Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)

2004-12-02 / 237. szám

8 • HÍDLAP • 2004. december 2., csütörtök SPORT Pihenőre tért az Esztergomi Vitézek A hetedik bajnoki cím megszerzése a legfontosabb RÖGBI Hatszoros bajnokként vágott neki a 2004/2005-ös szezonnak az Esz­tergomi Vitézek rögbicsapata. Az együttes az őszi szezon végén négy ponttal vezeti a bajnoki tabellát. A csapat kitett magáért az őszi for­dulók során, kevés olyan csapat volt, aki meg tudta volna szorítani az együttest. A tavaszi forduló újabb bajnoki címet hozhat a csapatnak, ami sorozatban a hetediket jelente­né. A játékosoknak nemcsak a baj­nokságban, de a Magyar Kupában, a Hat Bajnok Tornáján és válogatott­ban is bizonyítaniuk kellett. A 2004. évi Magyar Köztársaság Kupát (7-es rögbi) megnyerte a csapat, zsinór­ban ötödször. Az év válogatott mér­kőzésein számos Esztergomi Vitéz kapott játéklehetőséget, köztük volt Heckel Zoltán, Marosi Tamás, Koller Zoltán, Szőlősi László, Ju­hász István, Pfeiffer Tamás, Sujogán Károly, Köbli István, Deli Róbert, Molnár Tamás, Bíró Gábor. Az eredmények azt bizonyítják, hogy a magyar rögbi történetében az Esz­tergomi Vitézek csapata az a gárda, ahol a töretlen fejlődés megfelelő eredménnyel, helytállással és na­gyon jó klubélettel párosul. Köszönhető ez a stabil alapoknak, amely a klub tökéletes működését biz­tosítja. Neuzer András a klub elnöké­nek anyagi segítsége, az esztergomi önkormányzat elismerő támogatása képezi alapját a klub stabil működésé­nek. Mindezek mellett a csapatnak széleskörű támogatói vannak. Ezek a biztos alapok adnak lehetőséget a nyu­godt szakmai munkához, amelyet Szőlősi László, Sujogán Károly és Zsugyó Károly edzők képviselnek. Az őszi szezonban a Vitézek 12 tét­mérkőzésen szerepeltek, és minden alkalommal győztesen hagyták el a * • pályát. Nemzetközi mérkőzésen a Bajnokok Kupája keretében az oszt­rák bajnokcsapatot is legyőzték. Az Esztergomi Vitézek csapatában az alábbi játékosok kaptak szerepet az ősz folyamán: Heckel, Hock, Siroki, Juhász, Marosi, Molnár, Deli, Koller, Szőlősi, Pfeiffer, Bíró, Mol­nár, Sujogán, Tauber, Bőhm, Köbli L, Köbli E, Odor, Szegi, Ardelán, Sinkovics, Csákvári, Nagy R., Pálfi, Zsugyó, Bádi, Kontics, Roosz. A tavaszi szezonban több célja is van a csapatnak, a legfontosabb a he­tedik bajnoki cím megszerzése és a Bajnokok Kupájának elhódítása. • NB Az Esztergomi Vitézek őszi ered­ményei: Esztergomi Vitézek - Exiles 71-10, Kecskemét - Esztergomi Vitézek o- 38, Esztergomi Vitézek - Fehérvár 28-0, Battai Bulldogok - Esztergomi Vitézek 7-27, Esztergomi Vitézek - Pécsi Indiánok 87-7, Elefántok - Esztergomi Vitézek 6-8, Vienna Celtic - Esztergomi Vitézek 30-31 TABELLA Név i.Esztergomi L G D V Kapott Arány Pont Vitézek 6600 253 30-223 12 2.Elefántok RSE 5 A 0 1 146 37-109 8 3.Battai Bulldogok 6312 103 87-16 7 ^.Kecskemét 6213 135 144-9 5 5.Fehérvár RK 6204 80 151-71 2 6-Exites 5104 67 139-72 2 7-Pécsi Indiánok 6105 70 266-196 2 Egész napos teremfoci torna TEREMFOCI Egész napos teremlabdarúgó tor­nával ünnepelték Tahitótfalu sport- csarnokának tízéves jubileumát. A rendezvényen a Ferencváros öregfi­úk csapata is pályára lépett. A nap folyamán Dunabogdány, Le­ányfalu, Szigetmonostor és Tahitót­falu általános iskoláinak csapatai mér­ték össze tudásukat, majd a települé­sek önkormányzatainak válogatottjai mérkőztek egymással. A felnőttek legjobbjai léphettek pályára ezután a Parlament, valamint a Ferencváros öregfiúk csapatával szemben. A gyerekcsapatok között Tahi­tótfalu az első, Szigetmonostor a má­sodik helyet foglalta el, az önkor­mányzatok csapatainak küzdelméből viszont Szigetmonostor került ki győztesen, így ők játszhattak a Fradi öregfiúk ellen. Bár a monostori csa­pat hősiesen küzdött, 5-2-re alulma­radt a rutinos összjátékot mutató Fe­rencvárossal vívott harcban. A friss erőkkel játszó Parlament csapata szinte állandó