Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-12-04 / 239. szám
• HÍDLAP • 2004. december 4., szombat hídlapmagazin A megújulni képes község - Ebed Az első írásos emlékek 1237-ből származnak a faluról. A település földjei nagyrészt az esztergomi káptalanhoz tartoztak, mely területeket II. András király ajándékozta 1237- ben Esztergom városának, így Ebed a város leányegyháza lett. A település Párkánytól 7 km-re, a Duna bal parti dombvonulatán helyezkedik el, 107-220 m-rel a tengerszint felett. Határa mező és rónaság, néhol barna-, néhol sós feketeföld borítja, talaja mocsaras. Területe 2409 hektár, ahol 1000-1500 között ingadozik a lé- lekszám. 1730 és 1732 között épült barokk stílusú római katolikus temploma, amely mellett millenniumi emlékoszlop és a világháborús hősök tiszteletére állított emlékmű áll. Az ebedi temetőben romantikus stílusú kápolna található, mely 1862- ben épült. A település első kőkeresztje 1796-ból származik, kőszobrai Szent Vendelt, Nepomuki Szent Jánost, Szent Flóriánt, Szent Józsefet, Őrangyalt és a Szentháromságot örökítik meg. Az idők folyamán Ebed többször elpusztult természeti katasztrófák ,és háborúk következtében, de mindig talpra állt és újjáéledt. 1570-ben a községet Nagy Ebednek nevezték, valamint megemlítették Kis Ebed Laci bácsi az ebedi esperes „Az én magyarságom nem szlovák-gyűlöletet jelent^Az én magyarságom azt jelenti, hogy magyar vagyok, de szeretem az összes rám bízott embert. ” Burián íLászló ebedi esperes-plébánost, pápai káplánt mindenki csak Laci bácsiként emlegeti. O az az ember, aki papként mindig megtalálta az utat hívőhöz és nem hívőhöz egyaránt, magyarként pedig soha nem tett különbséget nemzetiségek között. Laci bácsi a második világháborút követően megjárta a poklok poklát, de sosem panaszkodott sorsa miatt. Most túl a 80. életévén is a fiatalokat meghazüdtpló energiával végzi munkáját. Beszédétésünk- ben a kitelepítés időszakáról!4 és megpróbáltatásairól faggattuk. ' ‘ lv- Magam sem emlékszem, hogyan alakult ki bennem a hivatás érzése, de azt tudom, hogy egészen fiatal koromtól fogva az volt a vágyam, hogy pap lehessek. Szene környékéről, értelmiségi, hívő családból szármázom. Komáromban a bencéseknél tanultam, de szerzetesi hivatást nem éreztem. A bencés gimnázium melletti katolikus kollégiumban készítettek fel a papi életre. Esztergomban érettségiztem 1939-ben, és itt végeztem el papi tanulmányaimat is 1946-ban. Ekkor kerültünk vissza Csehszlovákiához. Tele voltunk bizonytalansággal, mert nem tudtuk, hogy az országhatár-átalakítás tartós lesz-e. Később papként tiszta szlovák környezetbe kerültem, de ezt is a küldetésemnek tekintettem. Ném tudtam egy ép mondatot sem szlovákul, de köztük is nagyon sok szép papi élménnyel gazdagodtam. Amikor szlovák papokkal beszélek, most is kihangsúlyozom, hogyha szeretettel jönnek a magyar hívek közé, akkor boldog papi életet élhetnek.- Az első gondjai a deportálással kezdődtek meg. Hogy élte át ezeket az éveket?- Ma sem tudni pontosan, hány személyt érintett a kitelepítés. Sokat beszélnek arról, hogy a zsidóságot hogy kínozták. Arról viszont már kevesebbet, hogy a magyarokat szögesdróttal lezárt marhavagonokban szállították ki Csehországba. Úgy adták el őket, mint rabszolgákat. Az öcsém akkor jött haza a hadifogságból. Soványan, lefogyva újra el kellett mennie. Néhány hónap után sikerült visszahozni, mivel ijyen állapotban senkinek nem kellett a vásáron. Az egyik paptársam kiment Csehországba minden engedély nélkül, hogy körülnézzen. Leírta, hogy milyen ott a helyzet, de neki szlovákként nem sok tennivalója akadt. Inkább magyar papra volt ott szükség. Én ekkor kértem a püspöktől engedélyt, hogy kimehessek. Úgy éreztem, ez az Isten akarata; Azoknak a magyaroknak, akiket elhurcoltak, mindenüket elvesztették, akiket a szülőföldjüktől elszakítottak, szerettem volna, ha elvihetem a reményt, és erőt tudok beléjük önteni. A püspöknek megírtam, hogy amennyiben azt fogom látni, hogy a magyarok jó helyen vannak, visszajövök. A püspök végül is elfogadta a kérésemet, de a fizetésemet megvonták tőlem.- Miből élt akkor odakint?