Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-08-17 / 163. szám

8 SPORT • HÍDLAP • 2004. augusztus 17., kedd XXVIII. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK - 2004 ATHÉN Nagy Tímea női párbajtőrben megvédte olimpiai bajnoki címét PÁRBAJTŐR Négy évvel ezelőtt Sydneyben az ő nevéhez fűződött az első magyar olimpiai arany, és 2004-ben Athén­ban is Nagy Tímea szerezte meg a magyar küldöttség első aranyérmét. A legjobb 16 közé Mincza Ildikó és Nagy Tímea probléma nélkül jutott be, majd Mincza a nyolc közé is be- verekedte magát. Nagy Times 15­13-ra győzte le olasz ellenfelét, ezzel ő is bemasírozott a legjobb nyolc •közé. Mindkét magyar ázsiai ellen­felet kapott, majd a döntőbe jutá­sért a franciák ellen kellett bizonyí­tani. Mincza nem tudta felülmúlni Flessel-Colovic-ot, majd a bronz­csatát is elbukta, ellenben sydneyi bajnoknőnk 15-14-re bizonyult jobbnak Nisimánál és aranyért lép­hetett pástra. A döntő „simának” bizonyult magyar részről, így Nagy Tímea megvédte négy évvel ezelőt­Nagy Tímea, a kétszeres olimpiai bajnok ti címét (kétgyermekes anyaként), megszerezve Magyarországnak az első aranyérmet. Női párbajtőröző­ink nem pihennek, augusztus 20-án a Hormay Adrien, Mincza Ildikó, Nagy Tímea és Tóth Hajnalka ösz- szetételű gárda a csapatversenyben is aranyéremért száll harcba. A mai program: Vívás io:oo - 17:30 párbajtőr egyéni selejtező, negyeddöntő férfiak - Boczkó Gábor, Imre Géza, Kovács Iván. Kard egyéni selejtező, negyed­döntő, nők: Nagy Orsolya. Úszás 10:00-10:40 loom férfi gyors előfutam - Zubor Attila, 10:44-11:10 200m női pillangó előfutam - Risztov Éva, Boulsovecz Beatrix, 11:14-12:12 200m férfi mell előfutam - Gyúrta Dániel, Bodor Richárd, 11:45-12:12 4x200m férfi gyorsváltó előfutam - Makány Balázs, Batházi Tamás, Mészáros Gergely, Gercsák Balázs, Batházi István, Leposa Miklós. Ökölvívás 13:30 - 16:30 51 és 54 kg selejtezők - Bedák Zsolt. Kézilabda 16:30 - 19:10 Magyarország - Görögország. Vívás 18:30 - 22:00 párbajtőr egyéni elődöntő, férfiak párbajtőr egyéni 3. helyért és DÖNTŐ kard egyéni elődöntő, nők, kard egyéni 3. helyért és DÖNTŐ. Úszás 19:30-19:38 loom férfi gyors középdöntő, 19:41-19:45 200m női gyors döntő, 19:48-19:52 200m férfi pillangó döntő, 19:55- 20:05 200m női pillangó középdöntő, 20:17-20:27 200m férfi mell középdöntő, 20:39-20:43 200m női vegyes döntő, 20:46-20:56 4x200m férfi gyors döntő. Vízilabda - férfiak 22:15 - 23:15 Magyarország - Horvátország Éremtáblázat: Ország Arany. Ezüst Bronz Érmeseink Magyarország ússz. Nagy Tímea párbajtőr, egyéni (arany), 1. Kína 5 2 1 8 } Nemesik Zsolt párbajtőr, egyéni (ezüst), 2. Ausztráliai 4 1 Íff3 8 . Cseh László 400 m vegyes úszás (bronz) 3. Japán 4 1 0 5 Szlovákia 10. Magyarország 1 1 1 3 1 Jozef Kmác cselgáncs (ezüst) 21. Szlovákia 0 1 1 2 1 Jozef Gönczi légpuska (bronz) Kikaptak a vízilabdás lányok VÍZILABDA Első olimpiai mérkőzését elveszí­tette a magyar női vízilabdaváloga­tott az Egyesült Államok ellenében. A férfiak 6-4-es győzelmét követő­en Szerbia-Montenegró ellen, Fara­gó Tamás együttese nem bírt az amerikaiakkal és 7-6-os vereséget szenvedett. Nem sikerült fényesre a kezdés, az USA női válogatottja már 4-1-re is vezetett Primászék ellen, majd kez­dődhetett a felzárkózás. A második Kínai után jöhet a görög kaja KÉZILABDA Az ázsiaiak ellen győzelemmel bemutatkozó Mocsai csapatra ma délután a braziloktól a nyitómecs- csen vereséget szenvedő házigaz­dák várnak. A magyar női kézilabda válogatott a várakozásoknak megfelelően jól kezdte az olimpiai játékokat. Igaz, a Radulovics Bojana által vezényelt sze­kér egy kicsit döcögött a kínaiak ellen, ennek ellenére a mieink győzelme nem forgott veszélyben a mérkőzés folya­mán. Az első játékrészben a kínaiak még tartani tudták a lépést Görbiczékkel, ekkor több apró, de bosszantó hiba is becsúszott a magya­rok játékába. Kirsner Erika svédcsava­negyedben egy gólra feljöttek a mie­ink, de egyenlíteni nem