védekezésre kényszerítette a fáradt tahitót- faluiakat, akik hiába adtak bele min­dent a második félidőben, a végered­mény 3-0 lett a Parlament javára. Nem csalódtak a nézők az utolsó mérkőzésen sem. A Parlament csapa­ta (Keller László, Hajdú László, Tóth István, Világosi Gábor, Polányi Ta­más, Ita Bálint, Kovács Norbert, Oliver Diggelmann) és a Fradi öregfi­úk (Kollár József, Rab Tibor, Pogány Laci, Dzurják Csöpi, Fischer Pali, Bucs Zsolt, Horváth Karcsi, Martos Győző) igazi hajtós meccset játszot­tak. Az izgalmas, színvonalas mérkő­zést a technikai fölényben lévő Fe­rencváros nyerte 2-1-re. • K.Cs. Bővülhet a sportra fordítható összeg mértéke Emmer Attila egy héttel később áll rajthoí FUTÁS Emmer Attila hosszútávfutó de­cemberben három versenyen ált rajthoz. A bajóti futó most hétvé­gén is versenyre készült, de a nép­szavazás miatt ez a megmérettetés egy hetet csúszik.- A rajtközpontban népszavazás lesz, így csak jövő héten kell rajthoz állni - kezdte mondanivalóját Emmer Attila. Ez egy tatabányai utcai futó­verseny lesz, ötezer métert kell majd teljesíteni. Tavaly ezt a megmérette­tést kihagytam, de már többször győ­zedelmeskedtem ezen a szakaszon. Nálunk futóknál az az alapszabály, hogy minden versenyen győzni sze­retnénk, nálam is így van. A maximu­mot akarom kihozni magamból - hangolt a versenyre a bajóti futó. Emmer Attila a tatabányai viadal mellett december 19-én Győrben ver­senyez, míg december 26-án Komá­romban próbálja megvédeni címét, ahová pályacsúcstartóként érkezik.- Alakul a jövő évi program is, ta­vasszal utcai- és mezei versenyeken indulok. Ezek a megmérettetések mind a 2006-os katonai világbajnok­ság alapkövei. Azon a versenyen mindenképp szeretnék elindulni - nyilatkozott Emmer Attila. A futó, aki egyébként hivatalos ka­tonaként szolgál, beszélt arról is, hogy a hadseregnél nagy az átszerve­zés, több futópályát is felújítanak, ami tökéletesen szolgálja a bajóti fu­tó felkészülését. • Hajdú Máté A Parlament által a héten elfo­gadott 2005. évi költségvetés sportfejezetét érintő módosító ja­vaslat szerint jövőre 1.7 milliárd forinttal bővülhet a sportra fordít­ható öszszeg. A módosítás értelmében a Nemze­ti Sporthivatal(NSH) a megemelt összegből 750 milliót folyósíthat a versenysport finanszírozására, amely így a korábban tervezett 850 millió helyett majdnem kétszer akkora, 1,6 milliárdos működési támogatással számolhat 2005-ben. Az NSH továb­bi 250 millió forintot fordít majd a Gerevich-ösztöndíj keretének növe­lésére, amely az élsportolókat támo­gatja. 500 millióval több jut jövőre a szabadidősport céljainak megvalósí­tására, míg 200 millió a fogyatékosok sportjának támogatását gazdagítja. Az 1.7 milliárd forintból 1 milliárd a központi tartalékból érkezik a sport­büdzsébe, 700 milliót pedig három tárcától csoportosítottak át. Az Okta­tási Minisztériumtól 300, az Infor­matikai és Hírközlési Minisztérium­tól 200, az Ifjúsági, Családügyi, Szo­ciális és Esélyegyenlőségi Miniszté­riumtól pedig 200 millió forint került át a sport megemelt keretösszegéhez. Az Országgyűlés három hét múlva dönt arról, hogy elfogadja-e a 2005. évi költségvetést, a - többek között a sportbüdzsét érintő - változásokkal. Labdarúgótorna Dunabogdányban December végén nyílt szilveszteri labdarúgótornát rendeznek a duna- bogdányi Sportcsarnokban. Egy csa­pat legfeljebb 12 főt nevezhet, a pályán játszó csapat 5-1 főből állhat. A torná­ra a szervezők nem csupán bogdányi csapatokat várnak. A labdarúgó-viadal mellett senior torna is lesz, melyen negyven évnél idősebbek vehetnek részt. Nevezni csak formanyomtatvá­nyon lehet, melyet a Polgármesteri Hivatalban lehet kérni. Nevezési ha­táridő: 2004. december 17. (péntek). • KCS Karácsony Kupa 2004 KARATE Vasárnap a csolnoki sportcsar­nokban rendezik meg a Karácsony Kupa 2004 elnevezésű karate ver­senyt. A házigazda Black Bull SE idei utolsó viadalán szeretne szép eredményt elérni. A viadalra kilenc csapat adta le jelent­kezését, 60 versenyző érkezik a csolno­ki sportcsarnokba. A karatésok Szigetszentmiklóst, Piliscsabát, Szo- mor-Zsámbékot, Unyt és Mohácsot képviselik a megmérettetésen. A torna tíz órakor kezdődik, a versenyzők kiesé­ses rendszerben vívnak meg egymással. Bihari János, a csolnoki Black Bull SE szakvezetője szeretné, ha ver­senyzői jó idényt zárnának.