Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-08-13 / 161. szám
RÉGIÓ 2004. augusztus 13., péntek • HÍDLAP 5 Recept kánikula ellen Mit tegyünk, ha odakint tűz a nap, sehol egy árnyék, a hűs szoba pedig már túlságosan unalmas? íme egy lehetséges megoldás arra, hogyan élvezzük a napsütés és a hűsölés örömeit egyszerre: vegyük elő kiszuperált hűtőnket, a felesleges polcok eltávolításával csináljunk benne elegendő helyet, egy hosszabbító segítéségével gondoskodjunk az áramellátásról, majd az udvar számunkra leginkább tetszetős részére tolva (azért ne egy kuka mellé, mint ahogyan azt a képen, a fridzsiderből kikukucskáló hölgy tette), az ajtót finoman magunkra húzva annak résein keresztül szemlélhetjük a tájat a hőguta legcsekélyebb veszélye nélkül, miközben a dohos szobai levegő helyett a friss kinti szellő cirógatja arcunkat. Tovább fokozva a luxust, a hűtő fiókjaiban nagy mennyiségű frissítő italt is elhelyezhetünk. A módszer gazdaságos, és akár az Alföldön is beválik, még a déli órákban is. A nemzetegyesülés szigete Nyerges Attila, az Ismerős Arcok frontembere szerdán este belecsapott a húrok közé, Wass Albertet idézve egy Erdélyt köszöntő nótával üdvözölte a publikumot. A vártnál jóval többen jelentek meg már az első napon a IV. Magyar Sziget kismarosi helyszínén, s mint a szervező-rendező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom első embere, Torockai László közölte: az egyesülő nemzet szellemében is meghirdetett rendezvénysorozatra több ezer ember érkezhet a jelenlegi határainkon innenről és túlról. A második nap a rockzene jegyében zajlott, míg a mai nap igazi zenei csemegét kínál. Este pódiumra lép a legjelentősebb nemzeti rockformáció, a Szíva Balázs vezette Romantikus Erőszak, hogy koncertjével is megvalósítsa a népzene és száz százalékig magyarrá tett korábbi szubkultikus angolszász rockzenei műfaj hazafias szellemi fúzióját Torockai László boldogan szemlélte a IV Magyar Sziget nyitónapján, hogy a zászlódíszbe öltözött szé- kelykapun át sorra érkeztek a hátizsákos fiatalok a történelmi Magyar- ország szinte minden szegletéből, és generációktól függetlenül képviseltette magát a magyar társadalom jobbik fele. A résztvevők hovatartozása alapján is egyértelműen megállapítható volt, hogy nem a pártkötődés, hanem elsősorban a konzervatív eszmerendszer közös elfogadása, a nemzetjobbító szándékok előtörése, és a legnagyobb magyar sorstragédia máig is égő fájdalma, és a belőle táplálkozó határozott remény kovácsolta össze a szigetlakokat. Lehetett látni itt polgári köröst, nemzeti radikálist, igazságért „tüntetőt”, ismert és ismeretlen arcokat, gyerekeket nyakukban trónoltató családapákat, és az életük elején járó zsenge korú ifjakat is. Nyerges Attiláék koncertje kezdésképpen bebizonyította, hogy a Sziva Balázs a III. Magyar Szigeten méltatlanul szidott és támadott mezőségi írófejedelem, Wass Albert meghódította a magyar olvasóközönséget, megzenésített verseit a zenekarral együtt énekelte a közönség. Az énekes elérzékenyülten közölte hallgatóságával, milyen lelki pluszt adott neki az esti örömünnep, hiszen a koncertlátogatók a csapat frontemberével együtt énekelték annak hazafias szellemű, balladis- ztikus, illetve lelkesítő, figyelmeztető és hitvalló dalszövegeit. A táborban beindult tehát az élet, mint ilyenkor már szokás, a magyar szabadság gondolata hatott át mindent, az őszinte beszéd, barátkozás és az egymásra találás szellemében. A hagyományos rock kedvelői „hont foglalhattak” még aznap este a R Mobillal, tegnap a keményebb rocké volt a főszerep, míg a legnagyobb várakozással a mai nap elé tekint mindenki. A Romantikus Erőszak fellépése jelentheti azt a zenei-érzelmi csúcspontot, amikor előveheti hegedűjét és megszólaltathatja a kalotaszegi kesergőt ifj. Csoóri Sándor, a világhírű népzenész, párosítva Sziva Balázs énekesszövegíró a történelmi múltból táplálkozó és a jövőnek szóló szerzeményeivel. A tompán puffanó dob, és a dübörgő basszus mellé betársulhat a kecskeduda Bese Botond előadásában, hogy a régi pásztorhangszer is jelezze a folytonosságot, a magyar néphagyomány és népköltészet irányában. A zenekar megszólaltatja azokat a dalokat, amelyek annyi fiatal szemébe csaltak könnyet a Székelyföldön, az elszakította- kért szól majd a kassai harang, s a nagy hegyvonulat gránitöblében élő nép soha fel nem adását hozza