Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-07-10 / 137. szám
9magazin 2004.július 10., szombat • HÍDLAP 13 Egy biztos: a Földön van értelmes civilizáció • Beszélgetés Galántai Zoltán egyetemi docenssel Asztro-biológia, Nagy Reccs, Kardasev-civilizációk. Csupa ismeretlen kifejezés. Egy fiatalember viszont abszolút természetes módon magyarázza el mindezeket és azt, hogy van tudományos állásfoglalás a földön kívüli civilizációkkal kapcsolatban. Nem a közeljövőről beszél, hanem az emberiség távoli jövőjéről. Mert van ilyen. 0 Galántai Zoltán, egyetemi docens, a BME Innovációmenedzsment és Technikatörténet tanszékének munkatársa, a Távoli Jövő kutatócsoport egyik alapítója.- A Politikatörténeti Nyári Egyetemen A tudomány és a fóldönkívüli civilizációk mítosza címmel érdekes, kicsit talán szokatlan témáról tartott előadást...- Én nem tartom szokatlannak, különösen, Hogy tizenkét éve foglalkozom már a témával. Az utóbbi tíz évben megjelent egy új tudomány, amit úgy hívnak, hogy asztro-biológia. Ez a földönkívüli élettel foglalkozik. E mellett egyre inkább ismertebbé válik a földönkívüli értelem kutatása. Ez két különböző dolog, amelyek azonban párhuzamosan haladnak.- Létezik tudományos állásfoglalás a fóldönkívüli civilizációkkal kapcsolatban?- Fontos leszögezni, hogy az ufó kutatás és a földönkívüli élet-kutatása két különböző dolog. Nagyjából ott húzódik a határ, hogy a földönkívüli értelemmel a csillagászok, méghozzá profi csillagászok foglalkoznak, míg az ufó kutatás - ha nem is sarlatánság - de a lényege az, hogy nem minden az, aminek látszik. Ugye ha az ember lát valami furcsa dolgot, akkor hajlamos rögtön a repülő csészealjakra gyanakodni. Ezekkel az „észlelésekkel” kapcsolatban elmondható: az ufók mindig ügyelnek arra, hogy pontosan azon a technikai színvonalon legyenek, amin mi. Amikor dúralumínium repülőgépeket készítünk, akkor az ufók is garantáltan így építik meg a csészealjaikat. Ami az egyszerű emberek fejében megjelenik az ufókkal kapcsolatban, szerintem csupán egy mítosz.Evolúciósan úgy vagyunk beállítva, hogy megpróbáljuk értelmezni a körülöttünk lévő világot. Amikor az ember kimegy, és bárhová néz, megpróbálja megbecsülni, hogy mi hová való, és igyekszik megérteni a világot, elhelyezni a látottakat az ismeretei alapján. Ez nem jelenti azt, hogy azokat a bonyolult dolgokat, amelyekkel az ember az evolúciója során nem találkozott, képes ugyanígy megérteni. A 19 századi német csillagászok például már ki tudták számítani a Hold lakóinak vallását a templomaik alakjáról, meg tudták mondani, mennyi ideig él egy uralkodó a Vénuszon, mert ehhez teljesem megbízható jeleket találtak. Ha nagyon röviden szeretném ösz- szefoglalni a földönkívüliekkel kapcsolatos tudásunkat, akkor egyszerűen csak megvonni tudom a vállamat. Van erre egy jó formula, ami leírja, hogy minimum és maximum hány értelmes civilizáció van a Tejút rendszerben. Egy és tízmilliárd között mozog. Egy biztos, hogy a Földön van mert ugye az bizonyos, hogy a delfinek intelligensek, ugyanis nem dobálják szét az üres sörös palackokat.- Ezek szerint az is lehet hogy vannak?- Akár lehet, akár nem. A tudósok a kérdésben két táborra szoktak szakadni, a csillagászok általában hisznek a földönkívüli létben, a biológusok pedig általánosan nem hisznek abban, hogy vannak értelmes földönkívüliek. Nagyon egyszerűen és röviden azt mondhatom, hogy fogalmunk sincs arról, hogy vannak-e, és még arra is megvan az esély, hogy ezt soha nem fogjuk tudni megválaszolni.- Mit keresnek ma a kutatók?