Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-07-30 / 152. szám
13 hídlapmagazin 2004.július 3szombat • HÍDLAP • ökológiai fogyasztóvédelem- avagy az ember valódi szükségleteiről Az elmúlt években sokan felismerték: környezeti problémáink túlnyomó többségének gyökere mai fogyasztói társadalmunkban keresendő. Mind fogyasztásunk mennyisége, mind annak összetétele hozzájárul erőforrásaink feléléséhez és természeti környezetünk elszennyezéséhez. E szemlélet hatékony képviseletéhez újfajta fogyasztóvédelemre van szükség, amely a környezet szempontjait is figyelembe veszi: ökológiailag tudatos fogyasztókat nevel, akik vásárlási választásaikkal egyben környezetünk megtartására is törekednek. A jó környezet helyes fogyasztói döntéseket feltételez, amihez viszont a fogyasztónak megfelelő piaci rálátásra, széleskörű termékinformációkra és az alapvető ökológiai összefüggések ismeretére van szüksége. A szükségletek reklámokkal való manipulálása, az állandó és fokozódó fogyasztásra késztetés, az eldobható termékek általánossá tétele természeti erőforrásaink gyors felélését, a környezeti elemek fokozatos elszennyezését, a hulladékhegyek növekedését vonja maga után. A termelési lánc végén maga a fogyasztó áll, akinek döntései - elméletileg - meghatározó jelentőséggel bírnának a termelési folyamatok mikéntjére, az áruválasztékra, a csomagolási módokra nézve. A valóságban azonban a helyzet sajnos éppen fordított: a fogyasztó mára a piac legkiszolgáltatottabb résztvevője lett. A fogyasztói társadalomhoz való idomulás azt feltételezi, hogy az emberhez manipulált információk jussanak el a szükségletről, illetve az áru valós használati értékéről, hiszen csak így sikerülhet elködösíteni azt, hogy valójában a gazdasági növekedés szülte szükségletkielégítés áll a „fogyasztási ajánlat” mögött. A magyar fogyasztók többsége 10 év „kapitalizmus után is” értetlenül áll a fogyasztói társadalom kihívása előtt. Iskolában ők még nem tanultak se környezetvédelmet, se fogyasztóvédelmet, a háztartási ökológiával, élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos információikat általában a szomszéd- aszszonytól, a magazinokból vagy a TV-reklámokból szerzik. Ez utóbbival az a baj, hogy a reklámok a termék vásárlásával/elfogyasztásával járó boldogságról - nem pedig az áru ökológiai hatásairól szólnak, társadalmi célú reklámokra pedig sajnos nem jut pénz, az érdekekről nem is beszélve. Az okos ember tudja, hogy a boldogságot nem iksz tusfürdő vagy ipszilon autó adja, mégis hajlamos elhinni, mert mindenhonnan ezt hallja. Ennek a szomorú ténynek a következménye, hogy már nem csupán annyit termelünk és fogyasztunk, amennyire szükségünk van és amennyit a Föld károsodás nélkül vissza tud fogadni, hanem ennek a többszörösét. A hivatalos hazai fogyasztóvédelem leginkább azzal foglalkozik, hogy zökkenőmentesen, anyagi veszteség nélkül, jó minőségben, épségben, barátságos, kulturált környezetben vehessük meg a mérgező (ember- és természetpusztító) termékeket. Ha penészes egy fóliába csomagolt tortalap, eséllyel harcolhatunk a cseréjéért, mert a boltos tudja, ha rosszul viselkedik, jön a fogyasztóvédelem. Azzal persze már senki sem törődik, hogy a sok adalékanyag miatt a termék veszélyesebb az egészségre, mint a penész. Az unióban a legtöbb pénzt környezetvédelemre fordítják, ám közvetve az ipar és a mezőgazdaság hatalmasai döntenek arról, mit is kell valójában védeni, mire lehet a pénzt fordítani. Az EU-ban, mint ahogy a világon mindenütt, első az üzlet, mindent ennek rendelnek alá. Ezért fordulhat elő, hogy környezetvédelemre szánt pénzeket szeszgyár létesítésére fordítják, s nem tiltják be a mérgező termékeket, legfeljebb csak akkor, amikor erről már más is tud. A világ hatalmasai azt szeretnék, ha az emberiség önálló gondolkodásra képtelen, idomítható massza lenne, miközben mindenki hinné, hogy egyre jobb életkörülményeket teremthet magának. Az ember fogyaszthatja azt, amiért dolgozik, az életét áldozza, illetve éjt nappallá téve dolgozhat azért, hogy egyre többet fogyaszthasson. A hatalmasoknak nem érdekük, hogy biztonságos termékeket fogyasszunk, csak