Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-08-14 / 162. szám

hídlapmagazin 2004. augusztus 14., szombat • HÍDLAP Gyilkos légszennyezés Bármily furcsán hangzik is, sokszor jó, ha gáz van. Az oxigén életele­münk, a szén-dioxid nemcsak égéstermék, hanem rengeteg élelmisze­rünk alkotója, a metán nélkül nem tudnánk főzni, fűteni stb. A váro­sok ipari fejlődése nyomán, az autós közlekedés terjeszkedésével azon­ban szennyező gázok kerülnek a levegőbe, miközben kevés figyelmet fordítunk a zöld területek, parkok, fák gondozására. A nagyvárosok lakói között a megbetegedések egy részét a levegő rossz minősége okoz­za, a magyarországi statisztikák szerint minden 17. haláleset és min­den 24. rokkantság a légszennyezés következménye. Körültekintve a világegyetemben, rájöhetünk, hogy „csak egy Földünk van” és megóvásáért mi, az emberi­ség tartozunk felelősséggel. A Föld­nek létezik ugyan egy önszabályozó képessége, amelynek segítségével ké­pes a regenerálódásra, de ez nem működik a végtelenségig. Mára a nagyvárosokban a levegő minősége sokszor alig alkalmas a légzésre. Megnőtt a légzőszervi betegségek száma, ritkul az ultraibolya-sugár­zástól védő ózonpajzs, pusztulnak az állatok és a növények, nő a Föld át­laghőmérséklete. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a levegő szennyező­dése világméretű, globális probléma. A téma egyébként az első londoni szmogriadó után, az utolsó fél évszá­zadban vált igazán aktuálissá. 1952 de­cemberében Londont 5 napon át szmogfelhő borította, s ez idő alatt 4.600 ember halt meg légzőszervi -és szívbetegségben. Hasonló, de kevésbé súlyos katasztrófa következett be Lon­donban 1956-ban, amely a kisgyerme­kek mellett elsősorban az időseket érintette. Azóta a világ nagyvárosaiban már általánossá váltak a szmogriadók, s az ezzel kapcsolatos korlátozások. Az autózás környezeti kárairól Egyes légszennyező anyagok kibo­csátásában ma már nem az ipar, ha­nem a közlekedés áll az első helyen. Magyarországon a kipufogógázok ro­vására írható minden kétszázadik, „aktív korban” bekövetkezett halál­eset. A helyzet alighanem javulna, ha a mainál több támogatásban részesül­ne a tömegközlekedés, és ha a magán­ember néha elgondolkodna: valóban szükséges-e autóba ülnie a sarkon lakó nénikéje meglátogatásához. Az Egész­ségügyi Világszervezet (WHO) 1998- ban közzétett jelentése évi 80 ezerre tette azoknak az európaiaknak a szá­mát, akik a közlekedési légszennyezés következtében hunytak el, a WHO bécsi konferenciáján ugyanakkor kö­zölték azt a hivatalos angliai becslést, amely szerint a szigetországban éven­te 12-24 ezren halnak meg a várható­nál korábban a légszennyezés követ­keztében. Azt gondolom, a számok önmagukért beszélnek. A jelek szerint a leghatékonyabban gazdasági eszkö­zökkel lehet visszaszorítani az autó- használatot. Megfigyelhető tendencia, hogy az USA-ban, Japánban és az Eu­rópai Unióban egyre szigorúbbá vál­nak a gépjárművek károsanyag-kibo- csátására (emissziójára) vonatkozó elő­írások. Egyrészt azért, mert a városok levegőjének szennyezésében, a füst­köd (szmog) előidézésében elsődleges szerepe van a gépjárműveknek, más­részt pedig azért, mert kutatások sze­rint a kipufogógázok káros anyagai­nak, és ezek légkörben képződő má­sodlagos termékeinek szerepe van az erdők megbetegedését és pusztulását előidéző