- Rádiójeleket, egy olyan civilizáció jeleit, amely tízezer vagy esetleg még több évvel előttünk jár, Sokol típusú rádiókkal próbáljuk befogni. De ha ők rádiójeleket is adnak, ma már mi is tudjuk, hogy a hírközlésben különböző tömörítő programokat használunk, amelyek annál jobbak, minél kevésbé redundánsak. Ez azt jelenti, hogy a tökéletes üzenet egyáltalán nem redundáns, vagyis megkülönböztethetetlen a fehér zajtól, vagyis egyszerűen nem észleljük az üzeneteket. A mesterséges üzeneteket mi is úgy tudjuk kiszűrni, hogy tudjuk róla, hogy mesterségesek, ellenkező esetben természetesnek vesszük azokat. A lényeg az, hogy a másik civilizáció esetleges jeleit csak akkor fogjuk észrevenni (pontosabban megkülönböztetni a természetes jelektől), ha az a civilizáció és az általa használt jelek nagyon hasonlítanak a mieinkre. Ilyenkor szoktak jönni azok az elméletek, hogy küldjük el nekik a pí- t. De mi alapján feltételezzük, hogy ők a pí-t ismerik és ugyanolyan matematikát használnak mint mi, és a pí-nek, vagy a prímszámoknak ugyanilyen kitüntetett szerepük van mint nálunk? A probléma tehát az, hogy ha egy földönkívüli civilizációt keresünk, akkor szükségképpen csak egy olyan civilizációt találhatunk meg, ami nagyon hasonlít hozzánk. Hogyha ehhez hozzávesszük, hogy evolúciónk alatt mennyi véletlen befolyásolta azt, hogy ilyenek legyünk, mint most, akkor annak a valószínűsége, hogy egy másik civilizáció hasonlítson hozzánk, nagyon alacsonyra tehető. Az én személyes válaszom arra a kérdésre, hogy léteznek-e földönkívüliek, nem az hogy mi vagyunk egyedül, nem is az hogy sok van belőlük, hanem az, hogy van valamennyi. Mi ugye négy és fél milliárd éve itt vagyunk. Ebből négymilli- árd évig maximum egysejtűek voltak utána jött a kambriumi ősrobbanás és megjelent egy csomó összetett soksejtű állat. Aztán ötszázmillió évig nagyjából megint ennyiben maradt a dolog és az utolsó pillanatban jelent csak meg az értelem. Ezért tippelem én azt, hogy az értelmes élet viszonylag ritka.-Az egyik tanulmányában rábukkantam egy érdekes kifejezésre: mi az a Nagy Reccs? — A Big Bang ellentétes pontja. A klasszikus kozmológiai paradigma azt mondja, hogy kb. 20 milliárd évvel ezelőtt megjelent a világmindenség és el kezdett tágulni. Alapvetően kétféle modell van arra, hogy mi lesz a nagyon távoli jövő. Egyik szerint a világmindenség a végtelenségig fog tágulni. A másik szerint ez a tágulás el kezd lassulni, megáll és visszafordul a folyamat. Végül összeomlik egy olyan szingularitásba, mint amiből az egész elkezdődött. Ez a Nagy Reccs, amikor összeomlik minden és a leszármazot- taink mindenképpen meg fognak sülni. De most ott tartunk, hogy nem Nagy Reccs lesz, hanem az ellenkezője. Sőt fölvetődött egy olyan elképzelés is, hogy gyorsulni fog a tágulás és kb. néhány milliárd éven belül annyira felgyorsul az egész folyamat, hogy az atomok is szétszakadnak. Most már tehát tudjuk, hogy minimum har- mincmilliárd évünk még hátra van.-De ennél azért hamarabb is tönkre tehetjük a Földet mi emberek a környezetszennyezés által. Ezzel nem számolnak a tudósok?- De igen számolnak. Van egy kialakulóban lévő tudomány. Ez pont azt mondja, hogy egy ideig elélhetünk még a Földön, de végesek az erőforrásaink, akármit csinálunk. Ha nagyon sokáig itt akarunk maradni, két megoldás van. Vagy elkezdjük beszűkíteni azokat a jogokat, amik most mindenkit megilletnek, vagy kiköltözünk a világűrbe, ahol gyakorlatilag végtelen erőforrás, végtelen hely áll rendelkezésünkre. Annak a valószínűsége, hogy az ember életében fejére esik egy kisbolygó, nagyon kicsi. A mi életünkben nem kell attól tartani, hogy bekövetkezik egy kisbolygó becsapódás, amely eltörli egész Európát. Viszont hosszú távon annak a valószínűsége, hogy a Föld összeütközik egy meglehetőség nagyméretű kisbolygóval és akkor föliratkozunk a dinoszauruszok mellé, gyakorlatilag egy. Ami azt jelenti, hogy ha az emberiség hosszú távon gondolkodik, és hosszú távon szeretne fönnmaradni, akkor nem maradhatunk itt a Földön. Egy számítástechnikai alapszabály szerint az ember nem tartja ugyanazon az egy helyen az összes biztonsági másolatot, mert kockázatos. Ebben az esetben a mi génállományunk a biztonsági másolat, és ha az ember kitelepül akár csak egy másik bolygóra, akkor annak az esélyét, hogy mindkét bolygó összeütközik egy kisbolygóval, el lehet felejteni. Ezért mondják azt, hogy menni kell.- Fejlődhet-e az emberiség technikailag annyira, hogy az űrbe való kiköltözés realitássá váljon?- Létezik egy elv, a neve - Kardasev-civilizációk. A Kardasev I.- civilizáció egy egész bolygó energia- készletével rendelkezik. A II. egy egész naprendszer energiakészlete fölött diszponál, a III. pedig egy egész Tejútrendszerével. Különböző számítások szerint a Kardasev I.-civilizáció elérése maximum egy-kétszáz év. A következő pedig kettő-és hatezer év távlatában elérhető. A Kardasev II. azért nagyon izgalmas szint, mert ott az ember függetlenedik a természettől és először fog előfordulni az emberiség történetében, hogy nem lesz olyan természeti mechanizmus, amivel el lehet majd pusztítani. Eddig eljutni egyáltalán nem lehetetlen dolog. Ettől kezdve az emberiség akár addig is fennmaradhat, amíg az egész világmindenség. • Gál Kata Nálunk is történhetett Rovatunk olyan apró, színes történetek feldolgozásra vállalkozik, amelyek nagy valószínűséggel sokak számára ismerősek lehetnek, vagy legalábbis el tudják képzelni őket környezetükben is. Fontos, hogy a történetek és szereplőik valódiak, még ha olykor - személyiségi I jogaik miatt - nem is eredeti nevükön említjük őket, vagy itt-ott egy kis színezékkel dúsítottuk is őket. Mindezek természetesen a történetekben lényegi változást nem okoznak, és hangsúlyozom: a hír igaz. Jó étvágyat kívánok hozzá! Az egykori hagyományos állatvásárok egyre inkább kiveszőben vannak környékünkön (ugye se gazdák, se állatok), de elvétve még találkozhatunk velük. A vásár elengedhetetlen kellékei az eladni kívánó állattartó, a vásárolni kívánó gazda, na meg persze az „áru” és nem utolsósorban az ellenértéke. A felsorolásból hiányzik még egy lényeges dolog: az élelmes környékbeli kocsmáros, aki a hentes sógorával összeállva (minden valamire való, régi vágású vendéglátós rendelkezik egy hentes sógorral) felállítja a büfés sátrat. Az általában egyáltalán nem EU szabványos tákolmány által valósul meg a vásár lényege, avagy a kocsma a vásár lelke - ahogyan azt a szóban forgó kisfaluban minden hívő vallja. A történet néhány éve játszódott egy imigyen megvalósult vásáron, ahol több falu tiszteletre méltó képviselői álltak neki az alkudozás hosszantartó, fáradságos folyamatának. Az idő telt, az üzletek szépen köttettek és ennek köszönhetően tisztességesen csúsztak az áldomások is, majd eljött az ideje annak, amikor a gyomor már szilárd táplálékot kíván. Történetünk főszereplője - egyszerű, a kérdéses időpontban meglehetősen kapatos ember - megkívánta a sült kolbászt, és egy adag mustárral-kenyérrel-csípős savanyúval (az isteni vitriol...) - ki is rendelte magának. Kétszáz forint - taksálta a tisztességes adag árát a hentes. (Mégegyszer hangsúlyozom, az eset nem olyan régen, már bőven a rendszerváltás után történt). Ez? - hitetlenkedett emberünk. Ez. - jött a diadalittas válasz a mészárostól, ki abban a hitben volt, hogy portékájának olcsósága váltotta ki a kétkedést. Akkor jó étvágyat kívánok hozzá!- búcsúzott röviden emberünk, és világosította fel ezzel a hentest, miszerint az ő ár-érték aránya merőben különbözik a lacipecsenyésétől. Az egyébként meglehetősen melegben megtartott vásárban egy pillanatra megdermedt a levegő - mesélik, csak a zsebekben kipattanó bicskák halk kattanása volt hallható - de a soron következő falubéli megoldotta a helyzetet azzal, hogy vállalta a kimért adag megvásárlását. Eddig tartott a történet, amiből tanulságot levonni igen nehéz: talán csak annyit, hogy az olcsóság avagy éppen drágaság viszonylagos dolog. Attól függ, honnan nkzzük. • BK