a fogyasztás a fontos, s az, hogy mindezt önként elfogadjuk. Elhallgatják például azt, hogy a kozmetikumok nagy részét állatokon tesztelik, s mire megszületik az igazi termék, rengeteg állat pusztul el. A gyárak, ültetvények telepítéséhez óriási kiterjedésű erdőket irtanak ki vagy gyújtanak fel, az üzemek működésükkel szennyezik a vizeket és a levegőt. Ha szellemileg és testileg egészségesek akarunk maradni, s felelősséget érzünk a felnövő generációért, gondoskodnunk kell fogyasztói önvédelmünkről. Ennek több módja van: kezeljük bizalmatlanul a kereskedelmi termékeket, olvassuk el a rajtuk lévő mellékletet; keressük azokat a kozmetikumokat, amelyeket nem állatokon kísérleteztek ki (erre a „not test on animals” szöveg figyelmeztet); a hajfestést ártalmatlan festőnövényekkel oldjuk meg; használjunk természetes anyagú mosószereket; a nitrátos, tartósítószeres felvágottakat váltsuk ki hallal, s lehetőség szerint biozöldségeket vásároljunk. Ha figyelmet fordítunk a fentiekhez hasonló, apró dolgokra, az örökösen vásárló, manipulálható ember helyett megszülethet a független, önfenntartó személyiség: az ökológiai fogyasztóvédő. A cél nem több, de nem is kevesebb.... • SEM Jackass, avagy a test és a lélek balesete Jobb nekünk, ha hiszünk a ViaSat3 csatorna reklámszövegének, miszerint egy őrült hétvége kezdete a péntek esti Jackass című kaszkadőrsorozat. Azért jobb, ha beletörődünk, hogy ez a műsor őrült és őrülten jó, mert ha bármiféle megütközéssel viseltetünk iránta, akkor inkább ne is nézzük, ne fogyasszuk, mert biztosan a „gigánkon akad” és ott végzetes munkálkodásba kezd. Az őrület propagálása az amerikaiak specialitása. A Jackass meg egy orrvérzésig crazy, maniac amerikai tévés show. A magyar tévénézők pedig túl vannak már a baleseti helyszínelők kora reggeli jelentéseinek képes összefoglalóin, mely izgalommentes bejelentkezések a valóságos bal-, és bűnesetek kihűlő félben lévő helyszínéről adnak utólagos, száraz, verbális tájékoztatást az órákkal azelőtti „balhéról”. Ennél kínál jóval többet a műsor azzal, hogy eredeti képekben közvetíti az önmaguk számára is sokszor előre kiszámíthatatlan lépéseket megtevő szereplők igazi ténykedését. A Jackass meghökkentő és durván vicces jeleneteiben, az abszurditásban, perverziókban és polgárpukkasztásban élvezkedő kaszkadőrök ugyan profik, akik centire pontosan tudják mi vár rájuk egy-egy baleset következtében. Ugyanakkor a szituáció, a jelenet tárgyi feltételeinek lehető legkörültekintőbben megszervezett és megrendezett volta ellenére is adódhatnak súlyos következményekkel járó meglepetések. A Jackass abszurd, amikor egy herevédő szuszpenzort tesztelnek Johnny Knoxville-en, az egyik igencsak bevál- lalós főszereplőn, aki ártatlannak tűnő, bár valójában igen agresszív kisiskolásokat, vegyesen fiúkat és lányokat kér meg, hogy erejük teljében rúgják tökön, azt képzelve, hogy ő a rossz bácsi. A kábé 10 éves nebulókból kikívánkozik, ami már az indiánok kiirtásának befejezése óta elmaradt az amerikai esti mese mellől. Már nem elég Tom és Jerry, a két morbidan frusztrációt oldó „kedves” rajzfilmfigura. És Knoxville barátunk elsődleges nemi jegyei nem is maradnak hathatós próba nélkül. Ezzel együtt a szuszpenzor nagyjából jól működött. A Jackass perverz is, amikor az emberi test épségét kísérti, főként azokban az extrémsportokon túli észlelésekkel teli gyakorlatain, ahol zéró százalék a kaszkadőr testfelületének épen maradási esélye. Ez már nem csak mazochista, de kreált szenvedéstörténetének bemutatásával egyben exhibicionista is. Az extrémsportok (például gördeszkázás, hódeszkázás, motocross freestyle, vadvízi evezés stb.) elterjedésével ezen szélsőséges és akrobatikus elemekből felépülő mutatványok gyakorlása és bemutatása külön élet- stílusssá, egyfajta könnyed filozófiai irányzattá alakult. A Jackass produkció egyes kaszkadőrjei egykor gördeszka sztárok voltak. De itt már a gördeszkázás nyújtotta veszélyérzetnél feleme- lőbb kell, hogy a vérnyomásra és az adrenalinra is gondoljunk. Az egyik srác például egy szűk akváriumba tuszkolja fejét, melyben egy veszélyes medúza várja