Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-07-24 / 147. szám
MAGYARORSZÁG 2004. július 24., szombat • HÍDLAP • 3 ASZ vizsgálat a helyi és a helyi kisebbségi önkormányzatoknál Kétharmaduknál hiányosságokat találtak Az Állami Számvevőszék befejezte a helyi és a helyi kisebbségi önkormányzatok gazdálkodásának átfogó ellenőrzését, amelynek fontosabb megállapításairól, javaslatairól a héten Kovács Árpád elnök nyílt levélben tájékoztatta a parlamenti képviselőket. A jelentés megállapítja: az ellenőrzött önkormányzatok kétharmad része nem rendelkezett hosszabb távra szóló gazdasági programmal, és nem tartották be a költségvetési előterjesztések szerkezetére, tartalmára vonatkozó előírásokat sem. Az ÁSZ- jelentés javaslatokat fogalmaz meg az illetékes tárcavezetők számára, a tarthatatlan helyzet megváltoztatására. Az ÁSZ a 2003. évben 350 helyi ön- kormányzat (Budapest Fővárosi Önkormányzat, 4 megyei, 6 megyei jogú városi, 6 fővárosi kerületi, 54 városi, 27 nagyközségi és 252 községi) és 123 helyi kisebbségi önkormányzat gazdálkodásának átfogó ellenőrzését végezte el. Az ellenőrzésnél alapvetően a 2002. évi gazdálkodásra koncentráltak, de a 2003. évben folytatott helyszíni vizsgálat befejezéséig figyelemmel kísérték a pénzügyi-gazdasági folyamatokat és a gazdasági tendenciák megítélésénél a megelőző három év adatait is értékelték. Az eredmény nem túl hízelgő a vizsgált önkormányzatok, valamint a jelenlegi hatalom számára. Az önkormányzatok nagy részénél hiányolt hosszabb távra szóló gazdasági program azért kerülhetett első helyre a számvevőszéki bírálatok sorában, mivel így a mindenkori gazdasági döntéseket az adott időpontban ismert szükségletek és lehetőségek számbavételével hozták meg. A költségvetési előterjesztések szerkezetére, tartalmára vonatkozó előírások mellőzésén túl a vizsgált településeken a költségvetés végrehajtásával kapcsolatos szabályokat sem rögzítették. Ráadásul, az önkormányzatok közel fele a törvényi előírást megsértve nem a jóváhagyott költségvetési előirányzaton belül gazdálkodott, az előirányzatokról és azok teljesítéséről pedig Kovács Árpád közel kétharmaduk nem vezetett naprakész nyilvántartást. A közel tíz oldalon taglalt hiánylista javaslatokkal zárul. A gazdálkodás szabályszerűségének és a munka színvonalának javítása érdekében az ÁSZ kéri a belügyminisztert: kezdeményezze az önkormányzati törvény felülvizsgálata kapcsán az önkormányzatok kötelező feladatainak egyértelmű meghatározását; az önkormányzatok által kötelezően elkészítendő gazdasági program feltételrendszerének kidolgozását, valamint tegyen lépéseket a köz- igazgatás tervezett informatikai korszerűsítése érdekében. A pénzügyminiszternek kilencpontos javaslatcsomagot hozott a postás. Ezek között szerepel a hatályos szakfeladat-rend átgondolása a helyi önkormányzatok feladat- és hatásköri rendszerének felülvizsgálatának keretében. Ezen túl Draskovics Tiborra vár a helyi önkormányzatok kötelező feladatainak kiadásairól, bevételeiről vezetendő számviteli nyilvántartási rendszer átalakítása, valamint az önkormányzati belső ellenőrzési feladatok ellátására, elvégzésére, irányítására vonatkozó jogszabályi előírások finomítása is. Az ÁSZ jelentés teljes tartalma olvasható a számvevőszék honlapján. Csak remélni lehet, hogy a sok politikai adok-ka- pok mellett az illetékeseknek marad idejük a bírálatok figyelembe vételével a megfelelő lépések megtételére. • K.