Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-09-18 / 186. szám

16 • HÍDLAP • 2004. szeptember 18., szombat SPORT Lány a szőnyeg mellett Interjú Dankó Mónikával, az Esztergomi Birkózó SE veresenyzőjével Ülök vele szemben és semmi vá­gyam arra nézve, hogy felkapjon és arrébb rakjon, vagy netán kirak­jon. Pedig megtehetné, erős lány. Ha valamiféle női civódásra kerülne közöttünk sor, egészen valószínű, hogy színes olajfolthoz hasonlato­san kenődnék el az aszfalton. Dankó Mónika 20 éves, mégis bír egy olyan, nem csak fizikai erővel, mellyel három éve rámolgatja ide- oda, tatamin kívülre sumo-s ellen­feleit. Az Esztergomi Birkózó SE egyik erős hölgye, bár ha férfiszem rávetül jelentős nőiességet állapít­hat meg. Eddigi pályafutásának ál­lomásain szaladtunk végig röviden.- Hogyan szippant magához egy csi­nos, fiatal lányt a sumo, mint sportág?- Mint sarjadzóban levő tinédzser, sokat jártam az esztergomi kondi te­rembe, Hogy a nem kívánatos „púpo­kat” megelőzzem. Ismertem a sumo- sokat, akik szintén ott edzettek. Nem volt túl népes a csapat, főleg lányok­ban volt hiány. 2001-ben a szolnoki Magyar Bajnokságra készültek és nem volt meg a létszám. Megkérdeztek, volna-e kedvem csatlakozni hozzájuk. Igent mondtam, majd két edzés után - edzőm, id. Major Gyula felkészítésé­vel- egy olyan ellenfelet vertem meg, aki gyermekkora óta judózik és meg is nyertem a bajnokságot.- Mi volt a folytatás?- Kemény felkészülések követkéz*- tek, hetente háromszor jártunk Buda­pestre a Vasas SE-be edzeni. Persze nem csak erőnlétben és technikában, de lelkileg is a csúcsra kellett jutni. Ha baj volt, Major Gyula mindig mögöt­Dankó Mónika tem állt. Szép szóval, néha kemény fejrekoppintással elérte, amit akar­tunk. 2002 nyarán megnyertem a Le­ányfalun rendezett Magyar Bajnoksá­got junior kategóriában és benevez­tünk a hollandiai Európa-bajnokságra. Arheimben harmadik lettem. Nehéz dolgom volt, nem úgy álltak a csilla­gok, ahogy szerettük volna. Az indu­lás előtti héten hat kilót kellett fo­gyasztanom, hogy a 60 kg-os kategóri­ában indulhassak. Edzés, szauna, fu­tás, semmi kaja, minden, ami viszi a kilókat. Kint a verseny előtt, a reggeli próbamérlegelésen még volt rajtam plusz 80 dkg. A csapat egy emberként küzdött az én 80 dekám ellen. Edzőm parancsára felvettem mindenki mele­gítőjét, minden meleg ruhát, ami volt, majd így kitömve bevezettek a zu­hanyzóba. Hárman kellettünk a mu­tatványhoz, mert a szenzoros zuhany egy idő múlva leállt. Tehát egy ember rohangált folyamatosan és nyomta a forró vizes gombot, az edzőm fogta a kezem és ugráltatott, a végén meg csak rángatott a forró gőzben. Kicsit agyi­lag is felpuhultam. Aztán újra mérle­gelés, még mindig maradt 30 deka a 60 kilóhoz. Az utolsó mérés előtt még fej­re állítottak, a vérnyomás-ingadozás is el szokott vinni 10-20 dekát. Nem jött be, maradtam 60 kiló 20 deka, így me­hettem a benga nők közé. — De azért a dobogón végeztél... — Nagy testű, XXL-es méretű orosz lányokkal kellett megvívnom a 70 kilós súlycsoportban. Akkor sem lett volna könnyű, ha