savasesők létrejöttében. Példák a légszennyezés csökkentésere Milánóban és Lombardia további 61 városában a rendkívül súlyos lég­szennyezettség miatt időnként a felé­re csökkentik az autóforgalmat: egyik nap csak a páros, a következőn csak a páratlan rendszámú járművek vehet­nek részt a forgalomban. A páros il­letve páratlan rendszámok tilalma ad­dig van érvényben, amíg nem csök­ken számottevően a légszennyezett­ség. A rendelkezés betartását a kriti­kus időszakokban a szokásos rendőr­járőrök ötszöröse ellenőrzi. Görögor­szágban Athén jár élen a légszennye­zés csökkentésére irányuló tevékeny­ségben: náluk nyáron bevezetett szo­kás, hogy egyik nap csak a páros, má­sik nap pedig a páratlan rendszámú autókat engedik be a városba. Mi lesz holnap? A jelen jelszava a MOST Termelj most, élj most, a következmények úgyis később jönnek. Most még van hely a szemétnek, most még épülnek a gyárak, most még kapunk levegőt is — a füst mellett. Az erdők - akár az óceán - oxigén­né alakítják a széndioxidot, és élőhe­lyet biztosítanak a világban található biológiai sokféleség nagy részének, az építőanyag és a tűzifa szintén in­nen származik. Az erdőknek azon­ban csaknem minden jellegzetessége veszélyben van. A világ elvesztette a földfelszínt bo­rító, eredeti erdők 80%-át. A fennma­radó ős-növésű erdők nagy része az Amazonas őserdeiben, Közép-Afriká- ban, Délkelet-Azsiában, Kanadában, ésv Oroszországban található, ám a fa- kitermelés, a bányászat és az építke­zés ezeket az erdőket is veszélyezteti. Naponta 375 négyzetkilométer terü­letű, évente Görögország-nagyságú er­dőt veszítünk el a városi fejlődés, a me­zőgazdasági tisztogatás, a tűzifa-gyűj­tés, a fakitermelés, az erdőtüzek és az erdők (a hidro-elektromos gátak miat­ti) tavakba süllyedése következtében. Az erdőirtás hozzájárul a sivatagoso­dáshoz, a globális felmelegedéshez és a szegénységhez. A Közép-Amerikai esőerdőknek több mint a fele tűnt el, az Amazonas-őserdő pedig nem éli meg a 2 L század végét, ha a fák kivágá­sa a jelenlegi ütemben folytatódik. • SEM Reklám és gagyi Nem nézek reklámot. A reklám van. Az ember nem nézi, nem keresi ki, karikázza be a tévéújságban, ha­nem a nap bármely szakában nyílik az ablak, és a reklám beleüvölt a gya­nútlan tévénéző arcába. És ez rend­ben is van így. A reklám pofátlanul tolakodó, arrogáns, hangos. Ezzel sincs baj, a reklámnak tolakodónak és hangosnak kell lennie, hogy kiugor- jon a csatornazajból, hogy a megcél­zott fogyasztójelölt felkapja a fejét, és eltűnődjön egy pillanatra, kell-e neki ez vagy az a dolog. A baj akkor kezdődik, amikor minden reklám ha­sonlóan pofátláh, hasonlóan tolakodó hangon üvölt. Mert ha így van, már­pedig igen, újra nincs megkülönböz­tető jegyük. Ami megkülönböztet­hetné őket, nem más, mint a kreativi­tás mértéke. Reklám mindig volt. Hol vásári kikiáltónak nevezték, hol másnak, de az árunak el kell jutnia a vásárlóhoz. A termelés világa mérhe­tetlenül megváltozott az utóbbi évti­zedekben. A technikai fejlődés, a fel­gyorsult élet változó kommunikáció­ja magával hozta a reklámok mennyi­ségét, tartalmuk egyszerűsödését. Képzeljük el, mit szóltunk volna - a kereskedelmi televíziók előtt -, ha egy nagy nézettségű filmet minden előzetes szoktatás nélkül öt testes reklámblokkal szétszaggatnak. Játsz- szunk el a gondolattal, mi van, ha