Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-12-04 / 239. szám
8 HÍDLAP • 2004. december 4., szombat SPORT Jelenleg a sport az életem legfontosabb része ✓ Interjú Vereckei Ákos kajakozóval K ___A J A K A 27 éves sportoló két olimpiai aranyéremmel és megannyi győ- zelemmel a háta mögött elgondolkodtató bölcsességgel és visszafogottsággal válaszolt kérdéseimre. Elmondása szerint, nincs terhére, ha interjút kell adnia, de nem akar feltétlenül a középpontban lenni. És a mindent a sport jelenti az életében.-Meg tudja fogalmazni, mit jelent önnek a kajakozás?- A szabadságot jelenti, a természettel és önmagunkkal való harmóniát.- Azon túl, hogy valaki megtanul kajakozni, mi kell ahhoz, hogy tudjon versenyeket is nyerni?- Amikor az ember először beül egy hajóba, valószínűleg néhány csapás után beborul. Ezért fontos momentum, hogy a borulás után vajon újra megpróbálja-e vagy sem. Kell ehhez a sporthoz, hogy az ember akarja folytami, akarjon megtanulni kajakozni. De egyáltalán nem kell erőltetni. Gyerekkorban mindenkinek magának kell eldöntenie, melyik sport felel meg neki legjobban, viszont a szülő felelőssége, hogy csemetéjét minél többel megismertesse.- Az olimpia után — gondolom — sokkal többet foglalkozik a kajakosokkal a média, mint négy évig előtte és utána.- Most már igen, de két hónapig szinte nem is foglalkoztak velünk. Nagyon sok múlik egy sportág megítélésénél, hogy milyen a kommunikáció az adott klub és a média között. Szerintem esetünkben kicsit ez gyenge, ezért fordulhat elő, hogy Magyarországon a kajak-kenu nem a legfelkapottabb sport. Pedig az emberek körében nagyon népszerű. Bizonyítja ezt, hogy egy itthoni világversenyre általában negyvenezer ember kíváncsi.-Mi lehet oka a kommunikáció-hiányának?- A média azt veszi észre, amit elé- raknak. Muszáj neki megmutatni bizonyos dolgokat, hogy foglalkozzon vele. 1998-ban elkezdődött egy sikeres időszak a Magyar Kajak-Kenu Szövetségen belül, innentől komolyabban foglalkoznak a PR-munká- val, de ez egy folyamat. Azt gondolom, türelemmel eljutunk addig a pontig, amikor ennek a sportnak a Vereckei Ákos megítélése is kielégítő lesz.-Mivel telt az ideje a játékok óta?-Másfél hónap abszolút pihenéssel. Az elmúlt egy hónapban pedig elkezdtem edzeni, ami abban merül ki, hogy amíg lehetett, addig eveztem, mióta nem, futok és jégkorongozom.- Elégedett az olimpiai szereplésével?- Elégedettnek kell lennem. Ha nem így lenne, olyan határokat súrolnék, amelyeket emberileg nehéz átlépni. A mai nemzetközi férfi kajakmezőny nagyon erős. Egyetlen klasszis sem tudta megcsinálni, hogy két számban indult volna az olimpián, mindkettőben aranyat hozott volna. Ha az egyik aranyra sikerült, a másik számban gyakran még a döntőbe sem jutott be. Ezért én maximálisan elégedett lehetek.-De ön egyéniben is dobogós helyet várt magától.- Egy versenyen születő eredmény nem az adott pillanatban alakul ki, abban már hosszú hónapok munkája benne van. Ezért, ha elégedetlen lennék, akkor féléves időszak munkájával lennék elégedetlen. A lehetőségek, amelyek jobbá tehették volna az eredményt, már elmentek mellettem, tehát nincs értelme bánkódni miattuk. Maximum a jövőre nézve tudok építkezni a tanulságokból.- Vannak?-A tavalyi nagyon jó évem volt, minden tekintetben. Jól sikerült a felkészülés, elégedett voltam az edzések időeredményeivel, csak az olimpiára nem jött ki az a csúcsforma, ami esetleg hozzásegített volna a győzelemhez. Már az olimpia kezdetén éreztem, hogy az egyéni nem lesz az igazi, ha mégis sikerül, akkor az csak a szerencsének köszönhető. Nem sikerült.