Á. // r Bírságolt a versenytanács Őszig várnak a gabona eladásával Csongrád megyében a magánraktárak bevonásával lehet megoldani a gabonatárolást nyilatkozta a megyei FM-hivatal osztályvezetője. Cserjési Lajos hozzátette, hogy a termelők jelentős része még nem akar megszabadulni árujától. Arra várnak, hogy őszszel az intervenciós árnak köszönhetően akár tonnánként 5 ezer forinttal is többet kaphatnak a termékért. Idén a tavalyi gabonamennyiség duplája termett a csongrádi földeken. Nemcsak a termésátlag, hanem a minőség is jónak mondható, a termelők azonban nem szeretnének egyelőre megszabadulni a gabonától. Arra várnak, hogy a jelenlegi 21-23 ezer forintos tonnánkénti ár ősszel 26 ezer forintra mehet fel az uniós intervenciónak köszönhetően. Úgy tűnik, a raktározással sem lesz gond, mert van szabad kapacitás. A testület ugyanis bizonyítottnak látta az árkartell vádját. Szerintük a cégek egymás között versenykorlátozó módon felosztották a meghirdetett munkákat, előzetesen egyeztették áraikat. A Strabag Rt. jogi képviselője elmondta: a határozattal nem értenek egyet, a társaság várhatóan bírósághoz fordul a határozattal szemben. Többszöri halasztás után újra elkezdődött a tárgyalás Betonút és társai ügyében. A versenytanács másfél órányi zárt tárgyalás után elvonult, majd újabb másfél óra után megszületett a döntés: összesen több mint 7 milliárd forintnyi bírságot kell befizetniük a 2002-ben kiírt sztrádaépítési pályázat nyerteseinek. A testület szerint a cégek versenykorlátozó módon felosztották egymás között a Nemzeti Autópálya Rt. által meghirdetett útépítési munkákat. A kirótt bírság összege az elnyert építési munka nettó árának 5,5 százalékára rúg. A versenytanács szerint a lefoglalt iratok, feljegyzések azt bizonyítják, hogy a társaságok pályázataik beadása előtt egymással nem csak áraikat egyeztették, de arról is megegyezés született, hogy mely pályaszakasz építését mely cég nyeri el, milyen áron, s a többiek ahhoz viszonyítva adták be ajánlataikat. A Strabag Rt. jogi képviselője hangsúlyozta: a határozat meglepte őket, és azzal nem értenek egyet. Az útépítő cégeknek a határozat kézbesítésétől számított 30 napon belül kell a bírság összegét befizetniük. Am arra lehetőségük van, hogy ez idő alatt kérjék a bíróságtól a határozat végrehajtásának felfüggesztését. így a Betonút és társai ügy ősszel várhatóan a Fővárosi Bíróságon folytatódik majd. • hír TV Elúszott a MAHART is Az ÁPV Rt. igazgatósága minapi közleményében tájékoztatott a MAHART Duna-Cargo Kft. 99,93%-os üzletrészének eladásáról. A közlemény szerint a pályázat győztese a legjobb ajánlatot tevő DDSG-Cargo GmbH lett, amely 1,063 milliárd forintot ajánlott a folyami áruszállító cég többségi tulajdonáért. A nyertes pályázó kötelezettséget vállalt arra is, hogy egy éven belül, 1,2 milliárd forinttal megemeli a társaság törzstőkéjét. Az ÁPV Rt pályázat keretében értékesíti a közeljövőben a Hungexpo állami tulajdonban lévő teljes részvénycsomagját, a tankönyvkiadó esetében pedig 70 százalék mínusz 1 szavazati arányt képviselő részvénycsomag kerül magánkézbe, 5 százalékot pedig a cég dolgozói jegyezhetnek. A tiltakozások ellenére túlad az állam a Hollóházi Porcelángyár részvényeinek 76 százalékán is. • hIrTV A magyarok munkáját is dicséri Antall József fia az újjáépített mosztári Oreghíd is beszáll a politikai ringbe Ismét