- Már magam sem tudom, de általában abból, amit adtak. Ntefcsak fizetésem nem volt, hangig.- személyim sem. Csak egy kép volt nálam, amire ráírta a jegyző az igazolást, hogy a képen én vagyok. Történt egyszer, hogy az egyik barátomnál vacsoráztam, amikor a rendőrség zörgetett az ajtón. Engem kerestek, mert többen láttak közlekedni papi ruhában, de mivel nem ismertek, jelentették a hatóságon ottlétemet. Akkoriban ugyanis nem jártak reverendában a papok. Nem lett belőle nagy bajom, mert miután igazoltattak és kihallgattak a rendőrségen, békén hagytak. Csak hát tíz kilométert gyalogolhattam éjszaka vissza a szállásomra. Arra is emlékszem, hogy egyszer bementem egy házba, ahol a nagymama megkérdezte, hogy mit adhat. Én azt mondtam: egy darab kenyérrel beérem, mert aznap még nem ettem. Kiment és hozott rántottát. Még most és érzem az ízét. Amikor megettem, a nagymama azt niondta, hogy most már kellene gyónnia is, mert az uraságtól lopott két tojást, hogy el tudja készíteni az ételt.- Hogy érezte magát odakint?-Jól, fiatal voltam, tele lelkesedéssel. Akkoriban papok százait telepítették Csehországból Németországba, így nagyon sok üres templom akadt. Találkoztam olyan papokkal is, akik bizalmatlanok voltak velem szemben, becsukták az ajtót előttem. De akadt olyan is, aki szívesen befogadott. Sikerült egy kerékpárt kölcsönöznöm, azzal jártam a településeket. Senki nem tudta ugyanis, hogy hol élnek magyarok. Én ugyan kértem az ottani püspökséget, hogy segítsenek őket felkutatni, de ez a kérésem süket fülekre talált. Teljesen ki voltam szolgáltatva a véletlennek. Ha vonaton utazva hallottam, hogy magyarul susognak, vagy ha például láttam kukorica-sustyából font táskákat, kosárkákat, abból tudtam, hogy ők csak magyarok lehetnek. Megszólítottam őket, és elmondták hová valósiak, hol bukkanhatnék még honfitársakra. Amikor már valamennyire feltérképeztem a helyzetet, megbeszéltük a hívekkel, hogy mikor és melyik faluban jövünk össze szentmisére. A miséket nem tudtam mindig vasárnap végezni. Reggel délben és este miséztem, attól függően, hogy mekkora távot tudtam megtenni. Előtte mindig gyóntattam, vagy lelki beszélgetést tartottam. Meglátogattam a kórházban fekvőket is, őket is próbáltam legalább egy jó szóval buzdítani. Közben otthon - megszerveztem, hogy katekizmust, buzdító beszédeket sokszorosítsanak, és azt a megadott címre elküldjék. Onnét aztán tovább küldték, és így terjedt el a Csehországba telepített magyarok között a vallási tárgyú irodalom.- A politikával nem került összetűzésbe?- Nem szeretem a vallásba belekeverni a politikát, de odakint ezzel is foglalkoznom kellett. Többen jöttek utánam azzal, hogy felkínálják nekik a teljes jogú cseh állampolgárságot, ameny- nyiben aláírják, hogy kint maradnak. Mi azonban ragaszkodtunk a saját hazánkhoz, őseinkhez. Ezt igyekeztem is életben tartani az emberekben, mert sokan már feladták. Úgy gondolták, úgysem kerülnek már vissza hazájukba. Én mindig azt mondtam, hogy ez egy törvénytelen cselekedet volt velünk szemben, ezért hinnünk kell abban, hogy jóváteszik azzal, hogy egyszer majd hazaengednek. Úgy látszik, mindez kitudódott, és nem igazán felelt meg az akkori hatalmasságoknak. Ezért egy év múltán visszahívtak, és már nem hosszabbították meg tartózkodási engedélyemet. Azt írták, hogy Burián László működése politikailag nem kívánatos ezen a területen. Ekkor én kértem, hogy legalább karácsonyig maradhassak. Megkaptam az engedélyt, de Vízkereszt után haza kellett jönnöm. Itthonról azonban továbbra is küldözgettük ki a kézzel sokszorosított lelki táplálékot. Szerencsére hamarosan kezdtek hazaszivárogni az emberek.-Hogy alakult a sorsa, amikor visz- szajött?- Amikor visszakerültem, Pőstyénbe helyeztek. Később Nagylévárdra kerültem, ahol egy kellemetlen ügybe keveredtem. Papok kisebb csoportja Morvaországba akart szökni. Azokat a pa* pusztát is. 1593-tól a törökök adófizetője lesz az 1609-es összeírásban pedig megjelenik a falu, mint az esztergomi érsekség birtoka. 