Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)

2004-06-10 / 115. szám

HÍDLAP • 2004. június 10., csütörtök SZLOVÁKIA Ma nyújtják be a Tokajról szóló megállapodást Szlovákia és Magyarország ma terjeszti be az Európai Bizottság elé a tokaji bortermelésről szóló megál­lapodását. Az egyezmény szerint Szlovákia a továbbiakban 565 hektár földterületen termeszthet a tokaji bor alapanyagának szánt szőlőt. Si­mon Zsolt földművelésügyi minisz­ter szerint az országban ennél körül­belül 200 hektárral kisebb területen termesztenek tokaji szőlőt, ami lehe­tővé teszi további tőkék telepítését. Magyarország 5000 hektáron ter­meszt tokaji szőlőt. Elköszönt egymástól Schuster és az MKP Kedden hivatalosan is elbúcsúzott egymástól Rudolf Schuster köztársa­sági elnök és az MKP vezetői. Bugár Béla, a magyar koalíció elnöke kö­zömbösnek értékelte az elmúlt öt év együttműködését, és úgy fogalma­zott, hogy a múltban voltak jó és rossz pillanataik is. A pártelnök vi­szont általánosan korrektnek nevezte az elnökkel fenntartott kapcsolatukat. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes megköszönte, hogy Schuster az el­múlt években kedvezően állt az ország kisebbségi politikájához, és reméli, hogy ez a jövőben is folytatódni fog. Az elnöktől egyelőre csak a KDH, MKP és a Szabad Fórum politikusai búcsúztak el. Kevés az euróérme Az Európai Unióban hiány van az euróérmékből. A Német Szövetségi Bank (Deutsche Bundesbank) arról tá­jékoztatott, hogy Németországban dol­goznak az érmék pótlásán, de nem biz­tos, hogy rövid időn belül kibocsátják a hiányzó egy-, két- és ötcenteseket. A hiány okát a szakértők abban látják, hogy az emberek ritkán fizet­nek aprópénzzel, nem szívesen hasz­nálják azokat. Az acélból készülő érmék pótlását nehezíti az acélpiacon jelenleg ural­kodó bizonytalanság, így azok veré­se későbbre tolódhat. Tovább csökkent a benzin ára Kedd óta ismét olcsóbb lett a benzin Szlovákiában. A motorbenzin 80 fillér­rel, a gázolaj 60 fillérrel lett olcsóbb. Az árkorrekciónak köszönhetően egy liter gázolaj 32,90 koronába, a 95-ös oktánszámú benzin 35,80 koronába, a 98-as pedig 38+) koronába kerül. Az árcsökkenést az olajtermelő OPEC tagállamok bejelentése vál­totta ki, amely szerint július 1-jétől 8,5 százalékkal növelni fogják a kő­olaj termelését. Nem törvénysértő a kam­pánycsend alatti pártgyűlés Blazena Novajovská, a Központi Vá­lasztási Bizottság elnöke szerint nem sért törvényt az, ha az EP-választások előtti 48 órás kampánycsend idején va­lamilyen politikai párt gyűlést tart. Az elnök asszony az SDKU azon felveté­sére reagált, amely szerint a párt nem találja törvénysértőnek azt, ha gyűlést tart a hétvégén. Novajovská viszont hozzátette, ez csupán a saját értelme­zése, az nem feltétlenül egyezik meg a szakértők véleményével. Akár 13 ezer koronába is kerülhet a gyógyfürdői ellátás Az egészségügyi reform beveze­tése miatt 13 ezer koronát, sőt még többet is fizethetünk egy gyógyfür­dői kezelésért Rudolf Zajac egészségügyi minisz­ter javaslata ugyanis megkurtította azt a betegséglistát, amelyeknek gyógy­fürdői kezelését teljes mértékben az egészségügyi biztosító állta. Jelenleg a biztosító az „A” kategóriában 167 be­tegség kezelését téríti meg, ám ha a képviselők elfogadják az