Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-11-13 / 225. szám
8 HÍDLAP • 2004. november 13., szombat SPORT LABDARÚGÁS Az NB lll-ban szereplő Dorog FC labdarúgócsapatában csatárposzton nincs gond. Az idei bajnoki kiírásban Papp András góljai már több mérkőzést is eldöntötték, volt hogy tizenegyesből, volt hogy akcióból talált be az ellenfél kapujába. Papp András karrierjéről, a dorogi évekről és a focihoz fűződő szere- tetéről beszélt a Hídlapnak.- Mikor született meg a döntés, hogy labdarúgó leszel?- Hatéves lehettem, mikor először, igazi focis körülmények között labdába rúgtam. Bár Tokodon születtem, a labdarúgást Dorogon kezdtem el. Mivel a környéken nem volt olyan focicsapat, amelyben szívesen játszottam volna, édesapám segítségével Dorogon kötöttem ki. A Dorog FC volt a legjobb hírű, legnagyobb tekintéllyel rendelkező klub akkor a megyében.-Hatévesen kezdtél, de nem sokáig foglalkoztál ezzel a sporttal.- Fél évet szerepeltem csak az akkori kölyökcsapatban, mivel utazási problémák miatt nem tudtam komolyan csinálni. Ezután csak a barátokkal, haverokkal jártam le focizni.- Jó pár évvel később megváltoztattad korábbi elhatározásodat. Esztergomba kerültél középiskolába és...- Esztergomba jártam középiskolába, és a koronázó városban kezdtem el újra focizni Gál Kálmán keze alatt. 1997-ben jött a fordulópont, visszatértem nevelőegyesületemhez, a Dorog FC-hez. A serdülő csapatban és az ifi B-ben játszottam. Fél év múlva már az ifi A-nál találtam magam és annyira jól ment akkor a csapatnak, hogy megnyertük az NB 1 B- bajnokságot, magunk mögé utasítva többek közt a Zalaegerszeget, és Nagykanizsát. A legmagasabb osztályba mégsem tudtunk felkerülni, mert a dorogi felnőtt csapat nem szerepelt jól, ők akkor egy osztállyal lejjebb kerültek és magukkal „húztak” minket.- 1998-ban az ifivel megnyertétek a bajnokságot. Egy év múlva azonban már nem az ifi csapatnál számítottak rád...- Egy évvel később, nyáron már a felnőtt csapattal kellett készülnöm, Honti József vezetőedzővel. 1999 júliusában mutatkoztam be először. A Kiprich József által irányított Tatabányával játszottunk kupameccset és győztünk 3-1-re. Az akkori összecsapás utolsó gólja az én nevemhez fűződik.- Góllal mutatkoztál be a felnőtt csapatban. Mindig is csatárként számítottak rád az edzők?-Nem szerepeltem soha más poszton, mindig csatárként játszottam. Ez ment a legjobban, nem is került szóba más.-A góllövéssel nem állsz hadilábon. Régebben is ennyire jól ment a helyzetkihasználás?- Nem panaszkodtam soha a góllövő cipőmre. Általában a házi góllövőlista élén végzek, az idei szezonban is már 13 találatnál járok.- Több éve vagy a Dorog FC játékosa. Lehet-e különbséget tenni az akkori és a mostani csapat között?- Tény, hogy a régi csapatba sokkal nehezebb volt bekerülni, akkor rengeteg rutinos játékos játszott dorogi színekben. A mostani gárda sokkal fiatalabb. Jó itt focizni, remek a közösség, igazi baráti társaság verődött össze. Próbálunk egymáson segíteni, és hála istennek senkinek sincs beilleszkedési problémája.- Beszéltünk a góllövésről, a jó helyzet kihasználásról. Úgy tudom, felmerült a neved magasabb osztályokban szereplő csapatoknál is?- Volt rá lehetőségem, hogy kipróbáljam magam „nagy” csapatoknál is. 2000-ben ifjúsági válogatott voltam, egy izraeli torna után az angol iskola válogatottal játszottunk volna mérkőzést (ez lett volna az utolsó összecsapás az átépítés előtt álló Wembley-ben). Egy sérülés azonban megakadályozott ebben. Nem jött jókor, de nem tudtam mit tenni. A felépülés után keresett a Vasas labdarúgócsapata, de nem mertem megkockáztatni, hogy oda igazoljak, inkább a főiskolát választottam. Nem éreztem magamban annyi erőt, hogy a kettőt együtt csináljam.- Ezt az esélyt nem használtad ki, de vajon lesz-e még egy? — Ne tudom, de nem sok reményt látok rá. Nincs a környéken olyan focicsapat, amelyik szóba jöhetne. A legközelebbi Pesten lenne, de csak stabil anyagi hátérrel dolgozó együttesbe igazolnék. — Említetted, hogy az ifi válogatottban sérültél meg. Mennyire vagy sérülékeny?