Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-07-30 / 152. szám
2004. július 31., szombat A HÍDLAP hétvégi kulturális melléklete 37. szám Kalendárium A három hónapja tartó szárazság és a városban ekkor bevezetett „villamvilágítás” ügye minden tudósítást és hírt megelőzően szerepel a három korabeli lap oldalain. A mostani esős időjárás mellett nehéz beleképzelni magunkat a száz évvel ezelőtti ember problémájába, még furcsább az a gondolat, hogy nincs közvilágítás az utakon. Együtt írunk, nevetünk- Pesti Pisti rovata Falfirka: művészet vagy rongálás? Mint olyan sok minden mást, a graffitiket is a rendszerváltás hozta magával. Mintegy tíz-tizenkét esztendeje jelentek meg Magyarországon az első rajzok és feliratok a készítők által arra alkalmasnak tartott, igen változatos felületeken. Aminek - legyek őszinte - én nem örülök. De alant mégis megpróbálok tárgyilagos maradni. A graffiti, úgy is, mint a hiphop-kultúra fontos eleme, vitatott jelenség. Alkotóik szerint az önkifejezés máshoz nem hasonlítható - izgalmas, s mi tagadás: olykor büntetőjogi - lehetőségét biztosítja. A rajzok - szerintük - szépek, és emberivé teszik a nagy üres felületeket. A felületek tulajdonosai szerint viszont felháborítóak, pusztán a rongálás szándékával készülnek, és szívesen a festők körmére koppintanának. Hát mit mondjak, öreg hererákosként magam is erre a véleményre hajlok, és szívesen pitykézném a kicsi művészi kezét rojtosra az alkotónak, de egy jogállamban az önbíráskodást tiltja a törvény - joggal (hogy vicceskedjünk). Az biztos, hogy alapvetően kétfajta fali képet különböztethetünk meg. Más, amikor képszerű alkotással találkozhatunk, és más, amikor pusztán krikszk- rakszok csúfítják a falat (felületet: gondoljuk a tömegközlekedési eszközök dekorálására). Utóbbiak jobbik változata, amikor a betűrajzolás - a kalligráfia - aprólékosan, hogy ne mondjam: műgonddal elkészített produktumaival találjuk magunkat szemben, vitathatatlan azonban, hogy a zöm csupa girbegurba vonal, s ha még valami szó- vagy kifejezésfélét fel is ismerünk, annak jelentésével, mint laikusok, nem vagyunk tisztában. A firkálás egyik legfontosabb eleme jelesül éppen ez, a beavatottság, az outsiderek (kívülállók) teljes kizárása, az adott firka értelmét - üzenetét - csak a szűk klán ismeri és érti. Ez a firka tehát üzenet is, egyfajta területhatár-jelölés, amely szól a másik, konkurens klánnak. (Analógia: az emlősök vizelettel történő territórium meghatározása.) Harmadrészt jelentős izgalomkeltő szereppel is bír, hiszen ezen rajzok készítői éjszaka, korahajnalban dolgoznak, ettől eleve izgi az egész, ráadásul az „eredményt” a törvény pénzbírsággal „honorálja”. Egy ifjú alkotó szerint a graffiti izgalma, titkossága nagyon csábító; az utcát csoportosan róják, és az éppen festő srácok munkáját „figyelők” segítik. Ezek a fiatalemberek kerülik a műemlék épületeket, templomokat, köztéri alkotásokat, és — miközben magukat graffitiseknek tartják - mélyen lenézik és elutasítják a falfirkálókat, az úgynevezett „tegelőket” és „toyokat”. Mégis számos történelmi értéken virít a jel szűkebb otthonunkban is, nincs szép magyarázat, csak a kicsi démon a kicsi ember lelkében, aki ha már megvetette a lábát egy darab szögletben, a tagadás (rongálás) szellemét hirdeti. Ide kapcsolódik, hogy a pszichológusok szerint fontos motiváció a kamaszkori lázadás is. A nagy (fal-) felületek az elutasított szülői-társadalmi nor- mát-morált, szokásokat jelképezik a firkálok számára. Általában átlagos gyerekek követik el a rajzokat, akik ezzel művészi ambícióikat is ki kívánják élni - felelősség nélkül, büntetlenül. A graffiti Amerikából ered - a hiphop-kultúrához kötődve -, legendás és valóban művészi szintű képviselője - Andy Warhol felfedezettje - a kábítószer-túladagolás következtében igen fiatalon elhunyt Jean Michel Basquiat (1960-1988). A graffiti divatja hamar népszerű lett a nyugati-európai fiatalok körében is, a kontinensünk számos nagyvárosában találkozhatunk lenyomataival. Ott már rájöttek arra, amire itt mostanában kezdenek: érdemes legális felületet biztosítani a rajzolóknak, legalábbis