Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-06-26 / 127. szám
2 HÍDLAP • 2004. június 26., szombat SZLOVÁKIA Korrupcióra bukkant a SIS A Szlovák Információs Szolgálat (SIS) arra hívta fel a figyelmet, hogy a Földművelésügyi Minisztérium egyes alkalmazottai több tízmillió koronát sikkaszthattak az agrártámogatások kiosztása során. Vladimír Simko, a titkosszolgálat szóvivője tegnap arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a SIS 2002 és 2004 között 14 alkalommal hívta fel a figyelmet az említett minisztériumon belül fellelhető korrupcióra. Simko azt mondta, hogy az állami támogatások odaítélésénél az ad lehetőséget visszaélésekre, hogy az állami támogatás felhasználásakor a lefizetett állami alkalmazottak nem figyelmeztetnek a kiutalt pénz szabálytalan felhasználására. Eldó'lt az ezer korona sorsa A parlament tegnap döntött a nyugdíjasoknak folyósítandó egyszeri, 1000 koronás nyugdíjkiegészítésről. A plénum döntése szerint az alkalmi hozzájárulást a Szociális Biztosító folyósítja majd. A képviselők már korábban is tárgyaltak a kérdésről, ám az ezer korona odaítélési módjának tökéletesítése miatt elnapolták a döntést. A honatyák nem szerették volna, ha a magas jövedelmű nyugdíjasok is részesültek volna a támogatásból. Júliusban korábban érkezik a nyugdíj Megváltozik a nyugdíjak kifizetésének dátuma a július 5-ei ünnepnap miatt. Az eredetileg július 2-án folyósítandó nyugdíjakat egy nappal korábban, jövő csütörtökön fogják folyósítani. A július negyedikéi nyugdíjakat még a jövő héten, pénteken utalják majd ki. Nem várható jelentés áremelkedés Az elmúlt hónapok gazdasági fellendülése után kérdésessé vált, hogy megismétlődik-e a 90-es évek közepén hasonló körülmények között bekövetkezett fogyasztói áremelkedés. A közgazdászok szerint a gazdaságban jelenleg is hasonló folyamatok játszódnak le, mint tíz évvel ezelőtt. A Szlovák Nemzeti Bank és az Általános Hitelbank (VUB) szakértőinek közös véleménye az, hogy a közeljövőben nem várható a múltban tapasztalt áremelkedés. Szerintük a gazdaság élénkülése az inflációra sem fog károsan hatni, sőt annak mértéke várhatóan tovább csökken majd. • -KEles ellentét a Smer és az SDKU között Mikulás Dzurinda (középen) pártja nem ért egyet az ellenzék érvelésével Pavol Prokovic közlekedési miniszter, az SDKÚ alelnöke nem ismerte el, hogy pártja Miroslav Abelovsky független képviselőnek a parlament alelnökének tisztségét ajánlott volna fel azért, hogy szavazataival a kormányt támogassa. Prokovic a Markíza televízió Rosta című vitaműsorában elmondta, ilyen módon csak a Szabad Fórumot szólították meg, ám ők elutasították a közeledésüket. Az SDKU alelnöke kijelentette, mindenképpen találni fognak olyan megoldást, amellyel biztosíthatják a koalíció zavartalan működését. Elutasította az ellenzék vádas- | kodásait, miszerint kereskednének a képviselők szavazataival. Egyben felszólította őket, hogy problémájukkal forduljanak a bűnügyi szervekhez. Robert Kalinák, a Smer alelnöke sze- j rint a függeden képviselők nem rendelkeznek jelentős politikai erővel. Úgy véli, sosem egyértelmű, hogy kire és mire | fognak szavazni, és a koalíció a parlamenti többség biztosítására a parlament alelnöki székét ajánlhatja csak fel. Kalinák szerint semmi sem gátolhatja meg, hogy az európai uniós ügyeket érintő, a kormány és a parlament együttműködésére vonatkozó alkotmánytörvény hatályba lépjen. A parlamentnek a továbbiakban is meg kellene őrizni a szereptét a kormány európai uniós politikájában. Ellentétben Prokovic el sem tudja képzelni, hogy az Európai Unió miniszteri tanácsának minden egyes tanácskozása előtt a parlamenttől mandátumot kell majd kérnie. Egyik legnagyobb problémának azt tartja, hogy a parlamenti bizottságok tagjai, akik ezt a mandátumot adni fogják, nem rendelkeznek megfelelő képesítéssel az egyes ügyek alapos megfontolásához. • RGA Kevesebb a romatelep Szlovákiában Számuk a statisztikai felmérések módja miatt változik Iveta Radicová, a pozsonyi Comenius Egyetem szociológusa a legújabb kutatások alapján azt állítja, hogy nem 620, hanem csak 300 romatelep van Szlovákiában. Az eltérő eredmény forrása az, hogy a különböző statisztikák alapjául szolgáló dokumentumokban romatelepként könyveltek el minden olyan utcát, ahol