- 2000-ben volt a fordulópont, addig semmi bajom nem volt. Februárban térdszalag szakadást szenvedtem, fél év pihenő várt rám, de sikerült túlélnem. A sérülés után rögtön az első tétmecs- csen részleges bokaszalag szakadás volt a következő sérülés. Ebből is felépültem, de a térdem még a mai napig ra- koncátlankodik, ami annak köszönhető, hogy nem tudom kellőképpen megerősíteni a térdem körüli izomzatot. — Sok dolgot megéltél már a Dorog FC-vel, sikereket, kudarcokat, edzőváltást. Ősszel Varga János személyében új edzőt kaptatok. Mennyivel más a munka \ vele, mint az előző szakvezetővel?- Kényes kérdés, de csak azt tudom mondani, hogy az új edzővel mind szakmailag, mind közösségileg sokat fejlődött a csapat.- Az őszi szezonban felemásan szerepel a dorogi csapat, jelenleg a nyolcadik helyen álltok. Több mérkőzés is a te góljaiddal dőlt el. Mi a titka ennek a gólérzékenységnek?- Erre nem lehet könnyen válaszolni, mert a csapat nélkül nem tudok helyzetbe kerülni. Nélkülük nem tartanék ennyi találatnál. Az őszi szezonban játszottunk jó mécseseket, jelenleg ponthátrányban vagyunk, s ha az utolsó két mérkőzésünkön hat pontot gyűjtünk, akkor szépen zárjuk a szezont. Ha ez sikerül, akkor izgalmas tavasz elé nézünk. Jövőre átszervezik az NB III- as bajnokságot, az első tíz csapat marad, a többi a megyei első ősz- j tályban folytatja. A vezetőség az el- } ső tízbe várja a csapatot, konkrét he- j lyezés nincs megszabva. Ha tavasz- szal sikerül egy jó szériát kifogni, akár a dobogón is végezhetünk.-A csapat jövőjéről már beszéltünk. Te milyen teljesítménnyel egyeznél ki a tavasz végére, mit vársz magadtól?-Jelenleg 13 gólnál járok és ha tavasszal sikerülne ugyanennyit lőnöm, akkor már elégedett lennék. A > lényeg viszont az, hogy a csapat mi- j nél jobban szerepeljen.- Kik azok a játékosok, akikkel nagyon szeretsz egy csapatban játszani?- Nem szeretnék kiemelni senkit, de ha muszáj, akkor Csapó Károly, Faragó Szabolcs, Baják Dénes és Janetka Zoltán nevét említeném. Ve- j lük értem meg magam leginkább a pályán és azon kívül is. • NB j Papp András Születési idő: 1982. április 10. Poszt: csatár Kedvenc hazai csapat: Debrecen Kedvenc külföldi csapat: AC Milan Kedvenc hazai játékos: nincs Kedvenc külföldi játékos: Gabriel Batistuta Rossi az olimpiára vágyik Az olasz motorsport üdvöskéje, Valentino Rossi azt szeretné, ha sportága már a közeljövőben szerepelne a nyári ötkarikás játékok programján. A gyorsasági motorkerékpáros világbajnok szerint az olimpia fantasztikus látványosság, de még nagyszerűbb lenne, ha a motorosok is harcba szállhatnának az aranyérmekért. Nem tudni, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hogyan reagál az ötletre, 25 éves olasz klasszis mindenestre kitűnő szószólója lehet az ügynek, hiszen idén sorozatban harmadszor végzett az élen a MotoGP-ben, korábban pedig a 125-ös, 250-es és a ma már nem létező 500-as géposztályban is maga mögé utasította a mezőnyt. Bárányos Angliában folytathatja A Matáv Sopron irányítója, Bárányos Zsolt ismét Angliába utazott, hogy a másodosztályban szereplő Leeds United szakvezetői felmérhessék a tudását. A futballista néhány héttel ezelőtt már járt a szigetországban, és úgy tűnik, hogy akkor mutatott produkciója meggyőzte a Leeds vezetőit, akik most egyhetes próbajátékot ajánlottak neki. A Matáv ügyvezetője elmondta, hogy Bárányossal kapcsolatban egy ügynökség és a Leeds is hivatalos megkeresést nyújtott be a soproni klubnak. Magyarország az EB esélyese Az egy évvel korábban éppen a magyar női kézilabdacsapatot a világbajnoki döntőben legyőző francia válogatott klasszisa,, Isabelle Wendling szerint Magyarország az Európa-bajnokság legnagyobb esélyese. Az első helyen szerintem a közönség által támogatott Magyar- ország végez, de Norvégia vagy Dánia is odaérhet - nyilatkozta francia válogatott egyik legrutinosabb tagja, aki a tornát követően elbúcsúzik a válogatott szerepléstől. Hét végi labdarúgó program LABDARÚGÁS A hét végén mindkét általunk figyelt labdarúgócsapat - Dorog FC és Esztergomi SC - utolsó előtti mérkőzését játssza a bajnokságban. A dorogiak az NB Ili Duna- csoportjában, hazai pályán fogadják a Rojik gárdáját, míg a megyei első osztályban szereplő ESC otthonába a Környe látogat. Dorog FC - Rojik november 13. 