Kunte Kinte drámai gyökérkeresése közben bevágódik a konyhai Vitálcenter-reklám tizenöt percben ezzel a nyálas, éneklő hanggal. A né­zői felháborodás elsöpörte volna a kommunistákat (akik ugye minde­nért feleltek, mindent intéztek). A statisztika szerint alapvetően megnőtt az emberek szabadideje, át­lag négy-öt órát ülnek a képernyő előtt. A műsorstruktúrának megfele­lően azok a legnézettebb műsorok, amelyek nem igényelnek se agykapa­citást, se koncentrációt. A sorozatok és a valóságshow-k eleve úgy készül­nek, hogy nem tragédia, ha elalszik rajtuk az ember, ha kimarad néhány fejezet, vagy ha a néző elmegy nyaral­ni két hétre. A tévében ez a közeg a reklámhordozó. A szakemberek állít­ják, az uniformizált műsorkínálattól szentségelő tévénézők nyitottak a va- lóságshow-kra. A megemelt ingerkü­szöb miatt (lásd Kunte Kinte) az üvöltést az extremitások váltják fel. A minél durvább, minél meztelenebb, minél gusztustalanabb, minél idió­tább közelítési módok. (Pl. ha mate­matikatanár volnék, súlyosan megsér­tődnék a Vodafon-reklám debil mate­matikatanárát látva, és ha ökölvívó matematikatanár volnék, aki a kezébe kapja a rendezőt, gondolom súlyosan megkérdezném tőle, milyen alapon degradál egy teljes embercsoportot.) Persze a reklám szempontjai má­sok, mint a finnyás nézőé. Meg kell fogni, tudatosítani, rákényszeríteni a célközönséget. Divattá tenni, pszi- chikailag megérinteni, megoldani azt a nem kis feladatot, hogy érezze, ha az ő macskája nem Whiskast eszik vacsorára, akkor a társadalom leérté­kelt tagjává válik. Ez a piaci kikiáltó számára könnyebben volt megoldha­tó, hiszen a személyes kontaktusnak köszönhetően úgy változtatott a szö­vegen, ahogyan a mindenkori közön­ség igényéből feltételezte. De ho­gyan lehet tömegesen eladni a Whiskast egymillió munkanélküli, egymillió létminimum alatti és fél­millió minimálnyugdíjas - összefog­lalva: hárommillió koldus - országá­ban? És egyáltalán el kell-e adni? A magyar reklámpiac legnagyobb bökkenője ez. Ébből következik, hogy a reklám hatása kimutathatatlan. Mindösszesen annyi mutatható ki, hogy mennyi reklámóra, mennyiért. Ezek az adatok ismertek. Ismert az is, hogy a reklámköltség beépül az el­adandó termék árába. Mi meg fizetjük. Namost: ha valami hatékonysága nem mérhető, akkor a minősége sem szá­mít. Ha nem számít, akkor a megren­delő cégek kedvük szerint alkalmaznak pr-szakembemek nevezett ismerősö­ket, haverokat, a haverok fiát (lányát, feleségét, szeretőjét). Mert miért mást, a haverom pedig alkalmazza az én fia­mat (etc.) pr-szakértőként. O jól meg­fizeti az enyémet, én az övét. Ennyiből áll a magyar reklámpiac kreativitása. Végezetül minden személyes elfo­gultság nélkül a tények: 2003-ban a kilenc legnézettebb magyarországi te­levíziós csatornán összesen 350 400 reklámfilmet vetítettek, vagyis na­ponta 960-at. Egy átlagos napon kö­rülbelül 6 és félórányi hirdetést sugá­roztak. Amennyiben pontosak az új adatok, jelenleg naponta körülbelül 1500 reklámfilmet vetítenek, ami di­namikus erősödést mutat. Vajon med­dig lehet még fokozni a reklámipart? Az emberben megfogalmazódik a kérdés: mennyibe kerül mindez? • Onagy Zoltán Aálunk is történhetett Rovatunk olyan apró, színes történe­tek feldolgozásra vállalkozik, amelyek 'nagy valószínűséggel sokak számára is­merősek lehetnek, vagy legalábbis el tudják