romák laktak. így statisztikailag megnőtt a romatelepek száma, azonban ez nem felelt meg a valóságnak. Az Európai Unió tagállamaiban érvényes meghatározás szerint romatelepnek hívják a település többi részétől elkülönített, illegális építményeket magába foglaló, hiányos vagy semmilyen infrastruktúrával nem rendelkező, tisztán roma népesség által lakott lakóhelyeket. A szociográfiai kutatások pontos eredménye csak egy hónap múlva lesz ismert, ám az már most is nyilvánvaló, hogy meg fogja változtatni a roma településeket tartalmazó térképet. A szakemberek szerint az eredmény a roma probléma megoldásához is hozzájárulhat, hiszen így nem 620, hanem csak 300 romatelep gondjaira kell megoldást találni. Anna Jurová, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa hangsúlyozta, hogy a romatelepeken élő lakosságra megkülönböztetett figyelmet kell szentelnie az államnak és a nonprofit szektornak. • RGA Elmarad a Smer és a szociáldemokraták fúziója Szeptemberben újra visszatérnek a témára Csak szeptemberben fog sor kerülni a Smer és a Szlovák Szociáldemokrata Párt (SDSS) egyesülésére. jaroslav Volf, a szociáldemokraták elnöke elmondta, az időpontváltozás azért következett be, mert az egyesülést az Európai Szocialista Pártnak és a Szocialista Interna- cionálénak is jóvá kell hagynia. — Nem arról van szó, hogy nem akarnának beleegyezni az egyesülésbe, csak a döntés meghozása náluk egy hosszadalmas folyamatot jelent - magyarázta Volf. Eredetileg a mára tervezett SDSS 10. kongresszusán kellett volna jóváhagynia a párt egyesülését a Smerrel, mégpedig a küldöttek há- romötödös többségének a beleegyezésével. Az egyesülés után az új párt a Smer-szociáldemokrácia nevet viselte volna. A szociáldemokraták platformként csatlakoztak volna. Volf szerint a szociáldemokraták többsége támogatja az egyesülést, ennek ellenére mégis hallatta a hangját a P-4 elnevezésű platform, amely a párt nevének megőrzéséért szállt síkra. A parlamenten kívüli szociáldemokrata párt csatlakozása a Smernek nagyon jó ajánlatot jelent, hiszen a szociáldemokraták több mint százéves múlttal és kedvező politikai megítéléssel rendelkeznek. A közvélemény-kutatók szerint így a parlament második legnagyobb ellenzéki pártja és a választók körében a legnagyobb népszerűségnek örvendő párt tovább erősíti a pozícióját. • RGA Jönnek a cseh beszállítók Zárt ülésen tárgyaltak az ország biztonságáról A parlament szerint nincs terrorveszély Egyes Csehországban letelepedett autóipari beszállítók azt fontolgatják, hogy Szlovákiában fokozzák a termelésüket vagy esetleg Szlovákiában egy új gyárat hoznak létre, ugyanis a szlovák autógyártó cégek (pozsonyi Volkswagen, a nagyszombati PSA Peugeot Citroen, a zsolnai Kia/Hyundai) viszonylag közel telepedtek le egymáshoz, és évente összesen 800 ezer személygépkocsit fognak gyártani. A cseh Hospodárske Noviny gazdasági napilap szerint ennek az első bizonyítéka az amerikai Visteon nagyvállalat letelepedése, amely Morvaország és Szlovákia között gondolkodik, bár már Nyitra el is készítette számára a telephelyet. Hasonló mérlegelésbe kezdett a Johnson Controls, a TRW Automotive, a Recticel és a Peguform Bohemia is. Martin Jahn, a Czechlnvest ügynökség vezérigazgatója még februárban kijelentette, hogy szerinte a szlovák autógyártó cégek közelsége miatt Csehországban is több autóipari beszállító cég fog letelepedni. Antonín Sípek, Csehország Autóipari Egyesületének igazgatója ugyanakkor elmondta, amennyiben a cseh beszállítók megfelelnek az autógyártók feltételeinek, az érintett iparág forgalmát akár 8 százalékkal is megemelhetnék, amely évente 30 milliárd cseh koronát jelentene. A beszállítóipar leginkább a kétkezi munkásoknak teremt munkalehetőséget, Csehország pedig azokat a befektetőket is magához akarja vonzani, akik a magasan képzett embereknek teremtenek munkahelyeket. •RGA Robert Kalinák, a parlament biztonságvédelmi bizottságának elnöke szerint Vladimír Palkó belügyminiszter a terrorizmus elleni harc szlovákiai állapotáról szóló jelentése racionálisnak tűnik. A beszámolóból kitűnik, hogy Szlovákiát nem veszélyezteti terrortámadás.