Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)

2004-10-27 / 212. szám

RÉGIÓ 5 2004. október 27., szerda • HÍDLAP • Ezt sugallja, nyomatékosítja, üvölti a gyalogosátkelőre figyelmeztető Kressz-tábla. A magyarországi au­tósokról nem túl jó a külföldiek véleménye, elég, ha csak a párká­nyi lakosokat kérdezik meg arról, hogyan közlekednek a Duna má­sik partjáról áthajtok. A lényeg azonban jelen esetben nem is ők, hanem a táblát megrongáló(k). Én nem tudom, ki hogy van vele, de egy közúti tábla szárát csak úgy elroppantani véleményem szerint nem egyszerű feladat, ugye vagy egy erős ember tehette, vagy több, kevésbé erős; de erős a gyanúm, hogy mégis inkább egy autós Mehetett a tettes ez esetbe is. (Kár, hogy a tábla nem minősül hivatalos közegnek, akkor nyilván nagy erőkkel keresnék a tettest). Szóval a gyalogosokra figyelmez­tető tábla fekszik, és így ebben a formában maximum a gondatlan­ságra és/vagy a vandálokra figyel­meztet. Talán nem ártana egy gya­logosok átkelésére figyelmeztető táblára figyelmeztető táblát felállí­tani, meg egy harmadikat is, amely az előző kettőre figyelmez­tet, és így tovább... Vigyázz, gyalogosok! Zselízi gimnazisták Mezőcsáton Az elmúlt hét folyamán a zselízi Magyar Tannyelvű Gimnázium 26 diákja 2 tanár kíséretében Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyébe uta­zott, a mezőcsáti Kiss József Gim­názium és Közgazdasági Szakkö­zépiskola által rendezett Kiss Jó­zsef Napokra. A diákok utazási költségeihez - többek között - la­punk is hozzájárult, 1.500 koronát bocsátva rendelkezésükre. A rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitóján a mezőcsáti gimnazis­ták ünnepi műsort adtak elő, majd a zselízi küldöttség nevében Kuczmann Erika tanárnő, Csenger Tibor és Lőrincz Viktória tertiás ta­nulók megkoszorúzták Kiss József költő emléktábláját. Ezt követően a zselízi diákok egyórás műsort adtak, melyben Csontos Vilmos verseiből hangzott el egy összeállítás, és fellé­pett a Magyar Tannyelvű Gimnázi­um énekkara is. A diákok bemutatták Zselízt és iskolájukat, a sextás és kvartás lányok pedig egy modern táncot adtak elő. A következő két napban a diákok megismerkedtek Mezőcsát és kör­nyéke, valamint Miskolc nevezetes­ségeivel, illetve különböző kategóri­ákban összemérték tudásukat a bor­sodi diákokéval. A zselízi iskola növendékei és ta­nárai egyaránt bíznak benne, hogy mihamarabb viszonozni tudják a borsodi iskola vendéglátását, és a két tanintézmény között a későbbi­ekben szoros együttműködés ala­kulhat ki. • Kuczmann Erika Esztergom fekete péntekére emlékeztek Folytatás az 1. oldalról A hagyományőrző emlékiratot a Jó­zsef Attila Általános Iskola, valamint a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépis­kola és Szakiskola tanulói olvasták fel. A szöveg elhangzása során az emlékező tömeg újra átélte a negyvennyolc évvel ezelőtt történt eseményeket. A tizen­négy mártír nevének felolvasásakor egy-egy fáklyát gyújtottak meg, és lelki üdvösségükért megszólalt a harang. A gyászszalagot a Szózat hangjai alatt Meggyes Tamás, Esztergom vá­ros polgármestere és Koditek Pál képviselő kötötte fel az 1956-os zász­lóra. Az ünnepséget követően fák- lyás-gyertyás emlékmenet indult a Nagymaroson fórumot tartottak a település jövőjéről. A megállapodás szerint a városfejlesztési koncepció és az ehhez kapcsolódó stratégia- és akcióterv elkészítése előtt még több alkalommal találkoznak majd a szervezetek, intézmények és egyhá­zak képviselői. Az