Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)

2004-10-20 / 208. szám

2004. október 20., szerda • HÍDLAP 3 MAGYARORSZÁG Gyurcsány Ferenc támogatja Szili Katalin törekvését Szili Katalin, az Országgyűlés el­nöke és Gyurcsány Ferenc miniszter- elnök keddi találkozójukon egyetér­tett abban, hogy a parlament elnöké­nek kulcsszerepe van a vitatkozó po­litikai táborok közötti együttműködés megteremtésében - erről a kormány­fő számolt be a sajtó képviselőinek. „Régen volt ennyire szükség erre, mint ma” - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: ennek eredménye a hétfői döntés is a választási eljárás­ról szóló törvény módosításáról. Gyurcsány Ferenc kijelentette: fnntnc lpnnp n nrrt' a 7 pfr\Mjttmnbn_ dés fennmaradjon többek között az alkotmánybírák megválasztásának kérdésében. Emlékeztetett arra, hogy több mint három éve nincs az Állami Számvevőszéknek elnökhe­lyettese, valamint arra, hogy tizen­négy kérdésben van mulasztásos al­kotmánysértésben a parlament. A miniszterelnök mindezt a pártok alacsony kompromisszumkészségé­nek tudja be. Gyurcsány Ferenc el­mondta: támogatja Szili Katalint ab­ban a törekvésében, hogy a parlament működéséről a házszabályon túlme­nően egy önálló törvény szülessen. Internetes jegyvásárlás a Volánbusznál is A Volánbusz Rt. nemzetközi jára­taira szeptember végétől interneten keresztül is vásárolhatnak jegyet az utasok, a netes fizetést az Inter- Európa Bank (IEB) eCommerce szol­gáltatása teszi lehetővé - jelentet­te be Luigi Mastrapasqua, az Inter- Európa Bank vezérigazgatója és Pekli Ferenc, a Volánbusz Rt. ve­zérigazgatója keddi sajtótájékozta­tójukon Budapesten. A Volánbusz nemzetközi járatain utazók - elsőként a magyar közúti fuvarozásban - a cég honlapján ki­választhatják a tervezett időpontot és úti célt - amihez az lEB-től egy­szer használatos kártyaszámot kap­hatnak - és a menetjegyet a világhá­lón keresztül fizethetik. A netes menetjegy-vásárlás, ha az utazás megkezdése előtt néhány héttel tör­ténik. nagyságrenddel olcsóbb, kö­zel fele a pénztárban történő vásár­lásnak. A Volánbusz Rt. évente 100 millió belföldi utast szállít és közel 200 ezer fős a nemzetközi utasfor­galma. A netes fizetéses szolgálta­tást egyelőre a nemzetközi utasfor­galomban vezetik be és budapesti felszállással vehető igénybe. A ter­vekben szerepel, hogy a szolgálta­tást a belföldi utasforgalomra is ki­terjesszék és egyéb, az utazáshoz kapcsolódó szolgáltatást is nyújtsa­nak szintén internetes fizetéssel. A Volánbusz Rt. 2003-ban közel 20 milliárd forintos forgalmat bonyolí­tott le, az idén az első félévben 6 szá­zalékkal növelte bevételeit - mondta Pekli Ferenc. Az Inter-Európa Bank öt évvel ezelőtt elsőként Magyaror­szágon vezette be az eCommerce szolgáltatást, ma már több mint 200 kereskedőnél könyváruházban, légi- társaságnál, utazási irodában vásárol­hatnak neten keresztül ügyfelei. • (mtv.hu) Tárgyalják a Postabank-ügyet Összesen 36,1 milliárd forint va­gyoni hátrányt okozó hűtlen keze­léssel vádolja a Postabank volt ve­zetőit - így Princz Gábort, a bank volt elnök-vezérigazgatóját és hat társát - az ügyészség. A tárgyalás tegnap kezdődött meg a Fővárosi Bíróságon a vádirat ismertetésével. A vádirat szerint a bank vezetői szán­dékosan megszegték a pénzintézeti te­vékenységről, valamint a hitelintézetek­ről szóló törvényben foglalt kötelezett­ségeiket, amelyek értelmében minden­kor a megfelelő gondossággal és a szük­séges szakértelemmel, a jogszabályok szerint kötelesek eljárni. A vádlottak te­vékenységükkel