Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)

2004-11-09 / 221. szám

6 HÍDLAP • 2004. november 9. kedd Jeles napok és népszokások novemberben Szent András hava (Nyilas hava) A 30 napos november az őszi idő­szak harmadik, egyben utolsó hó­napja. Ez az őszutó, melyet gyorsan követ a télkezdő december. Novem­ber, mint latin neve mutatja, a róma­iak régi naptárában a kilencedik hó­nap, a „Mensis Novembris” volt. A hónap kezdőnapjait városban, falun egyaránt halottak emlékének szenteli a hagyomány. Elseje min­denszentek ünnepe, másodika pedig a Halottak napja. Figyelmeztetik az élőket az idő múlására. Az elmúlás, a halál gondolata jól beleolvad az őszi hervadásba, a pihenni készülő ter­mészet hangulatába. A gyertyagyúj­tás nemcsak a család elhalt tagjaira való emlékezést jelképezi, hanem azt, hogy a világosság győz a sötét­ség, az elfeledés ellen. November n.: Márton Pannónia (Szombathely) szülötte, szülei pogányok. Márton katonai pályá­ra lép, lovas testőrtisztként. Vele történt az az eset, mely szerint tiszti köpenye felét egy koldusra terítette, egyúttal élelmét is megosztotta vele. Látomásá­ban Jézus jelezte, hogy mindezt vele tette. Erre megkeresztelkedett, elhagy­ta a sereget és remete lett. Tours köze­lében megalapította kolostorát, 371-ben ő lett a város püspöke. E nap volt a cselédfogadás, legelte­tés, a gazdasági év befejezésének ha­tárnapja. A népi időjóslás szerint ke­mény tél várható, ha Márton fehér lo­von jön (ha Márton napján esik a hó). A Dunántúlon e napon vágták le a Márton lúdját, s kóstolták meg az új­bort. A pannonhalmi könyvtár egyik kódexe úgy ábrázolja Mártont, amint libasütő nyársat tart a kezében. November 19.: Erzsébet Árpádházi Szent Erzsébet II. András király leánya. A római katolikus egy­háznak Európa-szerte egyik legtisztel­tebb női szentje. Alakjához már életé­ben legendák fűződtek: amikor az eise- nachi szegények számára kötényében kenyeret vitt és ezért felelősségre von­ták, a kenyérdarabok rózsává változtak. Korai özvegység szakadt a háromgyer­mekes fiatalasszonyra, de a mérhetetlen fájdalom nem töri össze. Özvegysége után maradéktalanul a betegek, a szen­vedők, a nincstelenek szolgálatára szen­teli életét. Szegények, elhagyottak, kór­házak, ispotályok, emberbaráti intéz­mények választották védőszentül. November 25.: Katalin Alexandriai Szent Katalin, vértanú a IV század elején. Műveltségével ki­tűnt kortársai közül. Maxentius csá­szár megpróbálta hite tagadásra bír­ni, de ötven bölcse sem tudta Kata­lint meggyőzni, fényes győzelmet aratott felettük a vitában, ezért elő­ször kerékbe akarták törni, de mivel ez meghiúsult, végül lefejezték. Teológusok, filozófusok, ügyvé­dek, tanárok védőszentje. Időjóslás is fűződött e naphoz: el­terjedt hit volt, hogy ha Katalinkor fagy, sáros karácsony lesz. Katalin- gally néven szokás volt virágoztatás végett vízbe tenni néhány ágat, hogy karácsonyra kivirágozzon (szerelmi jóslás céljára). November 30.: András András apostol Kis-Azsiában, a Fekete-tenger környékén és Görög­országban hirdette az evangéliumot. Petra városában feszítették átlós ke­resztre (András-kereszt). András napon a lányok böjtöltek, csak 3 szem búzát ettek, 3 csepp vizet ittak, s így megálmodták, ki lesz a fér­jük. Szilvásgombócokba férfi neveket tettek, s úgy tartották, hogy amelyik gombóc először jön a víz felszínére, olyan nevű férjük lesz. András napját különben az első disznóöléses napként is számon tartják. András az adventét, a karácsonyi ünnepkör kezdetét is jelzi. • Klotz József „ÖNTSÜNK TISZTA VIZET A DUNÁBA!” Természetvédelmi program a Kényérmezei-patakért Az idei év augusztusában jócskán felborzolta a kedélyeket a Kenyérme- zei-patak által az esztergomi Kis- Duna-ágba szállított ipari szennyező­dés. Jóllehet, ennek elsősorban ma­guk az esztergomiak itták(?) meg a le­vét, de az ügy közvetve számtalan, a veszélyes hulladékok tárolásával kap­csolatos szabálytalanságra, a rendszer hibájára, illetve urambocsá kijátszha­tóságára derített fényt. Mindezen túl az eset általánosítható - rávilágított a folyóvizek összefüggéseire, érzé­kenységére és sebezhetőségére. A 2004. nyarán történt ominózus Kis-Duna szennyezés kapcsán a köz­vélemény egyértelműen a dorogi hul­ladékégetőt működtető Onyx Kft. fe­lelősségét hangoztatja. Anélkül, hogy a cég által elkövetett szabálytalanságot bármennyire is vitatnák, dorogi és esztergomi természetvédők egy átfo­gó állapotfelmérést kezdeményeznek a Duna Kenyérmezei-patakot kiszol­gáló vízgyűjtő területén. Az alábbiak­ban a program felhívását olvashatják: „ Az Onyx esete rendkívül tanulságos volt. Mindenekelőtt rávilágított arra, hogy mennyire aprónak tűnőfigyelmetlenség is sú­lyos károkat okozhat. Ha például leengedjük a mosogatóvizet, vagy leöblítjük a WC-t, a víz, még ha tisztítva is, de a patakba, s on­nan a Dunába jut. Vajon gondolt-e már va­laki is arra, hogy mondjuk autómosás során, az utcai csapadéklefolyóba engedett víz is közvetve a Dunába kerül? Vagy, hogy mi lesz azzal a vízzel, amivel trágyázott, gyomirtózott kertünket locsoljuk? Az Onyx Kft-t egyértelműen felelősség terheli a patakba juttatott nagymennyisé­gű toxikus anyag miatt, azonban a vízfo­lyás hordalékjában több évtizede, esetleg több évszázada gyűlő szennyeződésekről az égetőmű vajmi keveset tehet. Részben azért, mert már telepítése előtt is sok fur­csaságot szállított a patak, részben pedig azért, mert a cég fölött is számos valós vagy vélt szennyezőforrás található. A Kenyérmezei-patak Piliscsaba tér­ségében ered, forrása annak ez egykori - s mára tudatosan tönkretett — vizes élő­helynek a területén található, ahol az el­múlt néhány évben ipari üzemek sora nőtt ki a földből. A vízfolyás ugyanak­kor egyéb ipari létesítmények (pl. Doro­gi Ipari Park) és szántóföldek határát is érinti, és ezek, mint potenciális szennye­zők jöhetnek számításba. De ne feledjük, hogy Dorog és Esztergom-Kertváros (egykori Kenyérmező) területén keresz­tülfolyó patak sűrűn lakott településeket szel át, ahol ugyancsak fennáll a szeny­nyezés (esővízlefolyók, illegális bekötések stb.) lehetősége. Nyilvánvaló, hogy a lakosság által oko­zott egyszeri szennyezés (amely szintúgy lehet vegyi eredetű; pl. festékek, műtrá­gya, permetezőszer, gyomirtó stb.), álta­lában nem vehető egy kalap alá egy veszé­lyes üzem által okozott kártétellel, ám ha a patak deltatorkolatának üledékét és az abban lerakodott méreganyagokat vizs­gáljuk (a „sok kicsi sokra megy” elvén), már az előbbi is jelentősnek tudható. Mindezen tények ismeretében, vagy ép­penséggel a bizonytalanságok tisztázásá­ra, a jövő évtől egy új természetvédelmi program beindítását tervezzük. Célunk a Kenyérmezei-patak és környezetének álla­potfelmérése (beleértve természetesen a for­rást és a torkolatot is), a szabályos és sza­bálytalan bekötések feltérképezése és doku­mentálása. A munkákra elsősorban saját, másodsorban külsős szakértőket (biológu­sokat, hidrológusokat, vegyészeket, földmé­rőket) bíztunk meg, de természetesen min­denkit szívesen látunk, aki bárminemű, hasznos információval tud szolgálni a té­mát illetően. Bízunk abban, hogy megfi­gyeléseink, tapasztalataink minél komple­xebb képet adnak majd az említett patakot kiszolgáló vízgyűjtő területről. ” • Lieber Tamás - www.bebte.hu M - 0 Z Bajor Ágost Kultúrmozgó (Eszter­gom, Bajcsy-Zsilinszky u. 4. (Sza­badidőközpont), tel/fax: 33/313- 888). Pénztárnyitás előadáskezdés előtt fél órával! Jegyár: 450 Ft. November 08-10.. 19:00: Fahren­heit 9/11 színes, feliratos amerikai dokumentumfilm, 122 perc, ren­dezte: Michael Moore. November 11-14., 19:00: Belleville randevú - Francia rémes színes, francia rajzfilm, 78 perc, rendezte: Sylvain Chomet I M u November 15-17., 19:00: Argó ­színes, magyar akció-vígjáték, 103 perc, rendezte: Árpa Attila, fősze­replők: Kovács Lajos, Mucsi Zol­tán, Nagy Feró. Esztergom-Kertváros, Féja Géza Kö­zösségi Ház - 28 nappal később Sci-fi / Horror / Thriller, 2002 - amerikai-angol-holland film, 112 perc. Rendezte: Dannv Boyle, főszerep­ben: Cillian Murphy, Naomie Harris. Bemutató: 2004. november 25. 