Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)

2004-11-16 / 226. szám

2 HÍDLAP • 2004. november 16., kedd SZLOVÁKIA Pavol Ruskot megfenyegették A politikai nézetei miatt gyilkos­sággal fenyegették meg Pavol Rusko gazdasági minisztert a hét végén. Egy ismeretlen telefonáló akkor fe­nyegette meg a tárcavezetőt, amikor a TA3 egyik élő politikai műsorában szerepelt. A telefonáló egyúttal azt is bejelentette, hogy a televízió épületében bomba van. Pavol Rusko az eset után megerő­sített védelmet kapott. A tárcavezető helytelennek minősítette, hogy vala­ki ilyen fenyegetéssel szeretne ér­vényt szerezni akaratának. — Ez egy újabb gond, de kiállók a vélemé­nyem mellett - tette hozzá Rusko. A TA3 épületét az eset után kiürí­tették, és a rendőrség átkutatta. Nyereséges a Slovnaft Az üzemanyagárak emelkedése és a fuvarozók tiltakozása ellenére a Slovnaft olajipari társaság idén 347 százalékkal növelte nyereségét. A cég nyeresége folyamatosan és nagy­mértékben növekszik, hiszen az idei első félévben még csak 153 százalé­kos profitnövekedést jegyeztek. Történt ez mindannak ellenére, hogy az utóbbi kilenc hónapban 34 százalékkal csökkentek a Slovnaft üzemanyag-eladási mutatói. Sorozatos bombariadók Népszerű fenyegetési forma lett a bombariadó Szlovákiában. A hét vé­gén nemcsak a TA3 hírtelevízió épületét, hanem a pozsonyi Tesco hipermarketek mindegyikét is ki kellett üríteni, mivel egy ismeretlen telefonáló felrobbantással fenyegette meg az áruházlánc üzleteit. A hívásról hangfelvétel készült, a rendőrség ennek alapján próbálja megtalálni az elkövetőt. Az elmúlt hónapokban szinte fo­lyamatosan bombariadóval fenyege­tőztek. A pozsonyi üzletházak mel­lett már többször átvizsgálták a po­zsonyi vasúti főpályaudvart is.. Nemrégiben a párkányi oktatási in­tézményeket is ki kellett üríteni, mi­Kifizetetlen gyermektartásdíjak Szigorúan büntetik a hanyag szülőket jövő év januárjától szigorúbb büntetések várnak azokra a szülők­re, akik nem fizetik a gyermektar­tásdíjat. Az új törvény bevezeti a póttá rtás díj at is, amelyet az állam térít majd, azonban joga (esz az el­mulasztott összeget behajtani a kö­telességét nem teljesítő szülőn. Eddig csak az a szülő vétett a tör­vény ellen, aki egymást követő há­rom hónapon keresztül nem fizette a tartásdíjat. Az új jogszabály értel­mében már az a szülő is megbüntet­hető, aki két év leforgása alatt há­rom havi tartásdíjat nem fizetett ki. A szociális hivatalok ebben az eset­ben feljelenthetik a fizetési köteles­ségeit elmulasztó szülőt, és póttar­tásdíjat állapíthatnak meg. A póttar- tásdíjat a hivatal behajthatja a nem fizető szülőn, sőt büntetőkamat megfizetésére is kötelezheti, amely a kifizetett póttartásdíj 25 százaléka.- 2005 januárjától a póttartásdíjat az a szülő kaphatja meg, akinek a jö­vedelme nem haladja meg a létmini­mum 2,2-szeresét - tájékoztatott Peter Húska, a Munka-, Szociális és Családügyi Minisztérium sajtóosz­tályának munkatársa. Ez azt jelenti, hogy az egy gyermekét nevelő édes­anya csak akkor kaphatja meg a pót­tartásdíjat, ha jövedelme nem halad­ja meg a havi 14 652 koronát. A pót­tartásdíj összegét a bíróság határoz­za meg, és nem lehet több az eltar­tott gyermek után megállapított lét­minimum 1,2-szeresénél, amely ha­vonta 2496 korona. • RGA Két bankrablás egy nap alatt Kényelmes autósok Még közel félmillió autó rendszáma vár arra, hogy az év végéig újra cserél­jék - derül ki a járművek központi nyil­vántartásából. December végéig azokat a rendszámokat kell újakra cserélni, amelyeket 1997 április 1-je előtt adtak ki. Ezek érvényessége ugyanis csupán ez év végéig tart. A jövő évtől kezdve csupán két típusú rendszám lesz forga­lomban: a szlovák címert tartalmazó, és az európai uniós megjelöléssel rendel­kező táblák. Amennyiben a 462 ezer fennmaradó jármű rendszámát nem cserélik le tulajdonosaik, a járműveket kivonják a nyilvántartásból. A rend­számtáblacsere