13.30 Legutóbb a Dorog FC idegenből hozta el a három pontot és a csapat hazai pályán is győzelemre tör. Az ellenfél a Duna-csoport 13. helyén áll, míg a dorogiak a nyolcadikak. Jó játékkal, kellő koncentrációval legyőzhető ellenfél a Rojik. Kis László ügyvezető igazgató is hasonló véleményen van.- Nagyon kevés van hátra a bajnokság őszi kiírásából, már csak két mérkőzést kell játszanunk. A Rojik ellen, hazai pályán csak a győzelem lehet jó eredmény, másban nem is gondolkozunk. Ha megoldjuk az előttünk álló feladatot, akkor remek pozícióban várhatjuk az utolsó meccset és a tavaszi folytatást - nyilatkozott az ügyvezető. Esztergomi SC - Környe november 14. 13.00 (ifi: 11.00) Döntetlennel zárta a Kecskéd elleni meccset az ESC, az utolsó hazai összecsapáson viszont győzni szeretne. A keretben továbbra is sok a sérült, több eltiltott játékos nem állhat a vezetőedző rendelkezésére. A Környe sem szerepel túl jól a megyei első osztályban, a csapat mindössze 11 pontot gyűjtött, ami a 14. helyhez elegendő. Tóth László titkár szerint csapatának szépen kell búcsúznia a szurkolóktól.- Egy jó eredménnyel feljebb léphetünk a tabellán, de nagyon oda kell figyelni az ellenfélre. Ha a két utolsó mérkőzésünkből négy pontot szerzünk, akkor már elégedett leszek - nyilatkozott Tóth László. • NB Az utolsó fordulóra készül az EKSE KÉZILABDA Holnap a 2004/2005-ös bajnoki év őszi szezonjának utolsó találkozóján az Esztergomi Kézilabda Sport Egyesület (EKSE) a Hódmezővásárhelyt látja vendégül a Dobó Katalin Gimnázium sportcsarnokában. A decemberi, hazai rendezésű kézilabda Európa-bajnokság miatt idén hamarabb fejeződnek be a női kézilabda NB I őszi kiírásának küzdelmei. A csapatok az elmúlt hetekben szerdavasárnap ritmusban játszották a mérkőzéseket, ami főleg a kisebb, kevesebb rutinnal rendelkező csapatokat sújtotta, akik számára szokatlan volt a folyamatos sorozatterhelés. Az EKSE játékosai az őszi szezonban felemás teljesítményt nyújtottak, helyenként élvezetes, jó kézilabdát produkáltak, helyenként pedig csúnya hibákat vétettek. Ennek, és főleg rutintalanságuknak betudhatóan a mérkőzések többségén rendre megkönnyítették az ellenfelek dolgát, amelyek az eladott labdákból könnyedén betaláltak. Az eddigi tizenhárom találkozón mindössze egy pontot-sikerült szerezniük Németh Sándor tanítványainak, igaz, azt idegenben, ráadásul a rájátszásban az egyik potenciális rivális, a Pécs ottMezőségi Irén jó teljesítményt nyújtott az őszi szezonban honában. Éber István, a csapat ügyvezetője lapunknak elmondta, hogy a vasárnapi mérkőzést követően leélnek egyeztetni a tulajdonosokkal a folytatásról, és reményei szerint az új játékosok igazolásáról is. Elsősorban a vé- | delmet kellene megerősíteni, hiszen az ! EKSE négy találkozó kivételével rendszeresen 35, vagy annál több gólt kapott. A vasárnap 17órakor (ifi 15.00) kezdődő utolsó őszi mérkőzésen is az a cél, hogy - okulva az eddigi hibákból - kevesebb legyen az eladott labda, és az ezekből kapott „gyors” gól. • Bk I Dzsajics lehet Sallói utódja Szerbiai sajtóinformációk szerint az egykori jugoszláv futball-legenda, Drágán Dzsajics lehet az utódja Sallói Istvánnak, az Újpest napokban elbocsátott sportigazgatójának. A lila-fehér csapattal korábban hírbe hozták a német Hansi Müllert is. A klub által hivatalosan meg nem erősített információk szerint Dzsajics már a jövő héten Budapestre érkezik, hogy egyeztessen az újpesti klubvezetéssel. Megérkeztek Mexikóba a magyar karatésok Tegnap délután érkeztek meg mexikói Monterrey-be a karatesport világszervezete, a World Karate Federation szervezésében megrendezett világbajnokságra a magyar sportolók. A november 18-21-e között sorra kerülő rendezvényen S. Kovács Ádám a -65 kg-ban, Tóth Beatrix a -53 kg-ban, Klíma Zsuzsanna pedig +60kg-ban és open kategóriában képviseli Magyarországot. A versenyen jelen lesznek a NOB képviselői is, hogy tapasztalatokat gyűjtve hozhassák meg jövő nyáron esedékes döntésüket arról, hogy bekerülhet-e az olimpiai versenyszámok közé a karate. Papp András, a Dorog FC gólfelelőse