Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-06-03 / 110. szám
RÉGIÓ 2004. június 3., csütörtök • HÍDLAP 5 Néhányan olvasóink közül még minden bizonnyal - szívesen - emlékeznek az egykori közép-, illetve általános iskolai táborokra, amelyek során az osztályközösség és a tanárok szabadabb kötelékek között ismerkedhettek egymással. Jó néhányan talán még arra a szakállas emberre is emlékeznek, aki rövid életű, ámde fergeteges sikerű zenekarával és a veresegyházi asszony- kórussal megénekelte ezen táborok lényegét, miszerint farmert húzott a fizikatanár, és ehhez hasonlók. Janicsák és a Zizi Labor mára már a műit homályába veszett, mint ahogyan legtöbbünk emlékezetében is egyre inkább feledésbe merültek az egykori táboroknak az életkor emelkedésével egyre inkább testközeli élményei. Talán csak az éppen serdülő és ezzel táborozó korba lépő fiatalok szüleinek emlékezete éles e témában, midőn csemetéiket különböző, tapasztalatok alapján birtokba vett taktikai tanácsokkal okítják az osztálykirándulás előtt. S miközben távolodó gyermekük után intenek, a féltés mellett minden bizonynyal nekik is eszükbe jutnak azok a bizonyos táborok... Ó, azok a táborok... Pert nyert az esztergomi önkormányzat a TV2-vel szemben Valakinek már történelem Az elmúlt év április 11-i Tények című hírműsorban a Strigonium Rt-nél történt iratlefoglalások és nyomozás indításával kapcsolatban az esztergomi önkormányzatot sértő nyilatkozatok hangzottak el. Az önkormányzat sajtópert indított a műsort leadó kereskedelmi televízióval szemben. Az ügyet kedden tárgyalták, és az önkormányzat első fokon megnyerte a pert. Meggyes Tamás polgármester lapunknak adott nyilatkozatában a következőket mondta ezzel kapcsolatban: — Az ítélet első fokú, tehát még nem jogerős. Ha a TV2 ezt megfellebbezi, akkor másodfokú ítéletre kell majd várnunk. Azok a tények, amelyeket mi a bírósági tárgyaláson felsorakoztattunk egyértelműek voltak, szemben a TV2 Tények című 2003. április 11-i műsorának anyagával, amelyben három hamis állítás is elhangzott. Először Láposi Elza képviselőasszony nyilatkozott, igaztalanul és hamis színben feltüntetve Esztergom városát. A nyilatkozathoz kapcsolódó műsorvezetői kommentár több súlyos és valótlan állítást tartalmazott. Többek között azt, hogy Esztergomban egy ingatlant többször adtak el. Ez nem igaz, és ezért elnézést kell kérnie a Tények című műsornak, valamint ismertetnie kell, hogy ez az állítás nem felel meg a valóságnak. Szintén helyesbíteni kell azon állításukat, hogy több ingatlannál több millió forinttal a piaci ár alatt értékesítettük a lakásokat. Ezt azért is kell módosítaniuk, mert törvény szabályozza, hogy önkormányzati lakást a benne lakó kedvezményes áron vásárolhatja meg. Esztergomban jelenleg a piaci érték 90 százalékáért. Személyemet érintő hamis állítás is elhangzott a műsorban: „a polgármester politikai gengszterizmussal vádolta a rendőrséget”- mondta a kommentátor. Ezért a kijelentésért is elmarasztalta a bíróság a TV2 műsorát. • MUZSLAI A Kolonics Péter művész-tanár által vezetett Városi Diák Képzőművész Kör alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők a József Attila Művelődési Házban található Dorogi Galériában. A tárlatot megnyitó Jászberényi Károly, önkormányzati képviselő beszédében örömét fejezte ki, hiszen olyan tárlat nyílt meg, amelyben értékátörökítésről van szó.- A város ifjú alkotóinak remekeit tekinthetjük meg a kiállításon. Amikor egy város történetéről beszélünk sokunknak napi események jutnak eszünkbe, bizonyos fogalmak számunkra egyértelműek. És nem gondolunk arra, hogy az alkotó gyerekek számára, az általuk megfogalmazott élmények, a városkép kialakulása történelem. Hiszen Dorog várossá válásakor még nem éltek, de alkotásaikban mégis átörökítik, kiemelik a kisváros szépségét, kulturális, építészeti értékeit - emelte ki a tehetséges fiatalok munkáinak lényegét a képviselő. Beszédében köszöntötte és megköszönte a diákok vezetőjének, Kolonics Péternek áldozatos munkáját. A tárlat még három hétig megtekinthető a Dorogi Galériában. • GK Versenyképesnek kell maradni Az életen át tartó tanulás fontosságát hangsúlyozta Magyar Bálint oktatási miniszter a Dorogon rendezett városi pedagógusnap keretén belül. A miniszter köszönetét mondott a tanárok munkájáért, egyben vázolta a közoktatás reformjának négy alappillérét. A pedagógusnapnak, amelyre hivatalos volt a város összes tanintézetének pedagógusa, a József Attila Művelődési Ház adott otthont. Tittmann János polgármester, országgyűlési képviselő köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a