sorozatosan megté­vesztették a tulajdonost és a bankfel­ügyeletet, nem képeztek céltartalékot és jól prosperáló bank látszatát keltették. A vádlottak tevékenységének eredményeként a Postabank 1995. áprilisi 9,7 milliárd forintos sajáttő­kéje 1997. december végére 2,4 milli­árd forintra csökkent, s végrehajtot­tak ebben az időben egy 17 milliárd forintos tőkeemelést is. Princz Gábor, tagadja a felhozott vádakat és ártatlannak tartotta ma­gát. A tárgyalást elnapolták. • (tozsoeforum.hu) Gyászszalagot kap a tőzsdétől a kormányfő Az SZDSZ és az MSZP képviselői választási ígéreteikre emlékeztetőül kapják meg a Részvények könyve idei kiadását, a kötet bemutatóján Szalay-Berzeviczy Attila tőzsdeel­nök úgy fogalmazott, egyetlen kor­mány sem mért akkora csapást a tőzsdére, mint a jelenlegi kabinet. Megjelent a Részvények könyve idei kiadása. A kötet a hagyományos tartalmon, azaz a tőzsdei társaságok bemutatásán túl a tőzsde 140 évét is összefoglalja. A Budapesti Érték­tőzsde és a Világgazdaság kiadójának közös vállalkozásában megjelent kö­tetet bemutató sajtótájékoztatón ott volt az a 386 darab példány, amit a BÉT a parlamenti képviselőknek, va­lamint Gyurcsány Ferenc miniszter- elnöknek és Draskovics Tibor pénz­ügyminiszternek szán. Az utóbbi kettő példányt gyászszalaggal kötöt­ték át, mivel, mint Szalay- Berzeviczy Attila, a tőzsde elnöke ki­fejtette, a rendszerváltás óta még so­ha senki sem mért ilyen csapást a tőzsdére, mint a mostani kormány. A BÉT elnöke elmondta: a tisztelet­példányokat az MDF köszönetképpen kapja, hogy megértette a tőkepiac ér­dekeit. Az SZDSZ emlékeztetőül, hogy mégiscsak meg lehetett volna próbálni a kormányon belül érvénye­síteni saját szempontjaikat. A Fidesz­nek azért küldik, hogy képviselőik emlékezzenek, mi a BÉT, a magyar vállalatok és befektetők érdeke, vala­mint arra is gondoljanak, hogy a piac a tartózkodást is támogatásként ítéli meg. Az MSZP pedig azért kap a Részvények könyvéből, hogy emlé­kezzenek két évvel ezelőtti ígéreteikre. Szalay-Berzeviczy Attila szerint egyébként a piaci szereplők soha nem látott egységben utasítják el az adóváltozásokat, ha pedig mégis megszavazzák a tőzsdét kedvezőtle­nül érintő adómódosításokat, akkor a BÉT jövőre újra megpróbál módosí­tó javaslatokat tenni. • (index.hu) Új adóbevallási határidőt javasol a kormány A kormány az szja-bevallási ha­táridők módosítását javasolja az Országgyűlésnek. Ennek értelmé­ben május 20-ig kellene benyújtani a bevallásokat, először 2005-ben. Az adatszolgáltatás alapján történő adóhatósági adómegállapítás be­vezetésével összefüggésben az szja-val kapcsolatos bevallási, befi­zetési, illetőleg kiutalási határidők módosítását is javasolja a kormány az Országgyűlésnek A javaslat szerint már a 2004. évre vonatkozó szja-bevallásnál is az új határidők lennének érvényesek, va­gyis a bevallás határideje az idén ér­vényes március 20-ról, illetve a tava­lyi jogszabály-módosítás szerinti áp­rilis 20-ról május 20-ra módosulna 2005-ben. Ennek megfelelően a visz- szaigénylésre is a legkorábbi határ­nap március 1. lenne. (A tavalyi mó­dosítás, bár akkor ez nem kapott na­gyobb nyilvánosságot, megszüntette az szja kivételes helyzetét és csak a bevallási határnap után tette volna lehetővé a visszaigénylést, vagyis a március 1-i határidő bizonyos ked­vezménynek tekinthető.) A javaslat szerint az eddigi kiuta­lási rendnek megfelelőén a magán- személy részére visszatérítendő jö­vedelemadó, illetőleg járulék vonat­kozásában a bevallás beérkezésétől számított 30 napos kiutalási