Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-07-17 / 142. szám

hídlapmagazin 2004. július 17., szombat • HIDLAP 39. Karlovy Vary Filmfesztivál Tucatnyi díj és nyertes, de az igazi győztes a filmgyártás egésze Miután a csehek túltették magukat - de legalábbis elfogadták az elfo- gadhatatlatit - a görögök elleni érthetetlen vereségen, hamarosan felfedezték, hogy a legjelentősebb nemzeti eseményük éppen Karlovy Varyban zajlik egy filmfesztivál formájában, így hamarosan ellepték az utat a stopposok nagy KV feliratú kartonpapírokkal. Prágába kétszer is elmentünk szakmai tárgyalásra autóval a feszti­vál ideje alatt, mindkét alkalommal nem éppen szabályos módon az au­tópályák mellett álldogáltak a főis­kolás, egyetemista fiatalok, hogy a fesztiválra jutás legolcsóbb, ám nem feltétlenül leggyorsabb módját vá­lasszák. Az ottani életkörülménye­ket elnézve/ismerve ugyan nem vág­ja földhöz a fiatalokat a 900 koronás diákjegy, mellyel egész héten bejut­hattak - igaz kisebb sorban állás után, mert azért a csehek szemében az újságíró az igazi úr - a jobbnál jobb filmekre, és azokra a vetítések­re, melyeken az országban bemuta­tás előtt álló filmeket vetítettek (pl. a Betörő az albérlőm, a Shrek 2, vagy az Egy makulátlan elme vallo­másai című moziremekeket); de azért a helyszínen enni-inni, sőt aludni is kell. Utóbbival nekünk is meggyűlt a bajunk, miután a téves akkreditáció miatt szállásfoglalá­sunk végső soron nem volt, ám a cseheket ismerve folyóparton alvás­tól nem kellett tartanunk. A város egyszerűen megtelt, a legutolsó lyukat is kibérelték az elkeseredett filmfanatikusok. Azaz egyetlen szállás mindig elérhető volt, még­hozzá egy iskola tantermei, ahova 99 cseh koronáért (tehát cirka 850 forintért) egy tetszőleges tanterem­be le lehetett feküdni éjszakánként, ám úgy gondoltuk, hogy az efféle asszimilációt már valóban kerülni kellene. A cseh adminisztráció - még ha néha kézzel-lábbal kellett is mutogatni, mert egyesek nem be­széltek angolul, mi meg a csehvel álltunk csehül -, ha néha bukkanók- kal is, de működött, így végül min­den este tudtunk rendesen aludni - ágyban, párnák között satöbbi. A fesztivál tehát csütörtökön kezde­tét vette, a versenyprogramban pedig - bár nem volt túl ütős - egy magyar is szerepelt. Janisch Attila Másnap című filmje a honi Filmszemlén több díjjal, köztük a fődíjjal távozott, ezért is volt különösen arcpirító, hogy a helyszínen tartózkodó 10 legnevesebb nemzetközi kritikus közül öt nem látta, öt pedig nagyon lehúzta a filmet. Apró gyógyír sebeinkre, hogy a Dealer és a Kontroll majd mindenkinek bejött, s bár nem szerepelhettek a versenyprogramban - előbbi Berlinben, utóbbi Cannes-ban futott és nyert díjat - a vetítéseken telt­házzal futottak. További magyar rész­vevőink - így a rövid dokumentum­filmmel versenyző Nemes Gyula - is helytálltak, így az összkép pozitívnak bizonyult. Majdnem magyar sikernek értelmezem enyhe túlzással a Zelary sikerét, mely ugyan cseh film, de a fő­szerepet Cserhalmi György játssza, és mellette Boráros Imre is feltűnik az al­kotásban. Az Oscar-jelölt alkotás a má­sodik világháborúban egy eldugott cseh faluban játszódik (Zelary), ahol a háborútól távol köt érdekházasságot Cserhalmi, majd esik valóban szere­lembe, miközben a nácik és oroszok jönnek-mennek a mezőn. A nagyszerű zene mellett nem mehetünk el szó nél­kül a megtörtént eseményeket feldol­gozó forgatókönyv és Cserhalmi kor­rekt játéka mellett, mely egyszersmind jelzi, hogy normális szerepekben azért tud ő még emlékezeteset alakítani. A 9 nap alatt általam megtekintett 30 film nagyjából az emberi tűrőké­pesség határa, átlagosan 3-5 mozi volt a napi penzum. A dokumentumfilmes blokk szinte teljes egészében a bősé­ges programválaszték áldozata lett, bár a Song Hwan című filmre áldoz­nék két mondatot. Kim Dong-won rendező 1992-től követte nyomon azt a néhány észak-koreai kémet, akiket 30-35 év rabság után engedtek szaba­don Dél-Koreában, és akik mindenfé­le szociális segítség nélkül képtelenek voltak beilleszkedni a társadalomba. A nagyapó korba lépett férfiak min­dent elkövettek azért, hogy hazatér­hessenek, ám ez a két ország között feszülő politikai ellentétek miatt közel sem volt olyan egyszerű. Végül több­éves előkészület után nyíltak meg a határok, és az önként hazatérők bu­szokkal hagyták el Dél-Koreát. Több­ségük meghalni ment haza, és egy évet sem élt később eredeti hazájában. Kim Dong-won filmje azért is döbbe­netes, mert az Európában végbement változásokkal (Csehszlovákia