Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-09-25 / 191. szám
KALEIDOSZKÓP 2004. szeptember 25., szombat • HÍDLAP 15 Dokumentum regényt tíz nap alatt Interjú Nemere Istvánnal Anton de Saint-Étienne, Stefan Niemayer, Norbert Dax, Melissa Moretti, Angela Preston és még legalább harminc különböző álnév, amelyek mind Nemere Istvánt rejtik. Pályafutása elején egy sci-fi témájú műve jelent meg, ezért mint a sci-fi írót könyvelték el, holott puszta véletlen, hogy pont egy ilyen könyvet olvashattunk tőle először. Nemere István sok szállal kötődik régiónkhoz, hosszú éveken, évtizedeken keresztül Esztergomban, a Duna partra néző otthonában írta müveit.- A többségnek Nemere Istvánról elsősorban a magyar sci-fi jut eszébe még ma is. Miért éppen ezzel a műfajjal - amelynek szinte semmilyen hagyománya addig a magyar irodalomban nem volt - kezdte írói pályafutását?- A sci-fihez éppen a magyarországi irodalomban tapasztalható hiány vezetett elsősorban. Néhány, a kozmoszban játszódó Verne könyv képviselte akkor hazánkban ezt a műfajt. Azután megjelent két-három ilyen témájú könyv, illetve akkor indult el a világban az érdeklődés a világűr, a kozmosz iránt. A mindennapi gondolkodásban megjelentek a Szputnyikok, űrhajósok stb. Úgy éreztem, hogy ezzel kellene foglalkoznom, borzasztóan vonzott a csillagászat, de amikor kiderült, hogy matematika is kell hozzá, villámgyorsan hátat fordítottam neki, és helyette írni kezdtem róla. Bár nem csak sci-fi-t írtam akkoriban, hanem ifjúsági regényt és krimit is, a véletlen mégis úgy hozta, hogy éppen egy sci- fi jelent meg először, és így sci-fi írónak lettem elkönyvelve. Ez egy húsz évvel ezelőtti állapot, manapság már inkább történelmi regényekkel és dokumentum kötetekkel foglalkozom.-Fantázia könyvei sikeresek voltak, sőt máig azok. Nyilván ez az eladott példányszámban is megmutatkozott... Miért hagyott fel mégis az ilyen típusú könyvek írásával?- Igazából nem hagytam abba, mert ebben a pillanatban is dolgozom valami hasonlón, de kevesebbet foglalkoztam a témával, aminek elsősorban politikai okai voltak, pontosabban a rendszerváltozás. Egyszerre bejött mindenféle olyan irodalom az országba, ami addig nem nagyon volt propagálva, telítődött a piac, dömpingben jött be a jó, meg persze a rossz is. El- özönlötték a könyvesboltokat ezek a könyvek és akkor már a sci-fi számomra, és az olvasók számára sem volt any- nyira érdekes, mint korábban. Ez az érdektelenség a műfaj iránt egészen napjainkig tartott, éppen mostanában kezdenek az olvasók újfent érdeklődni a tudományos fantasztikum iránt. Egyszerre több kiadó keresett meg - nem csak engem - hogy írjunk újra fantasztikus könyveket. A különbség leginkább az, hogy ma már nem olyan típusú sci-fit írok, mint régebben - kalandos expedíció az űrben és hasonlók -, sokkal inkább bio-etikai kérdésekkel foglalkozom, amelyek előre mutatnak, ilyen téma például a klónozás.- Az ilyen munka - amennyiben hitelesnek szeretne feltűnni az olvasó előtt - komoly tudományos utánajárást követel Óntól az adott témában.- A komoly szót azért nem használnám, mindamellett, hogy szükség van kutatómunkára. Nálam ez úgy működik, hogy például amikor „hu- szonévvel” ezelőtt egy atomerőműről kellett írni egy kalandregényt, akkor megtanultam, hogyan működik eg}' atomerőmű, de ezt ma már nem tudnám elmondani. Ugyanígy vagyok a klónozással. Hogy mi a klón és hogyan működik, azt évekkel ezelőtt, mikor erről írtam több könyvet is, megtanultam. Aztán mikor nincs rá szükség, kikopik. Az ember agya - legalábbis az enyém - megfelelően szelektív.- Figyelemmel követi a mai magyar sci-fi irodalmat? Van olyan tehetség a jelenlegi hazai könyvpiacon, akire érdemes lesz odafigyelni?- Sok fiatal író növendék keres fel, elsősorban azok a fiatalok, gimnazisták fordulnak hozzám, akiknek még nem jelent meg írásuk. Én annak idején megfogadtam, hogy ha sikeres leszek, akkor egy évben egy-két íróval foglalkozni fogok és ez azóta is működik. írnak nekem levelet, vagy e-mailt, hogy hajlandó vagyok-e elolvasni a művüket, és ha igent mondok, akkor elküldik. Az évek során „találtam” néhány tehetséget, három vagy négy fiatalnak - többek között két esztergomi hölgynek is - megjelentek már úgy munkái, hogy picit egyengettem az útjukat. Sokat persze nem tudok segíteni nekik, a tehetségük az, ami igazán hasznukra lehet, én maximum megmondom, hogy szerintem mi a rossz abban amit ír, hogyan lehetne jobbá tenni; illetve tanácsot tudok adni nekik, hogy hol próbálkozhatnak a művel, melyik kiadóval tudnak esetleg megegyezni.- Ezek szerint van magyar sci-fi utánpótlás. Mennyire versenyképes a magyar sci-fi a külföldivel, mennyire tudják felvenni a versenyt a hazai írók a könyvpiacot elárasztó külföldi szerzők műveivel?- Nehéz ezt lemérni, főleg azért, mert az ígéretes tehetségek ellenére nagyon kevés magyar sci-fi jelenik meg évente Magyarországon. Tavaly - egy ezzel foglalkozó ismerősöm szerint - mindössze egy magyar sci-fi regény jelent meg. Lehet, hogy tévedett, és megjelent mondjuk kettő, vagy három. De ez is nagyon kevés. Ahogy említettem, az utóbbi időben azért vannak biztató jelek, például a jövő hónapban újra indul a Galaktika folyóirat, és a kiadói piacon is újra az ilyen témájú könyvek felé fordulnak. Minden jel arra mutat, hogy valami változik, itt van egy új nemzedék, amelyiket ismét érdekli, hogy mi van a világűrben és mi várhat ránk a jövőben.- Ezek szerint van jövője a magyar sci-fi-nek, ennek ellenére mostanában mégsem ezzel a műfajjal foglalkozik. Népszerű történelmi témájú könyveihez talán még tudatosabb kutatómunkára van szükség.- Ez sokszor valóban nem egyszerű dolog, de nem is olyan nehéz, mint ahogy az első pillanatban tűnik. Ha az ember idestova harminc éve gyűjt minden anyagot különféle témákkal kapcsolatban - mint ahogy, teszem azt például a titkosszolgálatok esetében -, megvásárol mindenféle szakkönyvet a legkülönbözőbb nyelveken, félreteszi az újságcikkeket, akkor bármelyik pillanatban előránthat bármelyik szervezetről egy csomó anyagot. Például, amikor azon a bizonyos szeptember 11-én, még állt a két torony, nálam már csörgött a telefon, és az egyik kiadó rendelt egy könyvet erről, egy dokumentumregényt, azzal a kikötéssel, hogy tíz nap múlva legyen kész. És tíz nap múlva kész volt. Azok alapján, amit a terroristákról tudtam és gyűjtöttem, meglehetősen pontosan meg tudtam írni, hogy áprilistól szeptemberig hogyan szervezték meg az egész akciót, annak minden részletével együtt. Ugyanígy írtam meg egy másik kiadónak Oszama bin Laden életrajzát, akire már korábban felfigyeltem, és rengeteg archív anyag állt a rendelkezésemre, így amikor az egész világsajtó vele foglalkozott, nem okozott gondot összeállítanom a róla szóló könyvet. Ma is ezt csinálom másokkal, lehet, hogy nem lesz belőlük senki, de az is lehet hogy - így vagy úgy -híresek lesznek.- Jelenleg min dolgozik?- Jelenleg éppen egy szép nagy barna íróasztalon... A viccet félretéve, észrevettem, hogyha előre elmondom, hogy miről írok éppen, akkor valami mindig történik azzal a könyvvel, valahogy kisiklik, vagy évekig elfekszik. Úgyhogy arról, hogy pont ebben a pillanatban miről írok, nem beszélnék, de másokról szívesen, amelyek már fé- lig-meddig úton vannak. Ezek között van egy könyv az ipari kémkedésről, illetve egy terjedelmesebb mű, ami eredetileg csak az Árpád-házi királyok történetét foglalta volna magába, de a kiadó sorra rendeli meg tőlem a következő köteteket száz-száz évenkénti- időszakot felölelően. Ezek a könyvek nagyon sikeresek, talán azért, mert úgy írok benne királyainkról, ahogyan a történészek sohasem tették. A nyelvezete laza, a gyerekek rájönnek, hogy azok a királyok, akikről az iskolában tanultak, nem bronzszobrok voltak csupán, hanem ugyanolyan emberek, mint manapság.- Sokszor nem könnyű megtudni egy- egy könyvről, hogy Nemere István a szerzője, köszönhetően annak, hogy legalább harminc írói álneve van...- Ez így igaz, ennek kereskedelmi és lélektani okai is vannak. Először is sok Nemere-könyv van a piacon, rengeteget dolgozom, előfordulhat az is, hogy húsz Nemere mű van egyszerre egy könyvesboltban. Ez nem jó, ezért ezt meg kell osztani. A náci korszakról, vezérekről, intézményekről szóló könyveim mind Stefan Niemayer néven jelennek meg, mert a kiadó abból indult ki, hogy az olvasó jobban hisz egy dokumentum kötetnek, ha az adott országból származó szerző írta. Ezzel azért nincs becsapva az olvasó, mert a könyvben belül fel van tüntetve a szerző valódi neve is. A szerelmes regényeket például Melissa Moretti néven írom, a „nőkről-nőknek” elv alapján. A nők elvárják - és a kiadó is ezt állítja - hogy nő legyen a szerző, akkor is, ha egy idő után köztudottá válik, hogy Nemere a szerző. Másik kiadónak is írok ilyen könyveket, és nyilván nem lehet ugyanazt a nevet használni. írtam hat darab könyvet a Micimackó történet folytatásához, úgy hogy oda is kellett kitalálni egy megfelelő nevet. Mindennek megvan a maga oka. • Gál Kata Onagy Zoltán írása NAPI BULVÁR Sokszínűség, de mégsem A konzervatív értékek védelmét hirde- tő MDÉ-elnök, Dávid Ibolya nem támogatja a melegek antidiszkriminációs kampányát. Mint kiderült, a Habeas Corpus Munkacsoport jogvédő szervezet elhamarkodottan üdvözölte a tisztújítás előtt álló MDF-es politikus csatlakozását az Európai Bizottság kezdeményezésére indult kampányhoz. A Habeas Corpus Munkacsoport „A sokszínűségért - A diszkrimináció ellen” címmel 25 európai országra kiterjedő kampány honlapján visszaigazo- latlanul megjelent információ alapján üdvözölt. A szervezet közleményében * kifejtette: „bízik abban, hogy a jövőben a volt igazságügyi miniszter is hatékonyan kiáll a leszbikusok, melegek, biszexuálisok emberi jogai mellett, és tevékenyen segíti teljes jogegyenlőségük mihamarabbi elérését”. Itt vagyunk meghalva. A felkérés ellenére Dávid Ibolya, pártja konzervatív értékrendjére hivatkozva nem kíván részt venni az Európai Bizottság kezdeményezésére indult mozgalomban. A kampány magyarországi lebonyolítását végző cég, a Double Decker PR Ügynökség „a félreértések eloszlatása végett” szintén kiadott egy közleményt, amelyben leszögezi, hogy az életkorra, nemre, fogyatékosságra, szexuális orientációra, vallásra vagy etnikai hovatartozásra kiterjedő munkahelyi diszkrimináció elleni kampánynak két nagykövete van, és rajtuk kívül más nem tölti be ezt a pozíciót. A „sokszínűségi nagyköveti” tisztét az ügynökség felkérésére Szekeres Pál helyettes államtitkár, a GYISM fogyatékosügyi miniszteri biztosa, valamint Vujity Tvrtko, a TV2 riportere vállalta. Jaj. ESZTERGOM A TERASZRÓL Géphalál Senki nem tudja, mi a géphalál, amíg egyszer meg nem élte. A gép nyöszörög. A „gép” nem megy, csak iparkodik, brekeg, teker, szeme lila, és hunyorog nagyon. Többféle halál van. A legvészesebb, amikor nem tudni, mi a baja. Amikor csak nem megy. Nem moccan. Kérdezi, igaz-e, amit szeretnék tőle. Igaz, válaszolom. Aztán jönnek a kérdések. És a válaszok, amire nem lehet válaszolni. Baráti e-mail: „...lehet ám, hogy a géped bekapott valamit! Nekem már volt olyan vírus- (worm-) fertőzésem, amely felismerhető rendszer nélkül beékelődött a webkapcso- lataimba! Egy ilyen miatt kellett teljesen újratelepítenem egyszer az egész gépet. A dolog mechanizmusa, hogy a worm uralni akarja a web- forgalmat, és nem tudja kellően álcázni magát, mert a biztonsági kapcsolatokban bonyolultabb a forgalom: a tranzakciókhoz hozzá van csatolva a felhasználói hitelesítés-azonosítás. ” „Hajlok rá, hogy sem a szolgáltatód, sem te nem tehetsz a dologról, hanem a hiba a géped szoftverkörnyezetében van. Telepíttesd újra.” Ülök, keresem, hogyan telepítsem újra. N A P I K U L T A líra egyik rész Para Kovács Imre nyugodtan mondhatja, ha Váncsa vállalkozik egy ilyen szerepre, ő miért ne tehetné meg - pedig van különbség. Váncsa, ha elunja őket, ha azt mondja, kivettem, amire szükségem van, otthagyja az egész bagázst, kirázza a bundájából, mint kutya a vizet, marad, aki volt. Ráadásul Váncsa átjön a képernyőn. Olyan, mintha olvasnám. PKI nem jön át. Egy fickó kiabál ott a többi kiabáló között. Elsodorják a színészek és pojácák. Amikor Váncsa megszólal, a többiek elhallgatnak, ha pofákat is vágnak a hallgatáshoz, „hadd mondja a hülyéje”. PKI-nek túl kell üvölteni a csapatot, ki kell taposnia a helyét. Ami eddig nem történt meg. Az idei év harmadik ötvenedik születésnapján jártam tegnap a Duna-par- ton, Kalifánál (a háromból egy csak érintőleges volt, vállalkozóbál, le is léptem gyorsan, pedig ott igazán elültem volna, ha ismerem a nyelvet). Kalifa az egy kézen megszámolható barátaim egyike. Nem ittam, mert nem esett jól. Figyeltem, de az sem esett jól. Fél tizenkettőtől fél nyolcig láthattam korosztályom harmadik rétegét: a leharcolt, félalkoholista, félértelmiségi, félzenész, félművész garnitúrát. Az eltéko- zolt nemzedéket. A leharcolt túlélőket. Öregen, dagadtan vagy csontra szikkadva, cukrosán, máj- és szívbetegen. Egy fáradt, amortizált vendégsereg, akik felszívják magukat erre az alkalomra, jókedvűek, okosak és világlátottak lesznek, ha beleszakadnak-is. És persze a hasonló paraméterekkel és szándékkal bíró asszonyokat. És a hasonló út előtt álló gyerekeket. A második asszonyokat, a kisgyerekeket ebből a második házasságból. Mindenkit ismertem. Régen, alaposan. Senki nem lepett meg. Közben végigvehettem az elmúlt harminc év halottait. Akik nem élték túl. Tüzek égtek. A Kis-Duna közepén egy bevontatott stégre állított, tűzifával megrakott, kimustrált Vitorláshajóról lebukott a fallikus szimbólum: az árboc. Be a vízbe. Sisteregve bukdácsolt Dömös felé. Taps. Kondérban halászlé fő, másikban pörkölt, másutt sültek Totyognak. A hatvanas-hetvenes évek Hendrixe, Jethroja, Stones-a bömbölt. És a hideg. Hol esett, hol elállt. Kihúztuk az előtetőt, a fiatalok felraktak egy előkészített ponyvát. De így volt jó. Ha az Úristen nagylelkűbb Kali mesterhez, ha az időjárási viszonyok jobbak valamivel, jobban érzem magam valamivel, de így is jó. Szép az élet. Ilyenkor.