első ilyen össze­jövetel szeptember végén volt, ame­lyen a város főépítésze elmondta: a munkálatok már másfél éve meg­kezdődtek, amikor különböző kon­cepciókat kezdtek el készíteni a la­kosság bevonásával, amelyeket az önkormányzat összehangolt, és en­ncK creuiuenyeKeiu Keszui ei rsagy- marós városfejlesztési koncepciója. A legutóbbi összejövetelen a részt­vevők arra keresték a választ, hogy milyen értékek, lehetőségek vannak a városban, és mely elképzeléseket lehet megvalósítani. A következő al­kalommal a tervet akadályozó prob­lémákról esik majd szó, a harmadik és negyedik alkalommal pedig a terv készítői beszámolnak arról, hogy mindaz, ami a fórumokon el­hangzott, hogyan állt össze egy egy­séges koncepcióvá. • SEM Emléktábla Piliscsaba hőseinek A Magyar Rádió bejáratánál em­léktáblát avattak az ötvenhatos har­cok piliscsabai katonaáldozatainak tiszteletére, akik a rádió épülete előt­ti tűzharcban vesztették életüket. Az Albecker Rudolf, Bajkai János, Kőszegi Imre, Králi József és Szabó Kázmér emlékére állított tábla avatá­sánál Kiss Antal, a Piliscsabáért Egyesület tagja így fogalmazott: „Azért állítjuk a neveteket őrző táb­lát gyilkosaitok elé, hogy egyszer ta­lán eljönnek ide, és bocsánatot kér­nek tőletek. E nélkül soha nem lesz béke a szívekben.” Az emléktáblát befogadó Magyar Rádió részéről Krassó László, az El­nöki Hivatal igazgatója beszélt. Az ünnepségen Sasvári Sándor énekelte el az '56-ról szóló készülő rockopera egyik dalát, majd Drevenka Antal piliscsabai költő olvasta fel ez alka­lomra írt versét. Horváth Miklós alezredes arról be­szélt, hogy a VIII. Piliscsabai Gépe­sített Ezred katonáit az '56-os forra­dalom kitörése után az elsők között rendelték Budapestre erősítésnek, ők azonban átálltak, vagy passzívan néz­ték a Rádió elfoglalását. Az öt fiatal a Rádió előtti tűzharcban halt meg. A megemlékezésen Wittner Mária egy­kori halálra ítélt azt a vádiratot olvas­ta fel, amely három éve, a kommu­nizmus áldozatainak első emléknap­ján hangzott el a Parlamentben. Az emléktáblát Seregély István eg­ri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szentelte fel. • SEM (FORRÁS: PILISINFO.hu) \ Készül Máj er István új mellszobra Ugyanis néhány hónappal ezelőtt a kürti római katolikus templom előtt álló szobrot ismeretlen tette­sek ellopták, noha mindenki tisztá­ban volt, hogy a falu életével mára már szorosan összeforrott az ismert pap-tanító neve. Hóka Lászlótól, Kürt polgármeste­rétől megtudtuk, hogy a bronzból ké­szült szobrot valószínűleg az alapanyag miatt tulajdonították el. Az új szobrot Nagy János képzőművész készíti el műanyag és bronzpor-keverékből. Majer István Mocsonokon született 1813-ban. Muzslán és Esztergomban káplánként működött, a kürti plébániát 1857-ben kapta meg, ahová úgymond „megpihenni” jött. A faluban tanított, itt alapított mintaiskolát a pedagógusok számára a népiskola keretén belül. Több könyvében is említést tesz arról, hogy milyen szép emlékek fűzik a köz­séghez. Itteni működése alatt többféle praktikus témával foglalkozott: tudo­mányos szinten boncolgatta a gyü­mölcstermesztés-, illetve a szőlészet kérdését. Majer István stagnei püspök­ként, prelátusként, az esztergomi Fő­egyházmegye nagyprépostjaként és ka­nonokaként, a Pesti Egyetem előadója­ként, a Néplap című újság kiadójaként és több pesti elemi iskola igazgatója­ként is ismert. Hosszantartó betegsége miatt a helynöki hivataláról lemondott. 