Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-09-04 / 176. szám

Kalendárium

Az utóbbi időkben a száz évvel ezelőtti helyi újságokat olvasva megnyugvással teli öröm töltötte el a szívemet: hiszen vannak dolgok, amelyek száz év alatt sem változnak. Ezt augusztus 20-a kapcsán már megtapasztalhattuk,

és most szeptember elején, az iskolakezdéskor ismét láthatjuk. Ma és akkor is, mindenhol: iskolakezdés.

Veni sancte - olvasható az Esztergom szeptember 4-i vezércikkének címe. Persze, hogy az akkor kezdődő iskolai tanévről szól a cikk. „Elmúlt a pihenés ideje és ismét benépesednek iskoláink. Ezer és ezer gyerekszivből tör ég felé a kegyeimért esdő ima, a kérés, hogy Isten malasztja termékenyítse a gondos kézzel elvezett magot, szánta fel a sziveket is, hogy alkalmas termőföld legyenek és bőven teremjék tnindamaz erények virágát, melyek a megelégedettség és boldogság édes illatával töltik be az ember életét. ” Ma is sóhajt a diák kegyelemért az év végi osztályzás előtt. Az iskolai év elején címmel szeptember 1-én, még a kezdés előtt jelent meg az Esztergomi Lapok vezércikke, melyben írják: „Pár nap múlva megnyílnak az iskolák kapui, és azokon részben a régi, részben az uj generatio fog bevonulni a tudományok csarnokába. Az iskolai oktatás országos érdek s igy csak örülnünk kell, hogyha látjuk, miszerint évről-évre növekedik az iskolába járók száma, mert ez a körülmény a nemzet intelligenciájának erőlködését jelenti. ” Gondolom erősödését jelenti, régen rossz, ha erőlködik. És hogy tanévnyitó körképünkből az Esztergom és Vidéke se maradjon ki, íme gondolataik a témáról. „Az iskola küszöbén. A nemzeti erő magasabb értelmiség elsajátítására törekvő része, már ott áll a felszentelt hajlékok küszöbeinél, hogy azokat átlépve megnépesüljenek a tudomány bűvös légkörű csarnokai és eleven, mozgó élet vegye benne kezdetét, hogy élni készítsen elő. ”

De írnak azért másról is jó elődeink szócsövük hasábjain. Ha nem ezt tennék, nem tudnánk ma azt, hogy 148 esztendeje már felszentelték, az azóta városunk jelképének számító Bazilikát. „Negyvennyolc esztendő - így az Esztergom híre - Vasárnap augusztus 28-án volt 48 esztendeje annak, hogy a főszékesegyházat országra szóló fénnyel felszentelték. Ez alkalommal, mint minden esztendőben is, megszólalt Magyarország legnagyobb harangja, s mély hangjából hirdette a nagy esemény nagy idejét a magyar Sión ormáról. ” Vajon hirdeti-e még ezen jeles eseményt a harangszó manapság?

Á HÍDLAP hétvégi

kulturális melléklete

42. szám

2004. szeptember 4.,

szombat

Együtt írunk, nevetünk- Pesti Pisti rovata

Kinyílt a tanév a zsebemben

Itt van a tanév, itt van újra. De szép, mint mindig, énnekem. Plánedirekt, hogy már nem járok iskolába, vagyis kajánul csapkodom a térgyem a felhőtlen felnőtt-élet vidámságai közepette - sorban állás a munkaközvetítőnél, kifizetetlen számlákból máglyarakás építése -, miközben a fiatalság matekdolgozata fölé görnyed. Jelentem, a tanév meg van nyitva (a pénztárca meg ki van ürülve).