gyerekek tanulása és szocializációja során a családnak és a tanároknak szorosan együtt kell működniük. A pedagógusnap évről évre a köztük lévő szövetség megerősítésére szolgál az egész társadalomban - emelte ki az alkalom jelentőségét a polgármester. Az utána szóló oktatási miniszter beszéde elején hangsúlyozta, hogy az európai uniós tagság milyen magas követelményeket támaszt a pedagógusokkal szemben, hiszen nagyon nyitott világban kell versenyképesnek lenniük. Annak érdekében, hogy a felnövekvő generáció minél jobban helyt tudjon állni a versenyben a tárca négy pilléren nyugvó közoktatási reformot valósít meg. Elsősorban a gyerekeknek használható tudásra kell szert tenniük, és képessé kell válniuk az egész életen át tartó tanulásra, ehhez pedig olyan készségeket kell elsajátítaniuk a tanulóknak, amely révén képessé válnak a problémamegoldásra, a folyton változó világ feltételeihez való alkalmazkodásra. Az idegen nyelvek ismerete a második fontos területe a reformnak. A tanulóknak szinte alanyi jogon kell biztosítani legalább egy uniós nyelv magas szintű ismeretét. Ezt szolgálja a világnyelv-program. A harmadik pillér a digitális kultúra, az információs társadalom megteremetésének területe, amelynek szolgálatába a Subnet Expressz programot létrehozta az Oktatási Minisztérium. Negyedik pillérként pedig az esélyegyenlőség megteremtését nevezte Magyar Bálint, hogy az oktatás ne átörökítse a családok közti kulturális különbségeket, hanem csökkentse azt. A miniszter hangsúlyozta, hogy ezen célkitűzések magvalósításában nagy szerepe van a pedagógusoknak. A munkájuk és társadalmi presztízsük javítása érdekében megtörtént 2003-ban a diplomás minimálbéremelés, valamint a tervezettől eltérően nem emelkedett a pedagógusok számára előírt kötelező óraszám. Ezenkívül, hogy az iskola világa folyamatosan meg tudjon újulni, hogy a pedagógusok is lépést tudjanak tartani a változásokkal, a tárca folyamatosan visszaépíti a pedagógus továbbképzés rendszerét. A tanárokat az ünnepség keretén belül a Lugosi Family szórakoztatta hegedű és klarinét muzsikával. Az ünnepség végén pezsgővel köszöntötték a pedagógusokat. • GK Kiépül a vízhálózat Kisölveden Kisölveden megkezdték az első fúrásokat és méréseket a vízhálózat bevezetése miatt. A faluban még nincs bevezetve az ivóvízhálózat, bár nagy szükség lenne rá, mivel a községben nagyon magasít kútvizek nitrogén tartalma. A vezeték Lekér felől fog húzódni, víztartály Garampáldon és Kisölveden lesz. Kisölveden már megvizsgálták a talajmintákat is. Bacsa Zoltán polgár- mester szerint már 2006-ban elindíthatják a munkálatokat. • CZIGLER Tát és Ebed aláírta a hivatalos okmányt A Pünkösdi Napok rendezvénysorozat keretén belül került aláírásra Tát és a Duna túloldalán lévő Ebed község testvérvárosi kapcsolatot megerősítő okirata. Az ünnepségen részt vett Nagy Tibor, Ebed polgár- mestere, Szenes Lajos, Tát polgár- mestere, Martonyi János volt külügyminiszter, Farkas Iván szlovákiai parlamenti képviselő, Zatykó János országgyűlési képviselő, valamint a két település egyházi vezetői. Az okmány aláírása után felvonult a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekar a Táti Mazsorettcsoport lányaival. A felvonulást színesítette az Aranysólyom Lovagrend, akik korhű ruhákban mutatkoztak be a közönség előtt. A műsorban közreműködött az ebedi Búzavirág Citeraze- nekar, az ebedi Vegyeskórus, a Blasorchester Wachenbuchen fúvós- zenekar és a Táti Fúvószenekar. Halászléfőző verseny ío. alkalommal A táti 9. Pünkösdi Napok keretében halászléfőző versenyt is rendeztek. Az immár hagyományos megmérettetésen jobbnál jobb ételek Totyogtak a bográcsokban. Az első helyet a felvidéki Jancsik István szerezte meg, az esztergomi Sádli Gyula lett a második, míg a táti Kriska Róbert és csapata a harmadik helyezésnek örülhetett. A halászléfőző verseny ideje alatt sakk-szimultánra is sor került, Drexler Mihály vezetésével. • Kovács Ági Változatos programok a zselízi tanulóknak A napokban gazdag program várta a zselízi alapiskolásokat. A gyermeknap alkalmával édességet osztott szét az egyik üzlethálózat, akikkel az iskola régebben üzleti kapcsolatban áll. A helyi kultúrházban a Garamvölgyi Színház tartott előadást Indul a bakterház címmel, pénteken pedig a kassai Thália Színház társulata szórakoztatja a tanulókat Cirkuszi álom című darabjával. Jövő hétfőn Dráffi Mátyás rendhagyó irodalmi órát, László Zsuzsa pedig rendhagyó zeneórát tart a tanulóknak. A rendezvények a Pázmány Péter Alapítvány támogatásának köszönhetően a tanulók számára ingyen valósulnak meg. • -a-