- Nem nyomasztó egyébként egy világ- verseny előtt, hogy túl sokat várnak a sportolótól? Hogy mindenki dobogós helyet várt öntől mindkét számban?- A négyessel egy éve kezdtük a felkészülést, hogy megvédjük olimpiai bajnoki címünket, s mindnyájan a fő hangsúlyt a négyesre tettük. Az pedig - mint az eredmények igazolják - maximálisan jól sikerült. Megegyeztünk, hogy csak az erre való sikeres felkészülés mellett vállalunk be másik számot, ha belefér időnkbe és energiánkba.- Mire készül legközelebb?- A fókuszban most két válogató verseny van, ott kell nyernem, hogy aztán elindulhassak az Európa- és világbajnokságon. És talán jövőre indulnék egy maratoni megmérettetésen is. Ez 38 km, és kajak kettesben szeretném megtenni, de még nem tudom, kivel.- Maratoni táv?- Vannak norvég és svéd kollegáim, akikkel jó kapcsolatban vagyok, ők már indultak maraton VB-n, ahol nyertek is. Jövőre is tervezik, ezért gondoltam, hogy én is kipróbálnám magam. Ok is voltak sík vízen olimpiai bajnokok, és ebben a műfajban is remekeltek.- A 2008-as pekingi olimpia is tervben van?- Nehéz még erre válaszolni. A mai sportfinanszírozás elég bizonytalan jövőt ad a sportolóknak, ráadásul a Honvéd-Dominoval csak kétéves szerződést írunk alá. Az enyém 2006-ban lejár, és nem tudom, mi lesz utána. Egyelőre tehát csak 2006- ig látok előre, amikor Szegeden világbajnokságot rendeznek, s ott négyesben szeretnénk virítani.- Viszont az ereje és az elszántsága bizonyára kitart az olimpiáig, s, ha a háttérben lévő akadályok elhárulnak, akkor nem lesz akadálya, hogy elinduljon a játékokon.- Ha minden feltétel adott lesz, biztosan ott leszek. Alapvetően szeretek sportolni, edzőtáborokba járni, szeretem ezt az életformát.- Nem is vágyik hétköznapi életre?- Erre minden világverseny után van lehetőségem, de az igazság az, hogy néhány hét után beleunok ebbe az életformába. Általában én vagyok az első, aki lemegy újra edzeni, mert hiányzik.- Az edzőtáborok sem fárasztják?- Egy jó edzőtáborban sokkal több minden történik, mint amikor az ember elmegy nyaralni. Sokkal több élménynyel lehet hazatérni. Úgy érzem, egy hosszú edzőtábor semmit nem vesz el az életemből, inkább hozzáad. Bizonyára szerencsés alkat vagyok, mert szeretek megismerkedni új emberekkel, ezért sosem érzem monotonnak.- Gondolt-e már rá, hogy egyszer elbúcsúzik a profi sporttól?-A 2012-es olimpián még szeretnék elindulni, utána már abbahagynám, de ezután is szükség lesz egykét év levezetésre, tehát hosszútávra tervezek ebben a sportban. Persze ez függ attól is, hogy néhány év múlva mennyi örömet okoz majd nekem.- Fontos még valami az életében a kajak mellett?-Az iskola, a Testnevelési Főiskolára járok sportmenedzser szakra, de még egy másoddiplomát is szeretnék.- Milyen a kapcsolata az aranyhajó másik három tagjával?- Annyira különböző karakterek vagyunk, hogyha nem kajakoznánk, bizonyára sosem kerültünk volna közel egymáshoz. A sport hozott össze bennünket, adtunk egymásnak kellemes emlékeket, kiemelkedő eredményeket. Arra a kérdésre viszont, hogy ez mennyire tartós barátság, talán csak hosszú évek múlva tudok hitelesen válaszolni. • Bartal TImea Az elődöntő küzdelmei következnek Kialakult az elődöntők párosítása az esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnokban zajló Privát Color Kupának. Az utolsó fordulókban kialakult eredmények és a csoportok alakulása után a szervezők elkészítettek a december 5-i összecsapások párosításait. Az elődöntők: Flamengó - Ad-Car (14 óra), Franka - FC Csata (14.30), Flamengó - Öregfiúk (15.00), Franka - Jamaica (15.30), Ad-Car - öregfiúk (16.00), Jamaica - FC Csata (16.30). Az elődöntők mérkőzései után 17 órától rúgóverseny veszi kezdetét, majd a 1730-tól