Nincs mese, hiába is etetik azzal a száz-sokezer kiselsőst, hogy de van, de van, most már a számok és a betűk világa jött el, varázsos történetek legfeljebb csak azért mondatnak el, hogy megszámláltassanak azokban a boszorkányok, vagy hogy pontos vagy ipszilonos jé-e az óriás. A nyári önfeledtség a múlté. A kulcsos, rajcsúrozó gyerekek nekirugaszkodtak tízkilós táskáiknak, és mindenféle doppingszerek nélkül megugrották az iskolaküszöböt. Na jó, egy kis szülői rásegítéssel, miszerint, fiam, ha itt most nem mész be, kapsz két akkora pofont, hogy vödörnyi vizeletmintát produkálsz. A délelőtti utcákról és (játszó) terekről eltűnt a fiatalság, erre mondta a nagy költő, hogy Európa csendes, újra csendes. Az agresszív nyugdíjasok a telepen innentől legfeljebb a babákat terelő kismamákba köthetnek bele - az örök ellenfél, a postás mellett -, a küzdelem fő színtere átterelődik a tömegközlekedési járművekre és így tovább. Nagy változások ezek, tisztelt hölgyeim és uraim, és hiába kecsegtetnek műmelles időjósnők szép vénasszonyok nyarával (hogy a húsz fok mitől szép, az megint más kérdés), megyünk bele az őszbe, amikor is annak a húrja zsong, jajong, búsong a tájon, és tetszik látni, magam is egészen lírikus hangulatba kerültem, ami nem pusztán a szezonális és bivalyerős allergia-elleni készítménynek köszönhető. Szilaj már legközelebb akkor leszek, ha Tokaj szőlővesszein új nektár csepeg - ha csak a kényszeres privatizációnak köszönhetően a történelmi lankákon nem épül egy bevásárlóközpont. Még - sajnoshálaistennek - szülőként nem érint az iskolakezdés, csak a bankok előtt ácsorgó ismerőseimen látom, milyen terhet jelent ez, és hogy a sikertelen előzetes hitelképesség-felméréS után hogyan próbálkoznak az utcazenével és a koldulással (innen azonban a már kintiévé pedagógusok elkergetik őket). A tankönyv hivatalosan ingyenes a rászorulóknak, de annyi minden más kiadás jelentkezik, hogy ha az embernek nincs négymilliárdja vagy horvátországi ingatlanja, összeszorul a gyomra. Magyarán: eszik, vagy utódja tanul. Azért persze melengeti a keblet, ahogyan a köztévé kamerái a jövő leendő nagyjait pásztázzák az országos közoktatási tanévnyitón (ezúttal a balmazújvárosi Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola udvarán), zsebükben ott dudorodik a marsallbot (a potenciális diploma, pék-menlevél, miniszterelnöki kinevezés), szépek, üdék, okosak, vigyázó és értő szemeiket a pódiumra vetik. Ahol megmondják nekik a tutit. És ahol nemzetiszín zászló sehol sem lengedez (egy sem), csupán a minisztérium kékbe bódult uniós transzparense, pedig nem szégyen az. A mai kor menetütemét diktáló Amerikában például majd minden saját házon ott lobog a csillagsávos zászló. Helyi fiatalzenekar viszont van, és mi mást is játszhatna, mint a Put in on the Ritz című örökzöldet, ami egy bárban, vagy Liza Minelli-koncerten (hehe) kötelező kűr, de egy tanévnyitóra - érzésem szerint - kevéssé illik. Mondom ezt annak dacára, hogy én igen szeretem ezt a muzsikát, és megfáradt hajnalokon képes vagyok órákig hümmögni a refrént a bezárt kocsmaajtó előtt, amíg fel nem tudok állni, vagy értem nem jönnek. Na de hát a tanév, kérem, meg van nyitva, a kicsire meg nem adunk. Csak egyszerűen iszom a gimnázium igazgatónőjének szavait, miközben a fotelből a röhögés-. tői lefordulva sírok (amíg fel nem tudok állni, vagy értem nem jönnek): „Nagy dolgokat nem tudunk véghez vinni. Csak kis dolgokat - nagy szeretettel.”

Ugyanekkor az Esztergomi Lapok a legősibb mesterség elterjedésének okait próbálja az olvasóval megismertetni. A romlás utján című írás elsősorban azt ecseteli, miért terjedt el főként a cselédek körében a prostitúció, de e mellett megmutatja az aktuális divatot is. „A sokáig tartó rámás csizma divatját múlta. E helyett lakk- és brünner czipő járja. A czipőhöz harisnyák kellenek még pedig faintos selyemből. A perkált felváltotta a satin, a magyaros pruszlik alá vállfű- zőt követel a fóldmives leányzó. A régi ezüst gyűrűk helyett aranyra vágynak. Hja! Ez mind pénzbe kerül, és amikor a szülőknek kenyérre is alig telik és a leány keresetéből sem futja ilyen drágább

dolgokra, hát bekövetkezik a ballépésre való elhatározás. ” A „szakma” még ma is virágzik, sajnos. Okai, miértjei száz év alatt megváltoztak, kevés lenne rá pár sor, hogy azt feltárjuk, no meg nem is tisztünk.

• GK