Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-12-02 / 237. szám
6 HÍDLAP • 2004. december 2., csütörtök ESZTERGOM Varga Péter jegyzete „Da pacem Domine! ” Népszavazásra készül az ország 1920. június 4-én a Versailles melled Nagy Trianon kastélyban a magyar kormány megbízottjai „önként és szabadon” aláírták azt a békediktátumot, amely Trianoni Szerződés néven vonult be a nemzet históriájába. E szerződés lezárt egy ezer esztendős folyamatot, mitöbb derékba törte azt a fejlődést, amely Magyarországon a török kiűzését követően vette kezdetét és 1867-ben, a kiegyezési konstrukcióban csúcsosodott, egy csodálatos reformkor és egy, a világ minden szabadságszerető emberének tiszteletét kivívó szabadságharc után. A nép mindvégig voksolt, ha a szó mai értelmében nem is szavazott. Voksolt Bocskai és Rákóczi mellett, kinyilvánította az akaratát Széchenyi, Kossuth és Görgey oldalán, ám 1920-ban senki nem kérdezte meg a milliónyi „pártos magyart”, akar-e idegenben élni? A határokat nem népszavazás döntötte el, talán csak a megmaradt hazába menekülő „vagonlakók”, a pályaudvarokon élők jelezték -ragaszkodnak a nyelvükhöz, népükhöz, nemzetükhöz. Ám akinek földje volt, háza, az nem pakolhatta be egy bőröndbe, hogy magával hozza ide, a megmaradt Magyarországba. Ok maradtak ott, ahová a nagyhatalmak rendelték őket. Eltűrték a jogsérelmeket, nemzeti jelképeik lábbal tiprását, szobraik ledöntését, emléktábláik megszégyenítését. De a második világháború után sem népszavazás döntött a hovatartozásról vagy az elszakított területeken mindenhol kialakult szovjet megszállásról és diktatúráról, amely diktatúra szókincsében ismeretlen volt a kifejezés: népszavazás! Azután elkövetkezett a régi Magyarországban mindenütt a rendszerváltás, sőt többen tagjai lettünk az Európai Uniónak is. És most íme, szavazni készül az ország! Szavazni a Trianonban elcsatolt magyarok kettős állampolgárságáról, az identitás visszaállításának lehetőségéről, egy sajátos történelmi igazságszolgáltatásról. Készüljünk hát valóban erre a napra, és vegyünk részt december 5-én e nagyszerű eseményen! Legyünk részesei annak, „minden magyarok”, hogy az egész nemzet döntéséből és akaratából hozhassuk Európába mindazokat, akik 84 esztendeje őrzik idegenben e nemzet nyelvét, kultúráját, Szent István örökségét! Mi a véleménye a kórházprivatizációról? Tüsi (zenész) Az állam nem saját zsebre dolgozik. A haszonelvű piacot viszont csak a profit érdekli. Ha privatizálnák a kórházakat, akkor a betegeknek nemcsak az ellátás költségeit kellene kifizetniük, de a tulajdonos hasznát is. Igaz, hogy a mostani egészségügy válságos állapotban van, és azt is elhiszem, hogy, ha magánkézbe kerülnének a kórházak, akkor növekednének a bérek és emelkedne az ellátás színvonala, de nagy árat kellene ezért fizetnünk. Szétszakadna a tehetősek és szegények ellátási rendszere. Ha egy szegény embernek súlyos balesete lenne, és csak komoly milliókért tudnák megmenteni, életben tartani, nem hiszem, hogy esélye lenne a túlélésre. Nóri (virágkötő) Mindenki a pénzünkre pályázik. Az egészségügy így is durván elüzletiesedett. A hálapénz, a méregdrága gyógyszerek, amelyek csak arra jók, hogy betegen tartsák az embert, de azért ne haljon meg, mert szükség van a pénzre, a háziorvosok versenye a kártyákért, és sok más gusztustalanul átszövi ezt a területet. Ha még ráadásul kiveszik az állam hatásköréből a kórházakat, akkor a maradék jószándék és karitatív jelleg is kikerül a képből. Ne azért legyen velem kedves a nővérke, ne azért végezzen jó munkát a doktor, mert tudja, hogy dagad a pénztárcám. Ráadásul édesanyám egészségügyi dolgozó, biztosan elvesztené az állását, ha privatizálnák a kórházakat. Erika (titkárnő) Nehéz döntés előtt állok, és még a szavazás előtt néhány nappal sem döntöttem el, hogy miként voksoljak. Az állampolgárság kérdése nem is kérdés, egyértelmű, hogy kötelességünk és felelősségünk igent mondani rá. A kórházprivatizáció viszont bonyolultabb probléma. A plébánosunk szerint - aki nemmel szavaz, és erre buzdít másokat is - a mai egészségügy olyan problémákkal küzd, amit önerőből már nem tud orvosolni. Az alacsony bérek, a paraszolvencia, az eszközök elöregedése, az ellátás gyenge színvonala szerinte