Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)

2004-06-22 / 123. szám

RÉGIÓ 2004. június 22., kedd • HÍDLAP • Piacvégi - most már uniós - csend­élet vagy esztergomi életkép, ahogy tetszik, vagy éppenséggel nem tet­szik. A pártok keltette, ország-bo- londító kampányhisztéria során any- nyi minden szép és jót hallottunk (már megint), de nem emlékszem, hogy a mellékelt fotó egész Magyar- országot/Szlovákiát jellemző szociá­lis jellegzetességét bármelyikük is feszegette volna. Pedig nehéz mel­lette elmenni, még akkor is, ha so­kan félrefordított fejjel, esetenként egy füstölgő szivar által magasra kényszerített állal még is ezt teszik. A látvány egyáltalán nem egyedi vagy szokatlan: Esztergomban - de gyanítom máshol is - a piac és a buszpályaudvar között minden nap ott tornyosul a kukák körüli szemét­kupac. És itt vannak a szemétben érték, élelem után kutatók. Ez már Európa, mi pedig igencsak otthon érezzük benne magunkat, úgyis mondhatnám, hogy nyakig benne vagyunk. Csak nem mindenkinek ugyanaz a része látszik ki belőle. Van kinek az elégedett mosolya - boldogok a huszonnégyet mert övék az Európai Parlament -, és van kinek - már bocsánat - csak a csu­pasz feneke. Ez - is - van... Ez - is - van A magyar híveket is kívánja szolgálni Már hetek óta folyt a készülődés Lekéren a papszentelés és a rákö­vetkező újmise körül. Szombaton a szó szoros értelmében az egész fa­lu megmozdult, hiszen nem min­dennapi esemény, hogy egy köz­ség papot nevel az egyháznak. Már pénteken feldíszítették a helyi templomot és az egész falut. Szom­baton kora reggeltől vallásos témájú énekek szóltak a községi hangszóró­ban. A papokból, ministránsokból, rokonságból és a közeli ismerősökből álló menet az újmisés szülőházától indult a Szent Megváltóról nevezett templomba, ahol Novák József be­mutatta első szentmiséjét. Az ünne­pélyes szertartás délelőtt kezdődött mintegy húsz pap és több mint száz hívő közös ünneplésében. Németh Rezső helybeli plébános arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak az újmi- sésért. A jelenlévőket Novák József köszöntötte szlovákul és magyarul. A kétnyelvű szentmise szónoka Szakái László diószegi esperes-plébános és Vladimír Vojtassák, a pozsonyi papi szeminárium spiritualitása volt. Szakái László magyarul szólt a hí­vekhez. Elmondta: ebben a történel­mi múltú templomban a legszentebb liturgiát ünnepeljük.- A pap élete Krisztus központú misztérium. Titok és ajándék is egy­ben. A pap feladata, hogy mások ter­hét is cipelje. Az újmisést arra buzdította, hogy mindig bátran vállalja azt, amire a szentelésben ígéretet tett, és soha ne feledje, hogy kihez tartozik. Az újmi­sés szüleit viszont arra buzdította, hogy ne csak a saját gyermekükért, hanem a családokért is imádkozzanak, hogy merjenek gyermeket vállalni. Vladimír Vojtassák Michelangelo szavaival élve elmondta: a papi élet olyan, mint a kép. Egyesek csodál­ják, mások leköpik, ismét mások kö­zömbösek iránta.- A legfontosabb az, hogy a műve­det a Mestered értékelje kimagaslóan. A szentmise az újmisés áldásával végződött, aki köszönetét mondott szü­leinek és a lelkipásztoroknak is, akik egyengették útját. Az ünnepség a kul- túrházban folytatódott ünnepi ebéddel. Másnap Oroszkán mutatott be szentmisét Novák József, beszédet mondott Szlovák Marian- diakónus, akit szintén a napokban szenteltek szerpappá. Novák József lapunknak elmondta: a magyar híveket is kívánja szolgálni, hiszen bűn lenne eldobni azt a talentumot, hogy beszél