sikerült. Ha­talmas erőket mozgósítottak a ma­gyar lányok, és nemcsak a felzárkó­zás sikerült, de 6-5-re is vezettük. Sajnos utoljára, mert az USA egyen­lített és az utolsó negyedben a veze­tést is megszerezte. Ez az állás lett a végeredmény, így az első olimpiáján szereplő magyar női válogatott vere­séggel mutatkozott be. További program: Nők: Augusztus 18., 15.30 Magyar- ország - Oroszország Férfiak: Augusztus 17., 22.15 Ma­gyarország - Horvátország ros gólja azonban jelezte az ázsiaiaknak és a többi leendő ellenfélnek is, hogy ebben a csapatban több van, mint amit az első játékrészben mutatott. A máso­dik félidőben már felszabadultabban játszottak a lányok, időnként már hét góllal is elhúztak a makacsul küzdő kí­naiaktól. A mérkőzés végén az egyipto­mi játékvezetők is beszálltak a játékba: egymás után állították ki - szemmel látható ok nélkül - a játékosokat mind­két csapatból, de az eredményen ez már nem változtatott: Magyarország végül megérdemelten győzött az első mérkőzésén, és ha igaz a kapuban pará­dézó Pálinger Kati nyilatkozata - mi­szerint az első meccset követően már felszabadultan, görcs nélkül tudnak majd játszani —, akkor hosszú menete­lés vár még Mocsai Lajos tanítványaira. Magyarország - Kína 28-24 (17-n) Káté Gyula kiesett, Kapros Anikó visszalépett ökölvívás - tenisz Nem sikerült a továbbjutás Káté Gyulának a 60 ki­logrammosok versenyében. A ma­gyar ökölvívó pontozásos vereséget szenvedett a dél-koreai Baik Jong Subtól. Káté Gyula tehát nem jutott a legjobb 16 versenyző közé. Magyar teniszérdekeltségű hír, hogy Kapros Anikó combsérülés miatt kénysze­rült visszalépni az egyéni küzdel­mektől, így a magyar lány nem játszhatott a görög Eleni Daniilidu ellen. Összességében tehát negatívan fest a magyar mérleg, Mandula Pet­ra, Czink Melinda és Kapros Anikó számára is véget ért egyéniben az olimpia, igaz, a Mandula Petra-Nagy Kyra páros még bizonyíthat. Az első szlovák érem Szlovákia A cselgáncsozók verse­nyében, a szlovákiai Jozef Kmác sze­rezte meg Szlovákia első olimpiai ér­mét. A 66 kilogrammosoknál a döntőig menetelő szlovák fiatalember nem bírt a japán Ucsisiba Maszato-val (10-0), így a dobogó második fokára állhatott fel. Az éremszerzés mellett két csaló­Sidi Péter korai búcsúja SPORTLÖVÉSZET Az aranyéremre is esélyes Sidi Péter nem jutott be a döntőbe a férfi légpuskásoknál. A magyar ver­senyző a 12. helyen végzett. A férfiak 10 méteres légpuska szá­mában Sidi Péter 593 pontot teljesí­tett, ami a holtversenyben a 12. helyet jelentette számára. A selejtező legjobb eredményét a kínai Zhu érte el, aki 599 körrel, egyetlen rossz lövéssel első helyen jutott be a fináléba. Sidi Péter nem csügged, annak ellenére sem, hogy ebben számban volt a leg­erősebb. Két versenyszámban még szerezhet érmet a komáromi lövő. Lapzárta Vízilabda-eredmények: B-csoport: Oroszország-Kanada 8-6. A-csoport: Ausztrália-Olaszország 6-5, Görög- ország-Kazahsztán 8-6. Kézilabda-eredmény (férfiak): Ma- gyarország-Brazília 20-19 Úszás: Cseh László-6. hely, 100 m hát dást is feljegyezhetett Szlovákia: Martina Moravcová 100 méteres pillan­góban a hatodik helyet szerezte meg. Milan Haborák súlylökő rosszabbul járt, ő már utazhatott is haza Athénból, mivel doppingtesztje pozitív lett. Gönczi bronzérmes lett légpuska Hasonlóan, mint a nőknél, a férfiaknál is kínai versenyző végzett az élen a légpus- ka-versenyszámban. A végső győzel­met Csu-Csin-An szerezte meg. A dobogó harmadik fokára a szlovákiai Josef Gönczi állhatott fel. RÉGIÓS HÍREK Magabiztos győzelem Rögbi: Első felkészülési mérkőzé­sén magabiztos győzelmet aratott az Esztergomi Vitézek rögbicsapata. A balatonszepezdi edzőtáborból érkező vendégek a tavalyi második helyezett ellen játszottak a fehérvári Köfém pályán. Az első félidőben még csak tíz ponttal vezettek a Vitézek, majd a második játékrészben szinte meg­táltosodtak, ami célokban is megmu­tatkozott. A fehérvári együttes nem teljes csapattal