határ­idő fennmarad. Ennek megfelelően, mivel az adóhatóság a visszatéríten­dő jövedelemadót, illetőleg járulékot legkorábban március 1-jén utalhatja ki a magánszemély részére, az adó­zónak február elejénél korábban nem lesz érdemes benyújtania be­vallását. A személyi jövedelemadó adatszolgáltatás alapján történő adóhatósági adómegállapítás eseté­ben az adómegállapítást az adóható­ság május 20-ig adja postára, az ab­ban megállapított fizetendő adót pe­dig az adózónak június 20-ig kell majd megfizetnie. Ennek megfelelően a munkáltatói adómegállapítás és az önadózás sza­bályai is ezekhez a határidőkhöz iga­zodnak. A munkáltatói adómegál­lapítás, illetőleg a bevallás benyújtá­sának határideje április 20-ról május 20-ra változik. Az adó és a korábban levont adóelőleg különbözeiét a munkáltató szintén egy hónappal ké­sőbb, tehát június 20-ig vonja le vagy fizeti vissza, és erről - amennyiben éves bevalló - az adóévet követő au­gusztus 20-ig tesz bevallást. Azok a magánszemélyek, akik sze­mélyi jövedelemadó fizetési kötele­zettségükről maguk készítenek be­vallást (önadózó) a még fizetendő adót május 20-ig fizetik meg. • (FigyelőNet) Támadják az MNB-t: új árfolyam-politikát javasol a PM Uj árfolyam-politikát szorgalma­zott a jegybank részéről a Pénzügy­minisztérium politikai államtitkára a parlamentben napirend előtt. A nemzeti bank árfolyam-politikája az elmúlt időszakban több mint 100 milliárd forintot vett el a mezőgazda- sági termelőktől, és ezt már állami tá­mogatással sem lehet pótolni - jelen­tette ki napirend előtt Magda Sándor szocialista képviselő. Mint mondta, a túl erős forint rontja a magyar export versenyképességét, az olcsóbb import pedig nem kedvez a hazai termékek­nek, továbbá minél erősebb a magyar pénz az uniós támogatások értéke an­nál kisebb a gazdáknak. Katona Tamás a Pénzügyminiszté­rium államtitkára egyetértett ezzel és hozzátette, hogy a jelenlegi árfolyam­politika a nemzetgazdaság egészének árt. A jegybank késve vagy túl gyor­san reagált a piaci folyamatokra az el­múlt években. Jövőre a költségvetés kamatkiadásai már elérhetik a nemze­ti össztermék 5-6 ezrelékét, több mint 100 milliárd forintot. Hangsúlyozta: elengedhetetlen a jövőben, hogy a kormány és a nemzeti bank között fo­lyamatos legyen az együttműködés.- Erre a kormány részéről határo­zottan megvan a szándék, ezt ezúton is szeretném kijelenteni - szögezte le Katona Tamás. Ugyanis a kor­mány továbbra is elkötelezett a gaz­daság versenyképességének erősíté­sében, az államháztartás hiányának további fokozatos csökkentésében. Ezek olyan gazdaságpolitikai célok, amelyeket közösen kell elérni, ugyanis a kormány tiszteletben tart­ja a jegybank függetlenségét.. • (radio.hu) Módosították a választási törvényt Az Országgyűlés módosította a választási eljárási törvényt: a parla­ment átmeneti szabályozást vezet be a külföldön tartózkodó magyar ál­lampolgárok voksolására. A mostani változtatás alapján az időközi parla­menti választáson a külképviseletek­re a jelöltet állító jelölő szervezetek, valamint a független jelöltek külkép­viseletenként és jelölő szervezeten­ként (független jelöltenként) egy- egy megfigyelőt bízhatnak meg. No­vemberben két időközi választás lesz, a kórházprivatizációról szóló . népszavazást december 5-ére írták ki; ezeken a voksolásokon már lead­hatók külföldről a szavazatok. Két jelölt az MVSZ elnöki tisztségére A Magyarok Világszövetsége no­vember végi tisztújító küldöttgyű­lésén két jelölt közül választhatnak a küldöttek. Patrubány Miklós je­lenlegi elnökkel szemben a jelölési határidő utolsó napján befutott a második jelölés is az MVSZ elnöki posztjára, Boros Béla ausztráliai küldött személyében. • (MR) Automata töltőállomás hálózat Automata benzinkúthálózat ki­alakítását tervezi franchise formá­ban az Eurotankomat Kft. A skan­dináv mintára indított vállalkozás első egysége várhatóan kora tavasz- szal nyílik. Egy-egy partnerének 35-40 millió forintos beruházásra kell felkészülnie. Jövő tavasszal akarja megnyitni az első, referenci­aként működő automata benzin- kútját az Eurotankomat Kft, amely negyven-ötven egység kialakítására lát reális esélyt Magyarországon. A 2003-ban alakult kft. a skandináv gyakorlatban meghonosodott meg­oldást akarja elterjeszteni. • (hvg) Kezdődhet az építés Aláírták az M35-ös autópálya Debrecen és Görbeháza közötti szakaszának kivitelezési szerződé­sét. A 35 kilométeres sztrádarész csaknem 69 milliárd forintból épül meg, a tervek szerint 2006. novem­ber végéig. A kivitelező Strabag Rt. vezetői szerint tudják tartani a ha­táridőt, annak ellenére, hogy a föl­dek kisajátítása még nem minde­nütt fejeződött be. Az építkezést egyelőre a Nemzeti Autópálya Rt. finanszírozza, de a cég elnök-vezér­igazgatója Bodnár Zoltán nem zár­ta ki a koncesszió lehetőségét sem. • (MR) Csődbe mehetnek a hazai pékségek Csődbe mehetnek a hazai péksé­gek, ha nem sikerül növelniük a ke­nyérre számolt árrésüket, amely je­lenleg 0 és 1 százalék között mozog, így nem futja fejlesztésekre, sőt azokra a beruházásokra sem, ame­lyekkel eleget tudnának tenni az EU élelmiszer-higiéniai és biztonsági követelményeinek. A pékek kor­mányzati segítségben vagy a hatósá­gi minimálár bevezetésében re­ménykednek, a szaktárca szerint vi­szont uniós pályázatok oldhatják meg az ágazat gondjait. • (privAtbankAr.hu) Vitanap Liliről és a jólétről Jobb az élet ma, mint 2001-ben - jelentette ki Gyurcsány Ferenc a parlamentben, a Fidesz által kezde­ményezett vitanapon. A miniszter- elnök szerint az ellenzék megint „csak beszél”. Áder szerint a kor­mány demagóg. Gyurcsány Ferenc felsorolta a Medgyessy-kormány szociális és jö­vedelempolitikai intézkedéseit és a jövő évre tervezett személyi jövede­lemadó-változásokat. Egy kétgyer­mekes, kétkeresős család példájára hi­vatkozva arról beszélt, hogy „egy át­lagos keresetű munkásember” a kor­mányváltással jól járt. Példázatában a kormányfő visszautalt egy korábbi interpellációra, amelyben Dorkota Lajos fídeszes képviselő egy kislány naplórészletére hivatkozva kérdezte az életszínvonal alakulásáról, s ő „Dorkota Lilinek” címezte válaszát. A miniszterelnök bírálta a Fi­deszt, mondván, az ellenzéki párt kormányon is és most is „csak be­szél”. Statisztikai adatokra hivat­kozva azt mondta, hogy az Orbán- kormány utolsó teljes évében, 2001- ben a nyugdíjak 18 százalékkal, a munkabérek 10,6 százalékkal értek kevesebbet, mint 1989-ben. A kormánypártok „szemfényvesz­tő, álságos, hazug demagógiával pró­bálják álcázni az elmúlt két év szeren­csétlenkedését” - mondta Gyurcsány szavaira reagálva a Fidesz frakcióveze­tője. Áder János a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felszólalásában is em­legetett kislány, „Lili” családja szem­szögéből kérte számon Medgyessy Péter volt miniszterelnök, illetve ak­kori főtanácsadója, Gyurcsány Ferenc 2002-es választási ígéreteit. Úgy fo­galmazott, hogy a kormány nem cse­lekszik, hanem „handabandázik”, a kormánypártok „hazudnak”, „hazud­nak reggel, hazudnak este, hazudnak minden hullámhosszon”. • (mtv.hu)

Next

/
Thumbnails
Contents