képzelni őket környezetükben is. Fontos, bogy a történetek és az alakok valódiak, még ha olykor - személyiségi jogaik miatt - nem is eredeti nevükön említem a szereplőket, vagy itt-ott egy kis színezékkel dúsítottam is a históriá­kat. Mindezek természetesen az ado­mákban lényegi változást nem okoznak, és hangsúlyozom: a hír igaz. A hentes, a bálna és az igaz szerelem története E heti evangéliumunkban a Skizof­rénia által megénekelt Pofi nevű hen­tes és mészáros két rövid történetével szeretném megörvendeztetni az olva­sót. A történetekben a fent említett bölléren kívül szerepel még egy bálna, egy könnyűvérű széplány és egy bálna méretű, könnyűnek semmi esetre sem nevezhető, aggódó lányos anyuka. Pofi esete a bálnával a természetfil­meket sugárzó csatornák tudományos nevelő-elgondolkodtató hatását pél­dázza. Szóval Pofi böllérünk érdek­lődve nézte végig az egyik természet­filmeket sugárzó csatorna bálnákról szóló műsorát (úgyis, mint szakem­ber, lévén sok húsról volt szó), és szö­get ütött a fejében azok hatalmas test­mérete. Gyakorlati ember lévén nem elégedett meg a műsorban elhangzott adatok tudatosításával: hirtelen ellen- állhatadan kényszert érzett, hogy az újonnan tanultak vizuális megerősí­tést nyerjenek (úgyis, mint szakmabe­linek, hiszen csak a fogható hús mér­hető). így történhetett meg az, hogy' az összeszaladó falusiak érdeklődve nézhették végig, ahogyan a böllér gondosan egymás elé helyezett lábak­kal méri le a tekintélyes méretű falusi porta udvarát annak érdekében, hogy' kiderüljön: vajon beféme-e egy kifej­lett bálna az udvarba. A mészáros, va­lamint a Magyar Bálnatartók Szövet­ségének nagy megkönnyebbülésére kiderült, hogy egy valamirevaló ma­gyar falusi porta udvara tökéletesen megfelelő egy felnőtt bálna raktározá­sára, kiváltképpen, ha a farokrészt a nyári konyha, a pajta és a tyúkudvar között nyíló, épp egy bálnafaroknyi nagyságú területre helyezzük. A bálnák testméretével imigyen tisztába kerülő böllér valószínűleg nem gondolta volna (még úgysem, mint szakmabeli), hogy rövid időn be­lül éppen a méretben a szerencséden cetre hajazó hölgy és annak - akkor még - csinos, törékeny, de szerelemre éhes lányával kerül rövid kapcsolatba. Történt ugyanis, hogy hentesünk sze­met vetett egy jóravaló Ids hölgyre, ki ugyanazon a héten - szokásához híven - már a harmadik partnerét cserélte Nem kellett sokat kéretni tehát a höl- gyeményt, és jó úton haladt afelé, hogy a gondolatokat tett kövesse, mi­kor megjelent a bálna méretű dáma, a kedves mama, és azonnal kérdésekkel árasztotta el Pofit: mit akar a lányom­tól, tisztcsségcsek-e a szándékai, ho­gyan gondolja a jövőt és a többi, és a többi Böllérünk - ki a felsorolt bonyo­dalmak egyikére sem vágyott - egy darabig laposakat pislogva próbált va­lami okosat kitalálni hogy a kínos helyzetből szabaduljon, és betetőzze a mama lányánál elkezdetteket. Midőn azonban tudatosult benne (úgyis, mint szakmabeliben), hogy a lányát féltő matróna meghiúsítja kalandját, nagyot sóhajtva zárta le a belsőjében felkava­rodó színtiszta érzelmeket: „Hogy az Isten vemé meg azt a sok hülye em­bert” - búcsúzott a lánytól, a bálna dá­mától és a szerelemtől hentesünk. Summáját még ma is a szerelmi líra gyöngyszemei között tartják számon kis falunkban...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents