Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-06-29 / 128. szám
• HÍDLAP • 2004. június 29., kedd RÉGIÓ MAI TÉMA Versenyképesnek kell lennünk Interjú László Bélával, nyitrai egyetem Közép-Európai Tanulmányok Karának dékánjával Szeptembertől megközelítőleg kétszáz diákkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat Nyitrán a Közép Európai Tanulmányok Karán. A Konstantin Egyetem berkein belül alakult, magyar tanítók és tanárok képzésére irányuló létesítmény tavaly szeptembertől mtíködik. A felvételizőket - akik a napokban tehettek bizonyságot rátermettségükről - szeptembertől fogadják. Az újonnan nyílt karon folyó oktatásról és a lehetőségekről kérdeztük László Béla dékánt. — A Közép-Európai Tanulmányok Karát múlt ősszel alapította meg a Konstantin Filozófus Egyetem. Már ekkor meghirdettük a felvételit valamennyi alap- és középiskola számára a szükséges tantárgyból, mint például a magyar nyelv és irodalom, angol, német, történelem, földrajz, biológia, kémia, ökológia, vallási nevelés, zene, torna szakon. Csak akkreditált szakot hirdetünk meg. A mobilitás miatt a diákok egyszerre több karon is hallgathatnak majd előadásokat. Ezen kívül meghirdettük a nemzetiségi szakot is. A szlovákiai magyar alap- és középiskolák számára tanító- és tanárképzést biztosítunk, amelyen belül bármilyen induló szakot párosíthatunk. Annak ellenére, hogy Nyitrán összpontosul a magyar nyelvű felsőoktatásban dolgozók legtöbbje, mégsem tudunk biztosítani magyar nyelven minden tantárgyból az akkreditációhoz szükséges professzori, docensi és más titulussal rendelkező előadókat. Jelenleg tehát folyamatosan bővítjük a lehetőségeket. Még csak most alakul ki, hogy hány tanulmányi csoportot szervezünk, de úgy tűnik, hogy minden tantárgy oktatásánál tudunk magyar oktatót biztosítani. Sok esetben egy tantárgyon belül lesznek ugyan magyar oktatók, de nem a tanulmányi egység mindegyikén.- Hogy sikerültek a felvételik?- A felvételik lényegében jól sikerültek. Az 550 jelentkező közül közel 400 a száz elérhető pontból több mint 80-at szerzett. Meghirdettük, hogy a 2-es átlagnál jobb teljesítményű diákokat előnyben részesítjük. A diákok túlnyomó többsége ezen átlag alatt jelentkezett hozzánk. Ez nagyon jó számunkra, mert kitűnő diákokat kaptunk. Vannak, akiknek felvételi vizsgát sem kellett tenniük a középiskolai eredményeknek köszönhetően.- Az elsősök számára tudnak-e szállást biztosítani?-Mindent megteszünk annak érdekében, hogy minden elsősnek, aki igényli, biztosítsunk szállást. Úgy gondoltuk, hogy amennyiben 200- 250 jelentkezőnk lesz, akkor ez már jó teljesítménynek mondható. A jelentkezők száma viszont most a kétszerese volt ennek, ezért a szállás biztosítása is több gondot okoz számunkra, mint amire számítottunk. Ennek viszont mi csak örülünk. Van egy szak- kollégiumunk a református egyház működtetésén belül, ahol 60 férőhely van. Ezen kívül az egyetem is biztosít helyet az elsősök számára, de mi is keressük a lehetőségeket, főleg a nyitrai középiskolák kollégiumain.- Gondot jelentett az elmúlt években a tantermek biztosítása az egyetemen. Most, hogy új karral bővült az intézmény, tudnak megfelelő számú termet biztosítani?- Szlovákiában az egyetemeken az utolsó tíz évben jelentősen megnőtt a diákok száma. Nálunk kiváltképp jellemző ez a folyamat. A létszámnövekedés mellett azonban szereztünk több ingatlant, tehát előadótermeket is nyertünk. Ha hétfő reggeltől péntek estig lefoglaljuk a tantermeket, akkor ez elegendő. A gond az, hogy a diák csak hétfő délután szeretne bejönni, és az órahallgatást keddtől csütörtökig szeretné lebonyolítani. Pénteken már haza akar utazni. Három napra biztosan nincs elegendő helyiség. A karunk létrejötte nem növeli a tanteremigényt. Az igaz, hogy idén 150-200 diákkal többet veszünk fel, de egy olyan egyetemen, ahol megközelítőleg 12 ezer diák van, ez nem jelent különösebb gondot.- Most, hogy kötelezővé tették az etikát és a hitoktatást az alap- és középiskolák számára, várható-e, hogy ezekre a szakokra ráerősítenek, hiszen hiányzik a megfelelő számú szakképzett pedagógus?