a 3-4. helyért játszanak a csapatok. A finálé 18 órakor kezdődik, utána eredményhirdetésre kerül sor. • Haidü MAté Mikulás-túra a Vaskapuhoz A Meteor Természetbarát Egyesület vasárnap rendezi meg hagyományos Mikulás-túráját. A tagok kilenc órakor a református templomnál gyülekeznek, majd túrájuk a Vaskapu felé irányul. A túrát Bernáth Lászlóné vezeti, aki a 20/579-3605-ös telefonon várja az előzetes jelentkezéseket. Tervezők, Kivitelezők, Beruházók! Cim: 2500 Esztergom, Schweidei J. 0.7. Pf:174 email: stabil@stabilkft.hu telefon: (33) 520-370 tax:: (33) 520-371 Másolás, nyomtatás A/0 méretig Tervezőprogramok formátumainak fogadása Nyomtatás elektronikus adathordozókról Másolás A/0 méretig Képminőséget javító funkció Dokumentálás (igény szerint) <fit STABIL Stabil Építő, Tervező És Kere Kereskedelmi Kft. Lendületben a kézis lányok Az EB-re készülő magyar válogatott kiváló teljesítményt nyújtva, magabiztosan győzte le Romániát a kétfordulósra tervezett felkészülési összecsapás első mérkőzésén. A zárt kapus találkozón az első öt percet követően nyilvánvalóvá vált, hogy Görbiczék számára nem okozhat gondot az ellenfél. Kiss Szilárd szövetségi kapitány: „Megfelelő teljesítményt nyújtott a csapat, a 35 gól mindenképpen jó előjel”. A visszavágóra tegnap este, lapzártánk után került sor. Európa-bajnoki felkészülési mérkőzés, csütörtök: Magyarország - Románia 35-24 (18-12) Jövő héten eldőlhet az NHL sorsa Egy árnyalatnyival közelebb került egymáshoz az NHL-ben szereplő klubok tulajdonosainak és a sztrájkoló játékosok nézőpontja. Megegyezés egyelőre nem született, de a két fél elhatározta, hogy legkésőbb jövő hét végéig döntésnek kell születnie az ügyben. A vita azért robban ki, mivel a klubtulajdonosok sokallták a játékosok keresetét, és maximálni akarják a fizetéseket. Amennyiben mégsem születik megegyezés a két fél között, akkor biztosan elmarad a tengerentúli jégkorong-bajnokság 2004-2005-ös szezonja. Két hónapra eltiltották a szakvezetőt Szokatlanul erélyesen lépett fel a Francia Profi Labdarúgó Liga (LNF) fegyelmi bizottsága Vahid Halilhodzic, a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának edzőjével szemben. A heves vérmérsékletéről ismert szakember az Olympique Lyon elleni rangadón viselkedett botrányosan: a védő Mario Yepes kiállítását követően üvöltve reklamált a játékvezetőnél, aki elküldte őt a kispadtól, csakúgy mint másodedzőjét, Bruno Baronchellit. Ä bíróság Halilhodzi- cot két hónapra, Baronchellit egy hónapra, míg a találkozót követően Alain Sars bírót a játékos kijáróban inzultáló középpályást, Jerome Rothent négy mérkőzésre tiltotta el. Megvesztegetett sípmesterek Az „Arany síp” elnevezésű akció keretén belül indított eljárást a portugál rendőrség, amelynek során játékvezetők megvesztegetésére utaló bizonyítékok után nyomoznak. Az elmúlt időben eddig öt személyt, négy bírót és egy üzletembert tartóztattak le vesztegetés miatt. A hét közepén a rendőrök házkutatást tartottak a Bajnokok Ligája győztes FC Porto elnökének, Jorge Nuno Pinto da Costa házában is. Hogy találtak e valamilyen terhelő bizonyítékot az elnök lakásában, arról a rendőrség egyelőre nem adott ki hivatalos információt. Elázott a Mauritius Open Tropikus esőzések nehezítik az afrikai kontinens déli féltekének legjelentősebb, 125 ezer dollár összdíjazású teniszviadalát, a mauritiusi challenger torna lebonyolítását. Az eddig befejezett három találkozón az esélyeseket zavarta kevésbé a csapadék, valamennyien hozták a papírformát. Eredmények: Koubek - Markus Hantschk 4:6, 6:2, 6:1, Lee Hyung-Taik -Michel Kratochvil 7:5, 6:3, Jerome Haehnel -Melle van Gemerden 7:6, 6:2.