- Remélem, Szlovákia a jövőben sem lesz a terroristák célpontja - mondta az 'újságíróknak Kalinák a zártkörű tanácskozás befejezése után. Szerinte hiányosságok csak a repülőterek és a repülőgépek biztonsága terén találhatók. Úgy véli, rendezni kell a repülőterek védelmét, amelyet jelenleg a rendőrség végez. Az ellenzéki honatya úgy gondolja, hogy a Belügyminisztérium nagy munkát végzett az ország védelmének a megerősítése terén. Ezután a minisztériumoknak is szorosabban együtt kell működniük a terrorizmus elleni harcban, ezenkívül elengedhetetlen az összehangolt összefogás a többi országgal. Palkó belügyminiszter az újságírók előtt is megerősítette, hogy Szlovákiát nem fenyegeti terroristaveszély. A miniszter Kalinák szavaira reagálva elmondta, ezentúl a Közlekedési Minisztérium fogja biztosítani a repülőterek védelmét. • RGA Koller Péter jegyzete Köszönöm, jól vagyok! A nemzet márpedig egészséges. A „független” miniszteri vélemény szerint legalábbis. Habár Magyar- ország talán picit jobban szituált átlagnyugdíjasai még nem szoktak hozzá, hogy gyógyszerek nélkül is szép az élet, szlovákiai kortársaik már rájöttek, mi is az életadó pirula nélkülözésének technikája. Az öregedő nagymamák össznépi fellépéssel, ha nem is önként, de szépíteni kezdték az államférfiak által oly nagyon kedvelt statisztikákat. Amíg az anyaország okosai éjt nappallá téve dolgoznak az ország orvosságszükségletének mérséklésén, északi szomszéduknál már megoldották a zsebbevágó problémát. Egyre kevesebb pirula fogy országszerte - mondják a statisztikusok és az egyre jobban gazdálkodó egészségbiztosítók. A' hivatalos vélemény biztosan sokaknak tetszik: az emberek belátóbbak, az orvosok kímélik a betegeket, ésszerűen gondolkodnak - csak nem éppen a miniszteri elképzelés szerint. A gyógyszerfogyasztó persze be- látóbb, mert kétszer meggondolja, hogy betegsége következtében, a munkahelyi hiányzás miatt rövid úton kirúgássá magát, vagy megpróbálja kihúzni a következő létszámleépítésig. Ami az orvosokat illeti, ők mostanság valóban konzultálnak a páciensekkel: — Kedves nagymama, egy húszas lesz a beugró a vizsgálatra, amit majd a nővérkénél tessék kicsengetni. O már tudja, szóltam neki, hogy _ készítse ki a számlatömböt. Tériké- tudja, így hívják az én asszisztensemet — vesz majd vért is magától, mert biztos ami biztos, kiderítjük, mi okozza a rosszulléteit. Ezért a szolgáltatásért majd még harminc koronát tessék neki az asztalon hagyni. Amíg az eredmények megjönnek a laborból, felírok magának valamit, hogy saját lábán tudjon bejönni a jövő héten is. Ja, hogy csak egy ötvenesből kell kihúznia a hó végéig? Akkor mégsincs gyógyszer. Ha neadj' isten, úgy adódik, elég lesz az unokáját beküldeni a leletekért, maga csak igyon sok teát és bízzon a csodákban! Azért elmondom, hogy ha mégis kellene az a gyógyszer, húsz koronát kellene a receptért fizetni és a tabletták árát sem téríti a biztosító. Ettől függetlenül a nagyhangú szakértőknek talán igazuk van, és valóban egészséges az ország. Én mégis gyanítom, hogy a pénztelen betegeknek már nincs erejük ellenállni. Ha nekem van igazam, akkor ezek az emberek a politikusok által féltve őrzött eladási mutatók helyett kis időn belül más jellegű statisztikákat fognak gyarapítani. ÍDLAP Napi hírújság a régió életéről Lapigazgató: Száraz Róbert Főszerkesztő: Németh Zsolt Vezető szerkesztő: Papp János Rovatvezetők: Bartal Tímea (régió), Koller Péter (szlovákiai bel- és külpolitika). Nagy Balázs (sport), Váczy H. István (kultúra) Munkatársak: Árpási Károly, Bukovics Krisztián, Czigler Mónika, Eprcss József, Gál Kata, Kiss Emese, Kovács Árpád, Muzslay Ágnes Művészeti vezető: Balage R Szeder Tervezőszerkesztő: Ágfalvi Loretta Szerkesztőségi titkár: Jászberény iné Kárász Krisztina Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: + 36 (33) 500-750, telefax: +36 ( 33 ) 500-750, e-mail: hidlap@strigonium.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Felelős kiadó: dr. Gál Nóra vezérigazgató Terjesztés vezető: Horváth Gábor Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: + 36 ( 33 ) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint a: alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Továrenská 1., telefon: 036-756-2027 Előfizetési díj: egy évre 14 400 forint (1 918 korona), fél évre 7 500 forint (1 027 korona), negyedévre 3 900 forint (535 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.