Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-10-30 / 215. szám
• HÍDLAP • 2004. október 30., szombat bídlapmagazin Kastély falun Párkánytól körülbelül 10 kilométerre fekszik a négyszáz fős kis település, Béla. A községházzal szemben, az út túloldalán terebélyesedik az a kastély, amely a falu jelenét, de még inkább jövőjét határozza meg. A faluban szinte minden a kastély felújításával van összefüggésben. - A hivatal is a kastélyhoz volt építve, de el kellett onnan költöznünk, hogy eredeti formájában újuljon meg az épület. így a hivatalt elbontották, ám az út túloldalán álló kocsma épületét megvettük és átalakítottuk - tudom meg Varga Mihály polgármestertől, aki az irodájában fogad. Kis idő múlva megérkezik Tóth Ignác, aki a kastély felújítását felügyeli, és Túri Nagy Balázs, aki építészként vesz részt a munkálatokban. Az egykori Baldácsy-kastélyról beszélnek, tornyokról és termekről. Végre én is itt állok előtte, körbenézek: a hosszan elnyúló kastély, még így, félkész állapotában is lenyűgöző látványt nyújt. Baldácsy Antal - a kelle metlen figura A rövid séta alatt, amíg a hivataltól a kastélyhoz érünk, Tóth Ignác és Túri Nagy Balázs felváltva, egymást kiegészítve mesélik a kastély történetét. így tudom meg, hogy maga a falu a XVII. század végén, a török hódoltság után Terstyánszky János Esztergom vármegyei alispán birtoka lett, aki lakóhelyül egy régi, romos kastélyt állíttatott helyre. Hogy pontosan mikor épült a kastély, ők sem tudják, a török hódoltság ideje alatt ugyanis elpusztult. 1770-ben Török András generális feleségül vette Terstyánszky János fiának özvegyét és nagyszabású építkezésbe kezdett. Halála után az újra megözvegyült hölgy eladta a kastélyt a birtokkal együtt gróf Szerdahelyi Pálnak, akitől házasság révén 1834-ben a korzikai eredetű Baldácsy család kezébe jutott. Baldácsy Antal, aki a birtokbavétel után várszerűen kibővítette az épületet, gyakran került összetűzésbe a megyei hatóságokkal, többnyire a földesúri jogokkal való visszaélés és a jobbágyokkal való túl szigorú bánásmód miatt. Ilyenkor ők kénytelenek voltak a kastély börtöneinek vendégszeretetét élvezni, a vár ura ugyanis rendszeresen bezáratta őket. Mindezek mellett azonban olyan fényűzően rendezte be kastélyát, hogy az vetekedett a fejedelmi palotákkal is. Az uradalom utolsó tulajdonosa a báró Ullmann család volt. 1910-ben vette meg a kastélyt Báró Ullmann Adolf, ami halála után fiára, Györgyre szállt. A Magyar Nemzeti Bank vezérigazgatója 1945-ben kénytelen volt elhagyni az országot. Birtokukat a Benes-dekrétumok értelmében kisajátították, az épületet és a hozzá tartozó területet, szántóföldet elvették. A II. világháború után sok mindent átélt a kastély, működött benne mező- gazdasági iskola, irodák - lakások voltak benne kialakítva. Börtönként - pontosabban afféle átnevelő intézetként is funkcionált, azokat hozták ide, akik nem akartak belépni a szövetkezetbe. Aztán sokáig raktárként funkcionált, később azonban üresen állt. Ez az időszak körülbelül tíz évig tartott. A rendszerváltást követő bizonytalan években úgy tűnt, nem lesz gazdája az ingatlannak, de végül 2001-ben az épület egykori tulajdonosának az unokája vette meg, vagyis az ő általa létrehozott, Szlovákiában bejegyzett cég. Jelenleg a kastély tehát az utolsó tulajdonos, báró Ullmann György unokája, a Kölnben élő Ilona tulajdona. Az apja révén bárónő, egy porosz gróffal kötött házassága révén