egészségügyi törvényt, akkor ez a szám 70-re csök­ken. A többi betegség kezelését a be­tegnek részben vagy teljes egészében meg kell térítenie. „Ezután a betegek nehezebben juthatnak majd hozzá a gyógyfürdők szolgáltatásaihoz” — ál­lítja Viliam Sobona (HZDS). A „B” kategóriában 45 betegség kezelését a biztosító fedezi, ám az ét­kezést és a szállást a betegnek kell megtérítenie. Az Egészségügyi Mi­nisztérium fogja meghatározni, hogy a betegnek egy napért mennyit kell majd fizetnie. A miniszter szerint ez 200-300 korona lesz, tehát egy 21 na­pos tartózkodás a gyógyulni vágyók­nak 4200-6300 koronába fog kerülni. A betegnek a C kategóriás betegsé­gek kezeléséért kell a legjobban a pénztárcájába nyúlnia, ugyanis nem­csak a szállást és az étkezést, hanem a kezelést is fizetnie kell. „Három hét gyógyfürdői kezelésért legkevesebb 13 ezer koronát kell az asztalra tennie a betegnek. Én úgy hiszem, sok für­dő jóval alacsonyabb árért fogja kí­nálni a szolgáltatásait” - hangsúlyoz­ta Dionyz Jesensky, a Tatranské Matliare fürdő igazgatója. Ezzel szemben az egészségügyi mi­niszter azt állítja, hogy az új törvény által többen részesülhetnek majd a gyógyfürdők nyújtotta szolgáltatá­sokban, hiszen a biztosítóknak nem kell a szállást és az étkezést fizetni, így több pénz jut a kezelések fedezésére. A biztosító teljes egészében állni fogja a daganatos megbetegedések, az infarktus utáni akut állapotok, a szív-, gyomor- és béloperációk kezeléseit. A gyermekbetegségek kezeléseit sem kell a szülőnek állnia, kivételt képez­nek a túlsúlyosság és a bőrelváltozá­sok, amelyeknek gyógyfürdőben való gyógyításáért fizetni kell. Az étkezést és a szállást azoknak a betegeknek is meg kell téríteni, akik fél év vagy en­nél hosszabb idő elteltével kérik az operáció utáni gyógykezelésüket. Elnöki igen a diszkrimináció megszüntetésére Rudolf Schuster köztársasági el­nök tegnap aláírta a diszkrimináció­ellenes törvényt. A jogszabály igyekszik megszüntetni például a munkahelyi, vagy a származásból adódó megkülönbözetést. Hasonló­képpen tárgyalják azokat az eseteket is, amelyekben előnyben részesít­hetnek egyes állampolgárokat. Éppen az ilyenfajta pozitív diszk­rimináció miatt Dániel Lipsic igazságügyminiszter a törvény al­kotmányjogi felülvizsgálatát szeret­né kezdeményezni. Többnyelvű útjelző táblák lesznek az utakon A közeljövőben többnyelvű közleke­dési táblák fognak megjelenni az uta­kon. Például a közlekedési táblán az „Első osztályú út” és „3,5 t felett jármű­vek is használhatják” feliratot nemcsak szlovákul, hanem németül és angolul is olvashatjuk. Az útszakaszra vonatkozó tiltások megszűntetését piros vonallal áthúzott tábla fogja jelezni - erről ren­delkezik a Közlekedési és Hírközlési Minisztérium új jogszabályjavaslata, amelyet még a parlamentnek el kell fo­gadni. Az eddig érvényben lévő rende­let ugyanis nem szól arról, hogy a kor­látozás megszűntét is fel kell tüntetni. A parlament által 2003 októberében mmm elfogadott úttörvény ez év január elsejé­től nemcsak a drágább autópálya-matri­cákat vezette be, hanem az egyes első osztályú útszakaszokon engedélyezte a 3,5 t feletti járművek közlekedését is. Megegyeztek a zsolnai földtulajdonosokkal Pavol Rusko gazdasági miniszter kedden találkozott azoknak a