magyarul. — Már nagyon várom a szenei pasz- torációs helyemet, ahol vannak ma­gyar hívek is, és bizonyára fogok ma­gyarul is misézni. • CzM Idén is átadják a Szent István-díjat Kihelyezett ülést tartott júniusban a Váci Püspöki Palotában a Szent István-díj Alapítvány kuratóriuma. A megjelent vendégeket Beer Miklós megyéspüspök, kuratóriumi tag fo­gadta, és kalauzolta végig a csodála­tos palotában, bemutatva az évszá­zadok során összegyűlt felbecsülhe­tetlen értékű berendezéseket. A kuratórium Prokopp Mária ve­zetésével ülésezett, és felkérte Biha­ri Antal, kuratóriumi tagot, adjon tájékoztatást az írásban beérkezett, a díjazott személyére adott ajánlások­ról (Püski Sándor, Nemeskürty Ist­ván, Csoóri Sándor, Pap Gábor, Kókai Krisztina, Melocco Miklós, Vizi E. Szilveszter, Makovecz Imre, Jókai Anna, Roska Tamás, Majnek Antal, Kosa László, Berényi Dénes, Papp Lajos, Halász Zsuzsa, Teliér Gyula, Mészáros István, Sebestyén Márta, Szörényi Levente és Abodi Nagy Béla), valamint a szavazatok állásáról. A jelenlévő kurátorok a díjátadás időpontjának 2004. au­gusztus 15-ét fogadták el. A kuratórium hagyományteremtő célzattal meghívja díszvendégnek az előző évek díjazottait. A díjátadás helyszínéül a Mindszenty iskola Mil- denniumi Díszudvarát választották. Szerdán nyílik a Hídőr-ház A ház felállításának ötlete a Má­ria Valéria híd 2001-es felújításakor született meg egy párkányi szüle­tésű, Svájcban élő szmély, bizo­nyos Frühauf Károly fejében. Az öt­let már valósággá vált, szerdán jú­nius 23-án ugyanis felavatják, és megnyitják a Hídőr-házat. A Hídőr projekthez Párkány váro­sa biztosítja a helyet, a Hídőr-rezi- dencia fenntartását pedig az ötletgaz­da állja. Az intézmény működtetését a Párkány és Vidéke Kulturális Tár­sulás vállalta fel. Az „Artist/Scientist in Residence” projekt lényege, hogy a hányatott sorsú hidat ténylegesen és szellemileg is óvni kell, erre pedig a művészek, tudósok, vagyis a szel­lem emberei a legalkalmasabbak. Ok, a „Hídőrök” nemzetközi pályázat so­rán kerülnek kiválasztásra, terveze­tük elbírálása alapján. A győztes ter­vezet előterjesztője féléves ösztöndíj­ban részesül. Az ittartózkodása nem­csak alkotói lehetőség számára, de annak fontos része a tájjal és az em­berekkel való kapcsolatteremtés. Munkáját, megfigyelései eredményét a városra kell hagynia, meglátásai és reflexiói a „Hídőr-naplóba” kerülnek majd feljegyzésre. Az intézmény ala­pítói egy pályázati bizottság létreho­zását tervezik, amelyben a két város, valamint a két part civil szervezetei­nek képviselői kapnának helyet. Az ünnepélyes megnyitón bemutatkoz­nak az első hídőrök is: Eva-Maria Würth és Philippe Sablonier, akik Svájcból érkeztek. „A hidat őrizni kell, nehogy megint tönkretegye valaki. A fizikai őrizetnél azonban fontosabb a szellemi őrizet: nem kerülhet veszélybe a híd, ha nem szakad meg a szellemi áthidalás az em­berek között” - vallja Frühauf Károly. Az említett megnyitóra tehát szer­dán délután három órakor kerül sor a Vámház köz 2. szám alatt található Hídőr-háznál. • feldolgozta: GK Testvérvárosi találkozó Bruntálban A párkányi önkormányzat 2003 szeptembere óta testvérvárosi kap­csolatot ápol a hozzávetőleg 17 500 lelket számláló észak-morvaországi Brutállal. A hét végén Párkányból hattagú delegáció látogatott e szilé­ziai helység városnapok néven ren­dezett ünnepségsorozatán. A párkányiakon kívül meghívást kapott Bruntál többi testvérvárosa is - a Frankfurt melletti német Büdigen, az olasz