Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-08-14 / 162. szám

A megtorló • HÍDLAP • 2004. augusztus 14., szombat magazin A képregény-megfilmesítések igazi dömpingje még csak most kezdődik. Korábban is készült egy-egy ismert karakter kalandjaiból film (Batman, Superman), ám az igazi tömegterme­lés csak az elmúlt három évben vette kezdetét, amikor is sztorihiány lépett fel Hollywoodban és a 2001. szeptem­ber 11 -ei események után mindennél nagyobb szükség lett szuperhősökre, legalább a vásznon. így jelent meg (és aratott sikert) a mozikban az X-Men és folytatása, Daredevil, a fenegyerek, Pókember, a Hulk, a rettenthetetlen és követik őket újabb és újabb társaik. Ráadásul még egy nagy titka van nagy a költségvetésű mozi készítésének a rajzolt történetekből: ha a mozikban nem is muzsikálnak a legjobban, a dvd-kiadás során a legvacakabb film is szép profitot termel. Ezért fordulha­tott elő, hogy a Hulk mozibukása után már tervezik az alkotás folytatását, és ezért vették máris tervbe - a viszony­lag sikertelen - A megtorló második részét is. A Pókember és az X-Menek pedig éppenséggel a kirobbanó siker­nek köszönhetően gazdagodnak lassan már egy harmadik résszel is. A megtorlónak filmes előzményei is vannak, méghozzá '89-ből, amikor Dolph Lundgren főszereplésével Bün­tető címmel készítettek bosszúmozit, de ott még nem volt jelentősége a Marvel-gyökereknek, melyek 1974-től eredeztethetők. Akkor a Csodálatos Pókember egyik mellékszereplőjeként tűnt fel a Megtorló és kapott hamarosan önálló füzetet, köszönhetően a hangos sikernek. A megtorló főhőse egy titkosügynök, aki felfed egy bűnügyet, ám az incidens során életét veszti egy bűnöző. Ennek a srácnak az apja áll bosszút az igazság és rend őrén, kiirtat­ja annak egész családját. Az ügynököt is el kellene intézni, ám ő szerencsésen túléli a merényletet, és innentől kezdve csak a bosszúnak él. Azt szépen lassan be is teljesíti, miközben egymás ellen fordítja a bandatagokat és párszor őt is alaposan helybenhagyják. A megtorló legnagyobb hibája a for­gatókönyv. A film nem szimplán bosszúmozi akar lenni, agyament öl­döklést akar ábrázolni, hanem mély er­kölcsi alapot teremt, melyhez szép szá­mú moralizáló dialógot gondoltak az alkotók a filmben elhelyezni. Nos, a film innentől válik röhejessé, miután a marcona, bosszúra éhes ügynök hosz- szú perceken keresztül meséli, hogy neki most miért is van erkölcsi alapja a gyilkosságokhoz. Különösen nevetsé­ges az a rész, amikor megtudjuk, hogy miért megtorló (és nem bosszúálló) fő­hősünk. A felesleges mellébeszélés he­lyett inkább néhány látványos akcióje­lenetet írhattak volna a sztoriba. Ha ugyanis valaki drámára, vagy tragédiá­ra vágyik, inkább Shakespeare-t olvas, de nem képregényben (és annak adap­The Punisher, színes, amerikai film (2004) Szereplők: John Travolta, Tom Jane, Rebecca Romijn-Stamos, Roy Scheider írta: Jonathan Hensleigh, tációjában) keresi a megoldást. A film laposságához persze a szí­nészek is hozzátesznek egy keveset. A főszereplő, Tom Jane klasszikus B- színész, akit véletlenül nyomnak né­hány blockbusterben, John Travolta pedig látványos feltámadása után most ismét leszállóágba került, így hiába az újabb gengszterszerep, ala­kítása még az öniróniához is kevés. A filmet elnézve most már csak az a kérdés: milyen morális alapelv ma­radt ki a történetből, melyet a folyta­tásba bele tudnak szőni? Vagy lehet, hogy ott már nem lesz mellébeszélés, csak lövöldözés? Jobb lenne. • Simpson Michael France Rendezte: Jonathan Hensleigh Hazai bemutató: 2004. július 29. Forgalmazó: Intercom I Gyártó: Lions Gate Játékidő: 124 perc CD-ajánló - Pókember 2. (filmzenealbum) Batmanyussal ellentétben Pókem­berünk annyiban vonzóbb, hogy nem feszíti sztreccsgöncét tabletták­kal felturbózott izomzat, és az álarca mögötti „mutáns” a rajongókkal agy­ban és termetben egyenrangú. A Pókember kalandjai tehát a tinédzse­rek (és a lélekben azok) számára az idei nyári kedvenc mozija lesz. Már az első résznél is bevált á recept, mi­szerint a jelenlegi zenei élet legizgal­masabb és legeredetibb előadóitól idézzenek a soundtrack-albumon. A Spiderman 2. filmzene-lemez szereplői egy picit azért ennél töb­bek, ők igazi divathullám-lovasok, a trendi jelző jelenlegi birtokosai. Igen, most felvetődik a kérdés, hogy akkor ki erősít kit. A film hozza fel a zenekarokat az ismeretlenségből, vagy a zene menti meg a filmet a bu­kástól? Ez utóbbi nem valószínű, hi­szen az első rész, így a hozzá tartozó muzsikák forgalmazása is rekordokat döngetett. (A Pókember első részé­nek összbevétele 800 millió dollár volt, amihez valószínűleg már a film mellé kiadott filmzenealbum eladási adatai is hozzászámoltattak. Ámen.) Inkább az előbbi verzió áll, misze­rint a film teszi, ha lehet még nép­szerűbbé a tracklistán szereplő elő­adókat, zenekarokat. De kik is ők? A Train, a Jet, a Maroon 5, a Lostprophets, az Ataris, a Hoobastank, a Midtown és a Dashboard Confessional egy-egy felvételét hallhatjuk a lemezen. Ha szerencsések vagyunk, akkor a ban­dák a Pókembernek olyan szerze­ményeket ajánlottak fel, melyek nem szerepelnek nagylemezeiken. Mert egy ilyen soundtrack-albu­mon az a legjobb, hogy kiváló elő­adóktól hallhatunk soha sehol nem publikált felvételeket. Akik számára néhány név ismeretlen, íme egy kis segítség. A Train egy San Franciscoi rocktrio, akik '98 óta nyomulnak, egyre eredményeseb­ben. A Jet egy retro-rock csapat, nagyjából Lenny Kravitz nyálban és vérben úszó bárkájának farvizén. A Maroon 5 pedig egy pár éve léte­ző ötösfogat Los Angeles-ből, akik­nél a punk, a pop egyaránt és egy­szerre található meg, talán ezért is egyre menőbbek. Lelkűk rajta. A Lostprophets max. 2 éve ad ki albu­mokat, de egész jól míveli a rockot, ám ők is kevernek, mint a fagyigép. A métáitól az új hullámig mindent beépítenek zenéjükbe. Az Ataris nevű formáció egy szintén punk- pop, de az is lehet, hogy pop-punk banda, immáron '96 óta. A listán szereplő legfurább nevű Hoobastank felvállaltan a grunge, a rock és a punk örököse, az egykori Faith No More és a még meglévő Limp Bizkit's nyomdokain. A Midtown le­génységének még nincs hivatalos nagylemeze. Ok egy színes világot, az indi-rockot és a Lo-Fi post punkot vegyítik össze muzsikájukban. Ha megkívántuk e néhány előadót, Legyünk rajtuk, mint Pókember a ne vacakoljunk, csapjunk le rájuk, tűzfalon. Pókember 2 (Spider-Man 2) Pókember újra akcióban! Az első rész hatalmas sikere után Tobey Maguire újra magára ölti a kék-piros szerkót, hogy újra megvédje a világot a gonosztól. Két éve történt, hogy Peter Parker (Tobey Maguire) pá-pát intett szerelmének, Mary Jane Watsonnak (Kirsten Dunst) és csak az emberek megmentésére szánta életét. A „mun­ka” azonban lassan felőrli, napközben egyetemistaként, este pedig Pókember­ként kell helytállnia. Nem mehet ez így tovább, hiányzik Mary, de nagyon. A lány azonban új életet kezdett, szí­nészként praktizál és egy férfi is helyet kapott az életében. A szerelmi galiba mellett Pókembernek fel kell vennie a harcot egy újabb gonosszal, név szerint Dr. Otto Octaivusszal (Alfred Molina), aki talán még az első részben megis­mert Osbomnál is elmebetegebb. Ám az akkori rossz ember fia, Harry (James Franco) bosszút esküdött Pók­ember ellen, így Petemek több fronton is harcolnia kell. Pofa be! (tais tói!) Ruby és Quentin történetét meséli cl a film. Ruby egy gengszter, aki je­lenleg rács mögött ül, de a zsákmány, amit szerzett, jó helyen van elrejtve. Egyetlen célja, hogy' kikerüljön a bör­tönből és megbosszulja kedvese gyilko­sát. Quentin egy elviselhetetlen, piti bűnöző, akit ki nem állhatnak cellatár­sai, mert be nem áll a szája, no meg egy kicsit debil is. Nem változik a helyzet akkor sem, mikor Ruby mellé kerül. Annyi a különbség, hogy Ruby némasági fogadalmat tett, és Quentin azt hiszi, örök barátra talált a hallgatni jól tudó rab személyében. Ruby szökni próbál a börtönből, s Quentin úgy' dönt, vele tart jóban-rosszban. A külvi­lágban nemcsak a rendőrök, de a bű­nözők elől is menekülniük kell Ruby bajtársaira bízza a bosszút, őt inkább a zsákmány érdekli Akció közben össze­ismerkedik KatiávaL aki nagyon hason­lít megölt szerelméhez. Megpróbál ne­ki segíteni de természetesen Quentin mindig bonyolítja a helyzetet Nagy Hal (Big Fish) A film Edward Bloom és családja történetét meséli el, humorosan, és sajátságos, ollókezűs hangulatban. Edward nagyon tud mesélni, már gyerekkorától kezdve Kis csibészként nem játszhatott a többiekkel, egy fur­csa betegség miatt ágyhoz volt kötve és nem maradt számára más, mint a könyvek világa. Gyermekorában ol­vas egy sztorit, mely arról szól, hogy az aranyhal nem növekszik, ha akvá­riumban tartják. Jó pár évvel később Edward a saját bőrén érzi ugyanezt. Ráébred, ha fel akar nőni, meg akar változni, el kell hagynia szülőföldjét. Úgy dönt, felfedezi a világot, majd a hirtelen jött elhatározást megosztja barátjával a kedves óriással, Karilal is. Nagy ambíciói vannak, amihez a város, melyben tengette életét túl pi­ci. Amint elhagyja a dél - karolinai város határát, megkezdődik az utazás, melyben sokszor nincs logika, néha hihetetlennek tűnik - mégis szívet gyönyörködtetően szép. Jerry Maguire - A nagy hátraarc TV 2 - hétfő, 22.20 > H­JjpAjfl Jerry Maguire (Tom Cruise) éle­te tökéletesnek mondható. Sikeres sportmenedzserként tevékenyke­dik, van mit a tejbe aprítania, sőt feleségére sem lehet panasz, a sors meseszép asszonnyal áldotta meg. Egy idő után azonban Jerry rádöb­ben, a sok hajsza, a gondokkal járó élet megváltoztatta őt. Élete ku­darcba fullad, nem tudja megaka­dályozni a lejtőn való lecsúszást. Egy balul sikerült terv miatt elve­szíti állását, elhagyják eddigi pén­zes ügyfelei, sőt felesége is cserben hagyja. Újra kell építenie mindent, de valahogy másképp. Mindössze két emberre számíthat, egy focistá­ra (Cuba Gooding Jr. - A legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar- díj), és a fiát nevelő könyvelőnőre (Renee Zellweger). Na, meg persze önmagára. Ók hárman együtt kez­denek újra ... Azonban minden kezdet nehéz... Gary Moore: Power of the Blues Az idén 52 éves drága jó mester, Gary Moore bácsi ismét a nagy bé betűs Blues-hoz tért meg. Az észak-ír származású gitárzseni im­már 35 éve nyüstöli a húrokat, igen nagy sikerrel. Persze ismerhetjük az ő hangszerének könnyfakasztó mivoltát, a lírikus, kifejezetten hard rock-os időkből is, amikor olyan nótákat gyártott az öreg, mint a The Loner, vagy a Parisian Walkways, mely opusok felhangzá­sakor illett a katarzistól összerogy­ni. A mostani albumon dögös blu­esfelvételek vannak. Semmi cécó, semmi lelki csipkék. Csak blues. Az igen tömör 41 percben 10 új dal hangzik el. Moore bátyó segítségé­re régi basszerosa. Bob Daisiey, és a Primal Scream tag, Darrin Mooney dobos sietett. A lemezen több olyan klasszikus nóta is szere­pel, melyet már más gigászok is előadtak.

Next

/
Thumbnails
Contents