telektu­lajdonosoknak a képviselőivel, akiknek a földjein épülne meg a Hyudai/Kia autógyár, és akik még nemrégen elutasították az állam által ajánlott vételárat. Vágtapolca, Vágnedec, Egbelény és Mojsa petíciós bi­zottságának képviselői megegyeztek a miniszterrel, hogy földjük négyzet- méteréért 146-103 koronát fognak kérni. Rusko a zsolnai városháza előtt az új­ságírókat tájékoztatta, hogy három ér­tékbecslő által megállapított ár közül a legmagasabbat fogják felajánlani a tulaj­donosoknak. Dusán Mikulík, a petíciós bizottságok képviselője elmondta, a tár­gyaláson megegyeztek a miniszterrel, hogy lemondanak a követeléseikről, és a földek négyzetméteréért nem kémek 300-350 koronát. A tárgyalás megközelí­tőleg négy óráig tartott, amelyen Ján Slota, Zsolna polgármestere is részt vett. Ám ő a félidőben elhagyta a „küz­dőteret”, ugyanis „kiábrándult, látva ezeknek az embereknek a hozzáállá­sát.” Még azt is hozzátette: csodálja Rusko türelmét, az érvei még a hol­takat is meggyőznék. A földtulajdo­nosokat felelőtlen embereknek ne­vezte, akik az államnak csak ártani tudnak. Slota arra is rámutatott, hogy ezek az emberek a szövetkeze­tektől a földek négyzetméterét há­rom fillérért vették bérbe. Jövőre minden EU-országnak új útlevele lesz Az okmányokban ujjlenyomat egyelőre nem fog szerepelni Az Európai Unió belügyminiszte­rei tegnap Luxemburgban meg­egyeztek, hogy 2005 végén kezdik el kiállítani azokat az útleveleket, amelyek elektronikusan ellenőriz­hető biometrikus adatokat fognak tartalmazni. Az útlevélen kötelezően szerepelni kell a tulajdonos digitá­lis fényképének, azonban az ujjle­nyomat eleinte nem lesz kötelező. Vladimír Palkó belügyminiszter szerint ez a döntés összhangban van országa elképzeléseivel, hiszen Szlová­kia már 2005. január 1-jétől kezdve bio­metrikus adatokkal ellátott útleveleket fog majd kiadni. Az új okmányokat mikrochippel látják el, amelyen a tu­lajdonos digitális fényképe lesz, majd később ehhez jön az ujjlenyomat is. Az új azonosítók bevezetése meg­gátolja az útlevél hamisítását, és lehe­tővé teszi, hogy csak a tulajdonosa használhassa. A miniszter még azt is hozzátette, hogy ez előrelépést jelent abban is, hogy az USA hamarosan megszüntesse az EU új tagországai­val szembeni vízumkötelezettséget. Antonio Vitorino, az EU igazság­ügyi és belügyi biztosa is nagy je­lentőségűnek tartotta a döntést, ugyanis Washington októbertől már azokkal a régi EU tagországokkal szemben is vízumkötelezettséget akart bevezetni, amely államok útle­velei nem tartalmazzák a bio­metrikus adatokat. Az amerikai kongresszus a napokban fog dönteni arról, hogy ezt a határidőt a jövő év októberéig meghosszabbítja-e. Vitorino reméli, hogy a luxemburgi, és majd a washingtoni döntés is sza­bad teret fog biztosítani az Atlanti­óceánon túli utazásoknak. Bágyoni Szabó István jegyzete Könyvek és emberek A 75. könyvhét nyitó napján a Bazi­lika előtti téren futottam össze egyik íróbarátommal. Pironkodva újságolta: könyvét ne keressem, hi­szen a magyar nyelv romlásáról írott dolgozata nem nyerte el az alapítványok jóindulatát. Úgy jár­tál, kajánkodtam, mint Kazinczy Ferenc, a tübingiai pályázatra írt munkájával. Lemaradt, megelőzte a bonyhádi őrnagy... A párhuzam beszédes, hiszen a Metternich