áldozatát. Az eredmény ugyanolyan észvesztőén sikolyt keltő, mint amikor az ürülékkel telt hordozható wc-be bezárt kaszkadőr azt tapasztalja, hogy egy daruval az egész Toy-Toy-t a feje tetejére állítják. A Jackass harmadik, tán legfinomabb erénye, hogy alapvetően polgárpukkasztó és ízlésromboló. Az erre kihegyezett apró történetek a jelenetbe be nem avatottak lelkületének túlfacsarását célozzák. Mint például abban az epizódban, ahol egy fiatalember az állítólagos nagymamájával tér be egy állatpreparátorhoz, hogy a rejtett kamera jelenlétében előadja, hogy „a nagyit halála után ki kéne tömni”. Alépre csalt személy, a prepa- rátor természetesen akadékoskodik, de mivel Amerikában vagyunk, különösebben nem lepődik meg. Azt azért ő is kifogásolja, hogy erről a nagyika előtt, még életében tárgyaljanak. De biztosítja a klienst, hogy megfelelő üvegszemet azért valószínű fog találni addig. A Jackass a szélsőséges televíziózás tipikus esete. Már nem is lakmuszpapír, ami jelzi, hogy milyenek vagyunk (a piaci kínálatot, így a televíziós produktumokat is a kereslet határozza meg), hanem végső vegyérték, mely egy új médiakorszak, a testet, lelket feláldozó gladiátorok korszakának jelvénye lehet. Halálfej alatt két keresztbe tett mankó. Frankó. • Oxi Nálunk is történhetett Rovatunk olyan apró, színes történetek feldolgozásra vállalkozik, amelyek nagy valószínűséggel sokak számára ismerősek lehetnek, vagy legalábbis el tudják képzelni őket környezetükben is. Fontos, hogy a történetek és szereplőik valódiak, még ha olykor - személyiségi jogaik miatt - nem is eredeti nevükön említjük őket, vagy itt-ott egy kis színezékkel dúsítottuk is őket. Mindezek természetesen a történetekben lényegi változást nem okoznak, és hangsúlyozom: a hír igaz. Mer’ mennek mint az állatok! Fenti kijelentés szerzője - nevezzük Csé-nek - tipikus képviselője az egykor szebb világot látott, messze földön ismert és elismert, mára a felismerhetetlenségig eltorzult és lezüllött legendás magyar kiskocsmák világának. Az az ember, aki nélkül ma egy valamirevaló tisztességes késdobáló elképzelhetetlen. Hozzátartozik az ivókhoz, mint a sárga falakba beivódott cigarettafüst, a lecsorbult pohárszájak, a sörcsap alatti tálca alól szivárgó, és az ember orrába időnként belecsimpaszkodó sa- vanykás szag. A „csékre” jellemző, hogy a: munkanélküli, b: rokkant nyugdíjas. A nyugdíjat/segélyt szinte teljes egészében a talponállóban költi el, esetenként nem is ő, hanem a krimó tulajdonosa jogosult - a postással kötött külön egyezség alapján - felvenni azt. Egy, kettő maximum három napig tart a pénze, azután visszasüllyed az évek óta tartó nincstelen agóniába, amelyet folyamatosan árnyékol a delirium tremens folyton körülötte kószáló jelenléte, ez a - Kerouac megfogalmazásában - pókhálószerűen nyúló, fülből csöpögő, undorító állapot. Csé a hónap többi részében alkalmi munkákból tengődik. A kocsmában próbálja hasznossá tenni magát: poharakat szed, hamutálat ürít, segít nyitni és zárni a csapszéket. A „mi” Csé-nk címben jelzett kijelentése is így született: a kocsma ablakát takaró nagy palatábla feltétele az ő privilégiuma volt, és ez időnként korántsem volt könnyű feladat. Csé minden erejét megfeszítve nekiveselkedett a táblának, egy hirtelen jött szellő azonban csúf viccet űzött vele: belekapaszkodott a palába, és Csé-vel együtt az útra döntötte. Az alkoholisták szeszélyes szelleme vigyázott Csé épségére, akinek komolyabb baja nem történt. Miután feltápászko- dott a nagy tábla alól, az eseten harsányan kacagó talponálló közönségének magyarázatként odamotyogta: Mer' mennek mint az állatok! Talán mondani sem kell, az utcácska gépkocsiforgalma - amelyre Csé utalt- oly csekély volt, mint egy bakonyi vadcsapásé, így a presztízs megőrzésére szánt mondat a Csé által remélt hatás ellenkezőjét váltotta ki a szépszámú nézőközönségből. Csé máig köztünk él, az esetért makacsul a csupán az ő képzeletében száguldó autóst okolja. Nehezen mozog, veséje, szíve, mája, gyomra és tüdeje szinte teljesen felmondta a szolgálatot, külsőre mint egy hetvenes éveit taposó vénember. Még nincs ötvenéves... • BK