állt ki, így könnyebb dolgunk volt - nyilatkozott Szőlősi László vezetőedző. Az első félidőben ész nélkül játszottunk, ami rányomta bélyegét a teljesítményünkre. A folytatásban már összeszedettebb volt a gárda, a fiatalok is bizonyítot­ták, hogy ott a helyük a csapatban. A Vitézek szombaton tíz órakor a szigeti Kolping pályán újabb felké­szülési mérkőzést játszanak. Az el­lenfél Arad csapata lesz, amely a Román Bajnokság jelenlegi harma­dik helyezettje. A felkészülési mérkőzés ered­ménye: Székesfehérvár - Esztergo­mi Vitézek 5-60 (5-15) Vitézek: Heckel, Nagy R., Siroki, Csákvári, Marosi, Koller, Deli, Bádi, Pfeiffer, Bíró, Bőhm, Sujogán, Mol­nár T, Tauber, Gódor. Csere: Hock, Kiss V, Köbl, Ardelán, Pálfi, Kontics, Hasper. Célok: Bíró 20, Molnár T. 10, Bőhm 10, Koller 5, Pfeiffer 5, Bádi 5, Hasper 5. Párkány - Lednické Rovne 1-1 (0-0) Labdarúgás: Győzelemre készült, mégis csak egy pontot szerzett hazai pályán a szlovák harmadik ligában szereplő párkányi labdarúgócsapat a bajnokság harmadik fordulójában. Hasonló mérkőzést játszottunk, mint egy hete - mondta Lapár Miroslav ügyvezető. Helyzetek so­kaságát dolgoztuk ki, de gólt lőni nem sikerült. A második félidő 72. percében a vendégek találtak egy gólt, majd a 88. percben egy jogos büntetőt értékesítve egyenlítettünk, Kúrák volt eredményes. A múlt hé­ten potyagólt kapó Prochászka újabb esélyt kapott és az ügyvezető igazgató elmondása szerint élt is ve­le, mindössze egyszer kapitulált. Vegyes mérleg a felkészülési tornán Kézilabda: A hétvégén nemzetközi felkészülési tornán szerepelt az EKSE-Totem női kézilabdacsapat Szlovákiában. Az esztergomi gárda összesen három mérkőzésen lépett pá­lyára a Partizánskeban megrendezett viadalon, a mérlege teljesen kiegyen­súlyozott: 1-1 győzelem, döntetlen, il­letve vereség. Németh Sándor tanítvá­nyai pénteken a Zlín és a Brno ellen játszottak, szombaton pedig a Bánovce csapatával mérték össze ere­jüket. Éber István ügyvezető pozití­van értékelte a tornán elért eredmé­nyeket, és a mutatott játékot: „Véde­kezésben kezd összeállni a fiatal csa­patunk, köszönhetően a Csernus, Bokrovska, Tóth Kinga hármasnak, akik a hétvégén remekül oldották meg a feladatukat. Támadásban is sikerült gyakorolnunk néhány figurát. A szlo­vákok elleni mérkőzések nagyon jól il­leszkednek a felkészülésünkbe, hiszen hasonló stílusban kell majd küzde- nünk a bajnokságban, mint ahogyan azt mostani ellenfeleink tették. Stabil védekezésből gyors lerohanásokra, pontos indításokra van szükség, ezzel tudjuk kompenzálni a játékos kere­tünk hiányosságait. Első sorban átlő-, vőposzton vannak problémáink, ezt kellene valahogyan kiküszöbölnünk. Úgy gondolom, hogy a látottak alap­ján elmondható: jó úton járunk.” Eredmények: Esztergom - Zlín 20- 22 (9-11). Esztergom - Brno 23-23 (14- 9). Esztergom - Bánovce 34-18 (16-11). Nyert az Esztergomi SC A megyei első osztályú labdarúgó­bajnokság küzdelmeit győzelemmel kezdte a tavaly még a harmadik ligá­ban szereplő ESC. Holdampf Sándor legénysége első hazai találkozóján 2-1- es győzelmet aratott Tokod ellen. Az első félidőben a hazai csapat irányított, több helyzetet is kidolgozott. A 10. percben Méhes Norbert 17 méterről talált a tokodi kapuba, majd fél óra el­teltével Bulfán Miklós volt eredmé­nyes, az első gólt szerző Méhes beadá­sát követően. A második félidőre ösz- szekapta magát a vendégcsapat, az ESC nem azt nyújtotta, amit az első 45 percben. A Tokod sokat támadott, több helyzetéből egyet értékesített, be­állítva ezzel a végeredményt. A helyze­tek és a játék képe alapján reális ered­mény született - értékelt Tóth László, az ESC titkára. Nemcsak a felnőtt csa­pat mutatkozott be győzelemmel, de az ifik is felülmúlták vetélytársukat, 7-1- re nyertek. A ESC vasárnap Gyermely ellen szerepel, de a mérkőzést a gyer- melyi sportpálya felújítása miatt Héregen rendezik meg. • Az oldalt összeállította: Nagy BalAzs és Bukovics Krisztián

Next

/
Thumbnails
Contents