Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-08-18 / 164. szám
2 HÍDLAP • 2004. augusztus 18., szerda SZLOVÁKIA Helyet kínálnak a koreaiaknak Malacka polgármestere, Jozef Ondrejka tegnap felajánlotta a város ipari parkját a Hyundai/Kia beruházások számára. Tatiana Búbelová, a malackai városi hivatal munkatársa azt mondta, hogy az Eurovalley névre keresztelt park előnye az, hogy kiépített vasúthálózat és európai jelentőségű autópálya is övezi. Ezenkívül a lehetséges építési terület az állam tulajdonában van - azt nem kell felvásárolni. A város polgármestere szerint 2003 júliusában a dél-koreai beruházók is szemügyre vették a helyszínt, és megfelelőnek találták a gyáruk megépítéséhez. Továbbra is nyeregben a Smer A legújabb közvélemény-kutatások szerint az ellenzéki Smer nyerné a parlamenti választásokat. A Statisztikai Hivatal által augusztus elején elkészített felmérésben a válaszadók 28,6 százaléka voksolt volna Robert Fico pártjára. A népszerűségi lista második helyén a szintén ellenzéki HZDS áll 18,7 százalékos támogatottsággal. E két párton kívül még az MKP (11,2%), a KDH (10,3%), az SDKÚ (8,7%) és a KSS (5,1%) jutott volna a parlamentbe. Az országgyűlésen kívül rekedt volna az SNS (4,9%), az ANO (44%), a HZD (4%) és a Szabad Fórum (1,8%). Távoztak a munkagépek Szlovákiában már 2009 elejétől euró lehet a fizetőeszköz Szlovákia az új fizetőeszközt, vagyis az eurót 2009 elején akarja bevezetni. Ehhez 2007-re teljesíteni kell a közös európai pénz bevezetéséhez szükséges kritériumokat A többi közép-európai országban még nem döntöttek az euró bevezetésének dátumáról. Szlovákiának 2006. első felében kell belépnie az európai pénzügyi rendszer előszobájába és csatlakozni az ERM 2-es rendszerhez - áll a központi bankkal együttműködésben készült dokumentumban. A kormány eredetileg azt tervezte, hogy az euró csak 2008-2009-ben fogja felváltani a koronát. Ezt attól tették függővé, hogy a nyugdíjreform végrehajtásának terheit bele kell-e foglalni az államháztartás hiányára vonatkozó számításokba. A szlovák kormány azonban most azzal számol, hogy az ország 2007-re képes lesz teljesíteni az euróbevezetés valamennyi feltételét. Dorothee Gasser, a Banca Intesta elemzője szerint az újonnan csatlakozó közép-európai országok közül csak Szlovákiának van esélye az euró gyors bevezetésére. Dorothee Gasser szerint Csehországban a legrosszabb a közkiadások helyzete a visegrádi országok közül. Lengyelországban az állami költségek csökkentését nehezíti a kormány népszerűségvesztése; Magyar- országon sajnos a kormány még nem teljesítette a fizetések és az egészség- ügyi kiadások visszafogására vonatkozó legsürgetőbb intézkedéseket - nyilatkozta az elemző. Ez pedig oda vezet, hogy Magyarországon várhatóan az idén is nagyobb lesz a költségvetés hiánya a tervezettnél - nyilatkozta a BBC.hu-nak Dorothee Gasser. • ArpásI Az emberek mentalitására nem hatott a rendszerváltás Egy japán szociológus szerint a kommunizmus bukása után, azaz a politikai rendszer megváltozásával sem változott meg a szlovákok mentalitása.-Vendégszeretet, család, szeretet, munka és nevelés még mindig értéknek számítanak a szlovákok szívében, szemben a pénzzel és a hatalommal - állítja Akihiro Isikava, a tokioi Cuo Egyetem tanára, aki 1969-ben még Csehszlovákiában kezdte a kutatásait. Isikava a hatvanas években tanult meg csehül, majd 1974-től szlovákul. Isikava most a Studia Academica Slovaca 40. évfordulója alkalmából rendezett szimpóziumra jött Pozsonyba. A tudományos tanácskozásra érkezett az indiai Sarda Jadav, a dillíi Központi Hindu Igazgatóság tudományos munkatársa is.- Nekem a szlovák irodalom tetszett meg, mégpedig Jozef Cíger Hronsky. Három művét, ezek közül két mesét le is fordítottam hindu nyelvre. Nálunk a szlovákokról nagyon keveset tudnak az emberek, ám a meséknek köszönhetően már valamit sejtenek - mondta Jadav, aki néhány évvel ezelőtt kezdett el szlovákul tanulni. Susanne Sulzmann Bécsben már hat éve tanulja a szlovák nyelvet. Előtte franciául és spanyolul tanult.