Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-09-17 / 185. szám
6 HÍDLAP • 2004. szeptember 17, péntek KALEIDOSZKÓP kasul utazva hirdette az akkor még legális LSD kultuszát. Társaságában mindenféle fura alakok utaztak, akiket The Merry Pransksters-nek neveztek, a buszt pedig a Kerouac-féle Útónban Dean Moriarty néven felbukkanó (és halhatatlanná tett) Neal Cassady vezette. Ezután zűrös évek következtek. Meggyűlt a baja a hatóságokkal, Mexikóba szökött, aztán mégis leülte a büntetését. Több regényt ír, miután szabadul (Néha erős a hajlam; Garázsárusítás Keseynél; Démondoboz; Hajósének), de miután irodalmi munkáival nem keresi meg az élethez szükséges dollármennyiséget, visszatér szülei mesterségéhez: tejüzemet működtet. 2001. november 10-én, 66 esztendős korában egy Oregon állambeli, eugene-i kórházban halt meg. A 60-as évek hippi mozgalmának és a pszichedéliának egyik meghatározó teoretikusa volt, a populáris kultúrára, így a könnyűzenére is jelentős hatást gyakorolt. Halálát májrák okozta. Az amerikai beatnemzedék oszlopos tagja volt. Allen Ginsberg: Az első buli Ken Keseyéknél a pokol angyalaival First Party at Ken Kesey's with Hell's Angels Hús vak éj a vörösfenyőkön át kocsik parkolnak kinti árnyban túl a kapun, csillag dereng a szurdok fölött, az oldaltornácnál tűz ég s pár fáradt lélek gunnyaszt fekete bőrjakóban. Hajnali bárom, sárga csillár a nagy faházban hangerősítőkről gőzerővel dől a Rolling Stones Ray Charles Beatles Jumping Joe Jackson s húsz fiatal táncol a padló rángására, fürdőszobában kis marihuana, skarlátnadrágos lányok, egy izmos simaképűférfi órák óta táncol, sörkonzerv-roncsok szétszórva, akasztott szobor bokázik görbült magas ágról, gyerekek szunnyadnak hálószobaágyban. S négy rendőrkocsi parkol a festett kapun túl, rőt fény kering a lomb közt. 1965. december Az esztergomi Eurohíd Alapítvány felvételt hirdet ÜGYINTÉZŐI MUNKAKÖR betöltésére (napi 5 óra, br. 53.000.- Ft/hó fizetéssel). A jelölttel szembeni alapvető elvárások: középfokú végzettség, az Ister-Granum Eurorégió és a számitógép-kezelés alap szintű ismerete; angol vagy német nyelvtudás; pályázatkészítési alapismeretek; jó kapcsolatteremtési készség. Előny: pályázatírásban szerzett tapasztalat, szlovák nyelvtudás. A munkakörre az alábbi telefonszámon lehet jelentkezni 2004. szeptember 26-án estig: +36-30-262-24-69. Személyes meghallgatás: szept. 27. 17.00-tól a Mária Valéria híd esztergomi hídfőjénél lévő vámházban. A meghallgatásra, kérjük, hozza magával önéletrajzát. Munkakezdés: szept. 28. JÓTÉKONYSÁGI AUKCIÓ Fekete József fotóművész úr fotografikóiból jótékonysági aukciót tart a Vaszary Kolos Kórház támogatására 2004. szeptember 17-én, 16 órakor a Bajor Ágost Kultórmozgóban (Zöldház). Az aukció bevétele a Vaszary Kolos Kórház Alapítványon keresztül a kórház fejlesztését támogatja. Kérjük, részvételével tisztelje meg aukciónkat, alapítványunkon keresztül támogassa kórházunk fejlődését, ezen keresztül segítve betegeink gyógyulását. " • 7 ' Mindenkit szeretett 5SÄ 7 7 ... , ■■ ■asü® Amikor egyik megrendülésből a másikba jutva, egyik technikai bravúrt a másik után felfedezve végére jutottam Ken Kesey-Száll a kakukk fészkére című regényének, az volt az irodalmi perspektiváltság egyik mélypontja. Szomorú dolog rádöbbenni, itt akkora tehetség lőtte ki egyszerre valamennyi ágyúját, ami mellett minden törpének, színtelennek és csendesnek látszik. A regény: harapós, vakmerő, egy- célú, lendületes, izgalmas cselekménybonyolítás, ismételhetetlenül szerkesztett jelképrendszer, groteszk és mégis azonnal elfogadható profi emberábrázolás. A színhely: elmegyógyintézet. Fantasztikus színhely. A szereplők: ápoltak és ápolók. Csak később derül ki számomra, hogy Kesey maga is narkós. Az út a narkomániához sem akármilyen. Az amerikai