1893 novemberében hunyt el. A templom elől tűnt el a mellszobor Majer István tiszteletére nemcsak szobrot emeltek Kürtön, hanem éle­tére és munkásságára is emlékeznek minden esztendőben a júliusi faluna­pok keretében, amikor megtartják a Majer István szakmai napokat. Ekkor megkoszorúzzák a templom előtt álló szobrot is, amire - sajnos - az idén már nem kerülhetett sor. A falu polgármestere lapunknak elmondta: a jövőben a szakmai napo­kat leválasztják a falunapi ünnepsé­gekről, és önálló rendezvényként szerepel a község kulturális életében. Az új szobor egyébként a kéméndi öntödében készül, ahol eddig is je­lentős számban készültek Felvidékre és Erdélybe emlékművek. • (Mónika) Kötelező tüdőszűrés A Művelődési Házban november 29 - december 9 között tüdőszűrést tartanak, amelyet a Pest megyei ANTSZ minden 30. életévüket betöl­tött személy részére kötelezően előír. Az ősz beköszöntével-ismét eljött az ideje a nagytakarításnak, ezért lomtalanítási akciót hirdet Dunabogdány község önkormány­zata. A kirakodás időpontja novem­ber 3., elszállítására november 4-5 között kerül sor. Az önkormányzat kéri a lakosságot, hogy 50 kilo­grammnál nehezebb tárgyakat, sit­tet, törmeléket és veszélyes hulla­dékot ne tegyenek ki. November 22-én hétfőn 13-17 órá­ig véradás lesz a Művelődési Házba. Napirenden a nyergesi városi televízió Tegnap délután 16.30-tól ülése­zett Nyergesújfalu Város Képvise- lő-testülete. Az ülés napirendi pontjai között szerepelt többek kö­zött a helyi postahivatalok éves be­számolója, a városi kábeltelevízió újraindításának lehetősége, vala­mint a városi sportkoncepció. Nyergesújfaluhoz kapcsolódó hír, hogy a helyi Polgári Kör szer­vezésében a város Ady Endre Mű­velődési Házának színháztermében ma délután 18.00-tól előadást tart Kerényi Imre. Ülésezik a Megyei Közgyűlés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2004. október 28-án, csü­törtökön 900 órától tartja soron kö­vetkező ülését az önkormányzat tata­bányai székházának első emeleti ta­nácstermében. Az ülést követően ugyanezen a helyszínen sajtótájékoz­tatót tartanak, amelyre minden újság­írót és érdeklődőt várnak a szervezők. • NIL Fiatal Reformátusok koncertje A Katona Mihály Napok kereté­ben a búcsi alapiskola október 31- én, vasárnap délelőtt tíz órakor tart­ja következő rendezvényét. Az emlí­tett időpontban a helyi református templomban a Fiatal Reformátusok Szervezetének kórusa ad koncertet. • -cz­Gólyabál a főiskolán Ma este a Vitéz János Római Ka­tolikus Tanítóképző Főiskola rende­zésében kerül sor a hagyományos gólyabálra. A rendezvénynek az esz­tergomi Prímás pince ad otthon. A program az elsős hallgatók nyitótán­cával kezdődik, majd „gólya esküté­telre” kerül sor. A gólyabálon a bu­dapesti Elit zenekar szolgáltatja a ze­nét, éjfélkor tombolahúzás lesz. Az érdeklődők elővételben és a helyszí­nen is megvásárolhatják a belépőket. • BB Nagymaros jövőjéről tárgyaltak városháza elől a Sötétkapuhoz. Ezek­hez a kövekhez mártírjaink vére ta­pad — mondta a sötétkapui megemlé­kezés ünnepi szónoka, Koditek Pál. A Sötétkapunál 48 évvel ezelőtt, egy gyászos emlékű pénteki napon a ha­talom bitorlói tankágyúval lövettek a szeminárium épülete elé érkezőkre. „Ez a nap Esztergom fekete péntek­je” - fogalmazott a képviselő. A Sö­tétkapu falára felfüggesztett emlék­táblánál az emlékezés koszorúinak el­helyezését Esztergom Város polgár- mestere, Meggyes Tamás kezdte meg, őt több civil és politikai szerve­zet koszorúzói követték. • GK

Next

/
Thumbnails
Contents