a fogyasztás miatt nem let­tem volna legyengülve. De azért örül­tem az Európa-bajnoki bronzérem­nek. A következő évben a németorszá­gi Torgelovban már 65 kilóban és fel­nőtt kategóriában indultam az EB-n. Egy ukrán lánnyal küzdöttem a har­madik helyért. A bronzérem mellett a vége az lett, hogy egy tenyeres ütéssel eltüntette az egyik metszőfogamat, a karomra meg kettőnk súlyával rázu­hantunk. A sérülés jelentős volt, egy évre eltiltottak a versenyzéstől. — Idén szeptemberben Leányfalun újra a dobogón álltái. Lendületed ismét a régi? — A mostani Magyar Bajnokságon 65 kg-ban „csak” harmadik lettem. A sérülésem óta nem tudok úgy teljesí­teni, erőnlétileg sem. Egyesületünk semmilyen támogatást nem kap, a megélhetéshez szükséges pénzkeresés elvonja az időmet a komoly felkészü­léstől. Bár nagy ellenfelemet gyűrtem le, mégsem vagyok elégedett az érem színével. A távolabbi elképzeléseim szerint egy-két Európa- és világbajno­ki érmet is szeretnék birtokba venni. — Mit jelent neked a sumo, ez a nem túl nőies sport?-Ha belegondolok, nincsen olyan, hogy nőies sport, vagy férfias, maxi­mum a havi dolog nevezhető nőies sportnak. Mint más sportágban, itt is harcolni kell, teljesíteni a sikerekért. A versenynapi kedélyállapot, az erőn­lét és a lélekerő mind-mind befolyás- I sal van a csata kimenetelére. A sumo nekem valami olyasmit jelent, amiről úgy érzem a zsigereimben van. Van vörösvérsejtem, fehérvérsejtem és sumovérsejtem. Ez az én sportom, J erőlködés nélkül van bennem. Akár- | hányszor tatamira lépek, mindig tu- j dóm, mit csinálok. Gondolkodás nél- ( kül összeáll a fejemben, hogy kinek, hova, mekkorát, mikor kell kirakni. A szeptemberi versenyen az open kate­góriában összekerültem egy 160 kilós érdi lánnyal. Ilyen egyenlőtlen sú­lyoknál is van esély, próbáltam mellé­kerülni, elugrani, kikapni a lábát. Az­tán egyszer csak hopp, felkapott és ki­rakott a körön kívül. Ilyen is van. De nevettem én is, vigyorgott a szurkoló- tábor, mint vadkörte a fűben. Örök emlék lesz, mint a felkészülés erre a versenyre. Pilismaróira jártunk le, a Duna partra, edzeni a naplementé­ben. A csendes estéken bottal rajzol­tuk meg a küzdelem helyét, a szőnye­get. Ide tettük le harcunk névjegyeit azokkal az erőkkel, amit a környezet szépsége töltött bennünk fel. • Lőrincz Zsuzsa Laurencz László új csapata ellen bizonyíthat az EKSE Laurencz László ellenfélként tér vissza Esztergomba KÉZI L ABDA A női kézilabda NB I második for­dulójában az idei szezonban elő­ször lép pályára otthonában az EKSE. A vasárnapi mérkőzés pikan­tériája, hogy éppen a korábbi edző, Laurencz László csapata, a Debre­cen ellen kell bizonyítania Németh Sándoréknak. Mindkét csapat vereséggel „han­golt” a hétvégi mérkőzésre, az Esz­tergom a Győr ellen idegenben, a Debrecen pedig hazai pályán a Cornexi ellen szenvedett vereséget. Az EKSE ugyan nagy arányú gólkü­lönbséggel maradt alul szerdán, de valószínű, hogy a Laurencz csapat kétgólos veresége fájóbb volt, mint Vincze Zsuzsáék győri „zakója”. A két csapat között a játékosállományt tekintve meglehetősen nagy a kü­lönbség, ennek ellenére, Éber István, az EKSE ügyvezetője bizakodó: „Az első hazai mérkőzésen szeret­nénk jó teljesítménnyel bemutatkoz­ni a közönségnek. Laci bácsi ellené­ben még jobban szeretnénk bizonyí­tani, hiszen nagyon tiszteljük az „Öreget”, de ezúttal - bízom benne — megnehezítjük a dolgát. Ügy vé­lem, hogyha a védelem és a kapusok jó napot fognak ki, sikerült semlege­sítenünk a debreceniek átlövőit, ak­kor van esélyünk arra, hogy jó ered­ményt érjünk el. Természetesen van mit javulnunk, a győri mérkőzésen például a góljaink felét (19-et) leró- j hanásokból kaptuk, ami ezen a szin­ten megengedhetetlen. Ha ezen si­kerül változtatnunk, és a közönség is í segít minket, akkor remélem, hogy emelt fővel mehetünk le a pályáról a találkozót követően.” A mérkőzés vasárnap délután 17.00-kor kezdődik a Dobó Katalin Gimnázium sportcsarnokában, az ifik 15.00-kor lépnek pályára. A belé­pőjegy ára 400 (diák) és 1000 (fel­nőtt) forint, az egész éves bérlet há­rom, illetve nyolcezer forintba kerül. • BK Jobb helyzetben a Ferencváros Az UEFA-kupa csütörtöki játéknap­ján két magyar csapat is pályára lé­pett. A Ferencváros a Millwall ottho­nában í-i-es döntetlent játszott, míg az Újpest hazai pályán szenvedett 3-i-es vereséget a VfB Stuttgarttól. Értékesnek is mondható eredményt ért el a Ferencváros labdarúgócsapata az angol másodosztályú Millwall ott­honában. Az angolok szerezték meg a vezetést, majd Lipcsei Péter szabadrú­gásból egalizált. Az Újpest harminc perc elteltével már kétgólos hátrány­ban volt a Stuttgarttal szemben, majd Nagy révén sikerült a szépítés. A Bundesliga listavezetője - Szabics Im­rével a fedélzeten - azonban a 90. percben újra betalált, megnyugtató előnyt szerezve a visszavágóra. Hétvégi labdarúgó program LABDARÚGÁS Dorog kivételével a régió általunk figyelt csapatai hazai pályán törnek győzelemre. Az esztergomiak Na­szály ellen bizonyíthatnak, míg Pár­kány Nővé Mesto nad Váhom ellen játszik. A Dorog FC idegenbe, a lis­tavezető Mórhoz látogat Esztergomi SC - Naszály - szep­tember 19. 16.00 (ifi: 14.00) A Tardosi FC elleni vereség után hazai pályán bizonyíthat az ESC. Tóth László titkár szerint a Na­szály tűnik a legerősebbnek a baj­nokságban. „ Érdekes, hajtós mér­kőzést várok és remélem, hogy vég­re mellénk szegődik a szerencse és hazai pályán győzni tudunk, vagy legalább egy döntetlent elérünk. A pontszerzés is megnyugtatna. Mór - Dorog FC - szeptember 19. 16.30 A Dorog FC az NB Ill-as bajnok­ság Duna-csoportjának kilencedik helyéről várja a hét végi folytatást. A dorogiak a listavezető Mór együttesé­hez látogatnak. Kis László, ügyvezető szerint ellenfelük roppant jól rajtolt a bajnokságban, a tavalyi csapatot még jobban megerősítették, így nehéz mérkőzés vár a fiúkra. „Látatlanban egy döntetlennel is kiegyeznék.” Párkány - Nővé Mesto nad Váhom - szeptember 19. 15.00 A párkányiak felemásan szerepel­nek az idei kiírásban, főleg a hely­zetkihasználással van gondja a csa­patnak. A legutóbbi fordulóban 2-2- es döntetlent játszottak Jaslovské Bohunice ellen. Holnap hazai pá­lyán bizonyíthat a csapat, csak a győzelem lehet a cél. Lapár Miroslav ügyvezető szerint meg kell szerezni a három pontot. „Nagy rangadó lesz, de hazai pályán nem engedhetünk meg magunknak más eredményt, csak győzelmet.”. Motor GP: Talmácsi a 7., Tóth a 27. A japán Motegiben, a gyorsasági motorosok világbajnokságának Csendes-óceániai Nagydíján a teg­napi első időmérő edzésen a 125 kcm-es kategóriában versenyző Talmácsi Gábor a 7., míg honfitársa, Tóth Imre a 27. helyen zárt. Motegi, pénteki időmérő, 125 kcm: 1. Dovizioso (olasz, Honda) 1:58.385 p 2. Stoner (ausztrál, KTM) 1:58.576 3. Barbera (spanyol, Aprilia) 1:58.678 7 Talmácsi Gábor (Malaguti) 1:58.997 27. Tóth Imre (Aprilia) 2:02.011 Újabb súlyemelő-balhé Nem volt elég a három magyar súlyemelő doppingesete, újabb bot­rány van kialakulóban a sportág ha­zai vezetésében. Ezúttal nem a ver­senyzők, hanem a szövetség egyes vezetői vétettek a szabályok ellen. Komáromi Lajos, a szövetség fel­ügyelő-bizottságának elnökhelyettese szerint a hazai szövetség több vezető­jének feleségét, élettársát nemcsak ki­utaztatták Athénba, hanem verseny­bíróknak titulálva VIP-vendégnek ki­járó ellátásban részesítették. Az év bokszmeccse: Hopkins vs De la Hoya A négy legnagyobb szervezet fenn­állása óta soha nem fordult még elő, hogy középsúlyban valamennyi vi­lágbajnoki címet egy ökölvívó birto­koljon. A nagy címegyesítésre ma­gyar idő szerint vasárnap hajnalban kerül sor először, a kérdés pedig az, hogy Bemard Hopkinsnak vagy Oscar de la Hoyának sikerül-e győ­zelemmel megkoronáznia egyedülálló pályafutását. Mivel mind a ketten élő legendának számítanak, szinte biztos, hogy óriási mérkőzést és még annál is nagyobb drámát láthatunk a Las Vegas-i Grand Garden Arénában. A fogadóirodák a WBC-, az IBF- és WBA-öveit kockára tevő Hopkinst tartják az összecsapás esélyesének. Bécsi tornán az LITE Marilyn Vasárnap Bécsben megkezdi szerep­lését az UTE Marilyn női jégko­rongcsapata a nyolc klubot felvonulta­tó, nemzetközi EWHL sorozat mérkő­zésein. A magyar bajnok mellett az olasz Bolzano és Agordo, az osztrák Vienna Sabres, EHV Sabres, Klagen­furt és Salzburg, illetve a szlovén baj­nok Maribor vesz részt. Az UTE Marilyn gárdája vasárnap az osztrák bajnok EHV Sabres otthonába látogat. NHL: Jágr - többedmagával - otthon folytatja / Az észak-amerikai profi jégko­rongligában (NHL) kialakult válság- helyzet miatt több európai NHL já­tékos a hazájában folytatja pályafutá­sát, a 73 cseh NHL-es közül például több mint harmincán hazatérnek, köztük Jaromir Jagr, aki a nevelőe­gyüttesében, Kladnóban folytatja. Rajta kívül olyan sztárok jöttek haza az öreg kontinensre, mint a finn Vilié Peltonen és Esa Pirnes, vagy a svédek két szupersztárja, Peter Forsberg és Mats Sundin. A „vándorlás” oka, hogy az NHL-es klubtulajdonosok és a hokisok ér­dekvédelmi szervezete pénzügyi okok miatt nem tudott megállapodni az új kollektív szerződésről, ezért kétségessé vált, hogy elkezdődik-e az idei NHL szezon.

Next

/
Thumbnails
Contents