Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-08-03 / 153. szám

8 • HÍDLAP • 2004. augusztus 3. kedd SPORT Rangadók a Duna két partján Párkány és Esztergom is legyőzte riválisát LA BDARŰGÁS A focirajongók örömére lassan véget ér a nyári szünet a labdarú­góknak. A hétvégén Párkány csa­pata már az első' bajnokiján, Eszter­gom pedig felkészülési mérkőzé­sen lépett pályára. A szombaton lejátszott két mérkő­zés - a találkozók helyszínei légvo­nalban alig két kilométerre lehettek egymástól — több vonatkozásban is hasonlított egymásra. A párkányi és esztergomi focisták is igazi rangadón léptek pályára - az ellenfél Érsekúj­vár, illetve Dorog volt - és mindkét gárda nyerni tudott otthonában. Párkány - Érsekújvár 3-0 (0-0) A párkányi rangadót nagy érdeklő­dés előzte meg, több mint ötszáz néző volt kíváncsi - néhány NBI-es csapat is megirigyelné - a presztízscsatára. Az el­ső félidő azonnal ordító hazai helyzettel kezdődött, de a vendégek kapusa reflex­mozdulattal hárított. A kezdeti roha­mok után mindkét gárda visszavett az iramból, a játék az első félidő hátralévő részében jobbára a két tizenhatos között zajlott. A párkányiak hosszú indítások­kal, magas labdákkal próbáltak „operál­ni”, meglehetősen kevés sikerrel, így a félidőre a csapatok 0-0-val vonulhattak. „A szünetben alapos fejmosást kaptak a srácok az öltözőben” - tájékoztatta la­punkat Lapár Miroslav ügyvezető igaz­gató. „A legnagyobb gond az első játék­részben az volt, hogy hosszú labdákkal próbáltunk előre jutni, pedig a mi csapa­tunknak a technikás, rövidpasszos játék fekszik jobban, azt kértük a fiúktól, hogy ezt próbálják meg játszani." A dorogiak csupán helyzetekig jutottak Esztergom ellen Nos, a „fiúk” megszívlelték a szak­vezetői intelmeket, és ennek köszön­hetően a játék képe is megváltozott. Az Só. percben az egész érsekújvári védelem asszisztált ahhoz a párkányi akcióhoz, amelynek végén Smatana- nak csak az üres kapuba kellett guríta­nia a labdát (l-o). A bekapott gól egy kicsit megzavarta a vendégeket, a ha­zaiakat viszont egyáltalán nem. A 68. percben harminc méterre az újvári ka­putól jutott szabadrúgáshoz Párkány csapata. Urbán erős, jól helyezett lö­vését a vendégek portása csak kiütni tudta, a jól helyezkedő Tárnyik közeli fejesét azonban már nem lehetett hárí­tani (2-0). Újabb tízper’c elteltével is­mét érkezett a menetrend szerinti ha­zai találat: Tárnyik ezúttal a jobb ol­dalon forgatta meg a védőket,"majd jól adott középre, Durica fejesét követően pedig ismét gólt szerzett a párkányi gárda (3-0). A hajrában mindkét csa­patnak volt helyzete, a végig jól játszó Tárnyik ezúttal azonban belebonyoló­dott a cselekbe, és a vendégek próbál­kozásai is sikertelenek maradtak, így az eredmény már nem változott. „Ügy gondolom, hogy megérdemel­tük a győzelmet, elsősorban a második félidőben mutatott játékunk alapján. Remélem, a jó formánkat át tudjuk menteni a következő mérkőzésünkre is: jövő héten szombaton Tapolcsány ellen lépünk pályára” - kommentálta a mérkőzést az ügyvezető. Esztergom - Dorog 1-0 (1-0) A másik rangadó szintén nagy küzdelmet hozott a dorogi és az esz­tergomi csapat között. A felkészülé­si mérkőzésen pályára lépő két csa­pat között nem érződött az egy osz­tálynyi különbség. A hazaiak végig lelkesen játszottak, míg a dorogiak valamivel fáradtabban mozogtak a pályán. Ennek ellenére mindkét ol­dalon születtek helyzetek, de a kapu­ba betalálni sokáig egyik gárdának sem sikerült. Az első félidő végén egy formás hazai akciót követően a dorogi védők Patkót buktatták a ti­zenhatoson belül, a játékvezető azonnal a büntetőpontra mutatott. A labda mögé Méhes Norbert állt, és a játékszert nagyon higgadtan a kapu jobb alsó sarkába emelte (l-o). A fordulást követően nem válto­zott jelentősen a játék képe, feltűnő­en sok volt a kihagyott helyzet mindkét oldalon. Az enerváltan ját­szó dorogiak próbáltak mezőnyfö­lényt kialakítani, de a lelkes hazaiak kapujáig csak ritkán futottak el, olyankor pedig jól zárt a hazai véde­lem. Az eredmény