- Ezt a gondot próbáljuk megoldani. Már meghirdettük a magyar tanító- és tanárképzésben a vallási nevelést. Úgy gondoljuk, hogy a mi modellünk az egyik legjobb olyan értelemben, hogy itt a vallási nevelés szakot párosíthatják szinte bármilyen tantárggyal. Az iskolákon ugyanis a tanár nem tud elhelyezkedni egy szakkal. Mi ráadásul felajánljuk a már diplomával rendelkező, gyakorló pedagógusoknak, hogy vallási neveléssel is bővítsék képesítésüket. A magyar iskolák esetében már most, a kezdetekkor szeretnénk orvosolni a kérdést.-Milyen pozitívumokkal jár a kar létrejötte?- Olyan fejlődési lehetőséget biztosít ez számunkra, amelyet a kar létrejötte nélkül nem tudtunk volna elérni. Ebben az évben például szeptembertől valószínűleg 10-12 új, magyarul oktató tanárt tudunk felvenni. Más szervezeti egységben ez nem történhetett volna meg. Még csak a kezdeteknél tartunk, a magyar nyelvű oktatás fejlesztése tehát tovább folytatódik. Keressük azokat a fejlesztési forrásokat, amelyek segítségével meg tudjuk valósítani elképzeléseinket. Az egyik ilyen elképzelésünk, hogy diákjaink a diplomához egy világnyelvből európai érvényű oklevelet kapjanak. Nyelvvizsga nélkül nem fogunk diplomát adni. Most a képzés - speciális nyelvi laboratóriumok és technikák - biztosítása jelent gondot, mert ezek további befektetést igényelnek. Itt kezdődnek a gondjaink, mivel Szlovákia és Magyarország is olyan helyzetben van, hogy nem tudnak pénzt adni. Ennek ellenére remélem, hogy az elkövetkező években be tudjuk indítani a képzést. A kisebbségi felsőoktatás mindig igényesebb lesz, mint a szlovák oktatás, hiszen kisebb létszámú csoportjaink vannak. Ilyen értelemben, ha valamilyen támogatást nem kapunk az állami költségvetés mellé a magyar és szlovák kormánytól, akkor nehéz helyzetben lesz minden határon túli magyar állami felsőoktatási intézmény, beleértve a Selye János Egyetemet is. A támogatás szükséges ahhoz, hogy versenyképesek legyünk a többségi felsőoktatással szemben. • Czigler Mónika Mit tervezel a vakációra? Dani (tanuló) A srácokkal már eldöntöttük, hogy a helyi sportklubba megyünk el focizni. A barátommal pingpongozni szoktunk, meg biciklizni. A szüleimmel és a testvéremmel nyaralunk majd Horvátországban. Sajnos angolt kell tanulnom a nyáron, a szüleim magántanárhoz járatnak. Lívia (tanuló) A családdal Balatonföld- várra megyünk nyaralni. Júliusban ott töltünk majd két hetet. E mellett az otthoni barátaimmal nyári kézműves táborban veszünk részt augusztus közepétől. Minden évben elmegyünk ide, mert nagyon jó a társaság, és sok új technikát tanulunk meg a résztvevő tanároktól. Józsika (tanuló) Mivel nagyon jó lett a bizonyítványom, a szüleimtől kaptam egy új számítógépet, amin tudok már internetezni is. Sok játék van rajta, általában ezzel töltöm az időmet. Eddig tévéztem, de azt már meguntam. Az augusztust mindig a nagyszüleimnél, Győr mellett, Mezőőrsön töltöm. Ott sajnos nincs számítógép, de Minimax van. Gabi (tanuló) Mivel most töltöttem be a 16-ot, így vállalhattam nyári munkát egy strandon. Büfés leszek, amivel elég jól lehet keresni. Sok szabadidőm nem lesz, de a nyár utolsó hetét Görögországban, Sarti szigetén tölthetem. A maradék pénzt ruhákra, új mobiltelefonra költőm. Biztos fáradt leszek a végére, de még sosem dolgoztam, és ki akarom próbálni magam. Nagy volt az érdeklődés a Csévi Napok iránt Korszerű tankönyvek beszerzését tervezik Pályázati pénz a zselízi gimnáziumnak Ötödik éve rendezik meg a pilisi kis községben a Csévi Napokat A három napon keresztül, minden korosztály számára színes programot kínáló rendezvényhez az időjárás is kegyes volt Megnyitották a Piliscsévet bemutató gyermekrajz-kiállítást, és átadták a „Piüscsévért”-díjat is. Öt évvel ezelőtt ünnepelte Piliscsév a település háromszázadik évfordulóját. Ekkor rendezték meg először az azóta hagyománnyá vált Csévi Napokat - mondta el lapunknak Nagy Mária polgármester. A Csévi Napnak péntek délután vette kezdetét a Művelődési Házban megnyitott kiállítással. Az esemény tiszteltére a képviselő-testület „Bemutatom szülőföldemet” címmel pályázatot írt ki, amelyre összesen hetvennyolc pályamunka, rajzok, fotók, írásos művek érkeztek, óvodásoktól egészen a középiskolásokig bezárólag. A művekből szervezett tárlatot Chrompota Attila, a művelődési és oktatási bizottság elnöke nyitotta meg.