érdemes megpróbálkozni vele, így az elkészült művek nem bántják az arra érzékenyeket és a tulajdonosokat, ellenben nagy, összefüggő és csúnya falakat tesznek élvezetessé (a budapesti Filatori-gátnál nem jár büntetés a rajzokért, és a tököli fiatalkorúak börtönét is falfirkák díszítik). Igaz, így elveszik a tiltott festés izgalma, de az mindenesetre fontos szempont lehet, hogy az alkotó nem kerül a bűnügyi nyilvántartásba. A magam részéről hozzáteszem: a legalitás biztosítása puszta illúzió arra, hogy megszűnnek a graffitik, hiszen az illegalitás a firkálás egyik lényege (mint írtam volt), és amíg ez a hóbort el nem múlik, addig a festegetők és az eltűntetők harca örök marad, a tulajdonosoknak meg csomókban hullik a haja, én meg a sötétben bujkálok, hogy egyszer majd fülön csípek egy ilyen kis kalandort, és rojtosra sprézem szülei házát. (Hát, nem voltál valami tárgyilagos itt a végén, Pisti.) „ Végre valahára ” - szól az Esztergomi Lapok július 28-i számának első híre. Esett egy kis eső ugyanis, ezért a nagy öröm. „Igazán újságba való hírre vergődött azon pár órai eső mely kedden délután és éjei jótékony cseppjeivel megáztatta a háromhónapi forróság által meggyötört, és kiszárított földet. Istenáldásként vette a nép ezt az égi adományt, mert a legfőbb ideje volt hogy valami kis nedvességet kapjon a talaj. A két rendbeli esőzés bár a vizet dúsan és tartósan ontották a felhők, még mindig nem elegendő ahhoz, hogy pótolja azt az óriási szárazságot mit a természet, ember és állat egyformán átszenvedett. ” Mint arról mindhárom lapban olvashatunk, ezen a héten kezdték el a „villamos kábel-vezető vörös-fenyő oszlopok” felállítását a városban. Azok formája ellen, tudniillik, hogy göcsörtö- sek és gyalulatlanok, az Esztergom és Vidéke emelte fel legjobban a szavát. A lap végig ellenezte a városba bevezetendő villamos világítást (megjegyzem helytelenül), ám most mégiscsak igazuk van, az esztétikum és igényesség szempontjából. „Legújabb. A város által a Ganz és Társa céghez, a villamos vezetékek oszlopainak hiányossága ügyében intézett óvásra, végre napok múltán pénteken este sürgöny válasz érkezett, melyben a cég tudatja, hogy a város belterületén lévő görbe oszlopok kicserélését és az oszlopok kiálló bütyökjeinek legyalulá- sát nagy kegyesen elrendelte. Tehát a város külső részein görbe oszlopokat nem cseréli ki, s az oszlopoknak csupán bütyókjeit gyalultatja le. S most már Esztergom városa hallgass, ne kezdjél ki a világ céggel, mely Rómát villamos világítással ellátta. ” Ennyi lenne Róma dicsősége? Hagyjuk most már a szárazságot és a világítást. Az Esztergom július 31-én egy fantasztikus találmányról számolt be. „Napszúrás ellen. Katonáinknál újabb védekezési módot látnak életbe léptetni a napszúrás ellen. Kísérleteznek ugyanis egy a nyakat árnyékban tartó vászondarabbal, mely a sipkára van erősítve, s a vállakig ér, úgy, hogy a katona nyakát nem süti a nap, mi tudvalevőleg csökkenti a vérnek felhevülését és az agy felé való tódulását. A helyben állomásozó ezredek is ezzel vonulnak már ki nagy melegben, s állítólag jó eredménnyel használják a nyakvédő lepleket. ” Megjegyzés I.: nagy hasznát vették ennek a találmánynak tíz év múlva az afrikai hadtestek az első világháborúban. Megjegyzés II.: tiszta Indiana Jones. Végül egy meglepő statisztika az újságból: „A zsidóság száma. 'Jüdische Statisztik' címen érdekes könyv jelent meg Németországban, a melyből közöljük a következő adatokat: Oroszországban lakik a legtöbb zsidó, számszerint S,082,000, ezután Ausztria-Magyarország következik 1,994,000 zsidó lakossal." A felsorolás folytatódik, de a lényeg mégsem ez, hanem a megjegyzés, amelyet a publicista az írás végére illesztett: „A zsidó faj számát a statisztika 10,597,900-re teszi. Mivel a zsidóságot Oroszországban egyre szigorúbban üldözik, Magyarországon pedig tárt karokkal fogadják, nem lehetetlen, hogy valamikor Magyarország lesz élén ennek a szomorú statisztikának. ” A szomorú inkább az, hogy hangot adott ezen véleményének valaki. Egy más valaki pedig gondoskodott arról, hogy a zsidóságot ne lehessen statisztikailag