nem változott, Esztergom - ha csak egy góllal is - de legyőzte a Dorog FC csapatát. Vélemények: Tóth László (Esztergom): Elége­dett vagyok a játékosokkal, véleményem szerint a Dorog elleni győzelem egyértel­műen nagy sikerként könyvelhető el. Igaz, bogy csupán felkészülési találkozóról van szó, amely nem tükrözi feltétlenül a valós erőviszonyokat, de a győzelem minden­képpen megérdemelt. Ami hiányzott a já­tékosokból, az a jobb helyzetkihasználás, a higgadtság az akciók befejezésekor. Kis László (Dorog): A felkészülési mérkőzések során előfordulhatnak ilyen vereségek, ez mindig benne van a pakli­ban. Az Esztergom nagyon lelkes volt, mi pedig az eddigi felkészülési találkozóink közül ezen a meccsen mutattuk a legrosz- szabb formánkat. Úgy gondolom, bogy egy apró holtponton lebet a csapat, ame­lyen jó lenne minél hamarabb túllépni. • BK A felkészülés további programja: 08.03. (kedd): Lábatlan - Esztergom 08.04. (szerda): Tát - Dorog vagy Dorog - Tát ( a mérkőzés helyszí­ne még kérdéses) 08.07. (szombat): Esztergom - Dömös és Nyergesújfalu - Dorog Extrém sportok a Palmetta fesztiválon Pénteken rendezték a város tör­ténetének első extrémsport verse­nyét a Palmetta Gyermek Játék és Művészeti Fesztivál keretén belül. \ A verseny főszervezője Zámbó Ti­bor - maga is extrémsportoló - remé­li a verseny nem egyszeri esemény, ha­nem a jövőben megismétlődik a sike­res rendezvény. A szervezésben ko­moly segítséget nyújtottak a helyi gördeszkások és BMX-esek, ők bizto­sították többek közt a korlátokat és az ugratót a versenyhez. Az egész dél­előtt tartó felhőszakadás nem törte meg a résztvevők lelkesedését, a dél­után három órai nevezési határidőig a város fiatal extrémsportolói megjelen­tek és leadták nevezésüket. A BMX- esek nagyobb számban képviselték magukat, Tercsinecz Milán „vezetésé­vel”, aki már komoly országos verse­nyen is helyezést ért el amatőr kategó­riában. A deszkások kisebb létszám­ban jelentek meg, és elsősorban a fia­talabb kategóriákban indultak. Baleset szerencsére egyik kategóriában sem fordult elő, a verseny végén a BMX- esek még egy kisebb bemutatót is tar­tottak, a közönség tagjait átugrálva. A helyezések a következőkép­pen alakultak: BMX: 13 év alatti 4. Németh Zoltán 4. Kemenczik Péter 3. Kemenczik Emil 2. Kovács Tamás 1. Balogh Máté 13 év fölött: 8. Balogh Ádám 7. Kérke Csaba 6. Hrubos Attila 5. Krejdvik Ádám 4. Szikszai Micheál Berthold 3. Lipták Tamás 2. Endel brech Gergő 1. Tercsinecz Milán Gördeszka: 13 év alatt: 2.Szabó Norbert 1. Péntek Ádám 13 év felett: 4. Brósz Endre 3. Ködös Balázs 2. Nagy Dávid 1. Biena Attila Vízilabda: lehűtött görögtűz Ugyan tornagyőztesként szánhat­tak vízbe a mieink a négycsapatos férfi vízilabda Unicum-kupa zárómeccsén a görög válogatott el­len, de a közelgő játékok házigazdája ellen illett még így is kettőzött erő­vel küzdeniük Kásáséknak. Az első negyed gyengébb muzsikája (1:3) után ugyan kevesen gondolták, hogy a két hete, a Világliga elődöntőjében 10-5-re fölülmúlt görög különít­mény ezúttal is kapitulál majd a ta­lálkozó hajrájában, de szerencsére Biros, Steinmetz és Benedek góljai hamar helyreállították a rendet a folytatásban. A vége 10-7 lett, azaz veretlenül végzett a magyar váloga­tott az athéni olimpia előtti utolsó ATHÉNI hazai fellépésen. Ha ehhez hozzá­vesszük, hogy a Faragó Tamás ve­zette női válogatott is remekelt, a második helyen végezve az olimpia nyolc résztvevőjéből hatot felvonul­tató olaszországi tornán, akkor min­den okunk megvan a töretlen opti­mizmusra a játékok kezdete előtt. Olimpiai falu: már több mint félezer lakos... „Egyelőre még csak alig félezer la­kója van az olimpiai falunak” - idézi a MOB internetes honlapja Vajda László-t, aki a Nemzeti Olimpiai bi­zottságokkal kapcsolatot tartó ATHOC osztályigazgatójaként szá­molt be a minap az olimpia legújabb híreiről. A MOB korábbi nemzetközi KÉPESLAP titkára szerint az előzetes terveknek megfelelően lassan népesül be az olimpiai falu. Vajda úgy látja: azért nincs különösebb ok a siettségre, mi­vel az európai országok sportolóinak döntő többsége csaknem az utolsó napig otthon tartja edzéseit, s a ma­gyarokhoz hasonlóan, egy-két nappal versenyeik előtt érkeznek ki Athén­ba. A menetrend ugyanakkor a hátra­lévő rövid idő miatt egyre feszítet­tebbé válik majd. Mára, vagy holnap­ra tervezik az első nagyobb létszámú két távolkeleti csapat: a japán és a kí­nai sportolók érkezését. Az augusztus 13-i ünnepélyes megnyitó előtt két- három nappal augusztus 10-én érheti el a tízezret az olimpiai falu lakóinak száma - tette hozzá Vajda László. Kosárlabda: hangol a Dream Team „Csapat vagyunk, a delikvensek fje­dig megsértették a csapatot összetartó szabályokat” - magyarázta meg Larry Brown szövetségi kapitány, az ameri­kai kosárlabda válogatott három ászá­nak, Allan Iverson-nak, LeBron James-nek és Amare Stoudemire-nak a kihagyását a Puerto Rico elleni ke­retből. Az athéni játékok előtt utolsó simításokat végző sztárválogatott amúgy a büntetésben lévők nélkül is könnyedén, 96-71-re legyőzte a latin­amerikai szigetország legjobbjait, ami azért is árulkodó eredmény, mivel két hét múlva éppen Puerto Rico vár majd rájuk az ötkarikás menetelés el­ső állomásaként Athénban. még io nap Athénig Gera Zoltán Birminghamben A hétvégén a Ferencváros képvi­selői bejelentették, hogy a csapat 22- szeres válogatottja három plusz egy évre az angol élvonalban szereplő West Bromwich Albionhoz szerző­dött. A birminghami alakulat másfél millió fontot (azaz 560 millió forin­tot) fizet a támadóért, ami a követ­kező szezonra megszilárdíthatja a magyar bajnok anyagi helyzetét. Real Madrid: Zidane megsérült Emilio Butragueno sportigazgató szerint a Real japán túrájának elsőszá­mú célja a csapat népszerűségének erősítése a világ keleti felén. A legen­dás „Keselyű” előbbi nyilatkozatakor nem gondolhatott még arra, hogy' a sorozatos bemutatózás áldozatokkal is járhat. Amikor Zinedine Zidane va­sárnap lesántikált a Tokyo Verdy ellen amúgy 4:0-ra megnyert találkozó 60. percében, valószínűleg el Butre' is új­raértékelte a kiruccanás jelentőségét... Tenisz: Davenport csúcsformában Lindsay Davenport nyerte a San Diego-ban megrendezett WTA-torna női egyesét, méltó folytatásaként stanfordi és los angelesi sikereinek. Az elmúlt hetek nagy sorozata jól jel­zi: az amerikai teniszezőnő hosszú évek után ismét a világ élére törhet, lehagyva a teniszvilág orosz trónkö­vetelőit. Pfersze Davenport sikerei mögött ott van a világ elitjét súlytó sérüléshullám is: Kim Clijsters, Justine Henin-Hardenne mellé San Diego-ban feliratkozott a maródiak listájára Venus és Serena Williams is. Ok, a pihenő Davenport-tal együtt biztosan nem lesznek ott a héten Ka­nadában, ahol a világ élmezőnyének egészségesebb fele tovább küzd a ranglistapontokért a soros WTA- tomán. A montreali Rogers Kupa mindenesetre szerepel Mandula Pet­ra menetrendjében is, így' talán ő nem bánja az említettek hiányát. Profi box: Mike Tyson-t kiütötték Danny Williams nem sok esélyt adott a nagy visszatérésről álmodó Tyson-nak a Louisville-ben megren­dezett profi gálán: a 15 ezer néző legnagyobb megrökönyödésére már a negyedik menetben padlóra küldte a volt világbajnokot, akit annak rendje és módja szerint ki is számolt az esemény játékvezetője. A színes- bőrű angol győztes a gyors sikeren felbuzdulva a KO után kijelentette: minél előbb, valódi címmérkőzésen szeretné kipróbálni erejét. Formula-i: Schumacher a nyári szünet áldásairól Az újabb címvédés kapujában álló Michael Schumacher saját honlap­ján a minap elismeréssel nyilatko­zott a száguldó cirkusz jelenleg is tartó nyári szünetének beiktatásáról. A rekordot rekordra döntögető né­met pilóta ugy'an maga vállalná a fo­lyamatos megmérettetést, de szerin­te a Ferrari istállójában dolgozó ren­geteg szakember feszített munka­tempója miatt a csapat többségének áldás a mostani szünet. Az elemek feltöltődhetnek, két hét múlva pedig jöhet a Magyar Nagydíj, ahol bebiz­tosíthatják a végső sikert — nyilat­kozta a világbajnok.

Next

/
Thumbnails
Contents