grófné, a szántóföld kivételével vissza tudta vásárolni a kastélyt és - a bélai hivatalnak köszönhetően - a hozzá tartozó szűkebb területet, parkot is. Miután kiköltöztették az utolsó lakót - egy hajléktalant - 2001-ben elkezdték a felújítást. Az első évben sok helyi lakost alkalmaztak, hiszen a takarítás és a törmelék eltakarításához sok kéz kell, majd a tetőszerkezetet építették újjá. Rendbe hozták az egyik tornyot is, ahol most a tulajdonos lakik, valamint kialakították a boros pincét és a hozzá tartozó borozót is. Szemben a kastély áll Sok mindenre számít az ember, mielőtt megtekint egy kastélyt, de arra biztosan nem, ami most minket fogad. Az utca felőli része, talán a fák takarása miatt, nem tűnik nagynak, a kapun belépve azonban már feldereng a kastély valódi nagysága. Az épülethez tartozó parkszerű rész közepén állok, szembe velem hosszan nyúlik el a kastély. Jobbra az utca, balra a szántóföld. Frissen vakolt külső homlokzatának ugyan csak egy kis részén látható az eredeti után helyreállított sárga festés, mégsem nehéz elképzelni, amint hintók, kocsik állnak meg az impozáns épület előtt. A kastély szerves részét képezi a szintén felújított templom is, ami egykor a Baldácsy család kápolnája volt. Alatta ma a család kriptája található. Mivel szemből, a főbejáraton nem lehet bemenni, a szántóföld irányából közelítjük meg a kastélyt, ami erről az oldalról kissé romosabb állapotban van még, mint ami az utcafront felől látható. A tetőszerkezet végig ép, újak a cserepek, ám az egyik torony még erősen felújításra szorul. Éppen azon dolgozunk - mutat az általam szemlélt torony felé Túri Nagy Zsolt, majd levezet a pincerészbe. Mint egy labirintus Bal kéz felé rögtön egy téglákkal kirakott boltívekkel hidalt helyiség fogad, ahol - mint megtudom az építésztől - előadóterem kialakítását tervezik a tulajok. Hiába ámulok Túri Nagy Zsolt már lelkesen vezet is tovább. Előttem hosszú folyosó, jobb kéz felől sorra követik egymást a termek. Ez is hamisítatlan barokk - mutat körbe vezetőm az egyik szobába lépve - és azt is elárulja, hogy ezekbe a helyiségekbe zárta be az adóhivatal embereit és feleségeit Baldácsy. Még mindig az említett folyosóról jobb kéz felé található szobák egyikében állok. Egy lakórész rész volt ez hajdanán. Lábam előtt ledeszkázott, de mai napig is működő kút található. Feltekintve, az elfóliázott ablakon keresztül látom a parkos részt, ahonnan elindultunk. Ekkor már derengett, hogy az épület sokkal nagyobb, mint azt kívülről sejteni lehetett. Ugyanis ha szembe van velem a park, akkor valamikor elkanyarodtunk, hiszen az épület oldalán jöttünk be. De gondolkodni sem nagyon van időm, kísérőm máris mutatja, hogy honnan fűtötték az egész épületkomplexumot. A szolgák nem mentek be a fölöttünk lévő szinten elhelyezkedő szobákba, termekbe, hanem innen lentről tüzelték, a fent található kályhákat, ha pedig hűvös volt még, a fenti folyosókon található nyílásokon keresztül is tüzeltek. Mint a központi fűtés manapság. És a nagy termek, az előkelőségek lakosztályai még csak most jönnek. A fenti szintre csigalépcső vezet, amellyel valószínűleg sok baja lesz a tervezőnek. Mindenképpen érdemes lenne megőrizni őket, bár korunk szabványainak nehezen felelnek meg. Gyönyörű panoráma A csigalépcsőn felérve több hatalmas szoba található. Felnézve látszik a tetőszerkezet, hiszen a födémeket le kellett bontani a felújítás során. Lépteim zaját elnyeli a homok - a padlót is felszedték. De mindezek ellenére látszik a pincerészben emlegetett cserépkályha helye, egy-két helyen még a freskók nyomait is fel lehet fedezni. Az ablakon kitekintve most már jól látom a parkot. Egy kis séta, újabb csigalépcsők és máris a kívülről látott, éppen felújítás alatt álló toronyba érünk. Odakint a szántóföld, amit már nem lehetett visszavásárolni, azon túl a lankás dombok mögött a Duna sejlik fel. Tiszta időben Tokodig is' ellátni - mondja kalauzom. Bevallom, már nem tudom mikor merre fordulunk, hogy milyen úton, de kijutok kísérőm segítségével a kastély belső udvarába. A munkálatok folyamatosan zajlanak, de nem tudom megfigyelni őket, ugyanis az építkezés vezetője kinyit előttem egy nádból rakott kaput, ami pedig mögötte fogad egy egészen más világ. Eddig sem került nagy erőfeszítésembe, hogy elképzeljem a kastélyt teljesen felújítva, de a jövő úgymond a kis udvarban már kézzelfogható. Az eredeti színnel festett falak a már elkészült és működő borozót rejtik. Az egykor gazdasági épületként funkcionáló épületrészben kialakított borozót belülről sajnos nem tudom megnézni. Ám a bejárat előterében lugasszerű- en kialakított kiülős részen pihenésre csábítanak a kovácsoltvas székek Felújítás után Korábbi állapotban a kastély és asztalok. A hatalmas, számomra labirintusszerű épületben tett séta után jobbat el sem tudok képzelni, mint egy pohár jó rizlinggel a kezemben megpihenni a szőlőfürtös lugasban ezen a napsütötte őszi dél- előttön. Lassan sétánk végéhez érünk, a hatalmas kapun keresztül visszajutunk az útra, sétánk kiindulópontjára. Az út túloldaláról visszatekintve az utcafronton látható torony már lakórészként működik. A kéthavi rendszerességgel idelátogató tulajdonos ezekben a hálószobákban lakik ittléte alatt. Még két gazdasági épület tartozik a kastélyhoz, az út másik oldalán. Itt a gróf és grófné külön kérésére három lovat tartanak, köztük két lipicait is. Rajtuk kívül látok tenyésztett fácánokat, kecskét, cicákat, vagyis mindent, ami jellemző egy gazdaságra. Arisztokraták? Az örökös, grófné vagy bárónő, férjével rendszeresen ellátogat a faluba. A porosz gróf több kastéllyal is rendelkezik és helikopterrel, magánrepülőgéppel közlekednek, ám az arisztokratikus viselkedés - kísérőm szerint - nem jellemző rájuk. Nemcsak a kastéllyal törődnek, hanem a község lakosaival is, akiket karácsonykor és szüretkor is megvendégeltek. Jó kapcsolatot ápolnak hát a falubeliekkel és ittlétük alatt mindig szakítanak időt arra, hogy a polgár- mesterrel megbeszéljék Béla ügyesbajos dolgait is. Elférnek benne a bélaiak is A kastélyhoz nem kötődnek olyan legendák, mint amilyenek a bajnai Metternich kastély egykori urával, az ördöglovassal kapcsolatban élnek. Baldácsyék után igazából nem lakták az épületet, Ullmann báró, mivel pesti volt, csak vadászkastélyként használta, története többi részét már ismerjük. Habár méretét tekintve Béla mind a 417 lakosa és összes intézménye beköltözhetne a kastélyba, a tulajdonosnak - érthetően - más a célja. Az állagmegóvás után következhet a konkrét funkció szerinti kialakítás. Hogy mi hogy lesz, még nem tudni. Elképzelések persze vannak, a borospince, a már most világhírű bélai rizlinggel megmarad, de lehet benne hotel konferencia termekkel, vagy wellness központ golfpályával... vagy mindez egyszerre. A tervek a tél folyamán, tavaszra készülnek el.. • Szerző: Gyergyó Katalin • Fotók: Szálkái Nándor