sugallta pályázati ki­írásnál a magyar nyelv köz- és tu­dományos életünkben betöltendő alkalmasságáról (vagy annak ellen­kezőjéről) kellett értekezni; bará­tom viszont az „államnyelvvé vált” magyar nyelvhez és kultúrához foggal és körömmel ragaszkodó költők, írók tapasztalatát fogalmaz­za meg a főváros utcáin és az or­szág parlamentjében tapasztalható nyelvromlásról. Szerencsénkre a magyar Guten- berg-galaxis története során kézira­taink csupán félresikeredett, vagy félresikerített „pályákat” futottak be. Támogatókkal vagy azok hiá­nyában. Biztos vagyok benne, rövi­desen barátom is megtalálja a maga mecénását, s nem lesz kénytelen Csokonai sorait idézgetni bús órái­ban - „az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon”. A könyv, amit Hamvas Béla a „lét szövegének” nevez, az emberiség hangos történései néma és évezre­deket sűrítő változatának: bizony megérdemli az ünnepbe-öltöztetés felemelő pillanatait. A könyvnapok arra is alkalmasak, hogy a szerzők mellett a könyv környezetében munkálkodó más „mesteremberek” áldozatos munkájára is odafigyel­jünk. Szabó Magda nyitó szavaiban szponzorok és politikusok figyelmét egyébként erre hívta fel. A Debre­cenből érkezett írónőt hallgatva egyik hőse, Huszár Gál„könyves ember” jut eszünkbe, akit fogságba hurcoltak, mert hitt a könyvek nyelv- és népet mentő erejében, s akit, bizony, íróembernek (Borne­misza Péternek) kellett a kassai vár­börtönből kiszabadítania. Terentianus Maurus jelentette ki Szent- István előtt ezer évvel: Habent sua fata libelli. Könyv és nemzetépítés, írósors és könyvsors valahol ilyen szinten találkoznak az időben - a XXI. század Szent Ist­ván terén... Bizton állíthatjuk, Philip Walter bonyhádi őrnagy ja­vaslata - ne legyen államnyelv a magyar Magyarországon! - betelje­sül, ha anyanyelvűnk köré nem emelnek bástyát a magyar nyelvű könyvek, ha oskolamesterek és pa­pok mellé nem állnak konok nyom­dászlegények és betűfaragók. Hamvassal szólva: „lét szövegelői”. /V—ve--—, lv¥r*M3KAXi.:,M KÚHöttÉCiÖ Napi hírújság a régió életéről Lapigazgató: Száraz Róbert Főszerkesztő: Németh Zsolt Vezető szerkesztő: Papp János Rovatvezetők: Bartal Tímea (régió), Koller Péter (szlovákiai bel- és külpolitika), Nagy Balázs (sport), Váczy H. István (kultúra) Munkatársak: Árpási Károly, Bukovics Krisztián, Czigler Mónika, Eprcss József, Gál Kata, Kiss Emese, Kovács Árpád, Muzslay Ágnes Művészeti vezető: Balage P. Szeder Tervezőszerkesztő: Ágfalvi Loretta Szerkesztőségi titkár: Jászberény iné Kárász Krisztina Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: + 36 ( 33 ) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@strigonium.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Felelős kiadó: Kipke Ferenc igazgató Terjesztés vezető: Horváth Gábor Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 ( 33 ) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelőssé­get. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamintAz alternatív terjesztők. / Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Továrenská 1., telefon: 036-756-2027 Előfizetési díj: egy évre 14 400 forint (1 918 korona), fél évre 7 500 forint (1 027 korona), negyedévre 3 900 forint (535 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents