Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-09-01 / 173. szám
4 HÍDLAP • 2004. szeptember 1., szerda RÉGIÓ MAI TÉMA Szeptember i. a Szlovák Köztársaság nemzeti ünnepe, a szlovák alkotmány napja. Szlovákia 1993. január í-jén, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság felbomlása után vált ismét önálló állammá. Az újkeletű Szlovák Köztársaság parlamentje még 1992. szeptember 1- jén elfogadta az ország új alkotmányát, annak ellenére, hogy igazi önállóságukat csupán fél év múlva mondhatták ki. Az első Csehszlovák Köztársaság 1918-ban különös, a csehek számára rendkívül kedvező nemzetközi helyzetben jött létre. A csehek és szlovákok védelmi közösségeként fogalmazódott meg azzal az ellenséges környezettel szemben, amely addig akadályt jelentett államiságuk megszerzésének útjában. A nemzeti lét feletti bizonytalanság a cseheket az egyidejűleg etnikai és politikai fiktív „csehszlovák nemzet” megalkotására ösztönözte. Ez a konstrukció rövid időn belül bizonyos támogatásra talált szlovák részről is, az államalakulatba azonban az úgynevezett „nemjáb Drgonec ÚSTAVA SLOVENSKEJ REPÜBLIKY *t aorelUácI* ■ C. eO/3COi Z e. A Szlovák Köztársaság Alkotmánya Tudja-e, mit ünnepelnek ma Szlovákiában? Tizenkét éves a szlovák alkotmány zeti kisebbségek” hatalmas csoportjait is beépítették, akik a megtűrt, másodrangú állampolgárok soraiban találták magukat. A cseh politikai elit abban az időben meg volt győződve arról, hogy a „kisebbségek” által lakott területek bekebelezése elengedhetetlen az állam biztonsága szempontjából - végtére kiderült, hogy épp az ellenkezője volt igaz. Ezenkívül a cseh nemzeti közösség fejlettebb és (számban is) erősebb volt a szlováknál, s hatalmi súlyát latba vetve vitte véghez elképzeléseit. így történt, hogy rövidesen a szlovákok is valamelyest a „kisebbségekhez” hasonló helyzetben találták magukat, s hasonló hévvel kezdték meg emancipációs törekvéseiket a csehekkel szemben, ahogy azt a csehek tették egykoron az osztrákokkal szemben. A két háború közti Csehszlovákiában tehát az állam nem volt demokratikus a „kisebbségekkel” szemben, s ez általában is a demokrácia kárára volt. Lényegében egy olyan pre- demokratikus elrendezésről volt szó. amely nem tette lehetővé a hatalom váltakozását. Az első Csehszlovák Köztársaságnak minden hiányossága és misztifikáló jellege ellenére (hisz a cseh országrészeket hétmillió csehszlovák lakta, míg Szlovákiában hárommillió szlovák élt) nagy jelentősége volt a csehek számára. A cseheknek a saját államiság megteremtését célzó igényüket sikerült jogosnak elismertetniük, s ezt már később sem vonta kétségbe senki. Talán nem túlzás azt állítani, hogy éppen ez volt az a tényező, amely megnyitotta az utat a szlovákok számára saját államiságuk megteremtéséhez. Bár azt a csehekkel szemben ki kellett harcolniuk, de a csehek nem voltak különösen erős és makacs ellenség és sorsdöntő percekben nemcsak az erőnek, de a szükséges érveknek sem voltak birtokában. 1990-ben ez az államalakulat már anakronizmus volt, már régen nem létező veszélyekkel szembeni védelmi közösség. Csehszlovákia a 90-es évek elején egy közös börtön volt, amelyben a két nemzet kölcsönösen akadályozta egymást a szabad és észszerű politika gyakorlásában. A rendszerváltás utáni Csehszlovákia utolsó időszakában a csehek heavatkoztak a szlovák ügyekbe - a legnagyobb cseh beavatkozásnak számít, amikor 1991-ben kivették részüket abból, hogy Meciar szlovák miniszterelnök helyére Carnogurskyt segítsék. A rendszerváltást követő első szlovákiai politikai garnitúra még nem szállt szembe a cseh beavatkozásokkal, ennek következménye volt a megsemmisítő választási vereség 1992 nyarán. A cseh és szlovák szétváláshoz vezető népszavazáson az érintetteknek arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy „óhajtja-e ön az államszövetség fennmaradását”, illetve „akarja-e ön a közös állam szétválását”. Az eredmény ismert. 