- Megérteni a nyelvet sokkal köny- nyebb, mint beszélni - állítja a háromgyermekes anya. Susanne a hegyeket, a természetet és a városokat szereti Szlovákiában. Elárulta, hogy a legkedvesebb városa Selmecbánya. • RGA Egyre kevesebb a nyilvántartott munkanélküli Hétfőtől folyamatosan hagyják el a zsolnai Kia autógyár építési területét azok a munkagépek, amelyek a területet készítették elő az építkezéshez - tájékozatta a sajtót Stanislav Vine, a beruházás projektmenedzsere. Azt viszont már nem erősítette meg, hogy a gépeket a telekrendezések körül kialakult nehézségek miatt szállították-e el. Milliárdok okmánykiadásra A Belügyminisztérium közel kétmilliárd koronát kér az állami költségvetésből arra, hogy bebiztosítsa az európai uniós követelményeknek megfelelő okmányok készítését és kiadását. A tárca a kérését azzal indokolta, hogy teljesen át kell alakítani a jelenleg működő okmánykiadási gyakorlatot. Az iratokat eddig a rendőrség állította ki, ám ezt a tevékenységet a jövőben egy minisztériumi központosított rendszer szerint akarják felépíteni. A kért pénzből egyebek mellett ki kell alakítani az „okmányirodák” információs rendszerét, be kell biztosítani az adatok gyűjtését, azok védelmét és a kész okmányok kiadásának rendjét is. Gasparovic az olimpián Ivan Gasparovic köztársasági elnök és felesége tegnap Görögországba utazott az athéni olimpiára. Az elnök eheti látogatása során több sporteseményen vesz részt, találkozik a szlovák sportolókkal, és ellátogat az olimpiai faluba is. Gasparovic várhatóan szombaton tér haza az ötkarikás játékokról. • -KA Munkaügyi, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) tájékoztatása szerint júliusban a nyilvántartott munkanélküliek száma 13,65 százalékra csökkent. Júniushoz viszonyítva ez 0,26 százalékpontos csökkenést jelent. Az elmúlt év ugyanezen időszakával összehasonlítva pedig 0,83 pontos esés következett be. A szakemberek számításai alapján a munkanélküliek száma augusztusban is csökkenő tendenciát fog mutatni, így a munkanélküliség mértéke elérheti a 13,3 százalékos határt.- Az év első hét hónapjában a munAz egészségügybe 2005 folyamán várhatóan 73,4 milliárd korona állami juttatás fog beáramolni. Ez az összeg számol a korábban kifizetett visszatérítendő segélyek kifizetésével is. A Pénzügyminisztérium jövő évre vonatkozó költségvetési javaslata szerint ekkora összeg folyósításával Rudolf Zajac miniszter tárcájának táNem lesz lehetőségük kihasználni a béranyaság néhány nyugati országban már évek óta működő-intézményét a gyermektelen hazai pároknak. A béranyaság arra ad lehetőséget, hogy a donorpár megtermékenyített petesejtjét közös megegyezés alapján egy másik nő szervezetébe ültessék be. A béranya kihordaná és megszülné a gyereket, majd őt a szülést követően átadná az eredeti szülőknek. A szakemberek szerint egyre népszerűbb módszer alkanélküliség átlagos mértéke 15,2 százalékot ért el, a múlt év ugyanezen időszakában ez 15,8 százalék volt. Júliusban a munkanélküliség az időszakos munkáknak és a közmunkáknak köszönhetően 14,1 százalékra csökkent - tájékoztattak az ÚPSVR elemzői. Júliusban a munkaügyi, szociális és családügyi hivatalok 357 531 munkaképes állástalant tartottak nyilván, amely az előző hónaphoz viszonyítva 6 700 személlyel volt kevesebb. Osz- szességében júliusban 392 089 munka- nélkülit regisztráltak, amely júniushoz viszonyítva 7 362 személlyel, az elmúlt év júliusi adataival összehamogatása 7,5 százalékkal fog emelkedni. Az évek során tervezett folyamatos emelésnek köszönhetően a pénzügy mostani szándékai alapján 2006- ban várhatóan 78,3 milliárd, 2007- ben pedig 85 milliárd korona lesz az egészségügynek kifizetett támogatás mértéke. • -Kkalmazását az Igazságügyi Minisztérium egy új törvényjavaslata akadályozza meg. A törvényjavaslat szerint a gyermek anyja kizárólag az lehet aki megszülte. Az igazságügyi minisztériumban a törvény megalkotói azzal indokolják álláspontjukat, hogy ott, ahol a béranyaság lehetséges, több olyan eset is előfordult, amikor a magzatot kihordó nő a szülés után mégsem volt hajlandó lemondani a gyerekről. • -Bsonlítva pedig 30 676 fővel kevesebb. Júliusban 27 897 személy került be a munkanélküli hivatalok nyilvántartásába, ám ennél többen, összesen 35 259 személy talált munkát. Júliusban a legtöbb munkanélküli a Kassai kerületben volt, az ott a nyilvántartott ráta elérte a 20,19 százalékot. A Pozsonyi kerület van a legkedvezőbb helyzetben, mindössze 3,71 százalékkal. A járások közül a Rimaszombati járásban volt a legnagyobb az állástalanok száma, pontosan 