Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-06-26 / 127. szám
2004. június 26., szombat A HÍDLAP hétvégi kulturális melléklete 32. szám Kalendárium Gyilkosság, öngyilkosság, merénylet és lopás -ez a rövid summázata a száz évvel ezelőtti életnek, legalábbis, ami a helyi lapokból kiderül. Az emberek védelmében továbbra is csak egy tényezőt lehet felhozni: a száz évvel ezelőtti hőséget, ami ekkortájt úgy tűnik, valóban megőrjítette őket. Együtt írunk, nevetünk- Pesti Pisti rovata Csináltuk a fesztivált Aki még mielőtt azt gondolná, hogy. De nem. Cáfolom és elhatárolódom és mondjon le. Vagyis nem arról következik zavaros mondathalom (mondat, ha lom), hogy milyen felszínes, ostoba, színe játszó világban élünk, hanem hogy nyáridő, külföldiesen summertime van, és a télvíz (tavaszvirág, őszavar) idején a „nem tudom, hol vannak lányok” kicsiny topokban előbújnak, hogy a férfinép meg beléje gu- vad, hogy szinte fáj. Igen, ez némiképpen egy hím-soviniszta írás - ergo: oppardon de egyszerűen képtelenek vagyunk a bennünk rejtőző feminumnak utat engedni, hogy édes kis tűsarkújában általtopogja lelkünket, kirúzsozza magát, és shoppingoljon egy nagyot, mert elöntött a nagylöttyös indulat, a hímes vérharag (konkrétan: gerjedelem) az utcákon pompázó Másik Nem láttán. Hol voltatok eddig, lányok (asszonyok)? Netán a konzervatív uratok-parancsoló- tok - és most hárítanánk el a fundamentalizmus vádját, mindössze érzékeltetni vágytunk, hogy a női egyenjogúságnak csupán lazán elkötelezett hívei vagyunk - lakatra zárt Benneteket, hét fátyol mögé rejtett, vagy befalazott a panel négy sarka közé? Miért kellett nélkülöznünk éteri lényeteket, tökéletes formátok igéző látványát, kisugárzásotok Ibolyán túli (csáb) erejét? Nincs válasz, bár talán érezhető, hogy költői kérdésekben jók vagyunk. A legfőbb dolog azonban, hogy bármi is történt korábban, itt vagytok, süt a Nap, libbennek a szoknyácskák, csillognak a pántocskák (stb.). Még próbálkozik az időjárás, de nincs és nem lehet apelláta, eljött a nyár, cseresznyét és meggyet teremnek a fák, és a barack is arra gondol, hogy mindjárt megérik, és fröccsen nagyot, ha harapják. Párolog a betonépületek sík teteje, a madarak, akik korábban oly nagy előszeretettel nyüzsögtek a kopár tetőkön, most fákat keresnek, pontosabban lombokat. Ott lehet családot alapítani, a falanszter lakótelepek csupán a tömegtermelésre alkalmatosak, ipari keltetőgépek benyomását keltik - figyelem, szójáték! -, kívül és belül. Tehát ki a házakból, uccu. Le a vizeknek partjára, mert ott lesz a jó világ (sütik már a rántott békát). A nyárság arra való - többek között -, hogy a lélek is ledőljön egy kicsinyt, menjen csak szabadságra, hagyja a (dagadt) testet másra, főjön (süljön) az csak a saját levében, kényére és kedvére. Ez azért persze nem teljesen igaz, de júliusban és augusztusban a test pompázik, mutogatja, hogy de jó dolga van, hempergőzik a strand és/vagy a tengerpart homokjában, ízleli a vaníliafagylaltot - vagy ki-ki ízlése szerint -, éjjel riszálja magát a balatoni diszkókban, és úgy a boldog neki az este, ha hajnalban egy másik test magához szorítja. Nyár van, még ha az idő - amelynek megalázóan esős voltát már megénekeltük - másra akarna is játszani. Felcserélődtek a napok, most hétfőtől szerdáig tart a hétvége, azaz a hét elején élvezhető a nyáridő, ami aztán péntekre rendre elromlik, de hát vakáció van, s az a temérdek fiatal, aki temérdek, számára mindegy, hogy hétfő vagy szombat, meg akik szabadságra mentek, hasonlóképpen. Ilyen értelemben nincs jelentősége mindennek, kizökken az idő, óh, kárhozat, és én nem fogom helyretolni azt. Csupán császkálok és porolok az utcán, örömmel teli szemekkel köszönöm a nyári lányok és asszonyok látványelemeit, van egyfajta Paradicsom íze ennek, legfőképpen, hogy olyan békés és idilli. A szépség az égiektől való, a sátáni gonoszság a rútságban is megnyilvánul, és a szem