1992 őszére a szabad választásokból született cseh és szlovák reprezentáció kidolgozta az államszövetség szétválásának menetrendjét (többek között az önálló szlovák alkotmányt) és a két állam egymás mellett élését szabályozó egyezségek egész sorát. A szétválás folyamatára az alkotmányos többség áldását adta a szövetségi parlamentben. A referendum, ha számításba jöhetett volna, utólag nyilatkozott volna a Csehszlovák Föderáció ilyetén szétválásáról - talán kis szépséghiba, hogy nem került rá sor. Ám mindkét kormány bírta a lakosság többségének a támogatását, s a közös állam további fennmaradása azzal fenyegetett, hogy működésképtelenné válik, a konfliktusok kiéleződnek és teljes felfordulás áll be. A történelem utolsó ítélete - egyszer, talán - a szétválás mellett szól majd. • SEM Magdi (munkanélküli) Tudom, hogy 12 éve ezen a napon egyeztek meg a pártok. Csehország és Szlovákia szétválásával és a legfőbb törvényekkel kapcsolatos az ünnepnap, de a nevét csak szlovákul tudom. Munkaszüneti nap, amit jómagam munkanélküliként keserű szájízzel fogadok. Inkább dolgoznék, ha lenne hol. Józsi (asztalos) Szeptember 1-jén az Szlovák Alkotmány Ünnepe miatt nem kell mennünk dolgozni A gyerekek sem mennek iskolába, ezért ilyenkor végre együtt a család. A feleségemmel és a kislányommal úgy határoztunk, hogy legkedvesebb barátainkkal kirándulni megyünk. Többek között a párkányi strandon szeretnénk tölteni a napot. Zoli (adótanácsadó) Tudom, hogy valamilyen ünnep van, de nem jut eszembe, hogy mit ünnepelünk. Valamilyen politikai esemény lehet az oka. Mindenesetre örülök a munkaszüneti napnak, mert a feleségem végre otthon maradhat, egy teljes napot tölthetünk együtt, esetleg földet tudunk tenni a ház körül. István (zöldséges) Tudok róla, hogy ünnepnap van, de nem tudom megmondani, hogy pontosan minek a napja. Szlovákia önállósodásához kapcsolódik, ezért nemzeti ünnep. Pihenéssel töltjük az időt. Ellátogatunk Esztergomba, körülnézünk a vár körül és fölsétálunk a Bazilikához. Bemutatkoznak Esztergom testvérvárosai: Gniezno Esztergomban hagyományos és élő a lengyel-magyar barátság - ezt a tényt már az Esztergom - Gniezno testvérvárosi szerződés 1994-es aláírását megelőzően is számos jelenség alátámasztotta. A lengyel kapcsolatokat, köztük a testvérvárosit is a Magyar- Lengyel Baráti Társaság és a Lengyel Kisebbségi Önkormányzat ápolja. Lengyelországban Gniezno az a város, amely egybeesik a lengyel nemzeti identitástudattal. Ez az a hely, ahol a történelem viharainak nem sikerült elsöpörnie a kereszténység tudatát. Gniezno az első lengyel fejedelmi és érseki székhely. A ma hetvenezer lakosú kisváros (lengyel Esztergomnak is nevezhetnénk) a nagyjából Belgiumnak megfelelő nagyságú poznani vajdaságban fekszik. A VIII. századtól a szláv polanok (innen a lengyel nép neve) központja volt. Itt zajlott le 1000. március 7-12. között a történelmi jelentőségű gnieznói gyűlés és szinódus. III. Ottó német-római császár az itt eltemetett vértanú és hittérítő, Szent Adalbert (Wojciech) prágai püspök sírjához zarándokolt, részben azzal a céllal, hogy bevonja Vitéz Boleszláv lengyel fejedelmet, a Piast dinasztiáját alapító Mieszko herceg fiát egy új, egységes római keresztény birodalom létrehozását célzó tervébe. Szent Adalbert, a „közép-európai népek apostola” Gnieznóból indult a pogány poroszok megtérítésére, s ott halt vértanúhalált 997. április 23-án. Testét Boleszláv váltotta ki, és temettette el Gnieznóban. II. Szilveszter pápa 999-ben írta alá a szentté avatásáról rendelkező bullát, s egyben hozzájárult, hogy sírjánál önálló érsekség jöjjön létre. 