csak tőkeerős tulajdonosok segítségével változtatható. Dr. Sólyom Olimpia (a Vaszary Kolos Kórház főigazgatója) Nem volna szerencsés, ha az a fajta privatizáció valósulna meg az esztergomi kórházban, mely szerint profitorientált multinacionális cégek szállnának be az egészségügybe. Azért lenne fontos erre a kérdésre igennel válaszolni a referendumon, mert az a véleményem, hogy amennyiben ezek a cégek szállnak be az egészségügybe, akkor az esélyegyenlőség és a szolidaritás elve maximálisan sérül. Ez automatikusan azt jelentené, hogy megdrágulna az egészségügyi ellátás és jövedelmi viszonyaink, illetve anyagi helyzetünk döntené el, hogy kapunk-e ellátást és, ha kapunk, akkor milyen minőségűt. RENDŐRSÉGI HÍREK ESZTERGOMBÓL Kivilágítatlan lovasfogat okozta a halálos balesetet Kedden 16.30 órakor egy 39 éves pilismarón lakos az általa hajtott kivilágítatlan és fényvisszaverő prizmával el nem látott lovasfogattal közlekedett a 11-es számú főúton Dömös irányából Pilismarót felé. A Dömös helységnévjelző táblától 300 m-re a Köves patak hídnál az esti szürkületben, korlátozott látási viszonyok között későn észlelete őt a mögötte, vele azonos irányban személygépkocsival közlekedő 28 éves pilismaróti fiatalember, aki intenzív fékezés közben, az ütközés elkerülése érdekében áttért a bal oldali forgalmi sávba, ahol viszont frontálisan összeütközött a Pilismarót irányából Dömös irányába közlekedő 43 éves pilismaróti lakos által vezetett tehergépkocsival. A balesetben a 28 éves sofőr életveszélyesen, a hátul utazó 18 éves esztergomi fiatalember pedig súlyosan megsérült, míg a jobb első ülésen utazó 51 éves esztergomi férfi a helyszínen elhunyt. A tehergépkocsi vezetője könnyen, míg 54 éves pilismaróti utasa súlyosan megsérült. Nagyipari kendertermesztés a pincében Szombaton hajnalban két fiatalkorú egy esztergomi nagyáruházban (Cukrot lopott. Az őrök elfogták őket, és ruházatukat átvizsgálták. Ekkor alufóliába tekerve növényi leveleket találtak náluk. Mivel az eset gyanúsnak tűnt az őröknek, kihívták a rendőrséget. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy kender, vagyis marihuána van a két fiatalnál. Gyanúsítottként kihallgatták őket, majd annak eredményeként eljutottak egy esztergomi pincéhez. Ebben a pincében foglalkozott egy harminc év körül férfi a növények termesztésével. A rendőrség a megadott címen házkutatást hajtott végre, amely során egy lámpás ültetvényre bukkantak, ahol tizenöt tő növényt találtak. A termesztés profi ellátottságú volt, nagyipari módon folyt a vadkender nevelése. A gyanúsított esztergomi illetőségű. A nyomozás a gyanúsított előzetes letartóztatása mellett jelenleg is folyik - tájékoztatta a Hídlapot Keil István, az esztergomi rendőrség bűnügyi osztályának vezetője. december 5. vasárnap Helyi Népszavazás Esztergomban (Az országos népszavazással egy időben és egy helyen.) Fontos önnek családja, környezete egészsége? Tiszta, egészséges ivóvizet szeretne otthonában? Szeretné, ha az Esztergomi önkormányzat biztonságos karsztvízzel látná el a lakosságot? Ha legalább egy kérdésre igennel tud felelni, akkor: igen® SZAVAZZON A TISZTA KARSZTVÍZRE! <: s/ »• -. FELHÍVÁS Tájékoztató civil szervezetek részére Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzata alapján az esztergomi székhelyű civil szervezetek javaslatokat adhatnak a képviselő-testület 2005. évi munkatervéhez. A konkrét javaslatokat a napirendi pontok tárgyának, előterjesztőjének, az előkészítésért felelősöknek és a napirendre tűzés javasolt időpontjának (hónap) megjelölésével 2004. december 9-ig a Városháza polgármesteri titkárságára lehet eljutatni. Az ISTER GraNUM EüRORÉGIÓ NAPILAPJA, A HÍDLAP DECEMBER 1-TŐL 8 OLDALNYI FRISS HÍREKKEL, SZOMBATONKÉNT PLUSZ 8 OLDALAS KULTURÁLIS MAGAZINNAL CSAK 59 ÉT-ÉRT VÁSÁROLHATÓ MEG.' MOST 8 NAPON ÁT TERÜLETENKÉNT ESZTERGOM LAKOSSÁGA INGYEN TALÁLJA A POSTALÁDÁJÁBAN A HÍDLAPOT, HOGY MEGISMERJE AZT A KÖZÖSSÉGTEREMTŐ TÖREKVÉST, AMELY A RÉGIÓ VÁLASZTOTT VEZETŐI EGYÖNTETŰEN TÁMOGATNAK. MOST MEGISMERHETIK ÖNÖK IS AZT A LAPOT, AMELY HASÁBJAIN KERESZTÜL MÉG KÖZELEBB KERÜLHETNEK EGYMÁSHOZ, EGYESÍTVE AZT, AMI ÖSSZETARTOZIK, MELYET TÖRTÉNELMÜNK VÁLTOZÓ KORSZAKAI SEM TUDTAK TELJESEN ELSZAKÍTANI. SZERKESZTŐSÉG