- Az eddigi versenyek tükrében szeretnénk több érmet itthon tartani. Annak örülnék a legjobban, ha több aranyérmet szereznénk, mint ezüstöt és bronzot. Ez a verseny a „hazai” rendezés miatt is fontos - nyilatko­zott a szakvezető. Bihari János vállalkozott arra, hogy név szerint is megnevezze az aranyesélyeseket.- Fekete Brigittától és Deák Móni­kától is aranyérmet várok, remélem az esélyesség terhe nem nyomja majd nagyon őket - beszélt az esélye­sekről Bihari János. • Kéméndi Tibor Kiss Szilárd ma dönt az Eb-keretről Az eredeti tervek szerint már ked­den meg kellett volna neveznie Kiss Szilárd szövetségi kapitánynak azt a 16-os keretet, amely megkezdi a sze­replést a decemberi Európa-bajnoksá- . gon, de a kapitány kapott még két nap haladékot a Magyar Kézilabda Szövet­ségtől (MKSZ). Bár a kapitány legszí­vesebben még péntekig, a Románia el­leni két összecsapásig várt volna a 18- as keret szűkítésével, az MKSZ elnök­sége úgy döntött, legkésőbb ma dél­utánig le kell adni a névsort. A játéko­sok mindegyike egészséges, a hétfői kényszerpihenő után már Pigniczki Krisztina is edzett a csapattal. ENSZ nagykövet a középpályáról Az olasz bajnok AC Milan labdarú­gócsapatának mindössze 22 éves bra­zil labdarúgója, Kaká a jövőben az ENSZ nagyköveti posztját is betölti. A brazil válogatott a szervezet legfia­talabb nagykövete lett, s elsősorban az ENSZ éhezés elleni programjában kap szerepet. A Bajnokok Ligája- győztes és világbajnok sportoló el­mondta, nyilatkozatában kijelentette: „Szeretnék valamit visszaadni abból, amit én kaptam, és reményt, segítsé­get nyújtani a nálam szerencsétle­nebb sorsú gyerekeknek”. Piatini Deco-ra szavazna A franciák egykori világklasszis fut­ballistája, ma elismert sportszakember az idei év aranylabdáját a brazil szüle­tésű, portugál állampolgárságú Deco- nak adná. A Barcelona sztárja Piatini szerint „Fantasztikus dolgokat muta­tott be az idén a pályákon, ha én dönthetnék, ő kapná az elismerést’’- mondta a francia sportember, aki 1983 és 1985 között sorozatban háromszor kapta meg az elismerést. A jelöltekre 52 európai ország szakírói voksoltak, akik november 25-ig adhatták le szava­zataikat az év legjobb Európában ját­szó futballistájára. A trófea győztesét a France Football december 14-ei szá­mában teszik közzé. Zeta-Jones klubtulajdonos lesz A walesi származású filmsztár, Catherine Zeta-Jones tárgyalásokat folytat egy walesi első osztályú fut­ballcsapatának megvásárlásáról. A színésznő személyesen folytatja a tár­gyalásokat a walesi Premier Legaue- ben szereplő Llanelli AFC futball­csapatának vezetőivel. Az együttes az utóbbi időkben rendkívül nehéz anyagi helyzetbe került, ráadásul az utolsó tíz bajnokiján vereséget szen­vedett. Catherine Zeta-Jones-t a klub jelenlegi tulajdonosa, a színésznő nagybátyja, Robert Jones kereste meg az ajánlattal, és úgy tűnik, a hí­ressé és nem utolsósorban gazdaggá vált rokon kapott az ötleten. Rali-vb: Erősít a Peugeot Az utolsó raliszezonjára készülő francia gyár leszerződtette csapatá­hoz az idei vb-pontverseny harma­dik helyén végzett észt pilótát, Markko Mártin-t. A Peugeot nem titkolt szándéka, hogy az utolsó év­ben visszaszerezze a világbajnoki cí­met a szintén francia Citroén-től. A Ford-tól igazolt pilótának a csapat­társa a korábbi kétszeres világbajnok finn Marcus Grönholm lesz. A Peu­geot után egyébként a Citroen gyár is bejelentette, hogy a 2005-ös évad után kivonul a ralisportból.

Next

/
Thumbnails
Contents