1664-ben 50 családöt tartanak számon, az 1696-os összeírás azonban megállapítja, hogy a jobbágyok beköltöztek Esztergomba. A földek azonban nem maradtak megműveletlenül. Mivel 1777-ben és 1895-ben is árvíz pusztított a településen, töltést építettek, melynek munkálatai 1899-ben fejeződtek be. A két világháború borzalmai után, sok más településhez hasonlóan, a földek elkobzása és kitelepítések súlyosbították az ebediek mindennapjait. A helyi gazdálkodók védelmére létrejött Egységes Földműves Szövetkezet 1952-ben jött létre, ezt 1965-ben a muzslai szövetkezethez csatolták. Ebedet 1976-ban Párkányhoz csatolták, így a település elveszítette önállóságát, ami több szempontból is hátrányt jelentett a lakosoknak. 1999. december 1-jén volt az ismét önálló önkormányzat első ülése a településen. Ekkor jött létre a Községi Hivatal is, melyet Nagy Tibor polgármester irányít, s melynek elsődleges feladata, hogy az újításoknak, fejlődésnek utat engedjen. Ebeden működik Csemadok szervezet, nyugdíjasklub, kertészszövet- ség, színjátszókor és citerazenekar. • MAGYAR pokat ugyanis, akik valami miatt nem voltak szimpatikusak, minden ítélet nélkül összeszedték és táborokba zárták, ahol viszont semmit nem csinálhattak. A szerzetes papoknak külföldön is volt ismeretségük. Az előbb említett papok is szerzetesek voltak, és mivel itt már a kolostorok nagy részét felszámolták, úgy döntöttek, hogy szökni próbálnak. De nem sikerült nekik, mert félrevezették őket. A csoport egyik tagja bejött a plébániára. Emlékszem, azokban a hetekben kaptuk az első személyazonosságit, de azt sem tudtuk, hogy mire való. A lényeg az, hogy kölcsönkérték az igazolványomat, de elfogták őket, és engem is megvádoltak, hogy szerepet játszottam a szökésben. Ezért engem is vizsgálati fogságba hurcoltak Lipótvárra. Ot hónapig voltam ott, és mondhatom, hogy nem válogatták meg a vallatás eszközeit. Hetekig tartott, amíg bebizonyítottam, hogy én nem tartozom közéjük. Pozsonyban ítéltek el két évre. Utána három évig még politikai jogvesztett voltam. Most utólag a pozitívumokat látom mindebben, hiszen a három év alatt legalább megismerkedhettem a munkás élettel. Miután letelt a büntetésem, visszamehettem papnak. Ez után végre magyar településekre helyeztek.- 2000-ben Pro Probitate díjat kapott a Csehországban folytatott munkájáért, és még sok más kitüntetést is a magyarságáért. Hogy fogadta ezeket?- Nagyon meglepődtem, és jó érzéssel töltött el. Soha nem voltam nagyravágyó, és úgy gondolom, semmi rendkívüli adományt nem kaptam. Egy átlagember vagyok, akinek mindenért meg kellett dolgoznia. Mégis a jó Isten ajándékának tekintem azt, hogy szeretek élni, és boldog ember vagyok. Sosem szoktam azt mondani, hogy fiatalnak érzem magam. Én igenis idős vagyok, de jól érzem magam. A rosszat az ember elfelejti, és ha most kellene meghalnom, akkor sem panaszkodom. A rosszban is igyekeztem mindig a jót meglátni. Hálát adhatok a jó Istennek, hogy boldog papi életet adott. • Czigler Mónika Laci bácsi életéről 2002-ben, 80. születésnapja alkalmából könyv jelent meg Csicsay Alajos szerkesztésében. Az író Laci bácsi hónapokon át tartó elbeszélése alapján írta meg a könyvét „Hiszek a szeretet végső győzelmében” címmel. Prohászka Ottokár gondolatát idéző címet Laci bácsi papi pályájának mottójává választotta. A könyv írója „eltérő világnézetük ellenére” vallja: Laci bácsi megbecsült, köztiszteletben álló ember, akinek a viselkedésében a legkisebb jelét sem találni a felszínességnek. A könyvhöz az előszót Beer Miklós, akkori esztergomi segédpüspök írta, aki így mutatja be Laci bácsit: „Gyakran fölbukkan apró termetével, fürge járásával, gyors beszédével, élénk tekintetével, ahol valami fontos dolog történik a Duna és az Ipoly mentén. Lélekkel teli ember, aki szüntelen pünkösdi tűzzel érvel, int, buzdít nagy türelemmel és hozzáértéssel (2Tim 4,2). Igazi jó pásztor, aki övéiért valóban odaadta életét, és értük vállalt száműzetést, börtönt, megaláztatást, mellőzést. Világos látású bölcs ember, aki eligazodik a világ szellemi zűrzavarában.” A könyv ajánlatos mindazoknak akik ismerik Laci bácsit, hogy még inkább tudatára ébredjenek annak az ajándéknak, amit benne kapnak. Azok pedig, akik nem ismerik, életrajza segítségévet jobban megérthetnek egy történelmi kort. Budán Lásfk> Hiszek a szeretet végső győzelmében