-Szerettük volna látni, hogyan kötődnek szülőfalujukhoz a gyerekek. Célunk volt továbbá, hogy a művek készítése során megerősödjenek gyökereik. Minden munka az egyént tükrözi, nagyon jól sikerültek az alkotások, büszkeség tölt el, mikor rájuk né’zck - számolt be polgármester asszony a sikeres kiírásról. Köszönetét mondott a pályázóknak, valamint az óvodások és általános iskolások esetében a pedagógusoknak is, akik segítettek növendékeiknek. A kiállított rajzok között látható az ötödikes fiúk légi rajza a faluról, valamint Gulyás Zsófia Petőfi-idézetekkel ellátott fotósorozata is. A műveket szakmai zsűri értékelte, és ez alapján több kategóriában is rangsort állítottak fel. Ezen kívül persze minden alkotó munkáját oklevéllel díjazták. A jubileumi, ötödik csévi napok szombat délután az Emlékkő koszorúzásával, majd a kiállított pályamunkák kiértékelésével, és a legjobb alkotásokért járó díjak átadásával folytatódtak. Ezen kívül a „Piliscsévért” elnevezésű kitüntetést is átnyújtották azok számára, akik a község társadalmi életében, a hagyományőrzésben hosszú időn keresztül kimagasló munkát végeztek. Idén Bálint Mihályné, az iskola nyugdíjas igazgatónője és Gúla Béláné, az Idősek Klubjának vezetője részesültek a megtiszteltető kitüntetésben. A díjátadásokat követően azután elkezdődhetett a hamisítatlan falunapi hangulatú, kis túlzással - és pihenéssel - vasárnap hajnalig tartó, valamennyi korosztálynak szórakozást nyújtó mulatság. Szombat délután a község és a környékbeli települések asszonykórusai, a helyi iskola növendékei, a Kerozin együttes és a solymári fúvószenekar szórakoztatta a nagyérdeműt, míg a játékos vetélkedőkkel és kézműves foglalkozásokkal tarkított vasárnap elsősorban a gyerekekről szólt.-A tavalyi évhez képest nagyobb volt a részvétel, úgy tűnik, hogy az emberek fokozatosan szoktak hozzá a falunaphoz. Külön öröm volt számomra, hogy Piliscsév testvértelepüléséről, a szlovákiai Baracskáról is érkeztek résztvevők - értékelte röviden a háromnapos rendezvényt Nagy Mária polgármester asszony. • GK A kedvezménytörvényről hozott februári kormányközi megállapodás néhány hónap alatt a gyakorlatban is formát öltött. A Pázmány Péter Alapítvány által kiírt oktatásinevelési támogatást a felvidéki iskolák szülői szövetségei pályázhatták meg. Az első két sikeres pályázó egyike a zselízi gimnázium szülői szövetsége volt. Csenger Tibor elnöktől megtudtuk, hogy a pályázati lehetőségről hivatalosan a Körzeti Szülői Szövetség lévai ülésén értesültek. A tájékoztató jellegű előadáson ott volt többek között a szülői szövetségek országos elnöke, valamint a Pázmány Péter Alapítvány vezetősége. A zselízi szülői szövetség számára nagy előnyt jelentett, hogy korszerű, érvényes szervezeti keretek között működött. Az ezt bizonyító alapító okirat ugyanis az egyik alapvető feltétele volt a sikeres pályázatnak. A pályázati adatlap kitöltése után egy költségvetési tervezet kidolgozása következett. A munkába rugalmasan bekapcsolódott az egész tanári kar is, így a PPA 1. kuratóriumi ülése előtt bő tíz nappal sikerült postázni az összes szükséges hivatalos okmányt. Rövidesen értesültek is pályázatuk sikeréről, és Csenger Tibor átvehette az adományt Pék Lászlótól, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének és a PPA kuratóriumának elnökétől. A költségvetés szerint a pénz kétharmad részét a diákokra költik, a többit taneszközök vásárlására. A gyors pályázatnak köszönhetően a diákok év végi kirándulásait már a támogatásból finanszírozták. Az oktatás színvonalának emelése érdekében fel kívánják újítani az iskola segédeszköztárát, korszerű tankönyvek és munkafüzetek beszerzését tervezik. A pályázati pénzből szeretnék megrendelni a szükséges folyóiratokat, kifizetni az éves színházbérletet és kibővíteni az iskola könyvtárát. Szeptemberben minden diák kap majd egy ingyenes tanszercsomagot is.-A következő iskolaévben szeretnénk levenni a szülők válláról az ösz- szes anyagi terhet, erre fordítjuk majd a támogatás összegét - mondta Csenger Tibor. A sikeres pályázat önbizalommal töltött el minket, így a jövőben is biztosan próbálkozunk majd - tette hozzá a beszélgetés végén. • FP.