el a kismarosi dombok közé a Kárpátok dala. Ma este zenél még a nemzeti rock másik két jelentős együttese, az Óikor és az {egészséges Fejbőr is, a következő napon főleg a két világháború közötti időszak irredenta nótáinak új köntösbe burkolásáról híressé vált Kárpátia és a dallamosabb rockzenét játszó Kormoráné lesz majd a főszerep. A sziget folytatódik egészen a jövő hét szerdájáig. Mert azoknak is kell legalább egy hetes kikapcsolódás, szellemi töltekezés, történelmi ismeretanyag-bővítés, akik még többet szeretnének tudni a megmásított históriánkról, keresik a magyar nép gyökereit, és magukénak érzik annak több ezer éves sorsát. (A részletes program az interneten megtalálható a www.magyarsziget.hu honlapon, valamint www.rockszer- da.hu internetes közéleti magazinon.) • Gottléb István Bebocsátásra várnak a szigetelők Lecsökkent a munkaerőigény Sok a frissdiplomás munkanélküli Szükséges az iskola felújítása Muzslán már készülnek a tanévnyitóra. Drapák Károlytól, a falu polgármesterétől megtudtuk, hogy a helyi óvoda szennyvíz-elvezető csatornáit újítják fel, valamint az esővizet is szeretnék messzebbre vezetni az épülettől. Az iskola hőszigetelését, az ablakok cseréjét, valamint az esővíz-elvezetését is szeretnék megvalósítani. Ezen kívül a főbejárat kőborítása is felújításra szorul. A munkálatokra pályázatot nyújtottak be, de a polgármester nem bízik a sikerükben. Az újítási munkálatok összesen nyolc millió koronát igényelnének. • -czFelhívás az utasoknak A Vértes Volán Rt. (Tatabánya) és az Érsekújvári Autóbusz-közlekedési Vállalat Rt. felhívja az utasközönség figyelmét, hogy a 404801-es sz. Párkány - Esztergom nemzetközi autó- buszjárat a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepén, 2004. augusztus 20-án (pénteken) nem közlekedik. Tilos a fürdőzés A nyár folyamán több bejelentést kaptak a hatóságok, miszerint a nyergesújfalui tavakban a tiltás ellenére fürdőznek. Mivel a rendőrség több esetben is felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy a tavakban fürdeni veszélyes és tilos, a rendőrjárőrök rendszeresen fogják ellenőrizni a területet, és a szabályszegőkkel szemben szabálysértési eljárást indítanak. • SEM Falunap Barton A rendezvény szombaton délután 14 órakor veszi kezdetét. A sportpályán az öregfiúk lépnek pályára, majd utánuk 16 órától a barti felnőtt csapat mérkőzik meg Bajta „válogatottjával”. A két mérkőzés között belépő jegyeket sorsolnak ki a Szlovákia-Luxemburg labdarúgómeccsre. Délután négy órától foglalkozások kezdődnek gyerekek száA Dorogi Munkaügyi Kirendeltség legutóbbi adatai szerint a Dorog és térségéhez tartozó tizenöt településen nőtt a munkanélküliek száma. A kirendeltségnél regisztrált 1183 állás nélküli személy több mint tíz százaléka frissdiplomás pályakezdő. A munkanélküliség növekedésének több oka van tudtuk meg Romanek Etelka kirendeltség-vezetőtől. Egyrészt a Tokodi Üveggyár bezárása következtében legalább háromszáz dolgozónak voltak kénytelenek felmondani a gyár vezetői, akik mind a munkaerőpiac keresleti oldalán jelentek meg. Másrészt június-július folyamán kapták kézhez diplomájukat a felsőoktatásban résztvevő fiatalok, akik szintén regisztráltatták magukat a kirendeltségen. Az ő számuk a következő hónapban niég tovább emelkedhet. Az esztergomi főiskolán sok szociálpedagógus és tanító végzett. Számukra nagyon nehéz szakterületüknek megfelelő állást találni, ugyanis ritka az ilyen fajta munkaerőigény, és kicsi a fluktuáció is e területen. Ugyanekkor nem nőtt a környékben működő multik és vállalatok, - mint például a Sanyo - munkaerőigényes sem. A nyári leállások után viszont várhatóan ez az igény növekedni fog. A dorogi kirendeltségen a keresők rendelkezésére álló gépen megtekinthetők az országos és a külföldi állás- hirdetések is. Az Európai Unió tagállamainak álláslehetőségeit is megtalálhatják. Az uniós államok sok munkalehetőséget kínálnak egészségügyi, szociális területen, és sok szakmunkást is keresnek. A magas szintű nyelvtudás alapvető követelmény, ez akadályozza leginkább a külföldi munkavállalást - tájékoztatott a kirendeltség-vezető. • GK mára, játékokon és versenyeken próbálhatják ki ügyességüket. Hat órakor kulturális műsorokat láthatnak, fellépnek az óvodások, iskolások és a Csemadok tánccsoportja. Este a helybeli lakosok számára gulyásfőzés és utcabál kezdődik. • GK