kormány vizsgálja a kábítószerek hatását és ehhez jól fizetett, önkéntes alanyokat, és jól fizetett önkéntes ápolószemélyzetet keres. A regény helyszíne ismerős tehát, Kesey bentről látta, tapasztalhatta meg, hogyan működik az ember tudományosan adagolt kábítószerek hatására, hogyan veszti el lába alól a talajt, válik a szer fogságában vergődő labilis személyiséggé. A központi téma: képesek-e talpra állni az egyre szánalmasabb, lepusz- tultabb emberroncsok. A regény sugallata szerint a reménytelen kiszolgáltatottságban nincs más lehetőség: lázadni kell. Lázadni az embertelenség, a terror, a Nagy Testvér ellen, mert az áldozat - fájdalmas bár - nem céltalan. Egyetlen út a visszatérés az elveszett emberséghez. McMurphyt, a főhőst, kisebb-na- gyobb bűncselekmények miatt elítélik, büntetését azonban antiszociális viselkedése miatt nem börtönben, hanem egy zártosztályon kell letöltenie, ahol az ápoltak többsége saját külön világban él. Az élettel teli McMurphy megpróbál életét vinni az osztály gyötrő hétköznapjaiba, megpróbálja kizökkenteni a betegeket apátiájukból és rádöbbenti őket arra, hogy emberi jogaikról semmi szín alatt nem szabad lemondaniuk. Az ápolók azonban nem nézik jó szemmel a lázadást és minden eszközt bevetnek, hogy megtörjék McMurphyt. Ken Kesey nagyszerű regényének filmadaptációja az öt legfontosabb Oscar-díjat kapta meg, legjobb film, legjobb rendező, legjobb férfi és női főszereplő, illetve legjobb forgató- könyv kategóriában. Kesey problémás tanuló volt: bű- vésztrükkökkel, hasbeszéléssel, ezoterikus dolgokkal foglalkozott. Novellákat az egyetemen kezdett írni. Irodalmi pályáján az jelentette a fordulópontot, amikor egy a már említett veteránkórházban elkezdett dolgozni: „Volt ebben valami nagyon amerikai, a kormány fizette a kutatásokat...” - nyilatkozta később. Első regény ritkán robban be olyan fergeteges erővel az irodalmi életbe, ahogyan Kesey regénye. Könyve azok közé a parabolák közé tartozik, amelyek egy allegorikus, mélyebb jelentés tolmácsolása mellett egyidejűleg a félelmetes realitás erejével hatnak. A lázadó írás nyomasztó, ugyanakkor katartikus, felemelő olvasmány. Ha hozzátesszük, huszonhárom évesen írta, elképedésük csak fokozódik. „Telt, múlt az idő, egyre másra jöttek az elismerő kritikák és rájöttem, hogy nagy könyvet írtam. De miközben írtam, nem foglalkoztam ezzel. Nem álmodtam róla, hogy ilyen lesz a fogadtatása.” Keseyt a regény az amerikai ellenkultúra vezéralakjává avatta. 1964-ben egy öreg iskolabuszt vásárolt, azt pszichedelikus ábrákkal festette tele, és Amerikán keresztül TUDTA? 160 éve, 1844. szeptember 17-én született Puskás Tivadar, Európa első' telefonközpontjának megalkotója, a telefonhírmondó feltalálója. Puskás Tivadar a bécsi és a pesti Műegyetemen folytatott tanulmányai után Londonban és Amerikában élt hosszú évekig, ahol megismerkedett a vezetékes távíróval és az Edison-féle szénmikrofonnal. 1876-ban visszatért Európába, hogy Bell vadonatúj találmányát kihasználva olyan telefonközpontot létesítsen, amely több vonalat képes összekapcsolni. Pénzért és kísérleti lehetőségért Edisonhoz fordult. 1877-re elkészült a telefonközpont terve, 1878-tól Párizsban irányította az első telefonhálózat építési munkáit. 1881-re Budapesten építtette fel a világ negyedik telefonközpontját, saját tőkéből. Új fellendülést jelentett számára 1892, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia Szabadalmi Hivatalában és még 18 országban bejelentette a vezetékes rádió ősének tartható telefonhírmondó szabadalmát. A sikert sajnos nem élvezhette sokáig, egy hónappal a szolgáltatás beindulása után, 49 évesen szívrohamban meghalt. • sem BINGENI SZENT HILDEGÁRD BENCÉS AFÁTNÖ * SZEPTEMBER 17. Szent Hildegárd a középkor nagy női szentjei közé tartozik. 1098 nyarán látta meg a napvilágot a Rajna-vidéki Vermersheim családban. A korabeli szokásoknak megfelelően nagyon fiatalon került a bencés apácák közé, hogy ők neveljék. Zseniálisan tehetséges volt. A természettel és a gyógyítással foglalkozó írásai miatt az első német tudósnőnek és orvosnőnek is szokták nevezni, ám Hildegárd valójában inkább művész, mint tudós volt, akit Isten gazdag képzelettel és kiváló művészi érzékkel áldott meg. Hildegárdot a kolostorban sokan keresték fel bonyolult, nehéz ügyekben tanácsért: papok és püspökök küldöttei, világi nagyságok követei és egyszerű emberek. Leveleit pápák, hercegek és püspökök olvasták. 1179. szeptember 17-én hajnalban költözött el ebből a világból. Halála után a renden belül főként az általa alapított kolostorokban tisztelték, sírjához zarándokok jártak. A bencés rend 1916. szeptember 17-én vette fel ünnepét a naptárba. • sem AZ ETV MŰSORA PÉNTEKTŐL VASÁRNAPIG Péntek: 7:10 Kupak - kulturális programajánlatok (hétfői ism.) a tartalomból: rendezvény-ajánlatok; filmajánló; horoszkóp; kiállítás-ajánlatok; interjú: Söröss Jenővel a nemrég megnyílt Hephaisztos Galériáról, valamint az ott látható kiállításról. Műsorvezető: Kassai Zoltán. 8:10 Kupak (hétfői ism.) 10:10 Kupak (hétfői ism.) 11:10 Remustra benne: Dorogi Magazin 14:10 Remustra (ism.) 17:00 Híradó, a tartalomból: Elbocsátások és karsztvíz — helyszíni bejárás és sajtótájékoztató az Onyx-nál; ismét van Balassa iskola - új névvel a kereskedelmi iskola; Statisztikatörténeti vándorülés Dobogókőn; 14 éves a Liberális klub. Műsorvezetők: Zahorecz Angéla és Éber Viktor. 17:25 Hírsport - műsorvezető Varsányi Gergely 17:30 Kafé - minden ami Közérdekű Aktuális Fontos és Érdekes (élő), vendégek: Meszes Balázs, az új Balassa iskola igazgatója az iskola névváltoztatásáról; Kemecsi László városi tűzoltó-parancsnok a tokodi tűzesetről és a katasztrófavédelmi gyakorlatról; valamint Váradi Eszter könyvtárigazgató. Műsorvezető: Váczy István. 18:10 Duma Kanyar - Sinkó Gyula vendégei: Horányi László és Rafael Balázs. 18:30 Híradó (ism.) 18:55 Hírsport (ism.) 19:00 Remustra (ism.). AZ ESZTERGOM SZENTGYÖRGYMEZŐI OLVASÓKÖR (Esztergom, AndrAssy u. 23.) ajánlatai 2004-2005-re: Gyermekeknek; néptánc, rajz, agyagozás, sakk-klub. Felnőtteknek: kosárfonás, kézműves klub(csuhé, makramé, kötés, HORGOLÁS, HÍMZÉS, BATIK, MÉZESKALÁCS, NEMEZ, STB.), SZÖVÉS, HAGYOMÁNYŐRZŐ KLUB (CSALÁDOS IS LEHET), NÉPTÁNC, SAKK-KLUB, KERTBARÁTKÖR, NŐKLUB, nyugdíjas klub, méhészek, galambászok, múzeumbarátok klubja. ÉRDEKLŐDNI LEHET HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG A 413-464-ES TELEFONON, ILLETVE ANNAK ÜZENETRÖGZÍTŐJÉN (NÉV, TELEFON. VISSZAHÍVJUK!), VAGY HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG, NAPONTA 17 ÉS 19 ÓRA KÖZÖTT SZEMÉLYESEN. IDŐJÁRÁS Ma a kisebb felhősödés mellett többórás napsütés és még hűvös idő várható, csapadék nélkül. A légmozgás gyenge, változó irányú lesz. A felettünk húzódó hidegfront lassan, fokozatosan kelet felé helyeződik, miközben két részre szakad, mögötte egy anticiklon érkezik, melynek peremén átmenetileg több fokkal hűvösebb levegő áramlik fölénk, de ma napközben a magasban ismét melegedés kezdődik. Hajnalban 4, 9 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 15, 20 fok között alakul. Késő este 7, 12 fok lesz. Szombaton az ország jelentős részén csak gyengén felhős lesz az ég. Száraz marad az idő és erősödik a nappali felmelegedés. A déli-délkeleti szél mérsékelt marad. Hajnalban 4, 9 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke általában 18, 23 fok között alakul. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET szeptember 17-én pénteken Esztergom: Szent István Patika (Madách tér 1.) Telefon: 311-680 Dorog: Szt. Margit Gyógyszertár (Rákóczi út 9.) Telefon: 431-191 A KAKUKK és más semmi