28,66 százalék, aztán a Rőcei járás következik 2846 és a Tőketerebesi járás 27 százalékkal. • RGA Nemzetiségi fesztivál először Folytatás az 1. oldalról Fellép a morva Nitrancek, a roma Rómka, a lengyel Melódia, a horvát Grbarcieta, a ruszin Saris és a görög Lycea Grekyn. Az első nemzetiségi fesztivál a magyar nemzeti kisebbség kultúrájának jegyében folyik, ezért szombaton és vasárnap este a magyaroké lesz a főszerep. Többek között fellép a Setback és a Princess. A vasárnapi programot a zsidó Pressburger Klezmer Band, a német Rakovcanka, Ján Berky- Mrenica hegedűvirtuóz teszi színesebbé. A fesztivált a Music Art ügynökség, Tornaija városa, a Cultus társaság, a Kulturális Minisztérium Kisebbségi Ügyekért Felelős Osztálya és a Pozsonyi Közigazgatási Kerület szervezi. A Kulturális Minisztérium a fesztivált 3,5 millió koronával támogatta. • RGA Támogatás Rudolf Zajacnak Lefújták a béranya-programot Bükovics Krisztián jegyzete Mindennapi kenyerünket... Add meg nekünk Uram, hogy nemzetségünk újra és újra elmondhassa könyörgését és te újra meghallgasd azt, mint ahogyan teszed azt ezer éve. Tedd azt úgy, hogy végignéztél véres zivatarokat és megannyi tavaszt, hitetlenkedést, széthúzást és határokon átnyúló összefogást, ármánykodást és gyűlöletet, megalkuvást és elfordulást: Tőled, Európától, emberségtől, egymástól. Zavart, hibákat, árulást, de kitartást, megbánást és túlélést, túlélni akarást - mindent, ami kellett ahhoz, hogy most és így jussunk visz- sza Európához, gyökereinkhez és remélhetőleg önmagunkhoz. Az új kenyér ünnepe a megújhodás, a remény, a bizakodás ünnepe is egyben. Bizakodás az új jövőben - nem a jobban, hanem az olyan jövőben, amely nem lesz rosszabb a múlttól. Mert ha így történik, az azt jelenti, hogy túléljük, mint ahogyan egyszer azt már megtettük. Bizakodás a magban, amelyből jövőre legalább olyan gabona szökik szárba, mint az idei. Bizakodás abban, hogy a kéz, amely a magot veti és azt a földből kiemeli, megzúzza, veknibe rakja és onnan óvó-ropogós forró burokban kiemeli, erős marad és megmarad. Bízni abban, hogy az is megkapja megérdemelt, tisztességes jussát, ki a földet megművelte. Reménykedni, hogy az ő asztalára nem az ocsú, de a legtisztább magyar búzából készült kenyér kerül, abban, hogy nemcsak az élvezi verejtéke hasznát, ki csupán tartani tudja markát, kampós ujjai csak (el)venni tudnak, adni nem. Az új kenyér ünnepén különösen aktuális újra emlékeztetni magunkat arra, hogy a föld magyar kézben való megtartása fontos, hiszen a föld és a szellem közös, elválaszthatatlan táptalaj, amelyből gyökeredzőnk. És fontos emlékeznünk arra is, hogy a sokfelé szakított magyarság összefogására talán soha vissza nem térő lehetőséget kaptunk: a felvidéki magyar közösség nyolcvan éve vágyott közelségbe került, régiónkban nap mint nap tapasztalhatjuk az együvé válás folyamatát. Az új kenyér ünnepe előtt itt, Szent István városában már együtt ünnepelhet a magyar Dunán (és nem határon!) innen és túl. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk Uram, mint ahogyan megtetted eddig is, és add meg, hogy a kárpátaljai, erdélyi és vajdasági magyarság nemsokára ugyanígy, elválasztó határok nélkül velünk együtt szeghesse meg az ország új kenyerét! Napi hírújság-a régió életéről Lapigazgató: Száraz Róbert Főszerkesztő: Németh Zsolt Vezető szerkesztő: PappJános Rovatvezetők: Bartal Tímea (régió), Koller Péter (szlovákiai bel- és külpolitika), Nagy Balázs (sport), Váczv H. István (kultúra) Munkatársak: Arpási Károly, Bükovics Krisztián, Cziglcr Mónika, Epress József, Gál Kata, Kiss Emese, Kovács Árpád, Muzslay Ágnes Lapterv: Balage P Szeder Tervezőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőségi titkár: Jászberényiné Kárász Krisztina Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: + 36 ( 33 ) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@strigonium.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Felelős kiadó: dr. Gál Nóra vezérigazgató Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: + 36 ( 33 ) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Továrenská 1., telefon: 036-756-2027 Előfizetési díj: egy évre 14 400 forint (1 918 korona), fél évre 7 500 forint (1 027 korona), negyedévre 3 900 forint (535 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.