ketté­szakadása és a két Németország egye­sülése) szemben itt szinte felfoghatat­lanok az egymásnak feszülő és meg­oldhatatlan ellentétek, a brutalitás, il­letve agresszió. A játékfilmek közül érdemes a versenyfilmekkel kezdeni. Itt végül egy olasz film vitte el a pálmát (Certi Bambini), de érdemes volt a végső győzelemre Paprika Steen Aftermath-ja és a cseh Mistri is. Egyik sem klasszikus alkotás, de a felhozatal ismeretében mindenkép­pen maradandót nyújtónak tekint­hetők. Az egyik legnagyobb csaló­dás a versenyszekcióban a teljesség­gel elhibázott koncepciójú Kono Yo no Soto e (Out of this world), Junji Sakamoto rendezésében. A többek között a Nevem Joe főszerepével és a Magdolna nővérek rendezésével ismert Peter Mullant felvonultató film egyszerűen Hollywood-utánzó giccs, közhelyekkel tarkítva. A szto­ri a második világháború utáni Ja­pánban játszódik, ahol néhány ja­pán jazz-zenével akarja megkeresni a kenyerét. Az urak természetesen nehezen boldogulnak a megszállók zenéjével, főleg, hogy a katonai lo­kálokban való fellépéseken kiderül, hogy. az amcsik sokkal jobbak a jazzben. A zenén keresztül aztán a két fél között barátságok is szület­nek, majd valószerűtlen és ordas közhelyekben kapjuk meg a barát­ságról és életről szóló okosságokat egy japántól a jazz nyelvén. Épp­hogy a csillagos-sávos lobogó nem lebeg (bár a amerikai himnusz szól, úgyhogy a csömör tömör). A zsűri különdíját a versenyszek­cióban induló Tu (Here) kapta, mely hat minidrámát mutat be őt főszereplő életén keresztül. Közöt­tük olyan tipikus karakterek, mint a magányos nyugdíjas, az alkoholista színésznő és a háborúból hazatért lelki nyomorék katona. A legjobb rendezés díját a León y Olvido című spanyol dráma direk­tora, Xavier Bermúdez kapta. Film­je egy 20 éves Down-kóros fiúról szól, aki anyja halála után nem akar intézetbe menni, helyette inkább nővéréhez akar költözni. A film a legjobb színésznő díját is megkapta Marta Larralde révén, megosztva a díjat az Aftermath főszereplőnőjé­vel Karen-Lise Mynsterrel. A versenyen kívül indult alkotá­sok közül a távol-keleti filmeket emelném ki, abból is kettőt. A dél­koreai Kim Ki-duk ezúttal a Samariaval aratott osztatlan sikert, mely két gyerekprostituált álmait és tragédiáit mutatja be. A kislány­ok európai repülőjegyre gyűjtenek, ám egyikük tragikus módon meg­hal, és a másik szamaritánus módjá­ra Canossa-járást hajt végre a bűn­bocsánatért. A kétségbeesett rend­őrapa, miután megtudja a szörnyű titkot, suttyomban végez lánya kun­csaftjaival. Ki-duk filmjei ezúttal is tele vannak szimbólumokkal, ám azok könnyebben értelmezhetők, így a katartikus élményt is köny- nyebb feldolgozni. Mellette a dél­koreai Sarinui chueok az 1986 és 1991 között tíz nőt meggyilkoló so­rozatgyilkos utáni nyomozást örö­kítette meg, annak valamennyi tra­gédiájával és képtelenségével. Az érdekességek között minden­képpen ejtsünk szót az első cseh zombifilmről, a Chowking Hazard- ról (mely olyan, mint a Cruel World Team Hasfalmetszők-je), a cseh film-noir paródiáról, a Mazany Filipről, az első fizetős amerikai té­vécsatornát bemutató dokumen­tumfilmről, a Z Channelről (mely­ben többek között Tarantino is megszólal Jim Jarmusch és Robert Altman mellett) és egy butáni film­ről, a Travellers and Magicians-ről. Az idő haladtával egyre jobban elengedték magukat a részvevők, amelyen szerepet játszott az is, hogy a folyamatos rossz idő és eső­zések következtében a nem túl im­pozáns fesztiválpalota egyszerűen beázott, és a tócsák között törték az utat az emberek. A vödrök és lavó­rok között szlalomozva egyre jel­lemzőbb lett a sarokban elfekvő, al­vó fiatalok csoportja, akik egyszer például egy félig teli sörös rekesz körül vitatták meg filmes élményei­ket. A menetközben felhalmozódó szemét már sejtette, hogy a feszti­vál lecseng, ám ezek az intermezzok is csak azt a családi hangulatot és humánumot sugallták, ami arra ösz­tönzi az embert, hogy egy év múlva ismét eljöjjön. Néhány sör, Becherovka és film társaságában nagy baj már nem érheti. • KArpáti György - Karlovy Vary Kristálygömb (Fődíj): Andrea Frazzi, Antonio Frazzi: Certi bambini Legjobb dokumentumfilm: Pavel Medvedev: Svadba tisiny Dokumentumfilmes különdíj: Jiska Rickeis: Untertage Theodora Remundová: Niéeho nelituji A zsűri különdíja: Zrinko Ogresta: Tu Legjobb rendező díja: Xavier Bermúdez (León y Olvido) Legjobb színésznő díja: Karen-Lise Mynster (Aftermath) Marta Larralde (León and Olvido) Legjobb színész díja: Max Riemelt (Napola)

Next

/
Thumbnails
Contents