1000 márciusában itt találkozott III. Ottó császár és Vitéz Boleszláv lengyel fejedelem, II. Szilveszter pápa legátusa,' Roberto bíboros előtt. Az ő egyezségükből született meg Lengyelország, melynek politikai és vallási egységét a kereszténység pecsételte meg. A gnieznói szinóduson felállították az első lengyel érseki tartományt, három alárendelt püspökséggel, a krakkóival, a wroclawival és a kolobrzegivel. Az első gnieznói érsek Radzim-Gaudenty, Szent Adalbert fivére lett. Az ezer évvel ezelőtti gnieznói találkozónak tehát egyszerre politikai és vallási jelentősége is volt: beemelte a születőben lévő lengyel államot a nyugat-európai keresztény kultúrkörbe (noha Boleszlávot csak huszonöt év múlva koronázták király- lyá), és megteremtette az önálló lengyel egyháztartományt. A lengyel nemzeti emlékezetben ennek az eseménynek egészen különleges helye van. Angelo Sodano bíboros erre a fontos eseményre emlékezve az ezeréves jubileumon Gnieznóban kifejtette: „Az egyház aktív módon jelen akar lenni a lélek Európai Közösségének építési munkálataiban. Jelen volt itt Gnieznóban ezer évvel ezelőtt és jelen van ma főszereplőként, mint mater et magistra, mint édesanya és mint tanítómester.” • SEM Bányászati emlékmúzeum lesz Csolnokon A csolnoki önkormányzat tervei alapján három évvel ezelőtt a Rákó- czi-telepi Bányász Művelődési ház termeiben Fleismann Dezső közreműködésével emlékszobákat alakítottak ki. Most tervezik az emlékház épületének építészeti bővítését. 1781-ben Csolnokon, a Miklós- beregben kezdődött a térség életét jelentősen befolyásoló szénbányászat, amelynek csúcspontján, az 1960-as években évi több mint két millió tonna szenet termeltek ki, és a bánya tízezernél is több családnak biztosított munkahelyet. 1989-ben viszont a csőd szélére került, és a következő évben megkezdődött felszámolása is. A dorogi szénmedence utolsónak megmaradt szénbányájában - Lencsehegyen - 2003 októberében végleg megszűnt a szénbányászat. Ezzel a térség egy ipartörténeti korszaka lezárult, a bányászati emlékeket önzetlen lelkesedéssel mentik és megőrzik. Kovács József csolnoki lakos a bányászati emlékek lelkes gyűjtője, és az összegyűjtött anyagot szükség szerint visszaállítja eredeti formájába. Régóta reménykedett abban, hogy gyűjteménye kiállítási anyag lesz. A csolnoki önkormányzat segítségével létrehozott emlékszobákban elhelyezést nyertek gyűjtései, a csolnoki születésű Vígh János festőművész által alkotott bányászati témájú képek, továbbá ifjú Baranyai Lőrinc geológus fotó- és ásványgyűjteménye is. A felszámolás alatt Kovács József álló lencsehegyi-bányaüzem bezárásával feleslegessé vált bányászati eszközökkel is sikerült tovább gyarapítani a gyűjteményt. A dorogi- szénmedence szénbányászatának hagyományos termelőeszközeit bemutató emlékszobák a térség legjelentősebb gyűjteményévé válnak. Tervezik az emlékház épületének bővítését, továbbá az udvari részen egy valódi bányászati élményt nyújtó bányatérség kialakítását is, viszont ilyen célok csak pályázati támogatással valósíthatók meg. Kovács József szerint a továbbfejlődéshez egy muzeológus szakember foglalkoztatását is meg kell oldani. • Kép és szöveg: Szegi János t