19h Holnapután,thriller / Sci-fi / Dráma SOR /Akció, 2004 - amerikai film, 119 perc, Rendezte: Roland Emmerich. Főszerepben: Dennis Quaid, Jake Gyllenhaal, Emmy Rossum. Be­mutató: 2004. december 16. 19h. Danubius mozi (Párkány, Fő utca, tel.: 4-0421 36 751 1107) 19.00 Anakonda 2.- A véres orchidea ­színes amerikai horror. Rendezte: Dwight H. Little. Szereplők: Morris Chestnut, Nicholas Hope, KaDee Strickland, Matthew Marsden, Johnny Messner, Eugene Byrd. NAGY SZENT LEÓ PÁPA * NOVEMBER 10. Szent Leó, aki az Egyházban a „Nagy" megtisztelő jelzőt kapta, már jó­val pápasága előtt jelentős hivatalokat töltött be a római klérusban. Belső dinamizmussal teli jellem volt, ugyanakkor mély hivatástudat hatotta át egész személyiségét. 440. szeptember 29-én, miután püspökké szentelték, foglalta el Péter katedráját. Püspökké szentelésének évfordulóján évről év­re maga köré gyűjtötte a püspököket, papokat és híveket, és tanította őket. Pápaságának első teendői között természetesen Róma gondja állt. Minden sikeres politikai tevékenysége ellenére Leó igazi nagysága abban rejlik, ahogyan Péter utódjának, a pápának hivatalát a többi püspökkel tar­tott kapcsolatában, az Egyház belső szervezetének kérdéseiben, a tévtanítá- sok elhárításában és az evangélium hirdetésében napról napra betöltötte. A régi liturgikus források 461. november 10-re teszik temetését. Rómá­ban június 28-án, Péter-Pál vigíliáján ünnepelték, mert 1. Sergius pápa (687-701) ezen a napon vitette át ereklyéit a Vatikáni bazilikába. • sem T U D T A 7 Ma ünnepli 75. születésnapját Kertész Imre, az egyetlen irodalmi Nobel-díjas magyar író. Kertész Imre mindössze tizennégy éves volt, amikor zsidó származása miatt Budapestről németországi munkatáborokba került. Megjárta és túl­élte többek között Auschwitz és Buchenwald koncentrációs táborait. Ha­zatérte után fizikai munkából és újságírásból tartotta el magát. 1960-ban kezdte el megírni élményeit. A könyv 1973-ban készült el, és 1975-ben, Sorstalanság címen látott napvilágot. A Holocaust-témájú mű nem talált kedvező fogadtatásra, így Kertész a továbbiakban fordításokból élt. A ki­lencvenes évek elején kezdtek újra megjelenni könyvei, az 1983-as Füst Milán-díj után pedig egyre több hazai és nemzetközi elismerésben része­sült. Megkapta többek között 1995-ben a Brandenburgi Irodalmi Díjat, 1997-ben pedig a Lipcsei Könyvvásár díját és a Kossuth-díjat. A Svéd Akadémia 2002-ben a következő indoklással ítélte Kertész Imrének és Sorstalanság című könyvének az irodalmi Nobel-díjat: „egy írói munkás­ságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történe­lem barbár önkényével szemben”. • sem IDŐJÁRÁS Régiónkban a kora délutáni órákig jobbára borult marad az ég és sokfelé lesz újabb csapadék. Általában eső lesz a jellemző, de a havas eső, havazás is előfordulhat. Később kelet felől időnként már kissé felszakadozik a felhőzet és csökken a csapadékhajlam. A délkeleti szél élénk, helyenként erős lesz. Hajnalban o, 5 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke általában 3, 8 fok között, délkeleten 10 fok körül alakul. Szerdán jobbára erősen felhős lesz az ég, többfelé várható szórványosan kisebb eső, záporeső. A keleti szél még többfelé megélénkül. Hajnalban 1, 6 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 6, 11 fok között alakul. Ister-Granum Eurorégió VÁLASZTÁSI HIRDETMÉNY Tisztelt Választópolgárok! A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ 1997. ÉVI C. TV. VÉGREHAJTÁSÁRÓL KIADOTT 59/2004. (X.22.) BM rendelet 1. §-a alapján A 2004. DECEMBER 5-ÉRE KITŰZÖTT ORSZÁGOS NÉPSZAVAZÁS NÉVJEGYZÉKÉT 2004. NOVEMBER 6. ÉS NOVEMBER 13. KÖZÖTT KÖZSZEMLÉRE BOCSÁTOM. A NÉVJEGYZÉK MEGTEKINTHETŐ Esztergom Város Polgármesteri Hivatal Okmányirodájában az ügyfélfogadási időben.

Next

/
Thumbnails
Contents