államoknak), ahol kétszeri nem megjelenés után szépen megvonják. Elődeink nem voltak hülyék, már a görögök sem, amikor valamiféle cenzushoz (vagyoni, tisztség- vagy képzettségbeli) kötötték a választójogot, mondván, nem kell az minden birkának. (Bizony, most lebirkáz- tam vagy hatmillió állampolgárt.)

Abból is elegem van, hogy legalizált, demagóg harácsolok állhatnak egy ország élén, és a legvacakabb és legaljasabb dumával kenhetik a vörös ördögöt a falra. Elegem van ebből az egész gyurcsányos-hilleres, anettkás, fókusztévés, műséges, hamis, tolvajlásban összekacsintós stb. országból. Ki kellene mondani végre, itt nem pusztán pártpolitikai csatározásról van szó, hanem színtisztán a jó és a rossz harcáról, amely gondolattól egészen december 5-ig berzenkedtem, paranoiás őrültségnek tartottam, és jókat röhögtem rajta. De amióta elvették - elvettétek tőlem — az önfeledt, nyíltszívű határon túli barátkozások lehetőségét, így gondolom. Nem tudok úgy átmenni, nem mehetek úgy át a szomszédos párkányi törzshelyembe, a Green Pubba (a legjobb kocsma Európában) úgy, hogy jófejkedjek, ahogy átlépem a határt, tökmindegy, hogyan szavaztam (igennel), onnan az egész innenső magyarságot képviselem. A nem terhe az enyém is.

Hogy rohadjon meg.

Idővel a mostani kormányzat majd úgy vonul be a történelembe, mint a hazaárulók szövetsége, de én azt már nem érem meg, és sem a felvidéki - erdélyi, vajdasági, kárpátaljai, burgenlandi stb. - barátaimat, sem engem nem fog kárpótolni. Egy nyamvadt elvi igen kellett volna, amelynek olyan természetesnek kellett volna E mié, mint a levegővételnek, minthogy a réten nyílik virág, és hogy a kedvenc pub-omban tizenegyféle csapolt sört lehet kapni. De nem. Nincs levegő (hanem bennakadt), nincs virág és nincs sör. Merthogy a világ nagy dolgai bizony kicsiben dőlnek el, a magyarságtudat az apróságoknál kezdődik. '

Két dolog jut eszembe. Lehet, hogy azokkal az emberekkel kéne egy külön köztársaságot alakítani (vagyunk vagy másfél-kétmillióan), akik megértették - szerintem nem volt túl bonyolult -, miről szól ez a népszavazás, a többiek meg éljenek úgy, ahogy tudnak, higgyék el Gyurcsányék blöff- jeit, remegjenek a kockásabroszos kiskonyhában, hogy jaj, mi lesz velünk. A másik meg az, hogy nekem, személyesen még van egy menedékem: anyám orosz lévén, még kérvényezhetem a moszkvai főhatóságokat, hogy fogadjanak be, hadd legyek orosz állampolgár. Lehet, hogy nehéz ott az élet, és iszonyúan hideg szelek fújnak telente, és olykor még az újságírókat is lelövik, de nemzeti kérdésben mindig egységesek. Ok például már régen megadták határon túli véreiknek a kettős állampolgárságot. Na, szevasztok.

Fura divat hódított Bajóton száz évvel ezelőtt. A kedves férj urak hitvesük neve napja alkalmából dinamitot robbantgattak portájuk udvarán. A lopások és verekedések sajnos még mindig nagyon gyakoriak, ami így az adventi időszakban nem tölti el a szíveket túl nagy örömmel és megnyugvással.

„A bosszú áldozata” - olvashatjuk mindjárt az Esztergom és Vidéke december 11-i számában. „ Hoffmann József bányász Sárisápon csütörtökön este bosszúból Pap Sándor bányászt annyira agyba főbe verte, hogy az a szenvedett sérülések következtében pénteken hajnalban kiszenvedett. ” Nagysápon is verekedésbe torkollt az italozás, amint értesülünk erről az Esztergom hasábjairól. „Epilógus. A Nagysápon legutóbb megtartott megyebizottsági tagválasztásról győztesként kikerült biz. tagok f. hó 4-én zajos kis áldomást csaptak az ottani nagy korcsmában. Egyik hiteles tudósítás mondja, hogy ezen alkalommal elfogyott 20 kiló hús, mihez 8 korona ára zsemle kellett. A jó vacsorát a választók 2 hektoliter borral öblögették le, mitől aztán birokkedvet kaptak s Petróczy János nevű polgártársukat úgy elverték, hogy ágyban fekvő beteg lett. A csendőrség a duhaj áldomásozókat feljelentette a hatóság előtt. A verekedők azt állítják, hogy

Petróczy csömört kapott a jó vacsorától, míg a beteg nem a bortól, hanem a bottól származtatja csömörét. ” A vita eldöntése végett célszerű lenne megnézni a beteg sérüléseit. Ha nincs rajta külsérelmi nyom, akkor bizony a bor volt a ludas a dologban. A negatív eseményeknek még nincs vége, most az ifjakon a sor. „Szomorú vád. A csendőrség panaszt tett a szolgabiróságnál a kőhidgyarmati ifjúság ellen. Azt állítják ugyanis, hogy a községben folyton ismétlődő lopásokat valószínűleg az elvetemült fiatalság követi el. Erre a gyanúra az adott okot, hogy a fiatalság közül sokan oly mértékben költekeznek a korcsmában, hogy az napi keresetükből ki nem telik és a megejtett vizsgálatok alkalmával többen nem tudtak pénzükről elszámolni. Ha e vád igaz, akkor Kőhidgyarmat az erkölcsi

bukás szélére jutott." Ha az ilyen célból elkövetett lopásokat vesszük alapul, ma már talán minden második településről elmondható ez. De hogy ne csak rosszat írjak, íme egy rövid hír az újságból. „G őzmotor. Az esztergom- budapesti vasútvonalon gőzmotor kocsikkal kezdenek most kísérletet. A gőzmotor csakis személyes forgalomra lenne berendezve. Az első ilyen próbakocsi 40 személylyel szombaton indult el Budapestről, de csak Dorogig jöhetett, mert ezentúl a pálya nem felel meg ezen közlekedési célnak. Tehát Dorogig Budapestről motoron jöhetünk, Dorogtól Esztergomig pedig: kávé-őrlőkön. ” Kár, hogy nem írták le, a szombaton elindult vonat mikorra ért Dorogra. Csak az ösz- szehasonlítás végett.

Végül a fura névnapi köszöntés esete

az Esztergomi Lapok „aktuális” számából. „Bajóthról írja tudósítónk, hogy ott egy idő óta az a fura divat járja, hogy a névnapokat dinamit lövésekkel jelzik. Így f. hó 8- án Emszt István ottani lakos kedves életpár- ját és ezzel a csötides kis falut is, azzal lepte meg, hogy dinamit robbantásokat rögtönzött a háza előtt. A községbeliek rémülten futottak össze a dinamitos Emszt háza előtt és nagy csoportban vártak a magyarázatot. Emszt meg is jelent s tisztelettel jelentette, hogy nagy nap virradt a községre: az ő szerelmes felesége névnapja. Ez az eset nem az első Bajóthon, mert múlt hó 25-én Kovács József odavaló polgár, szintén igy ünnepelte felesége névnapját. ” Hát valóban fura, és nem veszélytelen szokásaik voltak az embereknek száz évvel ezelőtt.

• GK