áll a balkáni háború idején lerombolt mosztári öreghíd. Újjáépítéséért a világ számos országa fogott össze - természetesen magyarok is segítettek. A mai avatásra várják például a horvát elnököt, a török kormányfőt, a brit trónörököst. A régi-új híd tehát, amelyet egyébként Csontváry gyönyörű festményéről is ismerhetnek, mondhatni, a remény hídja lett. Mosztár a világ közepe - ezzel a címmel jelent meg ma reggel a Térni Avaz, a város egyik legnépszerűbb lapja és innen, a Neretva mellől úgy tűnik, van is benne igazság. Egy óriási bazárrá lett mára a minaretekkel tűzdelt város, már csak néhány óra, és bárki átsétálhat a felújított Oreg- hídon, a hidak városának jelképén, amit 1993-ban, a délszláv válság idején lőttek szét, most pedig két év alatt az UNESCO 15 és fél millió dolláros segítségével építette újjá. Ugyancsak törökök, és ugyanazzal a módszerrel, amelyekkel 1566-ban, a török építőmester is dolgozott. Nos, a krónikásnak azért sikerült rávenni a biztonságiakat, hogy a nyugati oldalról a tisztán muzulmánok lakta keleti bazár felé átgyalogoljon az Öreghídon, odaát ugyanis Szulejmán Tihics, Bosznia és Hercegovina elnöke várta az újságírókat, a konferencia után pedig villáminterjút adott a Magyar Rádiónak. Megköszönte a magyar műszakiak munkáját, akik kiemelték a híd lerobbantott köveit a Neretvából, majd elmondta: reméli; hogy a felújított átjáró a különböző népek találkozásának szimbóluma lesz. Jelképe Boszniának és az európai kultúrának. Érdekes, hogy miközben Tihics elnök mindezt elmondta, arra a helyre látott a minaretek és a föléjük nehezedő katolikus templom tornya felett, ahonnan lebombázták az Oreg- hidat, és a horvátok egy hatalmas keresztet emeltek. Az ünnepség egyébként este 9-kor kezdődik, azután, hogy a müezzin elénekli a napnyugtára rendelt imát, fontos, hogy idevárják Stepan Mesic horvát államfőt, fellép majd Pavarotti és egy ezerfős mosztári gyermekkórus is. • MR: Faragó László - Mosztár Napról napra változik a helyzet a Magyar Demokrata Fórum háza táján. Újabb nevek röppennek föl, hogy ki lehetne elnökjelölt az egyébként rendkívül erős pozíciójú Dávid Ibolyával szemben. Azt egyelőre nem tudni, ki lesz Dávid Ibolya ellenfele az elnökségért folytatott küzdelemben. A lázadók közül Lezsák Sándor már korábban kijelentette, hogy nem akar elnök lenni, és hasonlóan nyilatkozott Font Sándor is. Sajtóinformációk Gémesi Györgyöt is emlegetik, mint Dávid ellenfelét, hiszen évek óta eredményes polgármester, az európai parlamenti választási kampányt is jól szervezte. Gémesi most a Krónikának elmondta: sikeres csapaton nem szabad változtatni. Korábbi nyilatkozataiban már hitet tett Dávid Ibolya mellett, álláspontján nem változtat, nem akar az MDF elnöke lenni. A demokrata fórumban egyébként meglepetést keltett, hogy az egykori miniszterelnök Antall József fia a napokban bejelentette: élvonalbeli politikus akar lenni és az MDF országos gyűlésén indul az elnökségi tagságért. Ugyanakkor Antall Péter Dávid Ibolyát támogatja. Antall Péter bejelentette: - Alapvetően az motivált engem, hogy elinduljak elnökségi tagságért, hogy megerősítsem Dávid Ibolyát. Úgy láttam, hogy szükség van a Magyar Demokrata Fórumban, meg egyáltalán a politikai életben új arcokra és új gondolatokra. Én ezt elfogadtam, hogy zömében a frakcióból egy csoport alternatívát kíván Dávid Ibolyával szemben. Nem Dávid Ibolyának az eltávolításán