körülbelül kétezer ko­ronájába kerül az autósoknak. • -K­Bővül a HZD Tegnap belépett a HZD-be Rudolf Ziak, a Népi Unió korábbi képviselő­je. Ziak csatlakozását a mozgalomhoz tegnap hagyta jóvá a HZD elnöksége. A képviselő november elején lépett ki a Népi Unió frakciójából, és kezdemé­nyezte felvételét a HZD tagjai közé. • -K­Tegnap két bankot raboltak ki is­meretlenek Pozsonyban. Az első rab­lás késő délelőtt történt, amikor a Tatra Banka egyik fiókjából 600 ezer korona készpénzt vitt el egy fegyver­rel fenyegetőző támadó. Személyi sérülés nem történt. A másik eset kora délelőtt egy po- zsony-ligetfalui Postabank fiókban Folytatás az 1. oldalról A tegnapi tiltakozó akcióval - amely az idén már a második volt - az Autóbuszközlekedési Vállalatok azt szerették volna elérni, hogy az ál­lami költségvetésből megfelelő mér­tékű forrásokat különítsenek el a vál­lalatoknak, és enyhítsék a felhalmo­zott tartozásaikat. A járatritkitó akci­ót, amelybe 17 állami és egy magán közlekedési vállalat bekapcsolódott, Ján Vrba a buszosok szövetségének elnöke sikeresnek értékelte. Elmondása szerint ez alkalommal történt, ahová két támadó rontott be pénzt követelve. A rendőrség tájé­koztatása szerint egyik pénzintézetet sem védte biztonsági szolgálat. Ebben az évben összesen tizenkét bankrablás történt Pozsonyban, amelyek közül mindössze hármat de­rített fel a rendőrség. mindenki megtapasztalhatta, milyen lehet a buszközlekedés, ha a megyei önkormányzatok nem orvosolják a ki­alakult helyzetet. A tiltakozók pénte­ken találkoznak a megyék képviselői­vel. A találkozót a hónap végén meg­ismétlik. akkor majd a közlekedési tárca vezetőjével egyeztetnek a közle­kedési reform beinditásáról. Ameny- nyiben az egyeztetések nem vezetnek eredményre, a közlekedési vállalatok újabb, de egyelőre nem pontosított tiltakozásokat helyeztek kilátásba. • -B­Nyugodt volt a tegnapi buszos sztrájk Erdekkoalíciók és érdekellentétek Kiss Emese jegyzete V J / Érvénytelen véleményformáláséi Bár mindkét vasárnapi időközi vá­lasztás érvénytelennek minősül, volt értelme a voksolásnak. A na­gyobbik ellenzéki párt jelöltjére Sopronban 20, Szécsényben 23 százalékkal többen szavaztak, mint a szocialista indulókra, ami vitat­hatatlanul bíztató a jövőre nézve. Jl Anélkül, hogy végbemenő követ- i keztetésekbe bocsátkoznánk, egy­értelműen kimondható, leírható, ( hogy lehullt a hályog az emberek szeméről, s hogy már az egyszerű embert sem lehet olcsó szlogenek­kel, tizenkilencezerrel meg hamis­)i gulyással megvásárolni. Tetszik, nem tetszik, a dajkamésék ideje le­járt. Az MSZP természetesen nem kommentálta az eredményt, miért is tette volna. Talán jobb stratégia, ha a szoclib vezetők egy-két hétre visszahúzódnak íróasztalaik mögé, hogy politológusok, közvélemény­kutatók nyilatkozatait és görbéit böngészve megvitassák, mi a teen­dő, ha meg akarják tartani a sokat adó hatalmat, amely után annyira sóvárogtak. Talán két hét kevés, hogy Gyurcsány és csapata összekapja magát, s november 28-án újra Fi- desz-győzelem születik, de akkor sincs nagy baj, mert a baloldal a ké­pünkbe vigyorogva közli majd a szadeszes elméletet, vagyis hogy a választásoknak nem is volt valódi tétje. Hát persze, hogy nem volt. Az emberek csak úgy, poénból já­vel egy vélhetően alapiskolás diák bombával fenyegetőzött. A fiatalok is rágyújtanak Növekszik a kiskorú dohányosok száma. Szlovákiában a 18 év alatti gyermekek mintegy 60 százaléka rendszeresen vagy alkalmanként do­hányzik. A kiskorúak dohányzási szokásait vizsgáló statisztikákból ki­derül, hogy némely esetben már akár tízéves gyermekek is rágyújtanak. Annak ellenére, hogy a kereskedő­ket törvény kötelezi arra, hogy csak nagykorúaknak adhatnak el dohány- termékeket, a fiatalabbak akadály nélkül hozzájutnak a cigarettához. Az az árus viszont, akiről bebizonyo­sodik, hogy a törvénnyel ellentétben cselekedett, akár 200 ezer koronás büntetést is kaphat. Az elmúlt idő­szakban véghezvitt kétezer ellenőr­zés közül csupán nyolc alkalommal fedeztek fel szabálytalanságokat. • -K­A független képviselőket szava- zatkupeckedéssel vádoló Smer nem zárja ki, hogy a költségvetés elfoga­dása után támogatja a maréknyi független honatya politikai szándé­kait. - Nemcsak a politika szemszö­géből fogjuk megközelíteni ezt a problémát, hanem a régiók érdekeit képviselve - jelentette ki Igor Sulaj, a Smer alelnöke a Joj Televízió He­tes című hétvégi vitaműsorában. Elmondta, hogy pártja azokat a költségvetési javaslatokat támogatja, amelyek nem növelik meg az állam- háztartás hiányát. Sulaj nagynak tartja a 62 milliárd nagyságú állam- háztartási hiányt. Szerinte a költség- vetés bőkezű a mindennapi és az ad­minisztratív kiadásokkal szemben. Ladislav Polka független képvise­lő tájékoztatott, hogy csak az SDKÚ-val kötöttek olyan előzetes megállapodást, amely szerint a füg­getlenek elvárásait azzal elégítik ki, ha megteremtik a többéves költség- vetés feltételeit. Polka a független képviselők tevé­kenységében nem lát ellentmondást. Úgy véli, a jelenlegi költségvetés-ja­Robert Fico a Smer egyik sajtótájékoztatóján vaslat már tartalmazza a koalíciós képviselők kéréseit és elvárásait. - Már régen elfeledtük a politikáról szóló romantikus elképzeléseinket - jegyezte meg a képviselő. Polka sze­rint a Smer azért vádolja őket szava­zatkereskedéssel, mert képtelenek a függetleneknek bármit is ajánlani. - A Smer csak azzal a párttal tárgyal, amely ajánlattal keresi meg őt - álla­pította meg Polka, majd megemlítet­te, hogy a függetlenek az ellenzéki kerékasztalhoz sem kaptak meghí­vást. Sulaj elmondta, mivel az ellen­zék nincs hatalmon, ezért egyelőre nem tud mit ajánlani a függetlenek­nek. A Smer alelnöke úgy gondolja: a függetlenek ideológiailag nem képez­nek homogén csoportot, ezért is ne­héz velük együtt dolgozni. Sulaj sze­rint a következő választások előtti ko­alíciók létrehozásánál elsősorban a nemzeti érdekeket veszik figyelembe. • RGA ruhák a szavazóurnákhoz, mert ezen a verőfényes vasárnapon ép­pen nem volt mit tenniük. Eszükbe sem jutott, hogy véleményt formál­janak, üzenjenek, egyszerűen ki akarták próbálni, hogy fog-e a toll. Dávid Ibolya pedig, aki szerint az érvénytelenség a választók kiábrán­dultságát jelzi, megkapta a nagy Balhé utáni első pofont: Frisch Oszkár, az MDF jelöltje ugyanis mindössze 24 százalékot ért el z Szécsényben. Az emberek valóban kiábrándultak, olyannyira, hogy még a Romantic-vezér Gáspár Győzike papájának is több esélyt adtak, mint Frisch úrnak. Ennél bődületesebb leégés nem kell, úgy­hogy Dávid és Gyurcsány most már tényleg nyugodtan paktálhat, egy szinten vannak. KUHORHOIÖ Napi hírújság a régió életéről Lapigazgató: Száraz Róbert Főszerkesztő: Papp János Rovatvezetők: Bartal Tímea (régió), Koller Péter (szlovákiai bel- és külpolitika). Nagy Balázs (sport), Váczy H. István (kultúra) Munkatársak: Árpási Károly, Bukovics Krisztián, Czigler Mónika, Epress József, Gál Kata, Kiss Emese, Kovács Árpád, Muzslay Agnes Lapterv: Balagc P Szeder Tervezőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőségi titkár: Jászberényiné Kárász Krisztina Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: 4- 36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@strigonium.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Felelős kiadó: dr. Gál Nóra vezérigazgató Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelőssé­get. Kéziratokat, fényképeket nem őrzíink meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbcsítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Továrenská 1., telefon: 036-756-2027 Előfizetési díj: egy évre 14 400 forint (1 918 kprona), fél évre 7 500 forint (1 027 korona), negyedévre 3 90(M'orint (535 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős • vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents