Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-09-25 / 191. szám

200/f. szeptember 25., szombat

A HIDLAP hétvégi kulturális melléklete 45. szám

Összeköt nemzeteket

'

embereket, sorsokat

Esztergomi híd-történelem

(11-12. oldal)

Kalendárium

Közeleg a villamos világítás bevezetése Esztergomban. így hát érthető, hogy a száz évvel ezelőtti újságok rengeteget írnak a Ganz és társa cégről, valamint az új korszak kezdetéről. A közéletben, a szalonokban másról sem folyik a vita, mint a „ villamvilágítás” előnyeiről és hátrányairól. Ez utóbbiban természetesen az Esztergom és Vidéke jár élen.

Az ember általában fél attól, amit nem ismer, vagy még nem tapasztalt. Érthető tehát, hogy máris az esetleges tragédiákra próbál felkészülni Esztergom népe. Az Esztergomi Lapok szeptember 25-én a vezetékek meghibásodása miatt aggódik. „ Tűzrendészen ügy. A városi tűzoltó egyesület felhívást intézett Tiefenthal Gyula városi mérnökhöz, hogy adjon szakszerű felvilágosítást mittevő legyen a tűzoltóság azon esetben, ha a villamos vezetékek közelében tűz ütne ki. A sodronyokban ugyanis életveszélyes áram kering, mely ha az oszlopok kidőlése folytán elszakadna esetleg bajt idézne elő. A kényes kérdést a tűzoltóság valószínűleg á villamos áramot igazgató telep vezetőjével együtt fogja megoldani úgy, hogy tűzvész esetén azon vonalon elzárják az áramot. ” Eljutott a Ganz gyár városvezetéshez intézett levele az Esztergom és Vidékéhez is, amelyben a cég arra kéri az illetékeseket, hogy hassanak oda a szerkesztőségre, befejezendő a pesszimista jóslatokat a világítással kapcsolatba. Nem hagyta szó nélkül a levelet a lap sem, a „ Ganz és társa cég panasza lapunk ellen ” címmel több hasábos írásban utasítja vissza a vádakat. „Azokat, miket mi irtunk, nem a cég ellen irányultak, hanem a cég, mint vállalkozó azon egyes munkálatai ellen,-melyek a szerződésnek nem felelnek meg. (...) Minden egyes állításunkat fenntartjuk, s ha kell, s ha a cég akarja, bizonyítani is tudjuk. (...) Midőn tehát mi a város kifogásai és a saját észleleteink alapján foglaltunk állást a kivitel minősége ellen, csak a város érdekében s nem ellene cselekedtünk, s csak a kivitel s nem a mű ellen foglaltunk állást, valamint hogy nem a város érdeke ellen, hanem mellette és a polgárok érdeke mellett küzdöttünk akkor, midőn megírtuk, hogy a cég a magánosok részére igen drágán vezeti be a vezetékeket. ” Érthető az indok, ám hasztalan minden ellenkezés, a világítást október 5-én - a cég ígérete szerint - bevezetik.

Együtt írunk, nevetünk- Pesti Pisti rovata

Készen áll már a híd, táncot járnak

Tudja itt mindenki, de a kisonokák kedvéért (meg később a könyvtárban kutakodók miatt): három éve, október 11-én - 57 év kényszerű hullámsír után: a több mint száz éve épült híd kevesebb, mint 42 évig üzemelt - újjáéledt az Esztergom és Párkány közötti Mária Valéria híd. Naná, hogy örül az ember! Még ma is, mindig is.

Az európai uniós támogatással megvalósult beruházás példaértékű a maga nemében, amelynek során két szomszédos nép és ország képes volt megtalálni a közös hangot és érdeket, s amelyet az egyébként igen szigorú Állami Számvevőszék is minden szempontból rendben lévőnek és követendő mintának talált. A két testvérváros ennek a hétnek a végén ünnepli a híd születésének 109., újjászületésének harmadik évfordulóját.

Egészen elfelejtették már a magyar emberek, hogy az impozáns Bazilika mellett (lásd: tízezer forintos bankó) más sajátos védjegye is van (volt) Esztergomnak: a Mária Valéria híd. Pedig az építészeti műremek születése után messze földre vitte az első magyar főváros és bíborosi székhely hírnevét. Az átkelő azonban a második világháborúban elpusztult, szomorú és lesújtó látványt nyújtott a két csonka hídelem. Az esztergomiak és a párkányiak vasárnaponként a kopasz pillérekhez jártak sóhajtozni (én is, pedig a szittya borsodi szél söpört ide), jó félszáz esztendőn keresztül a sóhaj és a megváltoztathatatlanság nehéz levegője ülte meg a pilléreket és lelkeket, a lezárt útnál valóban úgy tűnt: a világnak itt van vége.

Persze járt a komp óránként, de működési rendje (reggel nyolctól este nyolcig) jelentősen korlátozta a helyi erők lehetőségeit, aki például párkányi serekre vágyott, vagy betankolt este nyolcig, vagy vállalta Komárom - esetleg Pest - felé a kerülőt. Pedig minden olyan biztatóan kezdődött. A korabeli viszonyok szerint abszolút korrekt módon a kereskedelmi miniszter meghívásos versenytárgyalást hirdetett a híd megépítésére. Négyen voltak hivatalosak erre: Cathry Szaléz és fia, a Gregersen, a Gartner és Zsigmondy, valamint a Schilck cégek.

Az 1893. szeptember 15-ei tárgyaláson végül a svájci születésű budapesti vállalkozó, Cathry Szaléz (és fia), a fogaskerekű vasút és sok nagy híd építője nyert. Az 1893-ban megkezdett építkezést gyorsan; két esztendő múlva fejezték be, a Mária Valéria hidat 1895. szeptember 28-án adták át. Az első világháború évei károsodás nélkül teltek a híd felett. Már elhallgattak a fegyverek, amikor 1919 nyarán - állítólag véletlen folytán - a csehek felrobbantották a híd Párkány felőli első ívét. A reparálás évekig elhúzódott. A harmincas években a teljesen helyreállított híd a második világháború alatt ismételten célpontja volt a repú- lőtámadásoknak, ám sértetlen maradt. A visszavonuló német sereg robbantotta fel 1944. december 26-án. A háború után mindenki reménykedett, nem gondolta senki, hogy negatívrekord-tartó lesz ez a híd, a második világégés után a legtovább árválkodó európai hídromunk nekünk volt. Az újjászületési folyamat két fontos dátuma 1985 és 1999 1985-ben Homor Kálmán vezetésével esztergomi mérnökök előtanulmányt készítettek a híd régi formájában történő újjáépítésének műszaki lehetőségeinek feltárására - az átkelő feltámadása tulajdonképpen civil kezdeményezésként indult. 1999 szeptember 16-án pedig Orbán Viktor magyar és Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök aláírták a kormányközi megállapodást a híd újjáépítéséről. 2000. október 17-én megkezdték az építkezést, egy évvel később, október 11-én a két kormányfő és Günter Verheugen, az Európai Unió biztosa átadták a hidat. Komolyan mondom, az ötnaposra nyúlt átadási ünnepségek eufóriája a rendszerváltáséhoz volt hasonlatos, ilyen jó hangulatú, örömteli (ha sírtak, a boldogságtól tették) rendezvényben rég nem volt részünk (részem). Az adatokról és tényekről ennyit. A híd maga nekem meg azt jelenti, hogy van élet az élettelenség után, és már észre se veszem, hogy mennyire ide van nőve ez az „objektum”, része lett a mindennapoknak, mint a levegő'. És ez így is van rendjén.

De hogy ne csak a világításról essen szó, végezetül egy mulatságos eset az Esztergom ekkori számából. „Nyerges- ujfalu és Lábatlan között hirtelen megállt az esztergomi vicinális. Az utasok ijedten ugráltak ki s rémülve látják, hogy a mozdony kerekei véresek. Egy a vonaton utazó helyi félvér-újságiró rögtön ott terem s jegyzőkönyvet vesz elő meg iránt.- Ah! - csekélység! Én láttam ennél véresebb drámát, mikor a pees-vood-kukki express' kisiklott, (vonatvezetőhöz) kan- dutér! - hány ember van alatta?

A vonatvezető kellemetlenül kaparja a fületövét s félvállról szól az amatőr hírlapírónak:- Borjú...- Hogy mer maga velem igy beszélni, szól az érdeklődő és kinyújtja nyakát az

amúgy is kézelőszerű gallérból.- Ugyan kérem ne tessék bosszantani, egy borjut gázoltunk el sannak a belei r.ácsavarodtak a kerékre. (Felsóhajt): Hogy megyünk most tovább... ?

A lábatlani tudósitó most a gépészhez megy.- Ugyan kérem, hogy történt?- Hát egy félóráig ceperlizett a kerge állat a vonat előtt, de teljes gőzzel mégis csak utol értem. ”

• GK