gondolkodik mindenki. Én úgy látom, ebből a 13 emberből azért vannak, akik bizonytalanok, és ők is látják, hogy fontos megtartani Dávid Ibolya elsőségét, de egy bizonyos politikai korrekcióra van szükség. Bárki is lesz az elnök asszony, ellenfele - már ha lesz egyáltalán - biztos, hogy nehéz dolga lesz, hiszen a legújabb közvélemény-kutatások szerint továbbra is az MDF elnök asszonya az ország legnépszerűbb politikusa. • MR Demszky szerény 100 milliós hajléka - világvárost épít? Demszky Gábor főpolgármester 130 négyzetméter belterületű házat vásárolt az Adria partján - adta hírül a Magyar Nemzet. A villa ingatlanszakértői vélemény szerint százmillió forint körül lehet. A Városháza sajtóosztálya szerint Demszky és felesége családi kölcsönökből és ingatlaneladásokból fedezte az építkezést, a főpolgármester havi bruttó 671 ezres fizetéséből mindenesetre aligha futotta volna az impozáns épületcsoport megvételére. Sajtóhírek szerint Demszky nem is egy, hanem barátaival közösen öt házból álló kis falut vásárolt az Adrián. Hamis eurók közkézen 2004 első hat hónapjában összesen 307 223 darab hamis euróbankjegyet vontak ki a forgalomból - áll a Magyar nemzeti Bank tájékoztatójában. A közös uniós álvaluta mennyisége nagyságrendjét tekintve megegyezik a 2003 második felében regisztrált bankjegy-hamisítványok számával (utóbbi 312 ezer darabra rúgott). A jegybank közleményének címletenkénti bontásából kiderül, hogy leggyakrabban az 50 eurós bankjegyet hamisították, ez az összes lefoglalt meny- nyiség 43,6 százalékát teszi ki, de kedvelt a 20 (28%) és 100 eurós (21%) címlet is a bűnözői csoportok körében. • (mnb.hu) Tetemes Fidesz-etőny a Gallup-nál A pártot választó biztos szavazók körében 21 százalékpont a különbség a Fidesz javára: 53 százalék szavazna az ellenzéki pártra és 32 százalék a szocialistákra egy következő vasárnapi országgyűlési választáson - adta hírül a Gallup. A pénteken nyilvánosságra került felmérésből kiderül, hogy az európai parlamenti választás után egy hónappal a lakosság jóval nagyobb része foglal állást pártkötődéséről, mint korábban. A Gallup mindemellett, az MSZP támogatóihoz képest másfélszer akkora Fide- szes szavazótábort talált júliusban. Az adatok szerint az MDF továbbra is hajszállal a bejutási küszöb alatt marad, míg az SZDSZ parlamenti kispártként látszik stabilizálódni. A július 8. és 12. között végzett felmérés során a lakosság közel fele, 49 százaléka mondta, hogy Medgyessy Péter inkább rosszul látja el feladatát, s ezzel szemben csak 36 százalék volt azon a véleményen, hogy a feladatait jól látja el. A kormány munkájával a felnőtt lakosság 53 százaléka elégedetlen, s csak 33 százalék véli jónak a kabinet működését. Jöhet az ESZA A PM-ben most folynak a számítások. A pénzügyminiszter nem zárja ki, hogy jövőre megvalósul a szabad demokraták javasolta egyszerűsített személyi jövedelemadózási (ESZA) rendszer. Az új, az evához hasonlóan választható átalányadót az SZDSZ 30 százalékos adókulcscsal vezetné be, és nem lehetne igénybe venni mellette semmiféle adókedvezményt. A PM-ben most folynak a számítások arról, mekkora adókulccsal lehetne bevezetni az új adót - mondta el Draskovics Tibor, aki szerint az ESZA csak akkor működhet, ha valóban az adminisztrációs egyszerűsítést tűzi ki célul, nem pedig a legmódosabbakat juttatná még több jövedelemhez. • Forrás: ma.hu • Összeállította: Kovács Árpád