Castellarano, a lengyel Opole és a litván Plungé képviselői. Az idei városi napokra a házigazdák gazdag kulturális programot állítottak össze. Többek között fellépett a Beatles dalait játszó Backwards és a dobosokból álló Jumping Drums együttes. Volt sör­sátor, táncverseny és a Csehország-Hol- landia EB futballmérkőzést az érdeklő­dők egy hatalmas kivetítőn követhették, és izgulhatták végig. Büdingen és Bruntál polgármestere a két testvérvá­ros barátságának megpecsételése jeléül egy hársfacsemetét ültetett el Bruntál egyik általános iskolájának parkjában. A polgármesterek szerint e testvér- városi találkozóknak megvan a létjogo­sultságuk. Egy-egy ilyen két-három- napos együttlét tovább mélyíti a kü­lönböző országok helységei közötti barátságot. Reményeik szerint e kap­csolatok oda fejlődhetnek, hogy a jö­vőben nemcsak a polgármesterek ve­zette delegációk, hanem az említett városok polgárai, családok találkozhat­nak majd nem hivatalosan egymással. • (zc) Sebességkorlátozások a 11-es főúton A 11-es főúton, a Luppa-szigeti csomópontnál felüljárót építenek. A várhatóan másfél hónapig tartó _ munkálatok miatt lezárták a budaka­lászi bekötőutat, ezért nem lehet Budakalászra bekanyarodni, illetve onnan a 11-es főútra kihajtani. A 11-es főút burkolata Pilismaróton annyira megrongálódott, hogy az 52- 53 km között több helyen 30 km/h-s sebességkorlátozást vezettek be. Augusztus végére elkészül Nagymaros honlapja Miután informatikai pályázaton 12 millió forintos fejlesztésre nyert for­rást Nagymaros önkormányzata, megkezdődtek a város honlapjával kapcsolatos munkálatok. Edőcsény András, a város polgármestere la­punknak elmondta: a honlap tartal­mára vonatkozó előkészületek decem­ber óta zajlanak. A design-terveket múlt héten hagyta jóvá a városvezető. A várhatóan augusztus elejére elké­szülő honlap a közhasznú információ­kon túl a várossal kapcsolatos infor­mációkat, híreket tartalmazza majd, de az aktuális pályázati feltételek és a környékbeli településekkel kapcsola­tos adatok is letölthetők lesznek. A honlap az EU-ban általánosan használt négy fejlettségi szintből kettőt ér el, tehát elsősorban a tájé­koztatásra koncentrál. Esztergomban a harmonika virtuózai A harmonika virtuózai címmel az Esztergomi Várszínházban tart elő­adást Molnár György Lyra-díjas harmonikaművész és zenekara. Molnár György tehetségét és első hangszeres leckéit elsősorban nagy­apjának köszönheti, később kiváló tanárai, Heller Pál és Tabányi Mi­hály segítették zenei fejlődését. Több versenygyőzelem után az 1999-es év szólistája lett, 2000-ben pedig az Országos Harmonikaver­seny kategória győztese. A június 23-án 21 órakor kezdődő előadáson musette keringőket, sanzo­nokat, bravúr polkákat, magyar örök­zöldeket, swingeket és latin dallamo­kat hallhatnak majd az érdeklődők. • SEM „Kürtök” találkozója A „Kürtök” barátsági szerződése alapján minden évben máshol szer­vezik meg a Kürti Napokat. A szer­ződés Hidaskürt, Csallóközkürt, Tiszakürt, Héjőkürt, Erdőkürt és Kürt között jött létre. Idén július 2­3. között a régiónkbeli Kürt ad ott­hont az eseménynek. A program már pénteken este kezdődik a falu­ház megnyitásával, ezután díjakat adnak át azon országgyűlési képvi­selők számára, akik valamilyen mó­don támogatták a faluház megépülé­sét. Díjat kap Szigeti László oktatás­ügyi államtitkár, Miklós László kör­nyezetvédelmi miniszter, valamint Köteles László és Sárközy Klára parlamenti képviselők. ___________• -ez-

Next

/
Thumbnails
Contents