a lélek tükre, tehát akinek nem tiszta, ott valami egészen biztosan hibádzik, és ez személyes és kiérlelt tapasztalat, el lehet hinni. De ez már nagyon mellékszál. Irány a fősodor. Azaz: öregszem. Mert egyre őszintébben és mélyebben utálom a telet, pontosabban a novembertől február végéig tartó időszakot, pedig gyermeki koromban szerettem, mert karácsony, Mikulás, újév, hóember, korcsolya és sí, de ma már többre értékelem a Duna-parti heverészést, lucernavirággal a szájamban, miközben felhőlányok úsznak az égen, és beléjük képzelek. Iszonyú megpróbáltatás a nyárság idején munkát végezni (zárt irodákban, teszem azt), az ebédidő és a vakáció reménye azonban a miénk. Engedjük szabadjára a fantáziánkat, és merjünk nagyot pihenni. Gyilkosság és öngyilkosság - tűnik fel rögtön az Esztergom június 26-án megjelent számának hasábjain. A tragikus eset hátteréül az író szerint egy kortünet áll, aminek lényege, hogy az ember „kiejtette kezéből az életküzdelein nélkiilözhetet- len fegyverét az Istenbe vetett bitet s így képtelen megküzdeni az élet viszontagságaival. ” Az alábbi eset tanulsága az, hogy ha az ember minden eshetőségre felkészül, nem érheti meglepetés...vagy mégis? Történt ugyanis, hogy „Dodek István kötélgyártó alig pár hétig élt együtt feleségével, mely idő elég volt arra, bogy egymás hibáit fölismerjék. Az elválással azonban Dodek seben sem akart kibékülni. Azon szándékkal ■nent '.ehát Szentgyörgymezőn lakó feleségéhez, hogy őt haza hívja, vagy ha nem jön, meggyilkolja. Mikor amaz kérését megtagadta fegyvert rántott és háromszor a menekülő asszony után lőtt, kit azonban mindannyiszor csak súrolt a golyó. Majd önmaga ellen fordította a gyilkos fegyvert és a nyílt utcán főbe lőtt magát, mire szörnyet halt. ” A múlt heti Kalendáriumban olvashattak a szerencsétlenül járt Fodor Józsefnéről, aki óvatlanságból felgyújtotta ruháját. Szomorúan közli a lap „aktuális” száma: „a Széchenyi-téri szeszrobbanás áldozata, kit nehéz égett sebeivel a Kolos-kórházban ápoltak, meghalt. ” Tanulságos esetet közöl az Esztergomi Lapok is június 26-án Gyönge Libapecsenye címmel. „Süveges Flóri tokodi gazda arról hires, hogy gyönyörű libákat tud nevelni. Ilyen való hire úgylátszik egész Pilis-vörösvárig és eljutott, mert két odavaló libakedvelő asszony 8 drb kitűtiően gömbölyödő libáját elemelte. Az egyik a zsákot tartotta, a másik meg rakta bele a libákat, mindketten pedig útnak indultak haza felé, mindenesetre azon gondolkodván, hogy mily jó falatoktól terhes a zsák. Asszonyifur- fanggal elkövetett csínyükért most maguk is zsákba kerültek, mert Süveges Flóri libáinak eltűnése nagy port vert fel a kis faluban s igy a csendőrség kinyomozta a tetteseket, kik most a hatóság előtt fogják beismerni, hogy nem csak macskát, de libát semjó zsákba tenni. Mint arról korábban mi is beszámoltunk, Bártfay Gézát inzuhálták a Központi kávéházban. Hát most ráakadtunk az okra is az Esztergom és Vidéke június 26-i számában. „Bártfay Géza lap- szerkesztő a vármegye alispánjánál fegyelmi panaszt adott be Vimtner Imre polgármester ellen a hivatalos órák be nem tartása miatt. A vármegye alispánja - helyesen - arra az álláspontra helyezkedve, hogy a polgármesteri állás természeténél fogva a polgármester tevékenysége a hivatalos órák keretébe nem szorítható, a fegyelmi panaszt elutasította ” Végül jöjjön a beígért merénylet, amelyet Dorog jegyzője ellen követtek el két alkalommal. „Az első alkalommal a jegyző hálószobájába éjjel egy órakor dinamitot dobtak, de az ablak zárva volt s igy a dinamit csak az ablakot roncsolta össze, míg a bent alvó családnak semmi baja sem lett. Most másodszor szintén éjjel a ház falának tövében robbant fel a dinamit, a mi a ház falát és tetőzetét is megrongálta Ember életben nem esett kár most sem. A csendőrség a faluban kutat, mert a dinamit csak a bányászoktól eredhetett. ” Reméljük ez esetben nem három volt a magyar igazság. • GK